A bizonyítást lezárták, a tárgyalást július végére elnapolták

Miszori László bíró felbolygatta a törvényszék menetrendjét, lezárta a bizonyítást, törölte a júniusra kitűzött két tárgyalást, és a folytatást elnapolta július végére. Akkor szólhatnak föl az utolsó szó jogán a vádlottak, azután jöhet az ítélet, ha mégsem, akkor augusztus végén szabadon kell bocsátani a vádlottakat. És közbe jön még a nyári ítélkezési szünet - Stépán Balázs írása

 14653595_e225288244455964ffe8d2579b3a3f75_s.jpgA bizonyítás végén a vádlottak mondhatták el véleményüket a nyomozásról, a törvényszéki eljárásról, az ügyészi vádbeszédről. Kiss István a múlt héten órákon keresztül sorolta észrevételeit, számtalan bűnjelet és néhány, elsősorban F.-né Nyalka Éva, valamint Csontos István negyedrendű vádlott vallomását kérte kizárni a bizonyítékok közül. Szerinte ezek a terhelő vallomások ellentmondásosak, félrevezetők, a bűnjelek egy részét pedig törvénytelenül szerezték meg a nyomozók, ezért sem használhatóak fel ellenük.

A tegnapi tárgyaláson Kiss István nem bírta a logikai terhelést, pedig felkészült, egy vastag irattartóba fűzte feljegyzéseit. Letagadta, amit egyébként is tagad: nem, ő nem szervezte be Csontos Istvánt, az általuk el nem követett gyilkosságokba. Kiss István állítja, nem járt sem ő, sem bátyja, sem pedig Pető Zsolt Tiszalök és a Kisléta környékén a gyilkosságok idején. Így okafogyott a Csontos beszervezésről szóló elbeszélés, hiszen nem volt mibe szervezni a negyedrendűt, aki viszont dokumentálhatóan felbukkant a tiszalöki gyilkosság környékén, aznap este igazoltatta őt egy rendőr a közelben. Kiss utalt arra is, hogy egyedül Csontos ismerhette négyük közül a kislétai helyszínt, hiszen azt is tudta, hol, milyen házban lakik a polgármester.

Csontos dokumentálhatóan felbukkant a tiszalöki gyilkosság környékén.

Kiss István fivéréhez hasonlóan elsősorban Csontos István vallomását, és szavahihetőségét igyekezett cáfolni. Sem őt, sem pedig mást nem próbált beszervezni az el sem tervezett gyilkosságokba, ahogy Csontos állította. Tagadta, hogy részt vett volna a besenyszögi fegyverrablásban, a szemtanúk egyike sem ismerte föl, nála erőteljesebb testalkatú rablókat láttak a helyszínen. A nagycsécsi gyilkosságnak nincs szemtanúja egy sem, a tárgyi bizonyítékok pedig szegényesek, ezt az ügyész is elismerte, véli Kiss István. Tatárszentgyörgyön sem ő, sem Pető Zsolt, sem Kiss Árpád nem járt, az ellenük felhozott bizonyítékok pedig használhatatlanok. Az alsózsolcai bakancsnyomok nem tőle származnak, a tiszalöki és a kislétai gyilkosság vádja pedig csupán Csontos elbeszélésén alapul. A vallomás szerint a vasúti síneken, a városon keresztül, hátizsákkal és kézben a fegyverekkel, tíz kilométert meneteltek, ami képtelenség, hiszen ekkora fizikai megterhelésre sem ő, sem a bátyja nem képes.

A Véres Kard se nem újfasiszta, se nem neonáci; baráti társaság túrázási és bográcsozási alapon.

Tagadta, hogy a Véres Kard, amelynek egykor tagja volt, újfasiszta vagy neonáci szervezet lenne, csupán baráti társaság; túrázási, és bográcsozási alapon, Pető Zsolt pedig tagja sem volt az alakulatnak. Kitért a fegyvereken talált DNS mintákra, amelyek tőlük származnak ugyan, de törvényellenesen vettek mintát tőle és testvérétől akkor, amikor még nem is közölték velük, hogy gyanúsítottak, ezért nem kötelezhették volna őket akkor, ott helyben, a Perényi klubban, közvetlenül a letartóztatás után a vizsgálatra. Azt pedig nem lehet megállapítani, hogy a gyilkosságok idejéből származnak-e a dns minták, hiszen máskor is a kezükbe kerülhettek a fegyverek.

Néhány életrajzi adatot is helyesbített, például soha nem tekintett úgy a bátyjára, mintha apja lenne.

A vádbeszédet „koncepciózus hozzáállásúnak” minősítette, „feltételezésekből ténybeli következtetéseket von le” – állítja.   

Pető Zsolt egy szál papírlappal a kezében arra kérte a törvényszéket, hogy ne essen az ügyészség hibájába.

Pető Zsolt egy szál papírlappal a kezében, arra kérte a törvényszéket, hogy ne essen az ügyészség hibájába, ne feltételezések alapján, és csak a törvényesen, a szabályszerűen beszerzett bizonyítékokat figyelembe véve hozzon ítéletet.

Csontos István nem szólalt föl.

A tárgyalás az utolsó szóval, július végén folytatódik.


12 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr145344414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Bahama Mama 2013.06.05. 09:19:25

Érdekes összehasonlítás lenne a most zajló németországi bevándórlók ellen elkövetett gyilkosságsorozat perével...
www.spiegel.de/panorama/justiz/nsu-prozess-mitangeklagter-carsten-s-beginnt-aussage-a-903766.html

nem tudom, mennyire követitek, de nagyon hasonló sorozat volt, minta magyarorszőági... és mivel nekem volt szerencsém olyan vonattal Németországba utazni, amin németországi nácik utaztak velem, akiket magyar nácik búcsúztattak a keletiben, ezért egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ezek a szervezetek egymással is kooperáltak, nem tudom milyen szinten.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.06.05. 10:23:55

MÉG A KORMÁNYVÁLTÁS ELŐTT, A HÍRÖS INDEX FÓRUMÁN CÉLOZTAM ARRA, HOGY A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT FIDESZES VEZETŐJE (DR. BÁNYAI GÁBOR) ÉS A SZEMÉLYÉHEZ KÖTŐDŐK SZÉKELYFÖLDÖN NYARALÓT ÉPÍTENEK, NEM KIS KÖLTSÉGGEL.

AKKOR MÉLYEN HALLGATTAK A DOLOGRÓL, VAGY TAGADTÁK, MAJD KÉSŐBB ELISMERTE PÁR NICKNÉVEN BEÍROGATÓ FÓRUMOZÓ, HOGY A HÍR IGAZ.

MOST PEDIG AZT HALLOTTAM (A HÍR NEM MEGERŐSÍTETT, DE AZ INFORMÁTOROK MEGBÍZHATÓAK), HOGY TALÁN SIKKASZTÁS MIATT ELJÁRÁS FOLYIK A RENDŐRSÉGEN, MIUTÁN AZ ADATOK ARRA MUTATNAK, HOGY A KECSKEMÉTI KÓRHÁZ UNIÓS FEJLESZTÉSI PÉNZÉBŐL SÍBOLT EL VALAKIK/VALAKIK A NYARALÓ FELÉPÍTÉSÉRE. AZ ÉPÜLET ISMERETEIM SZERINT ELKÉSZÜLT AZZAL, HOGY OTT MAJD EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKAT NYARALTATNAK. NOS, ARRA IS KÍVÁNCSI LENNÉK, HOGY AZ AZÓTA OTT NYARALT HELYI POLITIKUSOK, ÉS A NŐVÉREK ARÁNYA MIKÉNT ALAKULT?!

IZÉ: VAN EGY TÖKÖS ÚJSÁG, AMELY ENNEK KORREKTÜL UTÁNA JÁR?

hot-spot (törölt) 2013.06.05. 12:22:08

Na megint kiengedtek egy rahedli romanoid baltás gyilkost?
Mééé nem lepődöm meg?
Még az is lehet,hogy a Bence gyilkosait is szabadon engedik.Simán kinézem ezekből.

