"Ők a sittről már úgysem jönnek ki"


 Egyre inkább egymásra tolják a felelősséget vádlottak. - Tódor János tudósítása

 
A cigányok elleni sorozatgyilkosság április 6-i tárgyalási napjának végén az ölési cselekményekkel kapcsolatban továbbra is tagadásban lévő elsőrendű vádlott, K. Árpád elvesztette önuralmát, és a negyedrendű vádlott rá nézve terhelő vallomását egy beteg ember hazudozásának minősítve, és odaszólt Cs. Istvánnak: ”Ezt majd négyszemközt megbeszéljük”.
 
A dobos-hangtechnikus beszólásával kapcsolatban Cs. védője azonnal kérte, jegyzőkönyvezzék az elhangzottakat. Barcsi István ügyvéd szerint ez a közjáték egyfajta fordulópontot jelentett a perben, ugyanis ekkor K. Árpád megmutatta azt az énjét, amit konszolidált külseje mögött rejteget. ”A közmondás szerint: alamuszi nyuszi nagyot ugrik. Aki ilyen helyzetben, amikor egy sorozatgyilkossági ügy fő vádlottja, képes a bíróság előtt fenyegetni vádlott-társát, arról nem nehéz elképzelni, miként léphetett fel a neki ellentmondókkal szemben a szabad életben. Egyébként védencemet a kislétai akció után majdnem ugyanazokkal a szavakkal fenyegette meg, mint a Perényi 1. üzletvezetőjét, F.-né Ny. Évát. Márpedig az akkor már előzetesben tartott Cs. István nem tudhatta, mit mondott a rendőrségen az Árpádtól és társaitól való rettegéséről, megfélemlítéséről beszélve az asszony.”- értékelte a fejleményeket az ügyvéd.
 
A rendőrségi jegyzőkönyvekből az is kiderült, hogy a magát antirasszistának feltüntető,  a jazzkonzis éveiben cigány zenészekkel állítólag jó kapcsolatot ápoló, három évig Izraelben élő idősebbik K. 2008-ban kapcsolatot keresett az alighanem legszélsőségesebb magyar újhungarista-neonáci szervezettel, a Magyar Nemzeti Arcvonallal (MNA). Az Arcvonal rendszeres, Győr környéki bázisán tartott katonai kiképzéseire szerették volna beiskolázni magukat az öccsével. K. Árpád, akit annak idején még munkaakadója, és szeretője, F.-né Ny. Éva fuvarozott a fiatalabb K.-val együtt a Magyar Gárda alakuló avatására Budapestre, a gárdistákat öregnek és potrohosnak tartotta, viszont az MNA interneten látott hadi szekciójának snájdig leventéi kielégítették az igazi magyar harcossal szemben támasztott igényeit.
 
Az április 5-i és 6-i tárgyaláson gyakran kerültek szóba a fegyverek és a lőszerek. Ezeket a K. testvérek szerint Dezső, vagyis P. Zsolt szerezte be, és tukmálta szinte rájuk, hogy végre tettekkel is fejezzék ki  a „cigánybűnözés” miatti  felháborodásukat. A fegyvereket és a lőszereket pedig „Dezső” a korábbi munkahelyi főnöke, a debreceni Szaxofon bár tulajdonosa, illetve annak testőre révén szerezte, legalábbis a csoport stratégája-ideológusa, K. Árpád szerint. P. Zsolt viszont kerek-perec tagadta, amit az első rendű vádlott vele kapcsolatban „összehordott”.
 
„Dezső, aki a betyárbecsületnek megfelelően végig kitartott az előzetesben, és senkire sem vallott, végre rájött, hogy ő is csak Árpiék bábja volt. Mivel most már neki is lejött, hogy a K. testvérek rá és Csontira tolják a szart, úgy döntött, hogy a továbbiakban nem viszi el a balhét”- kommentálta P. Zsolt színeváltozását telefonos érdeklődésemre egy Loki-klubos ismerősük, aki korábban a Népszabadságban P. Zsoltot őstuloknak, Cs. Istvánt baleknek,  a K. fivéreket pedig pszichopatának nevezte. A korábban K. Istvánnal is haveri kapcsolatokat ápoló egykori skinhead (ma építési vállalkozó) szerint „K. Pisti azt mondja, amit Árpi üzent neki az ügyvédeken keresztül, nincs egy önálló gondolata, olyan, mint egy automata. Árpi viszont nagyon le van lassulva, nem ura már önmagának, pszichésen teljesen le van amortizálva, ami nem is csoda. Szerintem már maga sem hiszi el, amit mond, annyira hiteltelen. Beteg minden szempontból. Az, hogy arra a szerencsétlen, megzakkant Csontira próbálják rálőcsölni az utolsó két gyilkosságot, szánalmas és nevetséges. Én nem követem az ügyet részleteiben, de még nekem is összeáll, hogy kétségbeesetten menekülnek. De ez az út a semmibe vezet. Ezt alighanem ők is tudják, közszájon forog itt Debrecenben, hogy ők a sittről úgyse jönnek ki. De nem a valószínűsíthető tényleges életfogytiglan miatt, vagy, hogy a cigányok ítélkeznek odabent rajtuk, hanem, mert öngyilkosok lesznek.”
 
Megtudtuk a tárgyaláson azt is, hogy az idősebb K.-nak is vannak tetoválásai, ha nem is nemzetiszocialisták, mint öccsének. K. Istvánt egyébként annak idején csak úgy alkalmazták a Perényiben, hogy mindig hosszú ujjú ing, póló lehet csak rajta. Az origo.hu-n megjelent, hogy Cs. Istvánnak is van rejtegetnivalója, már ami a náci tetoválásokat illeti, de ezt ügyvédje határozottan cáfolta: ”Cs. karján ÁK 47-es felirat és fegyverrajz van, amit a hivatásos-szerződéses katonák előszeretettel tetováltatnak magukra, a lábát pedig nonfiguratív ábrák díszítik.”- jelentette ki Barcsi doktor.
 
