A vádlottaktól ered a titkosszolgálati szál legendája?

Horogkereszt a lábszáron, Cs. kiakadt Koszovóban - Stépán Balázs írása

 

K. István néhány éve nem érzi „igazán helyénvalónak” a lábára tetovált horogkeresztet, barátja nem hiszi, hogy képes lett volna megszervezni a cigányok elleni támadásokat, sőt a titkosszolgálatokat hozta hírbe a támadásokkal. Cs. Istvánt talán a koszovói küldetés zökkentette ki, édesanyja elismeri, hogy a fia hibázott, amikor elment a gyilkosokkal, de nem bűnöző – folytatódott a tanúk meghallgatása a romák elleni támadássorozat tárgyalásán.

K. István hisz az összeesküvés-elméletekben, az első halálos áldozatot követelő nagycsécsi támadás után azt fejtegette S. Omár tanúnak, hogy benne volt a titkos szolgálat, de az nem derült ki a vallomásból, hogy K. István szerint mi volt a titokszolgák célja, és vajon mit akartak volna elérni az akcióval. S. Omar azt állítja, hogy K. István személyisége nem, de életútja megváltozott két évvel a támadássorozat előtt, mert attól kezdve a lábára tetovált „horogkeresztet nem érezte igazán helyénvalónak”. S. szerint K. nem lenne képes megszervezni olyan támadásokat, amelyek a vádiratban szerepelnek, de nem tartja kizártnak, hogy ha ilyen akciót szerveznek, abban részt vállaljon a másodrendű vádlott.

A két férfit az ezotéria, a szerepjáték, a zene, és a „fantasy-world” nevű „költséges” játék hozta össze. A magyar anyától és arab apától Magyarországon született S. a barátot értékelte K. István személyében, akit „szélsőséges szemléletű” embernek ismert meg, de nem zavarta, és nem törődött azzal, hogy „nem szereti az arabokat, a cigányokat, a feketéket és a kommunistákat”. Ismerte szélsőséges nézeteit, szóba kerültek a beszélgetések folyamán, „de nem ez a fontos, rengeteg barátom van Budapesten, akivel politikailag nem értek egyet”- magyarázta. Amikor S. Omar azt ecsetelte, hogy a másodrendű vádlott különböző szívességeket kért tőle – így Budapestről hozatott olyan tárgyakat, amihez Debrecenben nem lehetett hozzáférni – a bíró fontosnak tartotta tőle megkérdezni, hogy fegyver vagy lőszer beszerzése ügyében fordult-e hozzá, erre a tanú határozott nemmel válaszolt.

K. Istvánt egyébként „elég stabil, nehezen befolyásolható, a stresszt nehezen viselő” emberként jellemezte, aki nem bírja a „markáns helyzetet, rengetegszer előfordult ilyenkor, hogy csúnyán szólva, eldurrant az agya”. K. István ismerőseivel azonban S. - elmondása szerint - nem került közelebbi kapcsolatba. P. Zsolt sem hagyott mélyebb nyomokat benne, róla annyit érdemes megjegyezni, hogy „vadkutya fajtákat nevel, és másról nem lehet vele beszélni”.

S. az érettségi után ugyan elköltözött ugyan Debrecenből, de a barátság megmaradt, kéthetente, havonta találkoztak K. Istvánnal, gyakran a Perényi 1-ben. Összehozta őket a szerepjáték, ami abból áll, hogy csapatokat kell szervezni. K. István nem jeleskedett ebben a műfajban, nem volt erős oldala a játék „komolyabb sikert” el sem ért. Talán ezért feltételezi S., hogy K. István alkalmatlan olyan akciók megszervezésére, amelyek a vádiratban szerepelnek, de nem tartja kizártnak, hogy más irányításával részt vegyen ilyen támadásokban. Azt is megtudhattuk tőle, hogy K. István a Véres kard nevű szkinhed szervezettel jár kirándulni, és koncertekre.

Az ezoterista, PhD-hallgatón kívül Cs. István édesanyját, nővérét, és sógorát hallgatta meg a bíróság. Mindhárman vallják, hogy nem rasszista, édesanyja nem gondolja, hogy kettős életet élt volna, s nem hiszik, hogy ő lenne a cigányellenes blog-bejegyzés szerzője Csontrabló néven.

