2008. november 2. - Nagycsécs

A sorban hetedik támadást a gyanúsítottak arra összpontosítva választották ki, hogy elkerüljék a tarnabodi akció során felmerült akadályokat. Így esett a választásuk a nagycsécsi községében található Dózsa György utca végében található épületre.

Az előkészületeket követően a három vádlott (a K. testvérek és P. Zsolt) a szokásos felszerelésen - fegyverek, ruházat - túl ismét magukkal vitték a korábban beszerzett URH rádiókat és az autópályáról letérve végül egy földúton hagyták autójukat, és gyalogosan folytatták útjukat.

Egy szántőföldön keresztül közelítették meg a támadás célpontjául kiszemelt Dózsa György út 8 szám alatt álló épületet. Út közben K. Árpád a távcsöves puskával hátramaradt és felkészült, hogy tüzet nyisson. Eközben K. István és P. Zsolt az ingatlan hátsó kertjéhez sétált, ahol utóbbi a nála lévő Molotov-koktél elhajításával megkezdte az akciót.

A támadás során a Dózsa György út 8-at majd 7-et vették tűz alá. Előbbiben a támadás ideje alatt Nagy Tibor, felesége, süketnéma, szellemi fogyatékos lányuk, és Nagy Tibor testvére, Nagy József tartózkodott. Az ezzel szemközt található épületben Nagy Ferenc és élettársa, valamit két gyermekük tartózkodott. A támadás során mindkét épületre Molotov-koktélt dobtak, az ezt követően leadott lövések pedig halálos sebet ejtettek Nagy Tibornén és Nagy Józsefen, továbbá Nagy Tibort súlyosan megsebesítették.

Mikor P. Zsolt és K. István kikerült a tűzvonalból, az URH rádión keresztül jeleztek K. Árpádnak, aki további két lövést adott le a távcsöves vadászpuskával az épületekre, ezt követően pedig közösen hagyták el a helyszínt.

 


Nagyobb térképre váltás

 

Az eset a sajtóban

Mostanában több településen is hasonló atrocitás érte a romákat - Népszava

Halálos éjszakai támadás Nagycsécsen - Nol

Lövöldözés és Molotov-koktélok Nagycsécsen - két halott - Délmagyar.hu

Két embert agyonlőttek Nagycsécsen egy Molotov-koktélos támadásban - Hvg 

 

Eltemették a nagycsécsi gyilkosság áldozatait - Nol

Elszabadulhat a pokol - Heti Válasz 

 


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr594135647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása