A tárgyalás kereteit a vád határozza meg

A vád tanúja össze-vissza fecseg, a bizonyítékok billegnek, a vádlottak hallgatnak. Bócz Endre, nyugalmazott fővárosi főügyészt kérdeztük a per menetéről, a különféle pertaktikákról, a bírósági bizonyítás nehézségéről, az ügyész, az ügyvéd szerepéről. 

 
 
Dr. Bócz Endre
 

 

1960-ban szerzett diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1961. 

 

február 28-ától 2000. április 30-áig a Fővárosi Főügyészségen fogalmazó, ügyész, csoport- majd osztályvezető, 1978. február 1-jétől a főügyész általános felügyeleti és polgári jogi, majd 1979. február 1-jétől büntetőügyekben illetékes helyettese, 1990. január 5-étől fővárosi főügyész.
 
A jogi tudomány kandidátusa (1976), egyetemi docens (1984), a Rendőrtiszti Főiskolán 1998-tól főiskolai tanár, 2002-ig tanszékvezető. 1997-től a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán a Bűnügyi Tudományok Intézetének igazgatója. Számos szakcikk, tanulmány és szakkönyv szerzője, illetve szerkesztője.
 
 

Vágvölgyi B. András: Az elfogás 2009. augusztus 21-én történt. Egy év múlva, 2010. szeptember 7-én elkészült a vádirat, a tárgyalás 2011. március 25-től tart. Az első cselekmény egy fegyveres fegyverrablás volt Besenyszögön. Egy vadásztól vittek el fegyvereket, aki az interneten hirdette magát. Ebben négyen vettek részt, a negyedrendű vádlott akkor még nem volt képben. 
 
Stépán Balázs: Elkülönítették a fegyverrablás nyomozását, úgy tudjuk, még nem fejezték be. De befolyásolhatja a vádat, meg a történetet is, hogy ki volt a negyedik rabló.
 
Bócz Endre: Az, hogy valamennyi elkövetőt elkapják, vagy nem, szerencse dolga is. Vádat csak az ellen lehet emelni, aki megvan. Tehát az nem akadályozza a vádemelést, hogy volt egy ismeretlen társuk, akinek a kilétét nem lehetett megállapítani. Az más kérdés, hogy a nyomozás ennek érdekében milyen erőfeszítéseket tett, tett-e egyáltalán erőfeszítéseket, vagy miért futott zátonyra.
 
V.B.A.: Tehát elkészült a vádirat úgy, hogy nem volt meg a negyedik elkövető. Ez szakmailag hogy értékelhető?
 
Minden bűncselekmény egy bővített mondat 
 
B.E.: A vádirat szerkesztésével kapcsolatban többféle ideológia van. Amikor még kezdő ügyész voltam, az akkori főügyész helyettesnek, Varga Sándornak az volt az elve, hogy egy vádirat terjedelmének egyenes arányban kell állnia a bűncselekmény súlyosságával. Azok a fogalmazók, akik Varga mellett kezdtek, azt tanulták, hogy Ádámnál meg Évánál kell elkezdeni a történeteket, és a szerző epikus felkészültsége határozza meg a vádiratot. Ez az egyik szemlélet. Szerintem abból kell kiindulni, hogy a vád a tárgyalás kereteit határozza meg. A vádiratban azt a történetet kell leírni, amely egy eseménysorozatból büntetőjogi értelemben lényegbe vágó, és az adott bűncselekmény a megállapítása szempontjából lényeges. Azokat a tényeket kell leírni, amiről az ügyész azt állítja, hogy igazak, összességükben büntetendő cselekményt alkotnak, és be fogják bizonyítani őket. A Büntető törvénykönyvben minden bűncselekmény egy bővített mondat, így minden bűncselekmény vádirata elvileg egyetlen bővített mondatban leírható. Kovács Péter elvágta Kis Mária torkát ekkor, meg ekkor. Ez az emberölés.
 
V.B.A.: Erről szól a kilencven oldalas vádirat.
 
