Miszori bilit borít, Kiss István hazamenne

Döbbenetesnek nevezte Miszori László tanácsvezető bíró a vádlottak letartóztatásakor végzett rendőrségi akciót. A helyszíni szemlén készített jegyzőkönyvet nullának nevezte, „egy kocsmai verekedésnél is” ennél részletesebb és ténygazdagabb jegyzőkönyvet kell készíteni. „Mit kezdjek vele? Dobjam ki? Mert ennyit ér.”

Az akciót eltervező és lebonyolító parancsnok vallomásához annyit fűzött hozzá, „naiv volt, mint vezető, uram!”. „Nem tanítják, hogy kell elkészíteni egy helyszíni videófelvételt? A több órás helyszíni szemléről és házkutatásról egy hatvan perces felvételt készítettek, de nem tudom, hogy miről szól.”

Délben Kiss István másodrendű vádlott kikelt magából, „letelt a három év, haza szeretnék menni”. Mint mondta, „törvényetlen bizonyítékok, hamis vallomások alapján tartanak fogva három éve”. Minderre akkor került sor, amikor a debreceni akció parancsnoka nem tudott elfogadható magyarázatot adni arra, hogy a többszöri rendőri biztosítás ellenére miért engedték Csontos István negyedrendű vádlottat szabadon távozni a letartóztatást éjszakáján a Perényi 1 klubból.

A mai tárgyalás részleteiről hamarosan beszámolunk.


124 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr294802077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Györfi Évi 2012.09.25. 15:05:02

Vége lehetne már!Nem csak Kiss István szeretne haza menni.......!Lerágott csont az egész...Miszori Úr össze szedhetné magát !

Démonmac1 2012.09.25. 15:34:10

Én sem értem, mit kell ennyit húzni, kiadhatná a tényleges életfogytot, oszt annyi.

Györfi Évi 2012.09.25. 15:51:46

@Démonmac1: Miről beszélsz?Ki vagy te?

wilson77 2012.09.25. 16:34:43

Ezek az emberek gyilkosok.
Aljasok és gyávák. A szemétdombra valók az eszméik.

-wilson

Anti Anyag (törölt) 2012.09.25. 16:39:05

@wilson77: Ezt hogy, te már be is bizonyítottad?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.09.25. 16:40:44

Egy bíró élete sem könnyű ám! Lásd a lenti példát!

Tök nehéz tudomány a jog!
Bíró úr gyomra is sajog,
Midőn hirdet ítéletet:
„Tyúkot, aki lóval etet,
S nyerít a baromfi bendő,
Kap száz mega letöltendő
X-faktortúrai hangfájlt,
Hogy miképpen eső gang fájt
Annak, kire pottyant rája
S lapult, mint rája arája
Tengerfenék iszapjába’,
Ő is fájjon s legyen kába!”
Vége. Kimegy. Levesz talárt,
Ám mivel a romlott hal árt
(Amit reggelire ett ő,
Míg agyát a „Kétszer Kettő
Kontra Öt” per kötötte le,
S gyomra méreggel lett tele),
Köhög és már veres e lé…
S térdel Égi Bíró elé.

ILLUSZTRÁLVA:
fradyendre.blogspot.hu/2012/09/a-biro-halala.html

Pipas 2012.09.25. 16:40:55

@wilson77: "Ezek az emberek gyilkosok.
Aljasok és gyávák. A szemétdombra valók az eszméik."

De jó, hogy te tudod, hogy mi történt! Miért nem mész el a bíróságra és mondod el? Segíthetnél a bírónak is, minek vacakoljon szegény, odamész, azt megmondod neki mi a döntés. Ne fogd vissza magad!

wilson77 2012.09.25. 16:42:18

@Anti Anyag:
Kedves Anti Anyag!

Igazad van, prejudikáltam. Meghagyom nekik azt, ami megilleti őket.
A feltételezett bűnösségüket majd a bíróság fogja kimondani.