„Hibázott a fiam, hogy ott volt velük, és nem merte elmondani senkinek, de nem bűnös” – mondta Cs. István édesanyja, amikor Tódor Janival, tavaly nyár végén találkoztunk vele bocskaikerti otthonában. Az asszony máig nem érti, keresi az okát, hogyan keveredett K.-ék társaságába a fia, hol siklott ki az élete. A koszovói külszolgálaton érhette olyan trauma, ami megváltoztatta életét. Cs. István lelkesen készült katonának, mindent elkövetett, hogy külszolgálatra kerülhessen, a család biztos megélhetést remélt a katonai szolgálattól. Örömmel fogadta a koszovói küldetést, ott érhette olyan élmény, ami kisiklatta. 2007-ben, nyár végén, ősz elején indult Koszovóba, és a család meglepetésére már októberben hazaengedték szabadságra, bár csak az ünnepekre várták volna. „Nem érezte jól magát, ahhoz képest, hogy előtte mennyire fontos hivatásának tekintette a szolgálatot. Részleteket nem mondott, én az érzéseire voltam kíváncsi.” Az asszony arra gyanakodott, hogy a magyar katonákat lekezelik, lenézik, nincsen tekintélyük, ami nagyon bánthatta Cs. Istvánt. 2008 januárjában Cs. végleg otthagyta Koszovót hazajött, hátat fordított a seregnek, egy évig betegszabadságon volt, táppénzt kapott, rendszeresen járt kivizsgálásokra, és nem találta a helyét a civil világban.

„Pisti” eleinte a ház körül adódó munkákkal foglalta el magát, „bőven volt tennivalója”. A család 2009 elején, amikor megszűnt a táppénz, és elfogytak a megtakarításai, elkezdte szorgalmazni, hogy keressen munkát magát. Keramikusnak, később hidegburkolónak tanult, azzal bárhol boldogulhatott volna. „Vagy menjen el kamionsofőrnek” – tanácsolták, tavasztól pedig egyre türelmetlenebbül emlegették, hogy keressen végre munkát, helyezkedjen el. Cs. regisztráltatta magát, és munkanélküli segélyből élt ebben az időszakban. Meglazult kapcsolata a családdal, anyja különösen fájlalta, hogy az anyák napjáról is megfeledkezett, nem köszöntötte föl őt, csak utólag látogatta meg

Észrevette, hogy egyre gondterheltebben viselkedik fia, feszült volt, szorongott, magába fordult. „Mindig úton volt, jött, pár percig maradt, és már ment is, mielőtt beszélhettünk volna, elrohant”. Felbontotta a jegyességet menyasszonyával, a családtagok szerint nem szakítottak, a kapcsolat megmaradt, találkozgattak egymással, de különköltöztek, édesanyja most azt vallja, hogy a lány elengedte, még túl fiatal hadd „duhajkodjon”. Jegyese, Krisztina a rendőrségen volt polgári alkalmazott, akárcsak Cs. nővére, Erika, és sógora, aki hivatásos rendőr-zászlós, de vele meglehetősen hűvös kapcsolata volt „Pistinek”.

Az asszony a többi vádlottat nem ismeri, nem hallott róluk, Erika sem ismeri őket. A Perényi 1-ről annyit tud, hogy a Múzeum környékén van. Erika is észrevette, hogy öccse elhagyja magát, a koszóvói pénzt elkölti, szemére hányta, hogy „villanyszámlára elmegy annyi nekem, amennyit te a motorra költesz”. Ő már 2008-ban ellenezte, hogy öccse otthagyja a biztos állást, a katonaságot. 2009 tavaszán azon vesztek össze, hogy Cs-nek, „van képe felvenni a munkanélkülit, ahelyett, hogy dolgozna”.

Erikának feltűnt, hogy 2009 tavaszától kezdve egyre ingerültebb az öccse, zavartan viselkedik, feldúlt, a családot elhanyagolja, ritkán látják, rövid  látogatásain ideges, öt percig bírja, és már megy is, nem tud megmaradni egyhelyben. „Pszichésen nem figyeltük, feltűnően nem fogyott le, de aggódtunk”. Amikor leszerelt, kezdetben rendszeresen látogatta nővére családját, 2099-ban megritkultak a találkozások. „Áprilisban motoros túrára ment, májusban nem kereste a családot, júniusban, júliusban többször is megjelent, de rögtön rohant is, nem lehetett beszélni vele. Indulatos, agresszív lett, egy nagy veszekedés után el is sírtam magam” – vallotta Erika.