B.E.: A Varga-teória szerint 300 oldalasnak kellene lenni, mert ez egy nagyon súlyos dolog. De a történet szempontjából nincsen olyan nagy különbség, a könnyű testi sértés meg egy emberölés között. Ez bántalmazta azt, az meg nyolc napon belül gyógyul, vagy belehalt. ’54 után tulajdonképpen a napóleoni eljárási rendszernek a szovjet változata tért vissza Magyarországra, és ebből kifolyólag ilyen aprólékos vizsgálat folyik. A rendőrségen a gyanúsítottakat legalább harmincszor kihallgatták.
 
V.B.A.: A nyomozati anyag viszont bőséges, több mint harmincezer oldalas jegyzőkönyv tartalmazza a vallomásokat, szemléket, szakértői véleményeket. 
 
B.E: Ez a szovjet vizsgálati technika. A vizsgálóbíró a szovjet típusú büntetőeljárásban jegyzőkönyveket gyárt. Ez a szisztéma, és ehhez jönnek a kriminológiai közhelyek, hogy aprólékosan, meg tüzetesen, mert azon keresztül lehet eldönteni, hogy igazat beszél, vagy nem. Apró részleteket kell kideríteni. 
 
Egy nyomozó számára fontos, hogy amikor kihallgat valakit, akkor meg tudja ítélni, hogy igazat beszél vagy nem. De a vádemelés szempontjából nem, mert az, hogy a nyomozó mit hisz, rajta kívül senkit sem érdekel. A detektívnek tudnia kell eldönteni a hallottak alapján, hogy ez hihető, nem hihető, vagy ha többen beszélnek, melyik hihető. Ez a nyomozó szubjektív megítélése, ami mások számára nem mértékadó, tehát hiába menne a bíróságra és esküdne meg a bíróság előtt, hogy a Tóthnak hisz a Kissel szemben, mert arra mindenki fütyülne. A bírónak magának kell eldönteni, hogy kinek hisz, a bíróságon tulajdonképpen ugyanúgy kellene kihallgatni meg kérdezgetni a vádlottat, meg a tanút, mint a detektívnek. Sajnos a bírák többsége ezt nem így tudja, mert a bírói kar azon edződik, hogy van nyolcvan oldal nyomozati vallomás, előveszi a jegyzőkönyvet és követi, hogy hol tart a kihallgatás.
 
Az képviselje a vádat, aki a nyomozást felügyelte
 
V.B.A.: A kezdet kezdetén még nem kötötték össze nyomozatilag a bűncselekményeket. A tatárszentgyörgyi gyilkosság után, a közvélemény is nagyon felháborodott, mert kisgyereket is öltek, nagy erőkkel, kezdték az összevont nyomozást, komoly vérdíjat tűztek ki, de addig külön kezelték az ügyeket.
 
B.E.: Igen, a hasonló elkövetési mód! A rendőrtiszti főiskolán államvizsgakérdés volt: hogyan kell megítélni, hogy egy újonnan megismert bűncselekmény nem illeszkedik-e egy bűncselekmény-sorozatba? Milyen alapon lehet ezt eldönteni? Van a magyar nyelvtanban az a bizonyos hat kérdés, amivel a bővített mondat részeit lehet azonosítani. A rendőrtiszti főiskolán ezek a kriminalisztikai alapkérdések, de nem csak arra kell válaszolni, hogy ki, mit, hol, mikor stb, hanem erre is...
 
S.B.: Mégsem sikerült hosszú ideig felismerni, hogy a támadások összefüggnek.
 
B.E.: Azt hiszem, hogy a laikus újság olvasó számárai is már a kezdet kezdetén látható volt, hogy itt valahol a háttérben van valami közös nevező. Szinte hihetetlennek hat a számomra, hogy a rendőrségnek az ORFK bűnügyi agytrösztjében nem vetődött fel, bár biztos voltak, akik hamar gyaníthatták, hogy a sorozatos támadások összefüggnek.
 
V.B.A.: Egy kicsit félrevitte a dolgokat, hogy voltak romák elleni támadások, mondjuk Dunántúlon is.
 
B.E.: De nem lőfegyverrel. Meg úgy, hogy felgyújtják a házat, azután aki kiszalad, azt lelövik.
 
