Több, mint két és fél éve fogták el a Magyarországon példátlan rasszista sorozatgyilkosság gyanusítottjait. Március 25-én volt egy éve, hogy perük megkezdődött. Ebből az alkalomból beszélgettünk Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértővel.

 T. P.: Ha jól működő rendőrségünk és nemzetbiztonsági szervezeteink vannak az országban, akkor a nyomozók nem engedik el azt a szálat, ahol egy rendőri fedéssel álcázott betörés történik. Gondolok itt arra, amikor a gyanúsítottak a besenyszögi vadásztól megszerezték a fegyvereket. A vadász tanúvallomásában elmondta, hogy a gyanúsítottak hogyan jöttek be és hogyan próbálták magukat hivatalos szervként álcázni. Ez a vallomás nyilván adhatott volna egy olyan gondolati löketet a nyomozóknak, hogy erre a bűntényre hivatalos eljárás keretében elkezdjenek nagyon komoly nemzetbiztonsági és rendőrségi nyomozati tevékenységet folytatni. Itt már látszott, hogy több ember szervezetten, tudatosan akart fegyvereket szerezni, ami célját tekintve kétféle irányt feltételezhet. Lehet terrorcselekmény előkészülete – általában ez Magyarországra nem jellemző, ezért a rendőrség nem ezt veszi prioritásnak első körben –, vagy egy nagyon komoly fegyveres rablási szándék első lépése.

V. B. A.:  Hány fegyverrablás van Magyarországon egy évben?

T. P.: Évente talán kettő-három. Az, hogy betörnek valahova és fegyvert visznek el, olyan előfordulhat, de hogy rendőrként mutatkoznak be – azért, hogy beengedjék őket a házba –, majd kvázi egy kommandós rajtaütést adnak elő a háziaknak, amit az ott lakók a támadás elején el is hisznek, az ritka. Ennek a támadásnak voltak olyan ismérvei, amelyek normálisan működő nemzetbiztonsági és rendőrségi környezetben már egyértelműen előre jelzik a hatóságnak, hogy valami komolyabb szándék lehet a háttérben.

G. J.: Ugye ez nem egy olyan súlyú ügy, mint egy autólopás, hiszen amikor fegyvert és lőszert szereznek be erőszakos úton, akkor az a normális, hogy a rendőrség nem engedi el hetek, hónapok után sem ezt a szálat, és folyamatosan vizsgálja, hogy valahol feltűnnek-e ezek a fegyverek?

T. P.: Igen, ez így van. A bűnözők mindig valamilyen konkrét okból szereznek fegyvert, mert azt használni akarják. Ha egy rendőrségi akciónak álcázott rablás során megszerzett fegyver eltűnik, akkor az annyira felkelti a figyelmét a rendészeti szerveknek a tengerentúlon és Nyugat-Európa biztonsági szervezeteinél is, hogy amíg a fegyvereket elő nem kerítik, addig ezzel az üggyel folyamatosan foglalkoznak. Nyilván nem több tucatnyi rendőr dolgozik az ügyön, de 2-3 rendőr vagy „titkosszolga” azért elkezdi a nyomozást. A támadások kapcsán nem kerülhetjük meg, hogy beszéljünk egy kicsit a romák elleni hangulatról hazánkban. Magyarországon közel egymillió roma él. Az ország bizonyos területein tömegesen vannak jelen, és ezek általában leszakadt régiók. A legrosszabb az, hogy nem ismerjük be magunknak ­– különösen az igazságszolgáltatás, a nemzetbiztonsági szervek és a rendészeti szervek részéről –, hogy ezeken a területeken az elmúlt tizenöt évben egy sajátos igazságszolgáltatási rendszer alakult ki. Ezért nem értettem a Fidesz kampányában használt jelmondatokat – „Tizennégy nap alatt rendet rakunk az országban!” stb. –, miközben ezekben a térségekben hallgatólagosan olyan alternatív „rendteremtő“ rendszer működik, ahol a bűncselekmények utáni igazságszolgáltatás jó részét az érintett felek egymás között elintézik, „lejátszák”. Például az egyszerű szabálysértési ügyek nem kerülnek az állam igazságszolgáltatási rendszerébe. Ezekben a térségekben havonta ezer szám vannak különböző, többnyire kisebb súlyú ügyek. Mivel nálunk statisztikai szemlélet van, ez automatikusan azt hozza, hogy ezekről az ügyekről lényegében tudomást sem vesz a rendészet, és az igazságszolgáltatás. Ha odafigyelne rájuk, akkor ezekkel kötelezően foglalkoznia kellene, és ez bődületes mennyiségű szabálysértési- és bűncselekmény-számot generálna. Vannak a bekövetkező, ténylegesen napvilágra kerülő bűncselekmények illetve vannak a látenciába tartozó bűncselekmények. Egyes szakértők 1:5 vagy 1:10 arányúnak is mondják ez utóbbit. Természetesen léteznek azok az automatizmusok, amelyek mentén egy nyomozás elindul, tehát ha történik egy esemény, ott megjelennek a helyszínelők. Ez az, amikor a rendőrség behatárolja az ügyet. Döntést hoznak, ez most egy súlyosabb ügy, és milyen mélységében kell kivizsgálni. Ezt a döntést a nyomozás irányítói hozzák, nem egy beosztott nyomozó.

