A rendőr elveszítette, igazolvány a padsorok között

Változatlanul a szakértőké a főszerep, akik a bíró szavai szerint „elmennek a francba és onnan kezdik” minden válaszukat. Ezúttal magyarázkodásra kényszerültek. Kiss Istvánt kivezettette, Kiss Árpád indítványát pedig elutasította a bíróság, a fegyverszakértőt viszont nem zárta ki a bizonyításból.

A nyomkezelés alapszabályaival szinte már mindenki tisztában van, aki figyelemmel kíséri a per menetét, úgy tűnik, hogy a szakértők a kezdeti támadások bűnjeleit ha nem is feltétlenül szabálytalanul, de mindenképpen lezseren kezelték. A tatárszentgyörgyi helyszínelés kriminalisztikai kuriózum, fakultatív speckoll témája lehet a jogi egyetemen: hogyan lehet teljesen eltüntetni, összekuszálni az elsődleges szemlén a nyomokat; a rendőrség kétszer szállt ki a Csorba család házához, mire észrevették, hogy gyilkosság történt. Szórakozott volt a legutóbbi tárgyaláson a szemlebizottság akkori vezetője, aki a tárgyalóteremben, hogy-hogynem elveszítette rendőrigazolványát, a meghallgatása után, a folyosóról tért vissza megkeresni a padsorok között.

„Kiss Árpád szerint a szakértő etikai vétséget követett el, amikor egy korábbi tárgyaláson bűnösnek nevezte.“

Kiss Istvánt többször figyelmeztette a bíró, hogy fegyelmezett észrevételeket várna el tőle, végül megbilincseltette és kivezettette a teremből. A szokatlan esethez tudni kell, hogy Miszori László a tárgyalás legelején csak nagyon határozott utasításokkal érte el, hogy a kézi bilincset a tárgyalóteremben vegyék le a vádlottak csuklójáról, csak a vezető lánc maradjon. Kiss István bátyjához csatlakozva, az egyik fegyverszakértő meghallgatásával kapcsolatosan tett észrevételeket. Kiss Árpád elsőrendű szerint a szakértő etikai vétséget követett el, amikor egy korábbi tárgyaláson bűnösnek nevezte a vádlottat, és kérte: elfogultság miatt zárják ki az eljárásból. A bíró többször figyelmeztette a szakértőt akkor, hiába. A férfi most elismerte, hogy félreérthetően fogalmazhatott valójában, viszont továbbra sem tartja elfogultnak magát. Megtudtuk, hogy a helyszínen az elsődleges feltételezések alapján döntenek arról, mit hogyan rögzítsenek, ez világos, egyébként nem is lehetne szisztematikusan felkutatni, és sorba helyezni a bűnjeleket. Véleményt ott helyben nem szoktak mondani, a fegyverszakértő elszólása sem tekinthető annak. A bíró elutasította Kiss Árpád kérelmét, a fegyverszakértőt viszont nem zárta ki a tárgyalásból, az indoklásnál tehát figyelembe lehet venni megállapításait.

Az elmúlt tárgyalásokon több szakértő elevenítette föl a tarnabodi, piricsei helyszínelést, bár az emberéletet nem követelő támadásokat a Kiss-testvérek elismerték, a részleteket is elmesélték. Talán túlzottan aggályos a bíróság néhány tényfeltárásra vonatkozó törekvése, hiszen például a töredezett keréknyomok elemzése alig-alig hozza közelebb a valóságos történetet, csupán az valószínűsíthető, hogy a vádlottakéhoz hasonló autó járhatott a környéken.

A tárgyalás pénteken folytatódik.

 

Stépán Balázs 


16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr994908597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sz.Zoli 2012.11.15. 17:31:29

Lehet, hogy a bíróság "túlzottan aggályos", de erre sajnos minden oka megvan: az eddigiek alapján annyira hanyag a hatóságok részéről a bizonyítékok kezelése, hogy az másodfokon hatályon kívül helyezési ok lehet, bármilyen ítélet szülessék is itt.
Ennek próbál a bíróság elébe menni a részletek feltárásával- az ügy súlyát tekintve szerintem ezért csak dicséret illeti.

vladimir964 2012.11.15. 18:37:55

Két magyar helyszínelő beszélget:
-Te, itt milyen gázszag van!
-Ja, és milyen sötét!