„A vádlottak belemerevedtek a helyzetükbe, aligha fogják megváltoztatni eddigi védekezési taktikájukat. Az igazi áttörést majd az fogja jelenteni, ha állításaikat igazoló-megcáfoló tanukat hallgat meg a bíróság. Érdekes dolgok fognak kiderülni...”- fejtegette a bírósági büfében  újságírók gyűrűjében az áldozatokat és a sértetteket képviselő ügyvédek egyike.


122 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr532808754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sárkányfő 2011.04.08. 10:56:35

@Cooler:
"elvárható lenne, hogy egyenlőbb legyen a tájékoztatás."

ennek a blognak a témája, mint neve is mutatja, az újkori magyar történelem legnagyobb náci terrorcsapatának pere.

miért várod el tőle, hogy bármilyen más bűntényről írjon?
és mit értesz egyenlő tájékoztatáson, hol sérült szerinted bármiféle egyenlő tájékoztatás?

sárkányfő 2011.04.08. 10:57:41

@Con Storm:
és ezt mind egyedül hoztad össze? :D

johannes vatatzes 2011.04.08. 10:58:20

@G_P: Rohadtul nem érdekel a többség, ha jobban tetszik a nép véleménye az ügyről. Automata fegyverekkel gyermekeket ölni, minden térben és időben prosztó dolog...

G_P 2011.04.08. 11:05:21

Igen érdekes, hogy nincsenek szélsőjobbos ismerőseim, mégis, akárkinél járok az esti híradó táján, valahogy nem övezi felháborodás a cigánygyilkosság-hypeot, amikor épp bemondják az aznapi adagot az újabb, nemrég kiderült kegyetlen részletekről, az ismerősök vagy akkor mennek ki pisilni, vagy dumálnak valami másról, de hogy nem csóválják a fejüket "életfogytiglant nekik" kíséretében, az biztos.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.08. 11:06:58

Az automata sörétes fegyverek nincsenek engedélyezve, és roppant drágák is...

Ráadásul éjszaka bemennek egy vad idegen házba, ahol az életben maradt tanú szerint sötétben lőtték le őket...

katonai felszerelésre vall...

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.04.08. 11:07:05

Régen símán agyonverte a falu férfinépe a renitens tolvaj cigányokat.Ma a rendőr sem mer odamenni.Melyik volt a szebb idő?

sztrugackij 2011.04.08. 11:07:36

@Cooler: Hát ,ha már olvasni nem tudsz,kérd meg anyádat ,hogy navigáljon a kurucinfóra.
Ott nem kell tudni olvasni,elég ha a képeket nézegeted!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.08. 11:08:34

Felénk a romák megvannak győződve róla, hogy nem a magyarok tették...

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.04.08. 11:09:00

"három évig Izraelben élő idősebbik K. 2008-ban" - Van még kérdés?

WildBear 2011.04.08. 11:17:58

@Con Storm: "A romák száma évről évre csökken, a kivándorlásuk miatt, és a nehéz életkörülményeik miatt,"

Te hülye vagy, vagy hülye vagy..?
Pont hogy nem csökken, hanem NŐ a cigányok száma.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.08. 11:18:17

Meg gondolhatod...

1., ők is tudják, hogy a jobbiknak igaza van...

2., Morvai rángatta el a fővajdájukat az EU parlamentbe és sírták ki nekik a mostani programot...

3., A jobbikosok segítenek egyedül nekik az uzsorásokkal és hasonlókkal szemben...

4., csak a Jobbikosok mernek a parlamentben a problémáikról beszélni...

állítólag nagyon sok roma is a Jobbikra szavazott... mert senki más nem mer velük ténylegesen foglalkozni, meg a vidékkel... Szóval ennyit a szélsőjobboldali nácikról... mintha magyarban minden fordítva lenne.. az arany az ólom, a tyúkszar meg az érték...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.08. 11:19:14

20 évvel ezelőt 250 ezer roma nemzetiségű volt...

most 190 ezret tartanak számon...

Ez növekedés?!

Bicikliző medve 2011.04.08. 11:23:30

@sárkányfő: azert tegyunk kulonbseget ciganyozas es egyenlo banasmod kerese kozott. Nem ciganyozott, csak megkerdezte, hogy esetleg azt az ugyet is ennyire kiemelten kezeltek-e?

sárkányfő 2011.04.08. 11:24:04

@Con Storm: te ugye ezek a beírásokat csak viccnek szánod?

Dr Kangörény 2011.04.08. 11:26:36

@Fekete József: " indulati bűncselekmény " az ilyen hazugságokkal van a baj. Legalább ezen a blogon nem kéne hazudozni.

sárkányfő 2011.04.08. 11:27:48

@ċsirke72: mint lehetséges opciót vetettem fel, azt hiszem joggal.

sajnos ő nem válaszolt, akkor tőled kérdem: szerintem a közélet, a média, az egész ország nem kezelte eléggé kiemelten a cosma-gyilkosságot?

tekintve az áldozatok számát, korát (itt gyerek is volt), az elkövetők szervezettségét, stb., ennek az ügynek többször súlya van a cosmáshoz képest. Bár szerintem eleve elbaszott gondolkodás, amelyik gyilkosságokhoz mér gyilkosságokat...

mement 2011.04.08. 11:32:52

@Con Storm: Azt ugye tudod, hogy nincs szarmazas szerinti nyilvan tartas? Tehat a statisztikaban csak az jelenik meg kissebsegkent aki annak vallja magat.