V. B. A.: Milyen szintű vezető ő? Mondjuk Nyíradonynál ki volt az, aki kiment?

T. P.: A helyszínelés vezetője ír egy jelentést, az bekerül a kapitányságra. Ezt az osztályvezető minősíti. Az ügyre ott ránéztek, és a szokásoknak megfelelően minősítést kapott, ami azt eredményezte, hogy túlléptek rajta, hiszen ez az „úgyis magától elrendeződik kategória”. Egy kicsit „álszent” a mi rendőrségünk és a mi igazságszolgáltatásunk, hiszen amíg vér nem folyik, addig a nagy erőket mozdító apparátusok és automatizmusok nem jönnek mozgásba. Gondoljunk csak egyszerűbb vagyon elleni bűncselekményekre (biciklilopás, terménylopás stb.) Az olvasók nagy része pontosan tudja, hogy itt a rendőrség nem képes kinyomozni az elkövető személyét. Nem vagyunk jók prevencióban sem. Amikor a romagyilkosságok kapcsán az elsődleges támadás megtörtént, akkor a fegyverek útját nyomon kellett volna kisérni. Ezekről a fegyverekről, illetve a későbbi helyszínekről DNS nyomokat is tudtak venni. A romák elleni támadásoknál ne a steril ruhába beöltözött „hatvankét” egyetemi diplomával rendelkező, profi gyilkosokat lássuk, hanem egy olyan csapatot, akik megfogták a 12-es sörétes lőszert és betárazták, amin maradt ujjnyom, DNS minta, akármi. Ha vannak olyan automatizmusok, mint külföldön – mivel egy fegyveres támadás után maradnak nyomok –, akkor rutinszerűen dokumentálják azt, és adott esetben akár öt évvel később a támadás eseményeit, összefüggéseit követhetik.

G. J.: 2008. március 7-én volt a fegyverszerzés Besenyszögön. Később, amikor már két helyszínnél van fegyveregyezőség, az alapján...

T. P.: Nem kell egyezőség, már valószínűsítés esetén is össze kell kapcsolni az ügyeket! Külföldön ez így működik. Első lépésben csak összehasonlítják, összevetik az információkat. És most nem is beszéltem még arról, hogy a nyomozók mit hibáztak, pl. Tatárszentgyörgyön amikor a helyszínelés első „fordulója” kudarcot vallott.

V.B.A.: Tehát nem csak mi gondoljuk, hogy a rendőrnek álcázott fegyverrablás olyan súlyú eset, hogy akár a rendőrségi törvény vagy szolgálati szabályzat szerint is komolyabb eszközökkel kellett volna nyomozni rá?