üdv:
-wilson

wilson77 2012.09.25. 16:44:07

@Pipas:
Kedves Pipas!

Lásd mint a fenti válaszom.
Javítva: Azok az emberek gyilkosok. (Akik gyilkoltak)
aljasok és gyávák. A szemétdombra valók az eszméik.

üdv:
-wilson

vladimir964 2012.09.25. 16:48:57

Kabaré ez a tárgyalás, az azt megelőző amatőr rendőri és titkosszolgálati nyomozás. Döbbenetes, milyen emberanyaggal dolgozik a rendőrség, meg a titkosszolgálatok. És ez az ügy csak csepp a tengerben...

2012.09.25. 16:53:52

@wilson77:

Csakúgy, mint azokéi, akik akkor a kormányzat részéről felbérelték őket a piszkos munkára, ó, te valóban hős, és igazlátó antifa harcos ... Látom, az akkor kitűzött céljukat a derék maszop-szadeszes titkos szolgák, nálad legalábbis, ezer százalékosan elérték :)))

Bezzeg azon eszmekör, amit indulataidból látszódóan te is kifejezel, az övékéhez képest meg egyenesen az Olümposz nektárjának tavába kívánkozik, lubickolni ... Te figyu, szerinted ezeknek a bérelt, és felhasznált zsoldosoknak van, lehet-e bármiféle "eszméjük"?

És. Tudtad-e te azt, hogy amit itt ferdítve idézel ("a történelem szemétdombja"), azt épp a tömeggyilkos bolsevikok vágták minden más baloldali társuk, de főleg a mensevikek és az eszerek arcába, az 1917-es petrográdi győztes puccsuk utáni első kongresszusukon, amelyen végleg szakítottak velük?

Menő vagy nem Menő 2012.09.25. 16:54:55

Ha Breivik 25 évet kapott a 72 áldozatért akkor ezek az emberek,tekintettel a hazai körülményekre, kb 6-8 évet kéne kapjanak,ebből pedig már 3 évet előzetes letartóztatásban leültek.

wilson77 2012.09.25. 16:56:58

@ekszvájzed:
Kedves ekszvájzed!

Ezt így komolyan?

üdv:
-wilson

Zoli72 2012.09.25. 16:59:41

Á, csak arról van szó, hogy a bíró nem mer dönteni, és most rákeni a szart a rendőrökre. Ki fogja engedni a gyilkosokat. Ennyi...

Pipas 2012.09.25. 17:01:27

@Zoli72: Mit tehetne szerencsétlen, gyakorlatilag semmi bizonyíték nincs.

Zoli72 2012.09.25. 17:04:06

Persze, és erre most jött rá? 3 év után?

wilson77 2012.09.25. 17:06:37

Mondjuk az, hogy "gyakorlatilag semmilyen bizonyíték" nincs, az egy picit túlzás, nem?

-wilson

Zoli72 2012.09.25. 17:08:07

Persze hogy túlzás. Van bizonyíték, csak merni kéne dönteni.

Putyilov gyári melós 2012.09.25. 17:11:27

@ekszvájzed:
" akik akkor a kormányzat részéről felbérelték őket a piszkos munkára"

Mit nem mondasz vazze, Budaházy elvtárs és a derék ultraJobbikos galerija Gyurcsányista ügynök?

Azt eddig is tudtam, hogy a 64 Vármegyés Toroczkay elvtárs NBH szarkavaró a 90es évek közepe óta, de náluk ez családi örökség, már az apja is pártállami titkosmuki volt.

Mondjuk lehet, hogy igazad van, elég szép kis házikója lett Budaházy elvtinek a hőzöngésből.
Csak akkor mi a francért falaz Orbán rendszere Gyurcsánynak?
Hm?
Nemzeti Együttműködés?

Pipas 2012.09.25. 17:11:52

@Zoli72: Hát nem tudom, ha 'perdöntő' bizonyítékként mutatnak be olyan telefonlehalgatást, ahol egy kívülálló azt mondja, hogy nem tudja ott volt -e a vádlott, de szerinte ő az értelmi szerző, akkor igen, akkor van bizonyíték.