Tower13 2011.04.08. 11:32:57

@sárkányfő: Jujj...
Legnagyobb náci csoportjának a pere..
Abban sem vagyok biztos, hogy nácik. Lehet hogy simánd idióták. A szervezettség és az idiótizmus nem kizáró ok. De még el is fogadom, hogy nácik, akkor is a terrorcsapat kifejezést fejtsd ki bővebben, mert még valaki a teroristával keveri. Az meg bár hasonló, mégsem azonos. (hogy melyik a rosszabb arról lehet vitatkozni)
Nem azt várta, hogy ebben a blogban mesélj a Cozma gyilkosságról, csak érdeklődött, hol találja azt. (gondolom sehol, a hozzászólások alapján)

vazze... 2011.04.08. 11:34:09

Én az elkövetőket sajnálom, legalább valaki megpróbálta...

Lehet hányni, de előbb költözzetek vidékre.

szanalmas 2011.04.08. 11:35:14

@Con Storm:

Az egész ügy bűzlik mint a tábori latrina, de az egyetlen valamire való konteo az a szlovák titkosszolgálat volt még a közbülső időben. Nagyon-nagyon "izgalmas" dolog ez, a kilenc helyen beazonosított DNS-ektől a fekete terepjáróig.

mement 2011.04.08. 11:41:50

@vazze...: de ha te gyerekedet lovik le videken, ejszaka, akkor most verned az asztalt sirasra gorbulo szajjal nagyhangon nem?

sivatagi n. 2011.04.08. 11:50:20

@Fekete József:

Indulati bűncselekmény, persze.
Ez meg gyerekcsíny.

johannes vatatzes 2011.04.08. 11:52:59

@vazze...: Jah nyilván az agyonlőtt kisgyerek tehetett a "roma- problémáról". Nyilván a kisgyerek verte agyon Szögit és szúrta le Cosma-t. Nyilván Te szerencsétlen idióta balfasz.

sárkányfő 2011.04.08. 11:56:26

@Tower13:
valóban, lehet hogy nem nácik. valószínűleg hippik, akik a "make sex not war" szöveget tetoválták a mellükre, virágot osztogatnak idegeneknek, és esténként könnyes szemmel gyerekdalokat énekelnek.

az a másik meg azért hozta elő cosmát, mert relativizálni akart. csak a vak nem látja, csak az álszentek tagadják.
valszeg te is relativizálni, bagatellizálni akarsz. egészségetekre.

vazze... 2011.04.08. 11:56:36

@mement: nyugi pocok, állt már előttem keresztben cigus bmw, úgy hogy a gyerek mellettem volt. Csak azért úsztam meg mert arra jött egy rendőr. Prevenció, jobb ha már csírájában elfojtod a bajt.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.08. 11:56:52

@mement: Nem, nem tudom, 10 évente van népszámlálás!

Azonkívül sokkal többen vallják magukat romáknak a kedvezmények miatt... lásd a roma ösztöndíjt romaként vette igénybe egy LMP-és...

Az új alaptörvény szerint kell majd nyilvántartás a kisebbségi érdekképviselet miatt..., valószínű az igazolványba is bekerül, hogy Magyarországon élő, roma nemzetiségű, Eu-s állampolgár...

Fekete József 2011.04.08. 11:57:32

@Kangörény_: Kedves Kangörény! miért is?
A magyar és persze a nemzetközi jog ősidők óta megkülönböztet előre megfontolt (kitervelt stb.) és hirtelen felindulásból lekövetett indulati-szituációs bűncseleményeket. Az indíték, a motivum, a konkrét helyzet alapvetően befolyásolják a cselekmény megítélését a jogállami itélkezési gyakorlatban.

mement 2011.04.08. 11:58:23

@vazze...: Tehat a valaszod: igen:)
rogton sejtettem.

vazze... 2011.04.08. 11:59:54

@johannes vatatzes: gyenge duma
Az SZDSZ örült volna neked :-)

no csak benéztem lehet tovább hányni

johannes vatatzes 2011.04.08. 12:01:55

@vazze...: Én nem hiszek neked, szerintem még cigányt sem láttál életedben. Csak trollkodsz itt, mert nyilván baszottul unatkozol az irodában. Sőt lehet, hogy roma vagy!

homo apolitikus 2011.04.08. 12:12:27

@Con Storm: "már a 190 ezer főt sem éri el a létszámuk..." :D

Nem is, mert inkább a 2 milliót közelítik már :S :(

Megfigyelo 2011.04.08. 12:28:06

Most először sajnálom, hogy az Alkotmánybíróság eltörölte a halálbüntetést: az ötéves gyerek gyilkosát nyilvánosan kellene felakasztani.

Bicikliző medve 2011.04.08. 12:33:03

@sárkányfő: en nem is kotottem bele semmibe, csak leirtam, hogy szerintem felreertetted a mondandojat, de en nem mondom azt, hogy ez kevesbe fontos ugy vagy hogy a a masik ugy nem kapott eleg nyilvanossagot :)

Bicikliző medve 2011.04.08. 12:36:33

@vazze...: az a baj, hogy nem az uzsoras kanciganyt lottek le, hanem kisembereket, akik meg raadasul nem is a tisztessegtelen fajtabol valok voltak - legalabbis a media szerint.