S.B.: A fegyvert azonosítani csak akkor lehet, ha megvan fegyver.
 
V.B.A: Meg a lövedék.
 
B.E.: Ha hüvely van. És azt azonosították?
 
V.B.A.: Tatárszentgyörgyig nem igazán. Tulajdonképpen az egész cselekmény sorozatban volt egy durvulási folyamat. Fordulópont az én megítélésem szerint 2008. november vége, vagy decembere volt. Tarnabodon lövöldöztek, de utólag derült ki, hogy nem romákra. Ezen felhúzták magukat és begurultak. Két hónappal később Nagycsécsen két embert megöltek. Ezután durvultak tovább Tatárszentgyörgyön, Tiszalökön és Kislétán.
 
B.E.: Addig is, amíg nincsen tettes, azonosíthatóak az elkövetés bizonyos külső körülményei, amelyek azonos elkövetői körre, vagy azonos gondolati világra utalnak, és amíg nincs tettes, addig feltétlenül ésszerű dolog ezeket együtt kezelni.
 
V.B.A.: Elfogadható-e, hogy egy láthatólag viszonylag tapasztalatlan és kezdő ügyészt jelölnek ki egy ilyen típusú perre? Egy ilyen súlyosságú pernél azt gondolom, hogy a legfőbb ügyész ebbe azért beleszól. Szerinted mennyire kell az ügyésznek egy ilyen perben, proaktív szerepet játszania?
 
B.E.: Itt két különböző dologról van szó.  A felderítés időszakában, amikor a tettest keresik, az ügyésznek nem sok szava van. Amikor már megvannak a tettesek, és a vizsgálat folyik, akkor kell fokozott felügyeletet gyakorolnia, irányító szerepet játszania, az én felfogásom szerint. Ez két irányba kell, hogy megnyilvánuljon: hogy ne merüljön ki a nyomozás parttalan fecsegésben, meg tengernyi papír a teleírásában, hanem érvényesüljön a célszerűség, és a büntetőjogilag érdekes, és lényeges elemek köré csoportosuljon a nyomozás. Ez végső soron az illetékes főügyész dolga. Nem legfőbb ügyésznek kell erről gondoskodnia, neki csak akkor kell beavatkoznia, ha a főügyész valamit rosszul csinál. Az értelemszerű lenne, hogy az ügyelje a nyomozást, aki később a vádat képviseli.
 
V.B.A.: Tavaly március 25-én kezdődött a per, és a nyári szünetig azt lehetett tapasztalni, hogy az ügyész roppant passzív volt. 
 
B.E.: Az ügyész a tárgyalási szerepe sokat változott Magyarországon. Volt olyan időszak, az ötvenes évek közepétől, amikor az ügyek több mint felét úgy tárgyalták a bíróságon, hogy ügyész nem is volt jelen. Ez különösen a bírói magatartásban éreztette aztán később hatását. Amikor a 98-as bűntető eljárási törvény készült, akkor az volt az elképzelés, hogy a tárgyalás közvetlenségét erősíteni kell; hogy ne egy felolvasó délután legyen a tárgyalás, ahol ott van a bíró, meg a vádlott,  és esetleg egy védő, és a bíró felolvassa, hogy miket mondtak a nyomozás alatt, majd eldönti az ügyet, hanem hallgassák ki a tanúkat. Felvetődött, hogy az angolszász tárgyalási szisztémát kellene bevezetni, legalábbis törvénybe iktatni, mint lehetséges alternatívát. Tehát, hogy a felek hallgassák ki a tanúkat meg a vádlottakat. Óriási szakmai ellenállás jelentkezett egyrészt azért, mert ez feltételezte volna, hogy az ügyésznek minden tárgyaláson ott kell lennie. Ez ellen pedig az ügyészi vezetés kézzel-lábbal tiltakozott. Az elképzelés elbukott.
 
V.B.A.: Vegyünk egy szocializmus korabeli ügyet, persze ne egy tyúklopási pert, de egy komoly Kádár-kori ügyet, mint például a vecsési rendőrgyilkosságot. Volt ügyész a tárgyaláson, vagy nem volt?
 
