"Imádkoztam, hogy ne vegyék el tőlem a nővéremet"

"Ölik megfele a cigányokat" - rémült meg B. Klára, de élettársa megnyugtatta - Stépán Balázs írása

A kislétai gyilkosság tanúit, Balogh Mária húgát, és a szomszédnőt hallgatták meg szerdán, a Budapest Környéki Törvényszéken. Cs. István elismeri, ő szállította a helyszínre a másik három vádlottat, de tagadta, hogy tudta volna, mire készül a csapat.

„Mindent tetszik kérdezni tőlem, csak azt nem, hogy vagyok” – intette le a bírót L. Györgyné, a kislétán meggyilkolt Balogh Mária testvére a szerdai tárgyaláson, amikor már azt sem tudhatta, hol áll a feje, miért faggatja az ügyész, az ügyvéd, és a bíró a bevetett ágyról, az udvar és a kert fogalmi különbözőségéről, a nehezen áttekinthető rokonsági viszonyairól, meg a „nyílászárók” sérüléseiről, amikor ő nővére elvesztéséről akarna beszélni.

„Csak annyit érezzenek amennyit én” – kívánta a vádlottaknak, „megölték a nővérem, de ez nem fogja befolyásolni, amit mondok, remélem” - ígérte.

A vád szerint Cs. István fuvarozta Kislétára a társaságot. K. Árpád biztosította a terepet, K. István és P. Zsolt szétlőtte Balogh Mária házának ajtaját, azután több lövéssel meggyilkolták az asszonyt. K. István a félautomata sörétes Franchi puskával vaktában találta el az előtérben tartózkodó Tímeát, akinek életét a nyíregyházi kórházban sikerült megmenteni. P. Zsolt egyszer tüzelt, K. István kilőtte a fegyverben lévő négy lőszert az asszonyra, aki pillanatokon belül meghalt. K. Árpád a bekerítetlen hátsó udvaráról „biztosította” az akciót. Cs. István azt tagadta, hogy tudta volna: ismerőseit cigányokat gyilkolni fuvarozza Kislétára.

2009. augusztus 3-án indult munkába férjével, és ismerőseivel L. Györgyné – mondta el a tárgyaláson. Öt óra körül érkeztek Balogh Mária házához. Hiába szólongatta nővérét, ezért bement a házba, hátha elaludt. Az előszobában vérnyomok, unokahúga, P. Tímea a hátsó szobából véresen, önkívületi állapotban került elő, csak annyit tudott mondani, hogy az ablakot a vihar bevágta, az üvegszilánkok összevagdalták arcát, vállát, karjait. A kislányt kitámogatták a verandára, de pillanatok alatt annyira elgyengült, hogy beszélni sem tudott többet.

L. Györgyné az utcai szobában találta nővérét az ágyon hevert, lábán, karján sérülések, szólongatta, de már nem élt, véres volt a paplan és körülötte minden. Megrémült, kirohant a házból - vallotta -, elkezdett kiabálni, „Marika vérben van”. A mentőket hívta először, hátha nővére mégis életben van. A mentők gyorsan megérkeztek - „imádkoztam, hogy ne vegyék el tőlem a nővéremet”-, de a mentősök nem tudtak segíteni. A kislányt azonnal kórházba szállították, L. Györgyné az egyetlen rokon, aki nem látogatta meg. Tímea a kórházban tudta meg, hogy édesanyja meghalt.

B. Klára, az áldozat második szomszédja a gyilkosság éjjelén sokáig fennmaradt, beteg kislányát ápolta. „Éjfél után durrogást hallott. „Ölik megfele a cigányokat” – rémült meg, de élettársa megnyugtatta, hogy valami tűzijáték lehet a szomszédból, nem kell megijedni. „Egy percig tartott a durrogás, nem számoltam, talán öt lehetett”. Másnap hajnalban indult a tanyára dohánylevelet törni, ott tudta meg mi történt a szomszédban aznap éjjel.


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr634349607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.