HUN_Sector 2011.04.08. 12:37:40

@imperial: épp hogy ők a leggyűlölködőbbek

mement 2011.04.08. 12:42:37

@HUN_Sector: Hat persze:) Aki nem veletek bologat, nem veletek skandal, nem veletek sirankozik, az liberalkomcsihazaarulo, es csak gyulolkodik:)

HUN_Sector 2011.04.08. 12:43:37

@mement: ahogy mondod, lásd pl Tota W. Árpikát

Viktus 2011.04.08. 12:44:59

Büdös ez az egész ügylet ... a teljes igazság sosem fog kiderülni nagyjából elkapták a "végrehajtókat v. azok egy részét, és annyi".

HUN_Sector 2011.04.08. 12:45:01

@Con Storm: van az tízszer annyi is, keleten már többségében vannak a teljesen roma települések, 9-10 gyerekkel!!!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.08. 12:50:34

Vazze, látom leadták a drótot, a Cs. féle neonáci magyar meg roma gyűlölők egymásnak...

Ianas 2011.04.08. 12:52:23

@Cooler: Nem érted. Ezek magánblogok. Bárki csinálhat egyet. Milyen alapon várod el, és legfőképp kitől, hogy csináljon egy Cozma-blogot, ha Te nem vagy hajlandó megcsinálni? Erre akartak utalni a többiek.

Mellesleg a két dolog messze nem egy súlycsoport.

Ianas 2011.04.08. 12:56:24

@G_P: Kit érdekel, felháborodnak-e? Az emberi élet értékét nem a mélyen tisztelt "többség" hangulata határozza meg.

Viktus 2011.04.08. 12:56:37

Mondjuk érdekes a Szilvásy. Draskovics kör regnálása alatt Budapest közepén rendőr központra elengedtek egy sorozatot azóta sincs felelős ... hónapokig lődöztek ki dolgozó kis családos cigányokat nem a munkakerülő tolvaj-gyilkos-uzsorás népségből válogatva. Grátisznak még lett egy magyarok nyilai humbukunk is Budaházy szervezésével akit elvileg folyamatosan figyeltek ... ez mind a véletlen műve? érdekes mostanság nem nagyon van ilyen produkció.

Ianas 2011.04.08. 13:02:00

@G_P: Áruld már el, mit akarsz ezzel mondani, mert egész felizgatom magam a kíváncsiságtól, hogy hogy kapcsolódnak a közönyös, értéktelen ismerőseid vizelési szokásai egy etnikai alapú terrorcselekményhez?

HUN_Sector 2011.04.08. 13:03:24

@Viktus: a magyarok nyulairól (:)) bebizonyosodott, hogy a robbantás amivel vádolták őket, két kaposvári főiskolás csínyje volt. A többi vádpontot meg nem bizonyították, de Budaházy azóta is csücsül

HUN_Sector 2011.04.08. 13:04:58

@Con Storm: nos, egy rossz hír számodra, hazánk túlnyomó része utálja a cigányokat. Nem biztos hogy a többséggel van a baj.

Kisarkított példa: felhajtasz forgalommal szemben a sztrádára (ez amúgy is divat mostanság), mindenki jön szembe, hiába hülyézed le őket, nem velük van a baj.

Ianas 2011.04.08. 13:05:01

@ċsirke72: Nem tudom, mennyire kiemeltnek számít, ha pl. filmet forgatnak belőle (ami mondjuk már némiképp erőltetett dolog, de annyira nem zavar.)

szanalmas 2011.04.08. 13:10:56

@Ianas:

Ja persze, magánblog...

"A blogot újságírók és fiatal önkéntesek közösen gondozzák."

Tolják is a címlapra hacsak lehet. Ébresztő, hahó!

Bicikliző medve 2011.04.08. 13:14:49

@Ianas: he, ne engem savazzatok :) En nem mondtam, hogy barmelyik is fontosabb vagy kevesbe fontosabb lenne a masiknal.

baliquez 2011.04.08. 13:19:07

@Viktus: nyugi bele, amint politikai igény lesz etnikai konfliktus szítására abban a pillanatban lesznek ilyen produkciók újra. Ugyanabból a közpénzből.

Választások előtt a TEK majd látványosan megöl néhány civilt, aztán előadják a sztorit a médiának hogy ügyesen terrorelhárítottak. Te meg majd elhiszed. Simán.

G_P 2011.04.08. 13:22:28

@Ianas:

A cinizmusról még van mit tanulnod, de kezdetnek nem rossz. Úgy is mondhatnám, gyenge.

Azt próbáltam mondani, hogy k*rvára nem érdekel senkit és a többség nem is szeretné a tetteseket börtönben látni, csak tabutéma.

baliquez 2011.04.08. 13:22:43

@HUN_Sector: egen, emiatt Drazsénak azonnal illett volna lemondania, legalábbis Európában. De nem mondott le, és pár napon belül észlelte hogy nem gyújtották rá a házat a tüntetők, tehát rájött hogy ilyet szabad csinálni. Bármekkora geciséget megengedhetnek maguknak, mert ez valóban egy következmények nélküli ország.

