Zsinórmérték, szóráskép, sörétraj

Az igazságügyi szakértőket egymás után hallgatta meg a Budapest Környéki Törvényszék a július eleji tárgyalásokon. Pénteken a kislétai, 2009. augusztus harmadiki gyilkosság részletei kerültek szóba. Kiss Árpád és Pető Zsolt arról faggatták az igazságügyi szakértőket, hogy milyen távolról, honnan lőhettek a ház bejárati ajtajára a támadók. - Stépán Balázs írása

„Azt is értem én, hogy miért fontos ez, illetve azt is, hogy miért nem a vádlottaknak, akik ott sem voltak” – gyűjthettünk be egy újabb bon-mot a múlt héten, a tanácsvezető bírótól.

Kiss Árpád és Pető Zsolt reggel kilenctől kezdve, egy húszperces szünetet tartva, háromnegyed tizenegyig faggatta a szakértőket arról, hogyan szóródhatott szét a kislétai ház bejárati ajtaját átszakító sörétraj az előtérben, hogyan csapódtak a bútorokba, milyen nyomokat hagytak, és a félig nyitott ajtón keresztül milyen távolságról adták le a következő, Balogh Mária kislányát életveszélyesen megsebesítő lövést, hol állt a támadó, honnan tüzelt, hogyan tarthatta fegyverét.

A vád szerint Kislétán, éjfél körül, a mező irányából, hátulról támadtak a gyilkosok az apró, Bocskai utcai ház lakóira. Kiss Árpád biztosította a környéket a céltávcsővel és támasztékkal felszerelt Mauserrel, és egyszer sem tüzelt. Kiss István és Pető Zsolt a szakértők szerint kilenc lövést adott le összesen, hét becsapódási lövésnyomot és hét sörétkosarat találtak a helyszínen. A ház bejárati ajtaját egy duplacsövű sörétes Fabarmmal lőtték keresztül. A kislány életveszélyes sérüléseit a Franchi puskából leadott lövés okozta. Balogh Máriára közvetlen közelről háromszor lőtt rá a gyilkos egy Franchi típusú öntöltős, sörétes, duplacsövű puskával. A tárgyalás eddigi adatai szerint a Franchit Kiss István használta, a Fabarmot Pető Zsolt.

A pénteki tárgyaláson Kiss Árpád és Pető Zsolt eltérő színvonalon, de mindketten azt próbálták demonstrálni, hogy a szakértői megállapításokban mekkora a bizonytalansági tényező, milyen pontossággal képesek rekonstruálni az események apró részleteit, miként lehet hitelteleníteni, hogyan lehet kétségbe vonni azokat. A fegyver-, és a fizikusszakértő a bejárati ajtó roncsolásából, a sörétek szórásképéből, és a lőirány zsinórmértékes meghatározásából, a lőpormaradványokból azt állapította meg, hogy a bejárati ajtótól harminc centiméterre lehetett a fegyver csöve, a puskás pedig a bejárati ajtó kilépőjén állhatott, a bejárattól kissé balra.

A bíróság jól bírta a gyűrődést, „azt is értem én, hogy miért fontos ez, illetve azt is, hogy miért nem a vádlottaknak, akik ott sem voltak” – jegyezte meg a tanácsvezető bíró. A szakértők pedig precízen ismételgették válaszaikat. A „van még kérdés?” után a két vádlott kissé tanácstalanul, de elfogadta a szakértők megállapításait.

A vádlottak nem tesznek vallomást, minden bűnjel különös jelentőségű, erre vonatkozhat a bíró fent említett megjegyzése.

A tárgyalás szerdán folytatódik.

A bejegyzésben Barakonyi Szabolcs képei láthatók, amik az index.hu-ról származnak.

 

 


9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr24661540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

letmetellyou 2012.07.17. 18:56:15

A Bándy-gyilkosság tárgyalásáról is indítasz majd hasonló blogot?

G_P 2012.07.17. 19:05:18

@letmetellyou:

Nyilván. Meg majd Áder János Bándy Kata családját is meglátogatja. Aha.

Annyira gyenge próbálkozás egyébként, hogy címlapra került ez a poszt ezekben a napokban. Most próbálják gusztustalan és sunyi módon a "romagyilkosságok" segítségével arra terelni a reflektorfényt, hogy bizony, itt a cigányok félelemben élnek.

Gondolom Péntek, a benszülött meg majd kap fél év felfüggesztettet és az Indextől 40 millió forint kárpótlást.

Semper Fidelis 2012.07.17. 19:11:21

Ez már milyen szánalmas, hogy pont most került fel ez a bejegyzés.

böbi 2012.07.17. 19:14:14

Súlyosan kifogásolható a poszt időzítése. Szálljatok magatokba és vegyetek vissza a provokációból.

Guillaume sous guillotine 2012.07.17. 19:42:22

a magyarvadászatról is lesz majd blog? jó sok poszt lehetne benne

Shopping 2012.07.17. 19:47:59

Manapság, amikor a hordák már a fővárosban is tevékenyek, ez a blog SENKIBEN sem kelt sajnálatot...

kifordított nagyanyó 2012.07.17. 20:04:32

Csatlakozom a többiekhez!Ne most....

Madárfejű Lajcsika (törölt) 2012.07.17. 20:11:22

A magyarok szisztematikus irtásáról mikor lesz ilyen blog?
Az utóbbi pár évben több tucat magyart gyilkoltak meg a romák rasszista indítékból, sokat pedig megnyomorítottak.
Ez a blog provokálja a társadalmat most, amikor éppen nagyon mélyen hallgatnia kellene.

dúlidúliaréten 2012.07.17. 20:12:10

az indexben az az ember aki kitalálja melyik "blog" jut címlapra, az hadd ne mondjam mit érdemelne... még a végén feljelent a kis .....