Meg hogy megtalálták a fegyvereket a kedvenc kocsmájukban.... az öreg Columbo biztos elgondolkodna azon, hogy ki rejti el a gyilkos fegyvert egy kocsmában... ő biztos kiötölne valamit.

Putyilov gyári melós 2012.09.25. 17:12:54

@Pipas:
Csak halottak.

De akkor ki gyilkolászta őket halomra?

Pipas 2012.09.25. 17:15:06

@Putyilov gyári melós: A gyilkos? :) Valaki más? Vagy ők?

Zoli72 2012.09.25. 17:15:56

@Pipas: Az egy, és a többi?

Pipas 2012.09.25. 17:17:24

@Zoli72: Hát a többi az más. Nem tudom, csak annyit tudok, hogy baromira nem volt meggyőző amit a rendőrség bemutatott. Kábl mint a budaházinál, ott is megdöbbentően amatőrök voltak.

Zoli72 2012.09.25. 17:19:01

@Pipas: Azért van ott más bizonyíték is, nem véletlenül vannak bent 3 éve.
Csak ugye a döntés nehéz...

Zoli72 2012.09.25. 17:19:55

@Pipas: Ezt azért nem hiszem.

Putyilov gyári melós 2012.09.25. 17:20:49

@Zoli72:
"Ki fogja engedni a gyilkosokat. Ennyi..."

Az érdekes lesz, kicsit sok a hulla.
Ha szabadon engedik a gyilkosokat, vagy nem "találnak" tetteseket, akkor azt mondja ki az állam, hogy Magyarországon cigányokat büntetlenül lehet halomra ölni, tehát emberek halomra gyilkolása legális és a magyar jogrend része.

Macropus Rufus 2012.09.25. 17:21:41

@Anti Anyag: jogos!
Az áldozatok mind magukat őlték meg egytől egyig...
Ezeket meg azért tették a bíróságra mert csak.

Macropus Rufus 2012.09.25. 17:24:18

@ekszvájzed:
"Csakúgy, mint azokéi, akik akkor a kormányzat részéről felbérelték őket a piszkos munkára, ó, te valóban hős, és igazlátó antifa harcos"
hát ez jó nagy f@szság...

Pipas 2012.09.25. 17:27:45

@Zoli72: "Azért van ott más bizonyíték is, nem véletlenül vannak bent 3 éve."

No, attól még akármi is lehet. Láttad amikor a Draskovics bemutatta a robbantásos videót? Végülis a Budaházy ellen milyen bizonyítékot sikerült bemutatni?

wilson77 2012.09.25. 17:28:56

@Pipas:
Kedves Pipas!

Le is bukott kábé két nap alatt.

üdv:
-wilson

Putyilov gyári melós 2012.09.25. 17:33:28

@Macropus Rufus:

Mondjuk ebből a bírói karból kinézek én mindent.
Végtelenségig korrupt és okádék az egész pártállami banda, az egész pártállami államrezon.

Verőlegényekre, gyilkosokra, pénzért bármire kapható alkoholista balhésokra minden rendszer igényt tartott, a Nemzeti Együttműködés Rendszere is jutalmazza őket egy rakás áttételen keresztül, pl. foci.

Zoli72 2012.09.25. 17:33:43

@Pipas: Ez olyan dolog, hogy ha van bizonyíték akkor elítéli, ha nincs akkor meg nem, ami nincs azt nem lehet bemutatni. A rendőrök nem fognak neki bizonyítékot kreálni csak azért hogy könnyebb legyen a dolga.
Ha meg valami komoly kifogása van akkor rendeljen el pótnyomozást.

Pipas 2012.09.25. 17:33:56

@wilson77: "Le is bukott kábé két nap alatt."