HUN_Sector 2011.04.08. 13:25:49

@baliquez: kéremszépen, politikusbűnözés van itten ni

Tower13 2011.04.08. 13:28:16

@sárkányfő:
valóban, lehet hogy nem nácik. valószínűleg hippik, akik a "make sex not war" szöveget tetoválták a mellükre, virágot osztogatnak idegeneknek, és esténként könnyes szemmel gyerekdalokat énekelnek.

az a másik meg azért hozta elő cosmát, mert relativizálni akart. csak a vak nem látja, csak az álszentek tagadják.
valszeg te is relativizálni, bagatellizálni akarsz. egészségetekre

Seggfej vagy? A válasz igen. Ők hippik, a válasz nem. De nem feltétlen náci a fajgyűlölő. Hogy ettől jobb-e? Nem.
Relativizálni? Lehet naív vagyok, de alapból gondolnám érdekli, vagy esetleg szociológus a szerencsétlen és dolgozatot írna a témában. Nem vak vagyok, csak nem elszánt csahos, mint te.
Bagatelizálni? mit? Öltek. Nem önvédelemből, nem mert másokat védtek. Csak öltek. Ha lenne kis hazánkban olyan ítélet, mondanám hogy halál rájuk.
Te meg ne ítélj el mást, míg csak sejtesz, vagy tudni vélsz, vagy a mostani két kezdő mondatom teljesen igaz. Döntsd el magad.

Ianas 2011.04.08. 13:28:35

@szanalmas: Ez tudod ilyen piaci alapú dolog. Ha nem olvasnád az Indexet, nem tudnád, hogy címlapon van. Ezzel együtt nem is támogatnád az Indexet, nekik ugyanis ez bevétel. De sebaj. Hőbörögni lehet, az ingyen van.

@ċsirke72: Bocs. :)

@G_P: Pont, mint a kritikája. ;) Amúgy jelzem, továbbra sem értem, hogy emberek lemészárlása milyen értelemben társadalmilag elfogadható, illetve ha az, akkor miért akarnék én ennek a velejéig rohadt társadalomnak a része lenni? Miért akarnám, hogy a fiam egy olyan szar országban nőjön fel, ahol egy család lemészárlását végrehajtó anyabaszó köcsögök a hozzájuk hasonló anyabaszó köcsög többség támogatását élvezik nemzeti együttműködésben?

Ianas 2011.04.08. 13:30:20

@Ianas: Mielőtt valaki félreértené, nem gondolom, hogy ilyen lenne ez az ország. Csak akkor merülne fel bennem ez, ha igaz lenne, amit G_P sugall, miszerint valójában a "többség" még kitüntetést is osztana.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.08. 13:32:50

@baliquez:

Úgy tudom, kértük az FBI segítségét, egy olyan bűnmegelőző rendszer kiépítésében, mint ami az USA-ban van!

Évente hazugságvizsgálaton ellenőrzik a lojalitást, és az esetleges bűnelkövetést, visszaéléseket pár kérdéssel...

Természetesen ezt először az FBI fogja elvégezni a biztonsági szerveken...

Mondhatnom sem kell, hogy aki nem megy át, az nemzetbiztonsági tényező lesz..

Szerinted a jobbikosokon kívül átfog menni valaki? :D

HUN_Sector 2011.04.08. 13:39:23

@Ianas: ne aggódj, mire a kölyköd felnő, a magyar már kisebbségben lesz

Ianas 2011.04.08. 13:47:29

@HUN_Sector: Nos, mint mondtam, a hőbörgés ingyen van, alaposan rajta is vagy a dolgon, látom.

Ha csinálnál pár kölyköt te is, meg hasonszőrű barátaid, talán megoldódna ez a probléma, csak az nehéz, meg el kell tartani, meg hű, meg karriert kell építeni. Gondolom, abban reménykedsz, hogy majd lesznek ilyen "tökös gyerekek" akik majd jól megoldják ezt a problémát helyettetek, kerül, amibe kerül.

Szólok: ez nem fog bekövetkezni.

HUN_Sector 2011.04.08. 13:53:58

@Ianas: meg fogják, továbbá nem csak lesznek, már most is vannak. A világ idillisége pedig nem tart örökké.
Évek óta vizionálják a polgárháborút, amely 20 éven belül nagy valószínűséggel beteljesedik, főleg ha lesz még egy globális recesszió.

És igen, a hasonszőrű barátaim azok, akik építik ezt az országot. Mindegyik országot nacionalisták húzták fel, nem a liberálisok vagy a fene nagy demokraták. Ha Mátyás sem lett volna nacionalista, talán lenne egy 10 km * 10 km-es rezervátumunk, ahol a török és szláv szomszédok ujjal mutogatnának ránk.

G_P 2011.04.08. 14:02:22

@Ianas:

És ez mennyire elfogadható társadalmilag? Nem kurucos a link, mint látod -

www.police.hu/friss/BRF-20110406_p5.html

De említhetném akár Olaszliszkát is. Szögi Lajos biztosan rasszista volt.

vauvauvau 2011.04.08. 14:04:20

Mindegyiket felakasztani!

szanalmas 2011.04.08. 14:04:21

@Ianas:

Jaj, terelsz mint a pulikutya, pajtikám.
Most már hirtelen nem magánblog, hanem piaci alap? Mert felnyitottam a szemed?
Vajon miért nem merik a "tisztelt" újságírók a nevüket vállalni ebben a blogban? Jó kérdés(ek) mi?

sárkányfő 2011.04.08. 14:04:22

@Tower13: blablabla...

azok az emberek akik tudatosan felfegyverkezve, szisztematikusan embereket ölnek, csak és kizárólag faji alapon, azok bizony utolsó rohadt mocskos nácik.
Nem tudom mi kell még ahhoz hogy ez a leghülyébbeknek is világos legyen.

Raul Duke 2011.04.08. 14:07:00

Én szociálisan érzékeny vagyok, így kérdem én hogy az "elkövetők"/vádlottak családjáról most ki fog így gondoskodni amúgy? :(

dr. Aullah 2011.04.08. 14:09:10

Tök jó, hogy vannak ilyen blogok. Egy csomó mindenről lehet írni. Engem nem zavar, hogy van ilyen blog is, mondjuk a címe egy kicsit durva.
Én elolvastam mit írtak az elkövetőkről, miért csinálták az egészet (ha ők voltak)... nos... én nem ítélem őket. Azt adták, amit ők is kapták.
És ne gyertek azzal, hogy a cigányok ártatlanok voltak... és az a sok magyar, akiket ők öltek meg? Olaszliszkai tanár?