„Végre megjött az esze”, augusztusban Erika elkezdett reménykedni, hátha öccse komolyan fontolgatja, és munkát akar találni magának. Azt ajánlotta, hívja föl Hollandiában élő testvéreiket, biztos segítenek, de ez nem tetszett Cs.-nek, arról érdeklődött, hogy van-e olyan ismerőse a nővérének, aki esetleg tud segíteni neki, mert mindenáron el akar költözni Debrecenből.

Augusztus 16-án Cs. feldúlt idegállapota megdöbbentette az egész családot. Anyja ekkor határozta el, hogy öt nap múlva a születésnapi családi ebédnél nem hagyja tovább szó nélkül, beszél a fiúval, kifaggatja, hogy mi a baja.  Kisebb családi botrányt okozott Cs. amikor szóba került beszélgetés közben a sorozatgyilkosság. Felpattant, „nem tudtok ti erről semmit, ti nem ismeritek ezeket” - mondta és feldúltan otthagyta a társaságot. Ennek ellenére senki sem gondolt arra, hogy Cs.-nek köze lehet a bűncselekményhez. Anyja nem tulajdonított különösebb jelentőséget fia kifakadásának, úgy értelmezte, hogy az ilyen típusú konfliktus számukra idegen, erre utalt Cs. kijelentése, és nem hozta összefüggésbe a gyilkossággal. Aggasztotta viszont a fiú megmagyarázhatatlan érzékenysége, heveskedése. Erika másként emlékszik erre a konfliktusra. Szerinte a cigánygyilkosságok ekkor szóba sem kerültek. Anya és lánya szembesítése nem járt eredménnyel, mindketten ragaszkodtak elbeszélésükhöz.

A családi ebédre különös gonddal készült Cs. édesanyja. „Elhatároztam, hogy rázárom az ajtót, nem engedem, amíg el nem mondja, mi bántja”. 19-én késő este kereste telefonon Cs.-t, de nem sikerült elérnie. Másnap reggel sem vette fel a telefont, Krisztinát is kereste, de ő sem tudott semmit Cs.-ről. Kilenckor telefonált Erika, hogy „baj van a Pistivel, várj meg, tíz perc múlva ott vagyok”. Amikor megtudta, hogy fiát letartóztatták, megkönnyebbült, egész mástól félt, sokkal rosszabb hírre számított.


20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr812894361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.05.11. 09:42:02

Végeredményben nincs indíték nélkül bűnelkövetés...

A körülöttünk élő nemzeteknek érdeke, hogy a magyar nyelvű romákat, akik legtöbbször nem is romák, vagy cigányok... mert kb. csak a 10-15-uk ténylegesen roma, a többi később betelepült magyar akik kurdokkal türkménekkel és egyebekkel keveredtek... érdekük, hogy a sötétebb bőrű magyarokat és magyarokat összeugrassza... ugyanis, jelentős magyar nyelvű romának, cigánynak kikiáltott nemzetiség él határainkon kívül! 2.5-7 millió! Ha ők is kapnak magyar személyigazolványt a terület magyar integritása megkérdőjelezhetetlen!

Ezért gyanúsak az olyan részletek, mint a sokmilliós puska, a katonai ismétlő sörétes fegyverek, az hogy a rendőrség csak órákkal később ért ki és a többi...

Nekem úgy tűnik, hogy valaki állami összeköttetéssel rendelkezőt lefizetett az akció kivitelezéséért... és magyar balekokat kerített!

Ki az a hülye, aki telefont használ... vagy nyomokat hagy maga után... főleg ha már nemzetközi nyomozás van ellenük... vagy nem semmisíti meg a fegyvereket akció után...

Ráadásul nagydarab emberekről van szó, akik félelemérzetüket kompenzálják a testépítéssel és a tetoválásokkal... nem is mertek volna ilyen eseményekbe belebocsátkozni...

tusuanzen 2011.05.11. 10:23:05

@Con Storm: Kapisgálod! A fekete Tuareg mese is eltűnt a sűlyesztőben.Aki ilyen kaliberű bűncselekményre szánja el magát az nem követ el ekkora baklövéseket, szerintem a titkosszolgálatok keze bőven benne lehet, de a srácok rájöttek, hogy teljesen mindegy mit mondanak, nekik végük.Nem azt mondom, hogy nem ők voltak, de a megbízást valahonnan fentről jött, hogy a szélsőjobbot össztűz alá vegye a közvélemény.Sikeres akció volt, csak a szálakat nem varrták el.....