Le, le. És azt a videót láttad, ahol egy hátizsákot tesznek át egy másik kocsi csomagtartójába? Arra meg az volt a duma, hogy abban akár robbanóanyag is lehetett. :)

Putyilov gyári melós 2012.09.25. 17:36:12

@Pipas:
"Végülis a Budaházy ellen milyen bizonyítékot sikerült bemutatni?"

Szerintem annál fényesebb bizonyíték nem is kell, hogy nem dolgozik évek óta, sőt, a felesége látványosan sír-rí segélyekért, de egész szép kis házikója van.

wilson77 2012.09.25. 17:36:30

@Putyilov gyári melós:
Kedves Putyilov gyári melós!

Szerintem Miszori kifejezetten jó bíró, remek szakmai hozzáértéssel.

Üdv:
-wilson

Pipas 2012.09.25. 17:38:26

@Putyilov gyári melós: "Szerintem annál fényesebb bizonyíték nem is kell, hogy nem dolgozik évek óta, sőt, a felesége látványosan sír-rí segélyekért, de egész szép kis házikója van. "

Ez alapján elég sok embert el lehetne ítélni. ;)

HomicideWatch (törölt) 2012.09.25. 17:39:18

@Putyilov gyári melós:
Ha nem őket a gyilkosok, akkor ne legyenek már elítélve csak azért, hogy valaki el legyen. Ha nincs elegendő bizonyíték, akkor sem. Ugye Gyurcsányt sem bűncselekmény hiányában mentették fel.

Macropus Rufus 2012.09.25. 17:40:17

@Pipas:
"Tanúvallomások szerint Budaházy György szervezte a csoport által elkövetett merényleteket, köztük az országgyűlési képviselők házai elleni Molotov-koktélos támadásokat, és ő verette meg Csintalan Sándor hírTV-s műsorvezetőt is. A hatóság terrorcselekményekkel, és emberölési kísérlettel vádolja Budaházyt – aki eddig következetesen tagadott."
ezek tanuk. A tanuk terhelő vallomást tettek ellene. (ez még 2010-ben volt)

továbbá ott van az a videó amit a HírTV mutatott be. Természetesen mindere lehet azt mondani, hogy rizsa.
Egyébként semmit nem kell elhinni.
Elvis is él....

Macropus Rufus 2012.09.25. 17:43:50

@HomicideWatch: :) jogos.

De azért az ügyvédek is tudnak. A Ferit bizonyítotság hiányában mentették fel. De mondhatom azt is, hogy beádolták valamivel amit el sem követett majd ezt nem tudták bizonyítani. Ergo: bizonyítotság hiányában fogják megszüntetni a dolgot, mert azt még sem modhatják, hogy hamisan vádoltuk meg oszt beszoptuk....
A bizonyítotság hiánya a Gyurcsány esetében pusztán politikai dolog: nem tudom bizonyítani, hogy bűnös (lehet nincs is köze a dologhoz), de azt nem mondhatom, hogy hamis vád, meg jobban is hangzik, hogy bizonyítotság hiányában ui. ez a tömegeknek azt üzeni, hogy amiért én nem tudom bizonyítani attól még bűnös.

Putyilov gyári melós 2012.09.25. 17:44:32

@wilson77:

Kivétel erősíti a szabályt :O)))

Ha nem tud ennyi hulla és ennyi idő után gyilkosokat elítélni, mert nincsenek kellő bizonyítékok, akkor a rendőrök falaznak a tetteseknek.

Mondjuk ez is baromi szép perspektíva...
Gyilkosoknak falaz a bűn üldözésére való rendőrség.

wilson77 2012.09.25. 17:46:54

@Putyilov gyári melós:
Kedves Putyilov gyári melós!

Én inkább arra gondolok, hogy olyan szövevényes, bonyolult, szétterjedt az ügy, hogy nagyon aprólékosan kell (lehet) csak továbblépni.
Nem véletlenül kapta meg Miszori az ügyet.
Sztem nem akarnak még egy Mórt.