VÉGRE valaki csinál valamit ebben a büdös országban... ha nem történik valami, akkor hamarosan úgy is ez fog történni, csak nagyobb mértékben.

HUN_Sector 2011.04.08. 14:10:21

@sárkányfő: mint például a cigányok? Kaszákkal, kardokkal, késekkel felszerelkezve, csoportosan és rendszeresen a magyarokra vadászva?

Ianas 2011.04.08. 14:11:17

@G_P: Nem látom az összefüggést. Csak két kérdés: 1.) a lemészárolt cigányok bármelyike ott volt Olaszliszkán, a Cozma gyilkosságnál vagy épp az említett vonaton? 2.) Milyen értelemben jusztifikál egy gyilkosság egy másikat úgy általában?

Ezen az alapon egy cigány ember lemészárolhatna bármilyen nem cigányt, mert nem cigányok hajtották végre a blog apropóját adó értelmetlen gyilkosságokat.

Ezt a végtelenségig lehet folytatni, hogy elmaradott országokban, mint Afganisztánban és hasonlóan elcseszett helyeken zajlik is.

Ez úgy jó lenne? Te ilyen helyen akarnál élni, ahol etnikai alapon két népcsoport folyamatosan irtaná egymást? Én nem.

Azt hiszem, vagy felülemelkedik az ilyen hülyeségeken az emberiség, vagy úgy faj szintjén megérett a kihalásra.

G_P 2011.04.08. 14:11:37

@Aullah:

Így van.. és nem szeretem, amikor egyoldalúan vannak beállítva a dolgok. Igenis mindkét oldalról van rasszizmus, Budapest XX. kerületében a 23-mas buszra rendszeresen felszállnak olyan cigányok, akik azt üvöltözik, hogy "Magyarok meghaltok", meg természetesen rágót nyomnak az öreg néni hajába, stb... De védjük csak őket, megérdemlik, tényleg!

Ianas 2011.04.08. 14:14:46

@szanalmas: A blog magánblog. Az index piaci alapon működik, és azt emeli ki nagy gyakorlattal, ami hosszú távon jó befektetésnek ígérkezik. Hülye is vagy, vagy csak úgy csinálsz?

Egyrészt, még mindig bárki indíthat bármilyen blogot. Nyilván, ami nem törvénybe ütköző. Tehát nyugodtan elindíthatnátok így közösen a veszelybenamagyar.blog.hu -t. Hogy az Index kiteszi-e címlapra, az az ő dolga, mivel az Index is magánkézben levő oldal.

Ha nem szereted, ne olvasd.

Ilyen egyszerű.

Ianas 2011.04.08. 14:16:22

@G_P: És ki védi az általad említett rágóragasztós hülyegyerekeket? Miért kell állandóan csúsztatni?

szanalmas 2011.04.08. 14:17:54

@Ianas:

Gondoltam, hogy azt sem tudod, miről beszélsz ezért dobtam magas labdát, de te észre sem vetted, szóval hót hülye vagy, ez nyilvánvaló.

G_P 2011.04.08. 14:20:47

@Ianas:

A probléma az, hogy lehet, hogy te nem véded a rágós hülyegyereket, de sokan vannak olyanok, élükön az Indexszel, akik erre azt mondják: biztosan azért mondtam, mert cigány. Nem, hanem azért, mert rágót ragasztgat és otrombán viselkedik.

Hosszútávon nyilván nem megoldás az erőszak, nézd meg Ruandát 1994-ben, ha nem ismerős, akkor ott a wiki. Viszont hangulatkeltéssel szerintem nem csak a kuruc, hanem pl. az Index videós különítménye vagy a Munk Vera félék is vádolhatók.

Ianas 2011.04.08. 14:21:52

@szanalmas: És most, hogy ilyen okos magas labdát passzoltál, mész is sorba állni Nobel-csontért?

ds3 2011.04.08. 14:22:19

@HUN_Sector: "És igen, a hasonszőrű barátaim azok, akik építik ezt az országot. Mindegyik országot nacionalisták húzták fel, nem a liberálisok vagy a fene nagy demokraták. Ha Mátyás sem lett volna nacionalista, talán lenne egy 10 km * 10 km-es rezervátumunk, ahol a török és szláv szomszédok ujjal mutogatnának ránk."

Építed mi, munkaidőben kommentezgetve. Különben Mátyás nem volt nacionalista, akkoriban ilyesmi még nem is létezett. Nyugatról hívott be szakembereket, hogy gatyába rázza ezt az elmaradott keleti országot. Amúgy maga is román származású volt.
Ha kiváncsi vagy ki építi az országot, nézd meg a Nobel díjasok listáját, vagy azokét a mérnökökét, befektetőkét, akik a 19. században tényleg tettek a hazáért. A nagyrészük jöttment német, zsidó és hasonszőrű, jó ha a felük "igazi" - a te fogalmaid szerinti magyar ember.

Ianas 2011.04.08. 14:24:02

@G_P: Kezd közeledni a véleményünk, ez jó jel. Mindegy is, úgysem váltjuk meg a világot.