B.E.: Természetesen. A megyei bírósági tárgyalásokon mindig jelen kellett lenni ügyésznek, de a bíró a pályafutását járásbíróként vagy városi bírósági bíróként kezdte. És a bírói kar úgy érezte, hogy a tárgyalás fontos elemeit, a tanúk, és a vádlottak kihallgatását elveszik tőlük az eljárási törvény módosításával. Az ügyvédi kar azért ellenkezett, mert az ügyvéd számára jól jön egy hosszú per, kölcsönösen helyettesíthették egymást. Ötven vádlottnak az ügyében tulajdonképpen elég volt egy, vagy két ügyvéd a tárgyalás nagy részén. A bírók azt is állították, hogy az ügyvédek és az ügyészek nem tudnak kihallgatni, és a tárgyalás tervezhetetlenné válik. 
 
Felolvasó délutánok a bíróságon
 
S.B.: A tavalyi jogszabályváltozást követően, tavasz óta először az ügyész, azután az ügyvéd és a vádlottak kérdezhették a tanúkat, végül a bíró vezeti a kihallgatást, de láthatólag nem sok minden változott.
 
B.E.: A keresztkérdezés egy művészet. Hát ki ért ahhoz nálunk? Erre senki nem volt felkészítve. Az ügyészeknél is csak nem oly rég vezettek be kriminalisztikai továbbképző tanfolyamokat. Ezeket a Rendőrtiszti Főiskolán bonyolítják le. 
 
A főiskolán azonban a kihallgatási taktikát nyomozói szemszögből tanítják. Az ügyésznek nem a tárgyalási kihallgatási taktikát tanítják, pedig az egészen más, mint a nyomozásé. A nyomozás az intim viszony, az asztal egyik oldalán ül a kihallgató, a másikon a kihallgatatott. A tárgyaláson meg a terem közepén áll a kihallgatott, hallgatóság van, és közönség előtt kell egy pódiumbeszélgetést lefolytatni. A tárgyalási kihallgatást senki nem tanulja Magyarországon.
 
V.B.A.: Mi arról meg vagyunk győződve, hogy ebben a perben van négy vádlott, de többnek kéne ülnie a vádlottak padján, ha másért nem, a besenyszögi rablás miatt is. A vádlottak szempontjából szerinted -  visszatérve a felolvasó-délután motívumra, amit mondtál -  az egy jó pertaktika, hogy négyből hárman meg sem szólalnak, és  a nyomozati vallomásukat olvasta fel a bíró és tulajdonképpen teljes passzivitásban töltik a tárgyalási napokat.
 
B.E: A büntetőeljárás egyik alapelve a közvetlenség. Ha a bíróság előtt valaki valamit mond, azt a bíróság vagy elhiszi, vagy nem, és ennek függvényében mondhatja róla a bíró, hogy ez igaz, mert itt, előttem, szemem láttára és fülem hallatára mondta, én pedig figyeltem, és értékelve a metakommunikációs jelenségeket, meg az egésznek a belső logikáját, elbeszélése – meggyőződésem szerint – hitelt érdemel. Ha nem mond semmit a vádlott, akkor az történik, hogy felolvasnak egy jegyzőkönyvet, ami tulajdonképpen azt bizonyítja, hogy az illető állítólag, valamikor máshol, másnak ezt mesélte. 
 
S.B: Mi haszna a vádlottnak abból, hogy meg sem szólal? Szemtanúk nincsenek, vagy a tárgyi bizonyítékok billegnek, ők csak tagadnak, de vallomást nem tesznek. 
 
B.E: A klasszikus bűntető eljárásjogi bizonyítás-elmélet szerint a bíróságnak arra kell alapítania az ítéletet, amit közvetlenül érzékel. Tehát a bíró vagy elhiszi azt a választ, amit a kérdésére kapott, vagy nem. De az, hogy máshol mit beszéltek, az ebből a szempontból nem érdekes. Egy civilizált országban a büntetőeljárásban egy nyomozati, vagy egy máshol tett vallomás, tehát egy okiratból szerzett közvetett, származékos értesülés a bíróság számára nem is használható annak a bizonyítására, hogy az történt, ami oda le van írva. 
 