üdv:
-wilson

Pipas 2012.09.25. 17:47:27

@Macropus Rufus: "ezek tanuk"

Amennyire én tudom ott is volt rendesen visszavont tanúvallomás mint ebben az ügyben, maradt még tanú? Olyasmit is hallottam, hogy a lifben hallgatta ki a beszélgetésüket valami szomszédasszony... elég gyengusznak tűnik, nem tartom hihetőnek, hogy terroristák a szomszédasszony előtt beszéljenek meg terrorakciókat.

Milyen videó?

Putyilov gyári melós 2012.09.25. 17:50:05

@HomicideWatch:

Az emberi élet kicsit drágább, mint néhány olyan szerződés, amit így is lehet érteni és úgy is. Manapság százasával kötnek olyanokat, amiket Gyurcsányék.

Az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen.
Gyilkosságnál nagyobb bűnt nem ismer a keresztény kultúrkör.

Ha ennyi gyilkosság után nincs elég bizonyíték, akkor az állam és az állam bűnüldöző, megtorló rendszere falaz a gyilkosságokhoz, tehát gyilkolni szabad.

Putyilov gyári melós 2012.09.25. 17:53:19

@Pipas:
"Olyasmit is hallottam, hogy a lifben hallgatta ki a beszélgetésüket valami szomszédasszony"

Ne keverd, az a Tomcat bulija.
Mondjuk ő is hivatásos provokatőr, aki elég szépen keresett belőle, amig le nem pofozta a Jobbikos Novákot és ki nem esett a gyöngyöskosárból.

Ja,és ma már ennél kevesebbért kiszáll a TEK, elég ha beöltözöl Darth Vadernek :O))))

Macropus Rufus 2012.09.25. 17:55:21

@Pipas:
".... A rendőrségi felvételen az látható, hogy a Magyarok Nyilai szervezet tagjai átveszik a futball-labdába rejtett robbanóanyagot, és kocsijuk csomagtartójába teszik, majd a világos színű autóhoz mennek."

www.hir24.hu/belfold/2010/10/25/ujabb-bizonyitek-budahazy-ellen/

"Bizonyító erejű felvétel jutott a Hír TV birtokába a Magyarok Nyilairól és Budaházy Györgyről."

mandiner.hu/cikk/20101025_ujabb_bizonyitek_budahazy_ellen

Pipas 2012.09.25. 17:56:52

@Putyilov gyári melós: Jah, lehet. Annyira nem követem ezeket az eseményeket. Annyi azért lejött, hogy az egész nagyon szánalmas.

Pipas 2012.09.25. 17:58:55

@Macropus Rufus: Jaaa, ez az, ahol csak egy hátizsákot lehet látni, ugye? Ütős, nem mondom. :))

Anti Anyag (törölt) 2012.09.25. 18:00:01

@Macropus Rufus: OK, akkor téged is odateszünk.
Ott vagy, tehát bűnös vagy. Elvégre valaki csak megölte őket, ez lehetsz éppen te is.

Putyilov gyári melós 2012.09.25. 18:02:28

@Pipas:
Erre megélhetést lehet alapozni!
Elég ha összedumálsz a szomszédoddal, hogy tegyen egy bejelentést, hogy azt hallja, hogy bombát eszkábálsz.

A TEK rádrúgja az ajtót, megfektet, te ficánkolsz, erre eltörik a kezed, találnak pár háztartási vegyszert, mondjuk uborkasavanyításhoz aztán kifizet az állam kárpótlásul 1-2 milliót.

Csak ügyesen kell megszervezni.

Pipas 2012.09.25. 18:06:56

@Putyilov gyári melós: Hát éljen ebből akinek két anyja volt. :) Bár ízlés kérdése, ezt is szereti valaki biztos vagyok benne.

Putyilov gyári melós 2012.09.25. 18:11:03

@Pipas:
A "jobboldal" felkent "nemzeti" provokátorhősei ebből és hasonlókból éltek, élnek.