Én hiszek abban, hogy van kiút ebből az őrületből, ami lassan elhatalmasodik, ahogy abban is, hogy ezt a kiutat nem ágyúval kell robbantani.

utazo222 2011.04.08. 15:20:54

@ċsirke72: igen azt az ügyet is kiemelten kezelték, nézd vissza média-híradásokat. A szörnyű tett után úgy tudom, a helyi romák is lerótták kegyeletüket a koporsónál. Ezt nevezetjük indulati gyilkosságnak, míg a romagyilkosságok előre megfontolt szándékkal, sorozatban történtek.

utazo222 2011.04.08. 15:24:30

@vazze...: te egyszerűen csak szánalmas vagy

mement 2011.04.08. 15:26:12

@HUN_Sector: Te akkora hulye vagyu tortenelembol, hogy szegyen hogy ezekutan hazafikent probalod beallitani magad..

Matyas es a nacionalizmus?????

sztrugackij 2011.04.08. 16:09:00

@vazze...: "Lehet hányni, de előbb költözzetek vidékre. "

Majd ha megőrültem!
Tele van olyan nácikkal, mint te!

sztrugackij 2011.04.08. 16:19:02

@Aullah:
Igazad van !

Végre tenni kell valamit az ötévesek túlszaporodása ellen!

Állandóan láb alatt vannak,idegesítő kérdéseket tesznek fel a világgal kapcsolatban,ha felnőnek,bűnözők lesznek.

Törvénybe kellene iktatni a vadászhatóságukat!
Úgy állnátok sorba az engedélyért,mint más az Iphone-ért.

HUN_Sector 2011.04.08. 17:07:55

@mement: ember, a kisujjamban több történelem van mint a te egész fejedben. A nacionalizmus, hazaszeretet és az ország építése a a feudalista társadalmakban volt a legerősebb. Ha ott egy pillanatra más érdeket helyeztél előtérbe, akkor a létező külső fenyegetés egyből eltiport. Hülyék vagytok (már bocsánat), ha azt hiszitek, hogy a nacionalizmus = fajgyűlölet. Az usa például bevallottan ma is nacionalista, minden házon ott lebeg a csillagos lobogó, sok iskolában a himnusszal kezdődik az óra, büszkék arra, amit az elődeik elértek. Ha itthon ugyanezt megpróbálja valaki, a magad fajta csökevény liberálisok egyből lenácizzák.

Felhúztad az agyamat.

HUN_Sector 2011.04.08. 17:14:39

@ds3: épp kajaszünetem volt, vállalkozásban magadnak osztod be a munkát és az időt. A 17:07-es hsz bizonyos részeit ajánlom figyelmedbe, illetve a középkori társadalom, főképp a királyságok általános célkitűzéseit tedd magadévá.

De kicsit régebbre visszamenve, már a Római Birodalom is azon munkálkodott, hogy a saját népe éljen minél jobban, a birodalom minél hatalmasabb legyen. Ezzel szemben ma sokan álomvilágban élnek.... azt hiszik hogy mindenki szívtestvéreként szereti a másikat. Közben a szlovákok, ukránok, románok, szerbek ott rúgnak belénk ahol tudnak...

A nacionalizmus volt az is, mely kihúzta az országokat a világgazdasági válságból '29-33 között. Először ugyanis ezen országok gyűrték le a negatív tüneteket.

mement 2011.04.08. 17:19:26

@HUN_Sector: Kar magyaraznod a magyarazhatatlant.

A Nacinoalizmus a kesei 18-19.sz eszmeiranyzata. Semmi koze a feudalis berendezkedesu, nemesi kozpontu tarsadalomhoz, ahol a nemesek alkotjak a nemzetet, es mindenki mas pedig koteles.

Szerencsetlen hulye vagy, senki sem vonta ketsegbe a nacionalizmus helyenvalosagat, sot az ilyen elvakult ostoba barmokon kivul, mas a liberalizmus helyenvalosagat sem kerdojelezi meg.

Szegyen rad. Te... `hazafi`

utazo222 2011.04.08. 18:21:34

@HUN_Sector: Ha észrevetted volna, az idők változnak, én nem szeretnék a feudalizmus dicső nacionalista keretei között élni, sajnos a közelmult történései nagyon negetív színben és értelemben tüntetik fel a nacionalizmus szót, ami beleivódott az emberek tudatába.Ha csak szimplán a hazaszeretetet jelentené, semmi gond nem lenne. Akár megkérdezhetnéd a cigányokat is---mert ugye róluk szól ez a blog---, hogy szeretik-e a hazájukat...... Meglepődnél a válaszoktól...

Hutyibetyár 2011.04.08. 23:32:18

@Aullah: beteg lélek lakozik benned, ugye tudod...

Hutyibetyár 2011.04.08. 23:37:37

@G_P: Mi van egyoldalúan beállítva szerinted? Miről beszélsz Te? Senki nem védi a tajparaszt randarílozó cigókat, csak éppen ez nem jogosít fel egy tajparaszt nemcigó patkányt sem, hogy cigányokat öldössön. Főleg, hogy nem a randarílozókra vadászott, hanem csak úgy kedvtelésből. Ne legyél már ősprimitív te is. A Cosma gyilkos cigók feleljenek a tettükért, ne a cigók úgy ánblock.Az a baj, hogy zabáljátok a degenerált kurucinfót, aztán felkent prédikátorként nyomjátok a baromságokat. És aki ellent mer mondani, az egyből liberális meg egyéb állatfajta szerintetek.
Számomra a bűnöző cigányok meg a bűnöző nemcigányok közt semmi különbség sincsen és szánalmas, hogy mindkettőnek vannak megélhetési támogatói meg úszítói, na azokkal kellene előbb jól elbeszélgetni végre...