T.P.: Fegyvert mindig céllal szereznek, és nézzétek meg három hónap múlva már használták is. Később majd egy kicsit belemegyünk az elkövetői profilba is. Nagyon érdekes az, hogy az a három-négy hónap mire volt elegendő. Komoly elszántságot mutat, hogy egy elkövető fegyvert szerez, és ezeket rendszeres támadásra használja, erre pszichés felkészülési oldalról három hónap nem szokott elég lenni. Igenis ezeknek az embereknek feltett szándékuk volt, hogy ezeket a támadásokat végrehajtsák, és ennek alapja, mozgatója etnikai, faji alapon szerveződő küldetéstudat volt. Ezeket a támadásokat a rendőrség támadásról-támadásra „végigaludta”. Minden egyes akció a helyi „norma” szerint került kivizsgálásra, és nem történt meg a támadások összekapcsolása. Ez alapján azt gondolom, ha ez megtörténik, jóval hamarabb is eredményre vezethetett volna a nyomozás. A rendszerünk így működik, sajnos, és négy támadást egyáltalán nem kapcsolt össze a rendőrség. Területileg más-más helyeken egy-egy nyomozati akta volt megnyitva, és nyilván mindegyik ment a maga útján.

G. J.: Hozzáteszem, a nyilvánosságban különböző jogvédők folyamatosan keresték az összefüggéseket, terítéken tartották azt, mivel feltételezték, hogy egy romák elleni, szervezett támadásról van szó!

T. P.: A jogvédőkből a rendőrségnek sokszor elege van. A jogvédőket az esetek 90%-ában csak akadékoskodónak tartják, olyanoknak, akiknek azért van szükségük egy ügyre, hogy szerepelhessenek a tévében, és tegyük a szívünkre a kezünket, ez néha így is van. Ebben az esetben viszont teljesen jól látták a jogvédők a támadásokhoz kapcsolódó történéseket. Érdekes lenne beszélni velük, hogy miért gondolták így. Nagyon érdekelne, mi történt amikor lementek a helyszínekre, beszéltek-e szemtanúkkal. A tanúk nekik mást mondtak-e vagy esetleg többet mondtak, mint a rendőröknek, vagy lehetséges, hogy a rendőrök mentek el lényeges információk mellett. Nagyon érdekes összehasonlítás lenne. Ha egy jogvédő jobban össze tudta szedni az adatokat, releváns információkat egy bűncselekmény helyszínén, akkor ez mulasztást jelentene a rendőrség részéről. Mert az nem lehet, hogy egy jogvédő ügyesebb legyen a nyomozónál a bizonyítékok beszerzésében!

V. B. A.: Van még itt egy nagyon komoly kérdés a besenyszögi üggyel kapcsolatban. A vádirat szerint a besenyszögi rablásnál négyen vettek részt, és akkor a negyedrendű Csontos még nem volt képben. Ez szerinted büntető eljárásjogilag meg nyomozatilag mit jelent: leadok egy ügyet, ami nincs teljesen feltárva? És az ügyészség ezt így rakja a vádiratba?!