Wolfie77 2013.06.05. 12:51:43

Amúgy a büntetőeljárás nem ismeri az ítélkezési szünet fogalmát, így a büntetős ügyszakban nincsen "leállás" július 15-től. Ez csak a polgári rendszakra vonatkozik és pl. ott sem alkalmazható a végrehajtási eljárásokban. Csak egy kis szakmai megjegyzés :)

ekszvájzed 2013.06.08. 17:05:37

@Bahama Mama:

Mégis mit gondolsz, a rettegtetésre és műrettegésre felkent "kiválasztottak" szentséges és jóságos, dicső népén, meg a háborodottan a nácizmusról visítva, habzó szájjal hörgő, pártokba is összeállott szélballibbereken kívül ki a jó franc szervez itt és máshol Európában "nácikat", vagy úgy 20-25 éve már ???

Szvsz. pont hogy nincsenek is valódi nácik, pedig néha úgy igazából elkelnének már, ha másért nem is, de hogy legalább legyen miért nyivákolnotok.

Jah, csak hogy tudd, ők, az "igaziak", és gyermekeik egyébként már 1945 óta a Hold túloldalán készítik a szuperfegyvert, amit majd az antarktiszi titkos bázisukra idejében leszállított földi párjával közösen fognak bevetni, és akkor aztán már nem tudtok majd jajongani, mert már kijajongtátok magatokból az utolsó szuszt is, a nagy, büdös semmiért ... :DDD

ekszvájzed 2013.06.08. 17:10:59

@Bahama Mama:

Milyen érdekes, amúgy, nem gondolod, hogy egyik ún. "etnikai" gyilkosságsorozatra sem az volt a válasz, amit Ajrópa vagy Ámerika derék színesei akkor szoktak bevetni, ha néhány hivatalában intézkedő rendőr a munkája végzése során véletlenül meg talál ölni egy színesbőrű bűnözőt ??? Amely során előbb majd' egy hétig Los Angeles, majd Párizs lángolt, azután meg London ??? Na, ebből milyen összefüggések láncolatját gyanakodol kifele, antifácskám?

Bahama Mama 2013.06.10. 09:39:47

@ekszvájzed: lehet, hogy újat mondok, de a pszihopata kisebbség és a könnyen becsapható és/vagy nem gondolkodó többség okozzák a gondot szerintem

hogy Te melyikbe tartozol, nem tudhatom

de tudom nehéz, amikor a kétpolósuú ellenségeskedés helyett egy új szisztémát kell feldolgozni
ha esetleg beszélsz németül vagy angolul, akkor itt egy kis szakirodalom:
de.sott.net/article/1025-Der-Trick-Des-Psychopathen-uns-Glauben-Machen-dass-Boses-von-anderswo-kommt

www.sott.net/article/148141-The-Trick-of-the-Psychopaths-Trade-Make-Us-Believe-that-Evil-Comes-from-Others

ekszvájzed 2013.06.10. 10:05:09

@Bahama Mama:

És akkor azt mondd meg, miféle pszichopata agyrém az, ami mindenben nácikat lát, még a divatban is, (pl. milyen érdekes, hogy a korai punkok kacérkodása a horogkereszttel, vagy a cigányok skineadeket utánzó stílusa egyetlen libbantat sem kényszerít a szokásos őrjöngésre.)

s mivel ő, ez a turbóliberális ideológia mondja meg azt, hogy mi a "náci", valamint még ma, 60-70 éve összeszedegetett ereje teljében, a "szabad világ" pénzének és szócsöveinek uraként is "üldözött, szegény, megbántott kisebbségként" reflektáltat saját magára, ezért senki sem vádolhatja semmilyen pszichés zavarral.

Emlékszel még a dicső Szovjetúnióra, s abban is a "pol-pszichi" világára, melynek értelmében akinek nem tetszett a csodálatos, leghaladóbb, legfejlettebb világrend, s úgy lett ellenzékivé abban, hogy nem lehetett a régi uralkodó osztályokhoz, se a fasizmushoz, se az "imprlizmussss"-hoz kötni, semmivekl az égvilágon, az nem lehetett más, cskis elmebeteg, aki kikezelésre szorul? :)))

Hát ezek vagytok ti, szuperszabadok, változatlanul, és még a viccet se értitek. Mit tudtok ti arról, hogy a világ látható részének 99 százaléka csupán látszat, kirakat, felszín, ahogy még a fíloszaitok, művészeitek, és a buddhista szentjeitek is tanítják, hogy nem szabad a saját szemeteknek hinni, és az érzékek becsapnak?