visonka (6th ham) 2011.04.09. 00:05:55

@sárkányfő: "...az újkori magyar történelem legnagyobb náci terrorcsapatának pere..."
Nekem ez úgy hangzik, mintha lépten-nyomon ilyen terrorcsapatokkal találkozhatnánk. Egyébként cigány terrorcsapatból is találni egyet-kettőt.

fedkvas 2011.04.09. 02:22:48

@Viktus: a titkosszolgálatok inkább önjáróak, mintsem kézivezéreltek. Drazsé meg Szilvásy meg az a kimondott despota, karizmatikus karakter, aki átvág az NBH-n (újbeszélül AVH) bármi ocsmányságot. más kérdés, ha az NBH maga érdekelt valami ocsmányságban, akkor akadály egy szál se, előfordul, Fenyő János tudna mesélni erről a pokolból.

fedkvas 2011.04.09. 02:23:28

@fedkvas: nem az a kimondott despota, szorri

fedkvas 2011.04.09. 02:28:51

@baliquez: ez is baromság, a TEK-re annyira ki van akadva az összes többi rendvédelmi szerv, hadnagyból dandártábornok Hajdú testőr meg a kivételezés miatt, hogy érzésem szerint több szem szegeződik minden lépésükre, mint egy random G8-as csúcsra.

fedkvas 2011.04.09. 02:31:32

@Con Storm: ahhoz kéne egy Patriot Act, fentebbi hozzászólásomban foglaltakból adódóan pedig a TEK-et nem lehet casus belli gyártására használni, ezért muck, leves, bukó, semmi, hülyeség.

fedkvas 2011.04.09. 02:39:17

@HUN_Sector: :D:D Mátyás nacionalista? olvassál még egy kicsit... :D
szerinted aki a nyugati reneszánsznak rendel alá mindent, ez határozza meg a kultúrpolitikáját, digóktól hozat feleséget, mert az reneszánsz, digóktól hozat művészeket, mert az reneszánsz, zsoldoshadsereget tart fenn a magyar történelemben először, mert az nyugatias, tudásalapú királyságról álmodozik, mert az reneszánsz meg nyugatias, az nacionalista, vagy inkább korabeli européer?
más kérdés, hogy úgy sejtem, ha Mátyás visszavesz egy kicsit ebből a keménykezű nyugatosításból (de nem mert a nacionalizmus jó, hanem mert a RACIONALITÁS jó), akkor Corvin János nem esik el oly hirtelen a csatában. nem jönnek a balfaszabbnál balfaszabb Jagellók, nem kapnak vérszemet a nyomorult Habsburgok, nem vitatkozik össze a magyarság egymással, nem kezd el konspirálni mindenki mindenki ellen, és hopp, kihozzuk döntetlenre Mohácsot, Fráter György meg lebizniszeli a nyugodalmas fejlődés lehetőségét a törökkel.

HUN_Sector 2011.04.09. 10:05:54

@mement: úgy látom hiába beszél neked az ember, rózsaszín liberális köd van a szemed előtt és az agyad helyén

HUN_Sector 2011.04.09. 10:10:21

nézd már, hát a hülye Sectornak van igaza:

"Ezért fejlődhetett ki a magyar nemesi nacionalizmus első ízben a Hunyadiak és a Jagellók korában, s ezért bontakozott ki még nagyobb erővel a 17. század második felében."

mek.niif.hu/02200/02228/html/02/191.html

olvasószerkesztő 2011.04.09. 10:33:49

Nem értem, hogy ez a blog valóban követni akarja a tárgyalásokat (a péntekiről mintha lemaradt volna), vagy bizonytalan szóbeszédeket, véleményeket idéz ("Loki-klubos ismerősünk" meg egykori szkinhed vállalkozó az autentikus adatközlők), s azokból ragad ki főcímnek valót, börtönbeli kettős öngyilkosságot vizionálva - mellesleg vajon úgy képzelik ezt, ahogy Baader-Meinhofékkal történt?

kiváncsi1111 2011.04.25. 13:58:51

@Con Storm:
Ezért volt beépítve a katonai ügynök. Most ugyan csak negyedrangú vádlott, "csak" soför volt. Próbálják így kimosni. Nem tartanám kizártnak, ha pont fordítva lettek volna a dolgok. Direkt épült be a 4. vádlott, ezzel a nyakukba varva a gyilkosságokat is. Érdekes dolog, miért árulta el nekik hogy ő beépített ember???? Vagy ez sem igaz, inkább a 3 vádlottnak sántított valami, esetleg ki akartak szállni, vagyis ölni már tényleg nem akartak. Bonyolult ügy. A vádiratban az összes lényeges bizonyíték ki van hagyva. Valóban feltételezésekre épül és nem tényekre. A titkosszolgálat nagyon is sáros itt. Ment a jelentés nekik. A 2. vádlott lehallgatása miért is fejeződött be? Mert már személyes megfigyelésben volt a beépített ember által. Vagy tiszta hülyék, pont akkor nem indololtnak látni a lehallgatást, mikor pont lőfegyvereket akar beszerzni. Ez a rész több mint röhej.
Amiért nem vallanak az valami paktum lehet. Ők sokkal többet tudnak. A nem emberöléses részt bevállalják, az emberöléses részt meg nem. Igy harcolják ki maguknak a hallgatásért cserébe a kisebb büntetést. Azt hiszem valahogy igy is fog zárulni ez az ügy. A beépített embert kimossák, az igazi megrendelő, a háttérben lévők képbe sem kerülnek, bizonyíték hiányában (mivel se dns, se ujlenyomat nincs), meg felmentik az emberölés alol az első 3 vádlottat. Mire vége lesz a pernek, addigra tulajdonképp java részt le is ülik előzetesben. A teljes igazságot meg sose fogjuk megtudni.