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.05.11. 10:35:21

@tusuanzen: Nincs végük, mert ott ahol gyilkosságok történtek, nem maradt nyomuk... olyan helyekről származnak a bizonyítékok, ahol csak ijesztgetés volt... és ott is nevetséges szerencse kellett hozzá.. pl az udvarközepén egy kopasz ember hajszála...

Azonkívül nézd már meg a nálunk szélsőjobboldali romaellenesek munkásságát! Elviszik a romaképviselőt az EU-s parlamentbe és pénzt sírnak ki nekik... vagy saját maguk lesik az uzsoráztatókat és nyomják fel azokat akik szekálják a romákat és a többi!

Ha ez szélsőjobb megeszem a kalapom...

tusuanzen 2011.05.11. 11:09:24

@Con Storm: "kopasztól hajszál" :D ez eddig eszembe se jutott...nem a széljobb volt ez egyértelmű.

Gyáli úr 2011.05.11. 11:22:41

Sajnos Magyarországon nagyon könnyű összeesküvés-elméleteket gyártani, mivel se az egyes embereknek, se a különféle társadalmi csoportoknak nincs elegendő információjuk a saját életüket illetően, így nincs túl sok önrendelkezési lehetőségük sem.

Lehet, hogy ez az egész ügy sokaknak megéri. De: ne feledjük el, hogy a kommunikáció korszakában élünk. Bőven elég utólag jól "lekommunikálni" bármit. Szerintem nem szükséges senkinek titkosszolgálati szinten megszervezni semmit, hiszen ha valami történik (és valami mindig történik), akkor bőven elég jól lekommunikálni. Legyen az egy öngyilkosság, egy gyilkosság(-sorozat), bármi. Pár éve, nem tudom, emlékeztek-e, viszonylag hosszú ideig minden nap volt 2-3 bankrablás. Nem is kommunikálta le senki, nehogy feltűnjön a "lakosságnak", mekkora a baj és a reménytelenség.

Hogy most épp ezek a cigánygyilkosságok "történtek" (ezeket követték el valakik), az végtelenül szomorú, és mind a fehér, mind a cigány "közösség" számára egészséges és jó volna, ha a bűnösöket megtalálnák, és elítélnék. Ha - ne adj Isten! - én ülnék a vádlottak padján, ez járna a fejemben. Hogy bármi is az igazság, kötelességem elmondani A-tól Z-ig, mert végre igazán tehetek valami jót. Valami egyértelműen jót. Nyilván számos oka lehet annak, hogy egyelőre nem derül ki a tiszta igazság (ami persze lehet, hogy 3-4 ember különböző saját igazsága, de igazság), de hogy most csodát lehetne tenni az igazság kimondásával, a kétségek, félelmek, stb. felszámolásával, az tény. Csodát az egész országgal, a cigányokkal, fehérekkel. Egy kollektív trauma feloldásának lehetőségét kapták most kézbe a tárgyalóteremben, ami végső soron gyönyörű életcél volna. Még akkor is, ha ennek súlyos ára lenne.

Anti Anyag (törölt) 2011.05.11. 11:41:30

Hát persze, a vádlottaktól. Gyurcsány is csak azért volt a tárgyaláson, mert unatkozott.

Mouth Hero 2011.05.11. 11:53:25

"mi volt a titokszolgák célja"

Elég egyértelmű, ha azt elhisszük, hogy benne voltak.

xenuka 2011.05.11. 12:00:15

Valódi és cáfolhatatlan tárgyi bizonyítékok helyett csak cigány és rendőr és ügyészi hazudozás.

A rendőrség és az ügyészség oldalán logikailag súlyosan hibás következtetések alapján elméletek gyártása.

Elképesztően primitív az egész, azaz a szokásos komcsi kreáció.

Minden értelmes ember csak sír miatta.

Vagy legyen bizonyíték ami egyértelmű vagy engedjék el őket.

A fekete tuareget IS hazudó cigányokat meg hamis tanuzásért, illetve a hatóság félrevezetéséért jelentsék már fel.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.05.11. 13:08:41

@xenuka: A fekete tuareg nem hiszem hogy hazugság lenne, engem is kísérgetett jó ideg hasonló... habár az nem tuareg volt... igazából még a típusát sem sikerült beazonosítanom, mert nem volt rajta, de alaposabban megnézve csak hasonlított tuaregre...