T. P.: Két dolog lehetséges. Mondom azt, aminek örülnék. Előfordulhat, hogy a nyomozás vádemelésig nem tárta fel, hogy ki volt az a negyedik ember. Azóta – bár ez egy valóban lényeges kérdés – bizony nem volt még megnyilatkoztatva a rendőrség arról, hogy ebben az ügyben folyik-e még nyomozás. Nem lenne szabad lezárni ezt a problémát, mert ez a negyedik ember lehet megbízó, finanszírozó, általános segítő, de egyenlőre a jogalkalmazás oldaláról a nyilvánosság számára láthatóan senki sem teszi fel ezt a kérdést. A jobb változat tehát az lenne, ha most is folyna ebben az ügyben a nyomozás. Én nagyon örülnék annak, ha bárki rákérdezne a sajtó oldaláról a nyomozati szerveknél, és az lenne a válasz, hogy „Kovács Géza“ és még hat ember egy éve folyamatosan dolgozik ezen. Nagyobb az esély sajnos arra, hogy ezt a szálat elengedték vizsgálati oldalról, mert esetlegesen úgy érzékelték, nem lehet felderíteni. Nyilván nem is könnyű kideríteni, hogy ki volt a negyedik támadó, hiszen a vádlottak közül azok, akik jelen voltak ezen a támadáson nyilván tudják, ki volt ez a személy, de nem beszélnek, mert valamilyen ok miatt „összezárnak”. Ha e mellett az ember mellett ennyire kitartanak, akkor feltételezhető akár az is, hogy ez az ember szabadlábon van, és őt valamiért védeniük kell. Engem ez – ha a nyomozásban benne lennék – nagyon érdekelne. Másrészt sajnos előfordulhat, hogy egyszerűen erőforrás-szervezés oldaláról volt az a döntés a rendőrség részéről, hogy hagyják ezt a szálat, mert ezer más felderítendő ügye van a nyomozóhatóságnak és kevés az ember. Nyilván ez hibás gondolkodásmód. Szükség lenne nyomozati „utógondozásra”. Attól, hogy van egy ügy, amiben elfogtak 3, 4, 5 embert, vádat emeltek ellenük, a bíróság is dolgozik, nem biztos, hogy automatikusan azt jelenti, hogy az ügynek vége. Vagyis amíg az alapkérdések tisztázatlanok, nem szabadna megtörténnie az ügy elengedésének.

V. B. A.: Nem lehet, hogy védett tanú áll a fegyverbeszerzés háttérben?

T. P.: Ha ez a személy védve lenne, már kiderült volna. Én azt gondolom, nem kérdés, hogy ezt a személyt védik a vádlottak, és a vádlottak nagy mázlija, hogy ezt a kérdést a bírósági tárgyalásokról szóló információk szerint még nem tették fel igazán nekik. Ha ránéz erre az ügyre a bíró, akkor azt mondja, hogy nem az ő dolga ebben az ügyben nyomozni. Egyébként ez tényleg így van, a bíró nem arra hivatott, hogy kimenjen és „bottal üsse” a nyomokat. A bírónak kérdései vannak, felkéri az ügyészséget, vagy a rendőrséget, hogy ezekre a kérdésekre adjon választ. Törvény szerint erre van kötelezve. Ez a dolga! Ő azt mondja, hogy van elég baja, itt van ez a négy pasas, meg lehet, hogy van védett tanú, vannak elvarratlan szálak, folytassa a nyomozást a rendőrség. A nyomozóhatóság meg mossa kezeit, hiszen elvégezte a nyomozást, a tetteseket már rég elfogták, a vádhatóság azt mondta, hogy lezárta az ügyet, vádat emelt ezek ellen az emberek ellen. Magyarán ez a kis apróság, az „utógondozás” elsikkadhat. Ez azért rossz, mert számtalan megválaszolatlan kérdés van, merthogy vannak tanúvallomások, vannak háttér információk, amelyek arról szólnak, hogy ezeknek az embereknek volt valahonnan például háttér finanszírozásuk. Olyan dolgok mellett mentek el a vizsgálat eddig napvilágot látott adatai alapján, hogy a gyanúsítottak felmentek Budapestre, megvették a taktikai mellényeket, terepruhákat, lámpákat stb. Csakhogy ez nem kevés pénzbe kerül. De, remélem, tévedek!

V.B.A.: Milyen lehetőségeket látsz?

T. P.: Két dolog lehetséges. Az egyik az, hogy ezek az emberek más bűncselekményekből éltek. Mondok egy nagyon egyszerű feltevést. Azon a szórakozóhelyen, ahol dolgoztak, elképzelhető, hogy drogot árultak, és onnan volt bevétel. De lehet egy olyan változat is, hogy volt finanszírozó hátterük, és onnan kaptak több százezer forintot. Ha ezekre az akciókra ránézünk, telefoncserékre, kártyákra, autókra, előkészületekre stb. akár milliós nagyságrendű pénzmozgásokról is beszélhetünk.