S.B.: Ha viszont a vádlott hallgat, a tanú összevissza beszél, a bizonyítékok egy része billeg, mi alapján dönt majd a bíró?
 
B.E.: A bírónak az ellentétes bizonyítékok mérlegelése keretében el kell döntenie, hogy melyiknek tulajdonít közülük nagyobb bizonyító erőt és melyiknek hisz. Itt van a dolog rákfenéje. 
 
A bíróságnak elvileg a közvetlenség hirdetett elve értelmében az előtte elhangzott kijelentésekre, stb. kellett támaszkodnia. Amióta (1951.-ben) feloldották azt a szabályt, hogy egy közvetlenül érzékelt bizonyítékot egy közvetlenül nem érzékelt bizonyítékról szóló értesülés tükrében félre lehet tenni, és a közvetetten fellelt bizonyítékból lehet megállapítani a tényt, akkor a bíróság megállapíthat olyan tényt is egy felolvasott nyomozati vallomásból, aminek a tárgyaláson a vallomástevőtől kizárólag az ellenkezőjét hallotta. Ezt azzal szokták magyarázni, hogy három hónappal ezelőtt, amikor kihallgatták még jobban emlékezett. Ezen az alapon a bíró mondhatja, hogy a nyomozati vallomást hiszem el, mert az közelebb volt az eseményekhez.
 
S.B.: Van itt egy nagyon érdekes kérdés. Az elfogáskor a koronatanút külön elvitték, faggatták és úgy nézett ki, hogy védett  tanút akarnak faragni belőle. Végül nem vállalta. Mi lesz azokkal a vallomásokkal, amit addig tett?
 
B.E.: Hát kihallgatták, jegyzőkönyvbe vették, miért ne lehetne felhasználni? A jegyzőkönyv azt bizonyítja, hogy valaki valamit mondott. Ennek a bizonyítására alkalmas. Azt kéne tudni, hogy tanúként vagy gyanúsítottként hallgatták ki.
 
S.B.: De, amikor azt hiszi, hogy védett tanúként beszélhet, sokkal szabadabban mondd el mindent, ám ha végül nem vállalja ezt a szerepet, akkor is fel lehet használni azt is, amit korábban elmondott?
 
B.E.: Igen. Én értem, hogy neked etikai aggályod van. De ezeknek az aggályoknak annyiban van csak szerepe, hogy akit kihallgatnak azzal közölni kell, milyen minőségben hallgatják ki, és az ezzel kapcsolatos jogaira és kötelességeire is ki kell oktatni. Tehát meg kell mondani, hogy tanú vagy gyanúsított, ha gyanúsított nem köteles vallomást tenni, nem köteles igazat mondani, és joga van védőhöz. A tanúnak meg kell mondani, hogy tanúként hallgatják ki, köteles igazat mondani, joga van megtagadni a választ, ha önmagát vagy hozzátartozóját vádolná bűncselekménnyel. Ha kioktatták, és vallomást tesz, akkor ezt a vallomást fel lehet használni. 
 
Mi nem jellemző a tanácsvezető bírákra?
 
S.B.: És mi van a védett tanúval, mi lenne a szerepe?
 
B.E.: Különösen védett, anonim tanúnak csak az használható, akinek kiléte kideríthetetlen a vallomásából. Ebben az esetben nyilván olyasvalaki lehetne, aki benne volt a bandában. Ha azt mondja, hogy rajtam kívül ketten voltak, ugye ez azt jelenti, hogy egy háromszemélyes megbeszélésről vall, de nem mondja meg, hogy ő kicsoda. De a  másik kettő tudja ki beszélt. Akkor annyit ér a különös védelem, mint halottnak a csók.
 
S.B.: A bíróság érdeke, hogy a vallomását rendre visszavonó tanúval szemben ne indítson hamis tanúzás miatt eljárást, hanem végighallgassa, háta mond valami használhatót.
 