T mint T 2011.05.11. 13:39:20

@Con Storm:
"A körülöttünk élő nemzeteknek érdeke, hogy a magyar nyelvű romákat, akik legtöbbször nem is romák, vagy cigányok... mert kb. csak a 10-15-uk ténylegesen roma, a többi később betelepült magyar akik kurdokkal türkménekkel és egyebekkel keveredtek... érdekük, hogy a sötétebb bőrű magyarokat és magyarokat összeugrassza... ugyanis, jelentős magyar nyelvű romának, cigánynak kikiáltott nemzetiség él határainkon kívül! 2.5-7 millió! Ha ők is kapnak magyar személyigazolványt a terület magyar integritása megkérdőjelezhetetlen!"
Ezt szeretnem egy kicsit jobban megerteni. Kifejtened jobban, hogy te hogy latod, vagy hogy tudod? Ezt mashol, mas emberektol is hallottam (eleg neves irotol is), de nem ertek hozza. Hogy jon ossze a szomszedos orszagok erdeke es a mi titkosszolgalatunk beleavatkozasa ilyenforman?
Koszi elore is.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.05.11. 14:35:35

@T mint T: 60 éve Bukarestben még egy félmilliós magyar negyed volt...

vagy a fekete tenger környékén sok magyar falu volt... mint most a csángó magyarok!

Ezek a magyarok lettek betelepítve, és kicsit barnább a bőrük, mert kurdokkal és türk népekkel és stb-vel keveredtek...

Most ezek az emberek elveszítették indentitásukat, kultúrájukat és több generáció míg alkalmazkodni fognak, ráadásul itthon mint romák több lehetőséghez jutnak... és a rendszer romásította őket, sorolta máshová mint magyar... ráadásul megtartják saját kis részüket!

A Szlovákoknak , ukránoknak, románoknak az az érdeke, hogy ezek más nemzetiségnek legyenek besorolva, mert akár a 7 milliós nagyságrendet is elérheti a számuk... és magyar az anyanyelvük!

Igazából csak ezen etnikumok kis része igazi cigány, vagy roma, és ezeknek is 42 különálló nemzetségük van... 5-10-15%-uk...

Ha ők is magyar személyigazolványt kapnának, akkor nem 14 millió magyar élne a Kárpát medencében, hanem 21 millió, és ráadásul nagyon gyártják a gyereket.... és ez előbb utóbb területi integritáshoz vezetne!

Ezért szinte létérdekük a határainkon kívül és belül élő, magyar nyelvű romáknak titulált emberek ellen való uszítás...

Tesveer 2011.05.11. 15:28:18

@Con Storm: Ezekről lehet valami hiteles infót olvasni valahol, vagy egyszerűen el kell higgyük?
Mondjuk ha tényleg igaz, akkor is igencsak meredek ugrás volna innen külföldi titkosszolgálatokat vizionálni a dologba arra alapozva, hogy találtak egy drága fegyvert.
Van amúgy elképzelésed legalább arra, hogy az említettek közül melyik állam lehetett, vagy esetleg létezik valami titkos összefogás aki ezeket a konfliktusokat összehangoltan szítja? Azért lenne jobb ez az utóbbi, mert akkor volna egy konkrét gyanúsítható szervezet, és nem kellene bizonytalanságban hagyni az embereket, hogy "hát lehetett ez is, vagy az is". Mert akkor talán valakiben felmerülne, hogy "vagy akár egyik sem"

Ballagator 2011.05.11. 15:51:27

Azért is hihető a titkosszolgálat- elmélet, mert teljesen életszerűtlen, hogy a cigányokkal bárkinek is baja lenne. Könyörgöm, a társadalom vezető rétegéről van szó, belőlük kerülnek ki tudósaink, művészeink! Soha senki nem hallott olyat, hogy valaki legszívesebben lelőné a cigányokat. Faszparaszt skinhead-ek? Na ez a kategória sem létezik.
Akkor már előbb hiszem el, hogy a Föld gömbölyű.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.05.11. 16:23:29

@Tesveer: Hiteles információ, romák, wikipédia címszó alatt, a kárpátmedencei romák anyanyelve címszóvan...

Kinek az érdeke, ha azt nézzük, egy egészséges nemzetnek nem érdeke a határkorlát, mert az szeparációt jelent és nem tud területet foglalni túlnépesedéssel...

Akkor mégis kinek az érdeke... A deviza valuta átváltás során, haszonkulcsot képeznek a bankok... ezért nekik érdekük, hogy a működési területük alatt, minél több saját valutával rendelkező, valamilyen nyersanyagban hiányt szenvedő gazdaság működjön!