V. B. A.: Az ötletadás is kérdés. A HírTVben látott Kiss Árpád riportot Tatárszentgyörgyről, a novemberi gárdakivonulásról. Februárban volt a gyilkosság, de más esetekben is a sajtóból nyert információk alapján döntöttek egy-egy helyszín mellett. Ezek viszonylag logikusan összefüggő dolgok. Nem kell, hogy valami világ összeesküvés legyen a dologban.

T. P.: Ahhoz hogy a támadásoknak legyen logisztikai háttere, elegendő két-három ember. Miért érdekes ez? A terrorelhárítás klasszikusan a sejtgondolkodásról szól. Magyarán, mint egy vírusos sejtnél, ha nem irtod ki, nem jársz utána az ügynek teljesen és maradnak elvarratlan szálak, akkor ezek előbb utóbb aktiválódhatnak. Mert ezek a támadók – ha most egy kicsit belemegyünk a profiljukba – a személyiségük alapján hoztak döntést, egy olyan közösségi körben, ahol a „ha gyűlölök valakit, elteszem láb alól” a normális gondolkodásmód. „Halott cigány a jó cigány” – borzasztó! Azok, akik támogathatták őket, ezt a gondolkodásmódot magukénak érzik. Az ilyen gondolkodás potenciális veszélyforrás. Ha a hidrának levágod az egyik fejét, akkor az előbb vagy utóbb újranő. Számomra a legfőbb kérdés mindig az volt, miért kezdtek el gyilkolni, hol és mikor született meg ez a döntés a részükről, és az elmúlt húsz évben miért nem tették ezt?

V. B. A.: Az elsőrendű vádlott a legérdekesebb figura. Meg is írtam az Élet és Irodalomban, hogy Hajdu Szabolcsnak, az ismert filmrendezőnek gimnáziumi haverja volt. Az a csávó egy jó csávó volt. A legérdekesebb, hogy a fordulat hogyan történt meg benne.

T. P.: Nyilvánvalóan van ennek társadalmi- szociológiai-, és politikai-felelősségi oldala is. A letartóztatással ez a társadalmi probléma megoldódott? Nem. Amikor az indítóok nem tűnik el a társadalomból, akkor a terrorelhárítók sem szoktak nyugton maradni, mert tudják, hogy az esetlegesen szabadlábon lévők ügyét meg kell oldani. Vagy megszűnnek ezek a társadalmi problémák – erre kevés esélyt látok –, vagy megtalálják az összes embert, aki benne volt, és addig mennek, amíg azt nem tudják mondani a széles közvéleménynek és saját maguknak is szakmai szempontból, hogy ezt a beteg részt mindenhonnan kivágták. Ez a gondolkodásmód, szakmai igényesség véleményem szerint hiányzik itthon. Sajnos!

G. J.: Számomra is ez a legizgalmasabb probléma. Bizony a vádirat ezekre nem tér ki. Ami a nyomozásból számunkra ismert, abból az látszik, hogy alapvető kérdéseket nem tártak fel, alapvető szálakon nem mentek végig. Nem feszegetik kellő súllyal a vádlottak anyagi hátterét, estleges támogatói szálakat, azt a szélsőséges kapcsolati hálót, amely nem köthető csak Debrecenhez. Nem látszik, hogy a különböző eljárások során a közeget érdemben feltérképezték, értékelték volna, ahonnan ez a bűncselekmény kinőtt.