B.E.: A bíróság érdeke az, hogy tisztán lásson. Ha valaki össze-vissza beszél, akkor az én felfogásom szerint egyszer végig kéne hallgatni, megszakítás nélkül, hogy lássuk mennyire konzisztens, összefüggő, amit állít. És akkor el lehet dönteni, hogy az a sztori, amit most mond, hogy viszonylik ahhoz, amit régebben mondott, és el tudom dönteni, mit higgyek. De ez nem kifejezetten jellemző a tanácsvezető bírókra, nem szeretnek végighallgatni olyan embereket, akik hosszú és kacskaringós történetekbe bonyolódnak bele. Különösen, ha egyszer már ott van neki leírva, hogy korábban már mit mondott az illető. A bíró dönt, hogy kinek mit hisz el. 
 
V.B.A.: Ez azért érdekes helyzet, mert akiről szó van, a koronatanú, érzelmi viszonya van az elsőrendű vádlottal, állítólag összebeszélhetnek, és folyamatosan módosítgatja a vallomását. Ő maga nem vádlott, de nem áll távol attól, hogy gyanúsított legyen, akár a bűnpártolás, vagy a bűnsegédlet nagyon könnyen bizonyítható lett volna. 
 
B.E.: Amennyire én ezt az ügyet ismerem, itt arról van szó, hogy hárman vagy négyen agyonlőttek többeket. A vád az, hogy odamentek, a házakat felgyújtották, és aki kijött, azt lelőtték. Mi az, amit ennek a nőnek a vallomásából kellene megállapítani?
 
V.B.A.: Tiszalök után segédkezett a sárba ragadt autó kihúzásában. Ez fizikai bűnsegédlet vagy bűnpártolás.
 
B.E.: Ebből még ő nem tudja, hogy ki lőtt. Nem volt ott. Azt tudja bizonyítani, hogy egyszer felhívták, hogy “gyere már, itt vagyunk a sárban, húzz már ki”. Erre odament, és tényleg ott volt sárba ragadva a kocsi, és a kocsiban tényleg ott volt a három vagy négy gyanúsított. Miközben segített, elmesélték neki, hogy itt voltak vagy ott voltak, mert látta a puskát. Ez az, amit ő tud bizonyítani. De hogy amit mondtak neki, azt tényleg mondták-e, és ha mondták is neki, az igaz volt-e, azt nem tudja bizonyítani. Amit tett, az így még csak nem is bűnpártolás, mert az csak akkor lett volna, ha felhívják, hogy a sárba ragadtak, és azt mondják, hogy menjen segíteni, különben megtalálják őket, pedig épp most lőttek agyon valakit és el kell tűnniük.
 
A beszélgetés második részét hamarosan olvasható lesz blogunkon.
A bejegyzésben látható kép innen származik.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr794529568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.21. 19:40:12

Matolcsy két törvényjavaslatot is elnézett!
A héten két, az EU kötelességszegési eljárásában vállalt feladatát is teljesíthette volna a kormány a jegybanki függetlenséget sértő jogszabályok módosításával, de Matolcsy miniszter mindkét javaslatot elrontotta. Így a héten a médiatörvény módosítása és a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvények elfogadása lehet a két legnagyobb dobás.
A héten két olyan javaslatról is szavaztak volna, amelyre a kormány az Európai Unió kötelességszegési eljárásában vállalt kötelezettséget. Matolcsy György javaslatára az alaptörvényt és a jegybanktörvényt is módosították volna, de a miniszter mindkét javaslatában nevetséges hibák voltak - az alaptörvényt módosító javaslatban nem találta el a törvény nevét, amit beemelt volna az alkotmányba, a jegybanktörvényből pedig teljes egészében törölte volna azt a passzust, amely a monetáris tanács tagjainak kinevezését szabályozza -, így egyikről sem tudtak volna zárószavazást tartani.
Ráadásul a minisztérium elfelejtette leadni a törvényjavaslatokhoz a támogatott sort, azt a papírt, amin közli, melyik módosító indítványokkal ért egyet. Így végül inkább levették a napirendről a javaslatokat, amelyeket így leghamarabb már csak júniusban fogadhat el a parlament.

Bóvli kormány, bóvli ország!

Orbán az egyházak állami pénzeit is zároltatni akarja a pártoké mellett!