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.11.15. 19:25:41

Furcsa, hogy a hétköznapi emberek ügyes-bajos bírósági perei végett nem készülnek blogok, erre a témára viszont egy ilyen szépen felépített, menüpontokkal ellátott oldal készült!

Remélem, hogy olvashatok majd Marian Cozma, Bándy Kata és Szögi Lajos peréről is, itt, ezen a blogon!

Győzzön az igazság!

ember100 2012.11.15. 20:34:32

@Imre Laci:
Helló !
Azért azt ugye tudod hogy akiket felsoroltál , azok felnőttek voltak , és nem előre megfontolt szándékkal ölték meg , természetesen nem szabadott volna meghalniuk , de azért ez itt mégis csak más , szándékosan előre kitervelve és gyereket is megölni azért az mégis csak más , hogy ne mondjam súlyosbító körülmény , és tényleg jobban oda kell figyellni , ja és egy szösszenet,amikor a fradistát megölték a Ma...t . nál azt nem figyelted , zúgolódtál miatta , ja lehet azt magyarok ölték meg ?? csak nem ! ez a kommented olyan lenne minhta egy kicsit egyoldalúan látnád a világot , na mindegy .

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2012.11.15. 21:51:47

A cigányvadászatról nekem mindig a Nyugati téri aluljáró jut eszembe, nem tudom miért....

AZ ISTEN BASSZON MEG MINDENKIT 2012.11.15. 22:29:24

@Imre Laci:
ŐK /sajnos / nem számítanak. Legalább is az oldal készítői szerint. Értem én a fenti indokokat, hogy előre megfontoltan, különös kegyetlenséggel, ráadásul gyereket is.
/ Vitát félre téve ezt a példaként felhozott személyek ügyéhez hasonlóan borzasztó/

DE!
Ebben az ügyben még nem történt jogerős bírósági döntés, szóval a fenti indokok/minősítő körülmények nem feltétlenül ülnek.
Nem is kell messzire menni ahhoz, hogy ez megcáfolhatatlan legyen:
Kiss Árpád elsőrendű szerint a szakértő etikai vétséget követett el, amikor egy korábbi tárgyaláson bűnösnek nevezte a vádlottat, és kérte: elfogultság miatt zárják ki az eljárásból.

Értem én, hogy a vádlott nem elsőáldozó, de jogerős döntésig ne ruházd már magadra a bíró szerepét ember100, és mindenki más.

Látszik az oldalon, hogy nem 5 perc munka volt vele.
Ezt akár vehetik is a készítők dicséretnek.
Egyszóval több ember közös munkája van vele, akik csak úgy tudnak hiteles képet közvetíteni, ha főmunkaidőben ezt csinálják, megjelennek a nyilvános tárgyaláson / ha van ilyen/ adatot gyűjtenek.
Marian Cozma, Bándy Kata és Szögi Lajos meggyilkolásával kapcsolatban miért nem volt ilyen fizetett blog???
És még sorolhatnánk sok embert sajnos, vagy más félholtra vert megnyomorított embert.
Szerintem Imre Laci felvetése teljesen jogos és elvárható.
roma személyek ölték meg őket, még ha az elkövetők rendelkeztek is magyar személyi igazolvánnyal, papíron magyar állampolgárok voltak, de ez vitán felül áll úgy hiszem.
De ez már egy másik súlyos probléma, ami soha nem lesz megmásítva.
Az Open Society Institute miért nem támogatta a fenti személyek meggyilkolásával kapcsolatos blogok elindítását?

Vagy ha ők nem érdekeltek ebben, akkor aki illetékes miért nem tette meg/ költött rá/ foglalkoztatott embereket, hogy az akkor történt eseményekről ne szélsőjobboldali portálokról kelljen hiteles információt szerezni.
Mert számomra ott hitelét veszti a dolog a híradóban, amikor a fenti ügyek kapcsán elsikkad akár az elkövető bőrszíne, börtönviselt múlta, személyisége.
Itt is az a nagy szám, hogy magyar ölt romát.
/tudom személyi szerint az áldozatok is magyarok, vagy ez igény szerint változtatható. Ahogy kedvezőbb számukra/
Fordítva miért nem igaz?

