Adalékok egy beleszarós helyszínelés krónikájához

A tűzoltó gyújtogatásra, a tűzvizsgáló rövidzárlatra gyanakodott - Stépán Balázs írása

 

A keddi tárgyaláson a tűzvizsgálót és a tűzoltót hallgatta meg a bíróság.

2009. február 23-án hajnalban egy óra előtt riasztották a dabasi tűzoltókat, húsz perc alatt érkezett Tatárszentgyörgyre a két szerkocsi, kis idővel utánuk a vízszállító. A tűzvizsgálót már a helyszínről értesítették, Velikovszki Zoltán dabasi parancsnok fél három előtt, jóval az örkényi rendőrség után érkezett a helyszínre – derült ki a tárgyaláson. Fél kettőre oltották el a háztüzet, háromkor távozott a tűzoltó-csapat, Velikovszki akkor még a tűz okait vizsgálta.

Ellentmondásosan nyilatkoztak első helyszíni tapasztalataikról a tűzoltók a Pest Megyei Bíróságon. Godó László szolgálatvezető, első élményként szándékos gyújtogatásra gyanakodott, és cáfolva főnökét, a tűzvizsgáló Velikovszkit azt állította, szerinte a helyszínen semmi jel nem utalt arra, hogy elektromos zárlat miatt gyulladt volna ki az épület. A ház kijáratától balkézre eső, Csorba Róberttől származó vérnyomokat nem hozta „összefüggésbe tűzzel”. Velikovszki Zoltán, a volt dabasi tűzoltó parancsnok, akit még a jelentés elkészülte előtt leváltottak, tűzvizsgálóként rövidzárlatra gyanakodott. A tárgyaláson is megemlítette, hogy első feltételezése szerint akár a szabálytalanul fölszerelt villanyóra is lehetett a tűzfészek, feltételezését alátámasztotta, hogy a házban a villanyvezetékek szabadon lógtak a gerendákon.

A két áldozat, Csorba Róbert és négyéves kisfia sérüléseit, a tűz nyomait egyik tűzoltó sem vizsgálta rajtuk. Mindketten tudták, hogy a férfi testén vérző sérülések vannak, de elfogadták a mentősök, a rendőrök bejelentését, akik „tűztől származó nyomot” nem láttak rajtuk. Azt kellett feltételezniük, idejében sikerült kimenekülniük az égő házból. Velikovszki helyszíni tapasztalataira hivatkozva mégis azt a magyarázatot találta ki, hogy Csorba Róbert testén lévő a sérüléseket a leszakadó gerendákból kiálló százas szögek okozhatták.

Velikovszkit a helyszínen először Godó tájékoztatta, körbejárták a házat, azután csatlakozott Kocsis István örkényi rendőr-alezredeshez, és közösen vizsgálták meg a helyszínt. "Vagy? Velikovszki követte a rendőri vizsgálókat „mint egy kiskutya"?" – vetette föl a bíró a tűzvizsgáló önállótlan intézkedéseire. Szokatlan módon feltűnt Godó Lászlónak is, hogy a kiérkező tűzoltók nem találtak bámészkodókat a környéken, mindenki a két sérülten, áldozaton próbál segíteni, az égő házat otthagyták. Velikovszki is csak a szomszédos házhoz bekopogtatva talált szemtanúkra. Mindössze Csorba Csabánét, és szomszédasszonyát hallgatta meg a helyszínen.

Mindkét tűzoltó elhárította, amit Csorba Csaba állított pénteken, hogy feszülten, ingerülten vonta felelősségre azt a „tűzoltó vezetőt”, aki villanyzárlatos tűzről beszélt neki az oltás folyamán.

A tárgyalás elején bejelentette a bíró, hogy K. István másodrendű vádlott a per folyamán ügyvédet cserélt, dr. Balázsi Bence hétfőn adta át meghatalmazását. Az eljárást emiatt nem halasztotta el Miszori László bíró, azzal az indokkal, hogy „a meghatalmazás előtt a védőnek tisztában kell lennie, el tudja-e látni feladatát tisztességesen”. Balázsi megjegyezte, hogy a soron lévő, napi tárgyalásra felkészült, védence pedig panaszt nyújtott be a bíró határozata ellen.


7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr883262445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G_P 2011.09.28. 13:40:37

HA hirtelen említenem kellene KÉT gyomorforgatóan szubjektív, egyoldalú és szürreális médiumot, akkor:

1. kuruc.info

2. Ez a blog

Mindenki tudja, hogy az igazság valahol a két szempont között van. Nevetséges így tálalni az esetet. Amin pedig senki nem tud változtatni, hogy van egy kimondatlan közös vélemény a társadalom többségében a romagyilkosságokkal kapcsolatban. És ezt most nem írom itt le, természetesen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.09.28. 14:07:20

Szövegértés?

Ebben a bejegyzésben azt olvashatjuk, mi hangzott el két tanúvallomásban.

Nincs hozzátett információ vagy vélemény, pusztán továbbadja az újságíró, ami a tárgyalóteremben történt. Mi szerinted itt a médium által hozzáadott gyomorforgató tartalom?

tusuanzen 2011.09.28. 14:54:37

@G_P:Engem érdekel az emberek véleménye, ezzel az üggyel kapcsolatban, de úgy érzem, hogy a polkorrektség jegyében senki nem meri leírni.Ha nem túl fárasztó neked leírni, akkor én szívesen elolvasnám. Az én teóriámat is leírnám, de az inkább a konteo blogra való:o)

magyar ember teli szájjal 2011.09.28. 14:56:44

Minden helyszínelés beleszarós, nem csak ez.

G_P 2011.09.28. 14:58:56

@Counter:

Én az egész blogra értettem, amit írtam. Sajnos nem túl objektív.

@tusuanzen:

Az én véleményem is oda való, elképzelhető. :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.09.28. 15:15:02

@G_P: Hol érhető tetten a nem objektivitása? Ahogy nézem, azt írják le, mi történt a tárgyalás során.

Hogy lehet nem objektíven leírni azt, hogy "bementem a bírósági tárgyalóterembe, ahol ez és ez történt a bíróság, az eljárás felei és a közönség, köztük én, a blogszerző szeme láttára"?

renevol 2011.09.28. 20:08:14

Számomra elképesztő fárasztó sötét háttéren fehér betűket olvasni. Ezt a néhány bekezdést 2 nekiugrásra sikerült csak elolvasnom. Én elgondolkoznék egy másik színösszeállításon a helyetekben - nem véletlen, hogy általában világos alapon sötét betűk vannak, de ezt egy tipográfus vagy nyomdász vagy akármi jobban el tudná mondani.