Vajon ismeritek e az emberiség, vagy ezen ország teljes, hivatalosan és tudományos világban elfogadottan leírott, vagy leírható történelmének akárcsak az egynegyedét is? Tanítják-e annak elméletét, hogy mi mozgatja a a pénz"embereket", a politikát, a politikusokat, a pártokat, az államokat, hogy mi motiválja a diplomáciát., és mik az eszközei? Hogy mi ebben az egészben a sajtó, vagy a propaganda szerepe?

S végső soron, hogy a témához is szóljak: kinek állott érdekében a fent taglalt gyilkosságsorozat, ki szervezhette meg, és láthatta el, valamint ügyeljen arra, hogy zavartalanul folyjék le, és ki húzott hasznot belőle?

Mert igen könnyű egyfajta "szellemi felsőbbrendűség" kényelmes nevében azt lehülyézni, aki az elébe szórt moslékkal nem éri be. No, de azért csak okoskodjál ezügyben még egyet, te, mint az én lelkivilágomat is kivállóan megszagértő picológuskám.

ekszvájzed 2013.06.10. 10:16:03

@Bahama Mama:

Bocs, ha némileg zavaros voltam, de még kora reggel van ... :)))

Szóval, visszatérve rád, anno te láttál magyar meg német (neo)nácikat barátkozni, és vonatozni ... Én meg azt láttam, hogy az összes szoci kormány idején a teljes Vér és Becsület, meg a Lelkiismeret 88, és a Keleti Arcvonal B. Sz. is ott alakzatozott, tökig feketében, Nyugat-Európa és a világ összes, hasonló fazonú kopasz delegáltjával együtt, a Hősök Tere kellős közepén, a "Becsület Napján". Milyen izgis, hogy mindez a cuclib kormányok regnálásán kívül nagyon nem fordult elő ...

Bahama Mama 2013.06.10. 11:06:47

@ekszvájzed: anélkül, hogy személyeskednék: a válaszaidból arra következtetetek, nem tudtad elolvasni (vagy nem értetted), amit belinkeltem

egyszer, ha lesz időm, lefordítom

ekszvájzed 2013.06.10. 12:21:41

@Bahama Mama:

Kedvesem.

"Hogy te melyikbe tartozol, nem tudhatom" ... írtad nekem. Hát erre reagáltam, anélkül, hogy a linkek tartalmára ránéztem volna, reményeim szerint megvilágítván a számodra, hogy sem a pszichopaták, sem a birkák táborát nincs szerencsém gyarapíthatni.

Továbbá feltéve a kérdést, hogy ugyan miért a pszichés megközelítés jön elő sok esetben, így a tiédben is a kizárólagos dogmákat és mantrákat felvonultatókkal szembeszegülőkkel kapcsolatban. Ez egyenesen feldühített, ahogy mindig is szokott, mert olcsó terelésdnek tekintem.

Nem, én nem a lélektani vegyelemzésre, a szellemi nagyságok szakavatott okoskodására vagyok kíváncsi, a társadalmak megvezetettjei ügyében, hanem a világ- és belpolitikai hátterére mindannak, amiről e blogban szó esik.

Méghozzá különös tekintettel azokra a korábban még a tettesek és környezetük által is sejtetett tényekre, melyek a titkosszolgálati és kormányszintű kapcsolatait fednék fel,

mind ennek a négy delikvensnek, mind pedig az összes, kb. 23 éve elénk vonultatott összes magyarországi "szélsőjobboldali" elemnek, és jelenségnek. És természetesen mindenki számára bemutatnák azok politikai nyerteseit is.

Mert minden más csak parasztvakítás és libsihergelés, ez az egész, majd' három éve nyüstölt rétestészta-cirkusz meg egy ócska komédia, ami kirakatpernek is rossz, hiszen ezen az egy árva bloggeren kívül a kiskutya f@rka sem rakja kirakatba. Kb. a "per" kezdetei óta.