AZ ISTEN BASSZON MEG MINDENKIT 2012.11.15. 22:42:41

A másik ami felmerült bennem.
Az ügy szempontjából mi jelentősége van annak, hogy a rendőr majdnem ott hagyta az igazolványát?

Segítek egy kicsit:
Volt bajsza a rendőrnek?
Ha volt akkor az régi módú személyiségre utal.
Jó lehet egy posztra, hogy miért nem halad a korral a bajszos rendőr!

Nem volt?
Biztos csajozik, hajigálja a bizonyítékot, túl fiatal és felelőtlen ehhez a munkához.

Másik dolog:
A nyomkezelés alapszabályaival szinte már mindenki tisztában van, aki figyelemmel kíséri a per menetét, úgy tűnik, hogy a szakértők a kezdeti támadások bűnjeleit ha nem is feltétlenül szabálytalanul, de mindenképpen lezseren kezelték

Jó lenne, ha a másik oldalt is megvilágítanátok.
Gondolom készült az oldalon egy pár zsíros cikk, hogy a rendőr szabálytalanul kezelte a bűnjelet.
Sajnos se időm/kedvem/gyomrom megkeresni ezen a csöppet sem elfogult oldalon ezt a valótlan cikket, de jó lenne, ha máskor linkelnétek a a szabálytalanul szó alatt, azt a cikket amit készítettetek és amiről később bebizonyosodott, hogy valótlan.

Remélem nem úgy működik ez a fizetett oldal:
hogy aki nem velünk van ellenünk vagy rasszista, stb.

algi 2012.11.15. 23:10:51

Ja, nehogy már lerasszistázzanak mindenkit, aki utálja a cigányokat.

Facehugger 2012.11.16. 09:49:38

@Schindler Pistája:
Mert aztán téged olyan kurvára érdekel a palesztinok és az arabok sorsa, hogy minden reggel négyszer imádkozol Mekka felé fordulva, és a reggeli kávé mellé megnyitod a Sharabatot arabul. Mindjárt megtámadom az arcodat, faszjancsi.

@algi:
Mélyen egyetértek. Helyesebb lenne a lepondrózás, faszarcú. Mindjárt megtámadom a fejedet.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.11.16. 11:02:48

Várhatóan nem a következő Országgyűlés megalakulásakor, hanem csak azt követően hat hónappal lépnek hatályba az új, összeférhetetlenségi szabályok – legalábbis erre tett javaslatot Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke. Ez azt jelenti, hogy azok a politikusok, akik ma polgármesterek és egyben országgyűlési képviselők is, azok mindkét posztjukat megtarthatják a következő önkormányzati voksolásig. Arra várhatóan fél évvel az országgyűlési választás után kerül sor.

ÚJABB "SZÉP" FIDESZES SZARHÁZISÁG, maguknak mindent lehet!

Ellenzéki összefogást, az orbáni diktatúra megdöntésére!

gabesz7004 2012.11.16. 11:03:27

@ember100: Akkor említsünk egy friss esetet! Két cigány barom előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból, kiskorú sérelmére gyilkosságot követett el, kioltva a 11 éves Szita Bence életét. Erről tessék blogot meg filmet csinálni!

Állítsuk meg a ......... 2012.11.16. 11:09:08

Ennyi idiótát egy lapon!
Mi a fax köze van Izrael és Palesztina viszonyának a romagyilkosságokhoz?
Mégis miért pont ezek az emberek állnak most a bíróság előtt, ha semmi közük az ügyhöz?
Ja, értem már, ha fehér valaki, akkor az nem is lehet bűnelkövető egyesek logikája szerint.

Állítsuk meg a ......... 2012.11.16. 11:11:00

@gabesz7004:
Az általad felemlegetett ügyben három bűnelkövető van.
A legsúlyosabb ítéletet pedig az a nő fogja kapni aki kieszelte a gyilkosságot és felbújtotta két társát.
Az a nő pedig nem roma.

gabesz7004 2012.11.16. 11:35:40

@Salemi boszorkány: Legsúlyosabb? Lófaszt nem kapnak! Kötél járna mindháromnak egy normális országban!
süti beállítások módosítása