Ha pedig terület integritást nézünk... akkor a szlovákok pánikolhatnak a leginkább... mert kevesebben vannak még a kárpátmedencei romáknál is...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.05.11. 16:29:25

@Ballagator: A gondolkodásod ott hibádzik, hogy ha valaki ennyire megvetné a romákat, nem költeni huszonmillió forintot páncélromboló mesterlövész puskára, és ismétlő automata csak katonaságnál rendszeresített sörétes puskára...

Meg nem költenének több ezer forintot telefonkártyákra, benzinre...

Ráadásul a nationalista magyarok most erősítik a roma integrációt is, azon oknál fogva, hogy a kárpátmedencei cigányoknak is érdekük a magyar integráció, sőt a területi integráció is... ugyanis a nyelvük és életterük megegyezik a miénkkel... és 21 millió többet tud kiharcolni mint a 14, mert így mi vagyunk a dominánsak...

Ha nationalizmus állt volna a háttérben... akkor nem a romáknak mentek volna nekik... hanem egy másik nemzetiségnek, akik állítólag a belügyet és a maffiát a kezükben tartják...

Tesveer 2011.05.11. 17:19:17

@Con Storm: Az említett szócikkekben nem találtam semmit arról, hogy 7 milliós magyar anyanyelvű cigányság(illetve az általad leírtak szerint sötétebb bőrű, keverék magyarság) élne a környező országokban, akik ráadásul magyarnak is tartják magukat. Megjegyzem ha igazából nem is cigányok, akkor miért a romák címszó alatt kell őket keresni? És miért volna szükség arra autonómiai szempontból, hogy épp magyarnak ismerjék el őket? Nem elég ha egyszerűen egységesek?

Ez a bankos dolog meg komplett sületlenség, majd pont a deviza átváltáson fogják degeszre keresni magukat. :-)

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.05.11. 17:39:15

"Kárpát-medencében 2,5 millió fõ, akik közül 750.000 erdélyi, 800.000 magyarországi, 900.000 szlovákiai lakos. A fenti becslés alapján a cigányság a Kárpát-medence népességének közel 9%-át, a (magyarok, románok, szlovákok, horvátok után) ötödik legnépesebb etnikumát képezi"

Wazze... most szedtem szét két romát.. egy kis lúbiznisz miatt kaptak össze.. egy liter pálesz után bizniceltek... rádaásul narancsból főzték.....

T mint T 2011.05.12. 08:29:50

@Con Storm:
Koszonom!
Ebben a forrmaban errol meg soha nem hallottam, mas megkozelitesbol (hogy miert jo egymasnak ugrasztani magyarokat es romakat) arrol mar igen.
Errol a bizonyos "keveredett", magyarul beszelo nepcsoportrol hol lehet bovebben olvasni es biztos-e hogy ok magyarnak valjak magukat, illetve, hogy magyarul beszelnek?
A csangokkal van tapasztalatom. A gyimesiek magyarnak valjak magukat es valoban tiszta magyarsaggal beszelnek. De a moldvaiak mas kerdes: csangonak, moldvainak tartjak magukat es egy igen nehezen ertheto (dialektusnak csak joindulattal nevezheto) kevert nyelven beszelnek.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.05.12. 11:29:24

Nem hinném, hogy találnál információt a magyaroknak kiépített koncentrációs táborokról, gettókról...

Szerintem még azokat is eltüntetnék, az itthoni maffiahálózatukon keresztül, akik beszélnének róla...

Nem érdekük ilyen adatbázisok létre hozása ki magyar, meg betelepített magyar, akiket romák közé sorolnak!

Egy a lényeg, legyenek megosztva és egymás ellen fordítva...

szamoca@Shaw.ca 2011.05.13. 01:06:24

Kar-nagy-kar-hogy/hogy igy beugranak az emberek a cigany kerdesbe//mert igy az idegen orszagok siman befogadjak oket mint uldozoteket//p.l.kanada////jelenleg tobb mint 500 cigany menekult van vancouverben akiknek a targyalasuk mostanaban folyik//a felet mar elfogadta a kanadai allam mint uldozott //a baj hogy nagyon sok valodi magyar is roma szarmazasunak vallja magat//akiknek semmi koze a ciganysaghoz..meg nagyobb baj--magyarorszagon-es-kanadaban is egyidejuleg felszedik a gyerektartasi segelyeket...vannak csaladok akik tenyleges letelepedett elfogadott allampolgarok//es megis--magyarorszagrol is felveszik a segelyt....ez tobb itt elo magyar erzelmu ember szerint nagyon helytelen...Tisztelettel
süti beállítások módosítása