 V. B. A.: Nagyon röviden. Kiss Istvánnak, a másodrendű vádlottnak - aki egyébként valószínüleg szkinhednek született -, lakótársa volt egy bizonyos Smilnyák Mihály nevű ember. Debrecenben Loki-meccsen mi is jártunk a B-középben. A kopasz fején van neki hátul egy tetovált felirat, amit nem tudtam elolvasni, mert 5-6 méterről néztük, de azt láttuk, hogy gótbetűs a felirat, jó eséllyel ez egy Mein Kampf idézet. Egy 50 négyzetméteres vagy annál kisebb lakást béreltek együtt Kiss Istvánnal, és egy időben ott tárolták a fegyvereket. Na most ha egy kis lakásban valaki fegyvereket tárol, akkor azt nekem ne mondja senki, hogy egy ott lakó, hasonló gondolkodású egyént valamilyen gyanúsítottként (pszichikai bűnsegéd, ilyesmi) nem lehetett volna bevonni a nyomozásba!

G. J.: A Smilnyák tudott a fegyverekről, ez is kiderül a vádiratból, igaz, aztán ő elköltözött onnan.

T. P.: A rendőrség sokszor kényelmes, mert nagyon egyszerűen gondolkodik. Ha végig kell menni ezeken a nyomozati vonalakon, úgy ahogy én ezt már mondtam, az piszok sokáig tart. Be kell hívni az embereket, nemcsak behívni, de megfigyelni, a titkosszolgálatokkal együtt dolgozni, gyakorlati eljárásokat indítani. Ez macerás és elképzelhető, hogy vagy nem vezet eredményre, mert profi a bűnözői oldal, vagy az ügyész felteszi a kérdést, hogy tök jó, hogy ezen végigmentetek, de miként tud majd az információk alapján vádat emelni? Előjön a jogi ütköztetés, magyarán az esetleges együttműködő mit követett el. Itt kell megemlítenem, hogy ezek a fiúk már a 2006 őszi zavargások kapcsán is egy nagyon komoly jogászi kör segítségével – akik zseniálisan ráálltak erre a témára – könnyedén kivonták magukat a különböző eljárások alól.  A  pszichikai bűnsegéd törvényi tényállásával persze érdemes lenne foglalkozni, de a hazai bíráskodási gyakorlatban ennek nincs komoly hagyománya. Amiről mi beszélünk, és amire szükség lenne: az az igazságszolgáltatás. Ahogy az ügyész ma gondolkodik az jogszolgáltatás. Van egy paragrafus, és abba a paragrafusba ezt a cselekményt bele lehet ütköztetni: igen vagy nem? Tudja, hogy ezzel dolgoznia kell, mert a fickó potenciális veszélyforrás, de elengedi, mert jogszabály szerint nem tud vele mit csinálni. Egyébként itt jönne elő a nemzetbiztonsági oldal! Mert én azt mondanám: figyelj ide te titkosszolga, Nemzetbiztonsági vagy Alkotmányvédelmi Hivatal, nem tudom megfogni ezt a fickót, neked viszont van erre lehetőséged, rengeteg nemzetbiztonsági szakmai módszer van, amit ilyen helyzetekben lehet alkalmazni. Nézzük már meg, mert ez a te dolgod!

V. B. A.: A titkos megfigyelésben mennyivel nagyobb a könnyebbsége az Alkotmányvédelmi Hivatalnak?

T. P.: Annyiban könnyebb, hogy a rendőr ilyenfajta szakmai megoldásokat nem tud a nyomozás mögé rakni, a titkosszolga viszont megteheti azt, hogy nyit egy operatív dossziét, és az évekig meg van nyitva. Nemcsak a technikai dolgokról beszélek, hanem valakit odajuttathat a célszemély mellé, a szomszédjába költöztetheti saját emberét, stb. Ezt az angolok nagyon jól csinálják. Eljutnak odáig, hogy ha egy terroristagyanus, illetve szélsőséges embernél a rendőrségi eljárásban a rendőr azt mondja, hogy nem bírja megfogni, átadja a hivatalnak, mert nemzetbiztonsági eszközökkel ezt a helyzetet meg tudják oldani. Tudomásul kell venni, hogy egy „Tomcat” stílusú embert rendőrségi módszerekkel lehetetlen megfogni.

A beszélgetés második felét hamarosan közöljük.