HowAreYouOneAVetésün? 2012.09.25. 19:28:25

A cigánygyilkosságok Gyurcsány-Draskovics-Szilvási által kitalált titkosszolgálati akció volt, ami a Jobbik ellen irányult. Csak közben jött a kormányváltás fülkeforradalommal, és most nem tud mit kezdeni Miszori úr, mert hiányzik a fej, aminek alá volna rendelve.

wilson77 2012.09.25. 19:50:02

@HowAreYouOneAVetésün?:
Kedves HowAreYouOneAVetésün?!

Nahát. Elképedtem.

üdv:
-wilson

HowAreYouOneAVetésün? 2012.09.25. 19:53:42

@wilson77:
Mint az holland aki állítólag felgyújtotta a Reichstagot. Fel is oszlatták a német kommunista pártot nem épp finom módszerekkel.

PanelProli 2012.09.25. 20:15:56

@HowAreYouOneAVetésün?: "Mint az holland aki állítólag felgyújtotta a Reichstagot. "

Ez fájt :-)))))))))))))))))))))))))))

alien 2012.09.25. 20:16:31

@Anti Anyag: te vajh miért mindig az ilyen persze ártatlannak vélelmezett alakok becsületét véded?

Húsleves 2012.09.25. 20:36:18

Annak ismeretében, hogy a romagyilkosságok hivatalos szponzora a titkosszolgálat volt, gondolom merő véletlen, hogy nem sikerült a letartóztatáskor kellően alapos munkát végezni.

2012.09.25. 20:44:16

@PanelProli:

Bizonyos "Marinus van der Lubbe", akit a helyszínen elfogtak akkor, nincs képben nálad? Dimitrovot már utána vették elő, mint vélelmezett értelmi szerzőt, a kirakatperre ... Naná, majd rögtön elhitte volna akkor minden igaz hitű árja, hogy Dimitrov elvtárs személyesen locsolta szét a naftát, mi? ... :)

Behajtó70 2012.09.25. 20:45:30

@wilson77: az eszméik? A tied is! Mert bizonyítva nincs semmi, de te már kimondod, hogy bűnösök.

Igen, undorodom.

A hozzád hasonlóktól!

---------------
A többiről meg csak az ítélet után lehet beszélni! (Lásd: kit is ítéltek el a móri gyilkosságoknál? Ja elnézést, aztán bocsánat, nem is ő volt....ugye te pöcs!)

ottomoll 2012.09.25. 20:45:47

@wilson77: A móri eset után is milyen marha biztos volt mindenki Kaiserék bűnösségében! Aztán mégis kiderült, hogy nem ők voltak a tettesek...

2012.09.25. 20:49:54

@wilson77:

Pedig csak azt mondja, amit én, és teljes joggal. Az, hogy most vezényszóra meg van szállva a libbantakkal a topik, még nem jelenti azt, hogy kisebbségi véleményünk van ... :)

Ha az eggyel korábbi itteni bejegyzés alatt elolvasnád az a hosszabb szakaszt, amit oda írtam, tán többet is megtudhatsz, mit vélek én erről az egész 20+ éve folyó műnácis cirkuszról, de ha akarod, bekopizhatom ide is ... Sajnos itt még aktuálisabb.

2012.09.25. 20:52:43

@PanelProli:

De fellapozhatod akár még a törikönyvet is a témában, bár amilyen sűrűn forgatjátok, a Reichstagot felőletek akár a Batman is felgyújthatta volna ... :)

Tudod mit, most legyen csak a Wikipédia, annyi engedményt teszek ... :)

HowAreYouOneAVetésün? 2012.09.25. 20:55:56

@dögölj meg:
a megvádolt és kivégzett állítólagos elkövető holland volt. (van der Luebbe)
Összekevered Dimitrovval akit szintén perbe fogtak.

01234567 2012.09.25. 21:06:44

"Kinek az érdeke?"
Amúgy ha logikusan nézzük,maga a bűncselekmény sorozat nem érte el célját.A cigányok nem ragadtak kapát, kaszát, nem lángoltak magyarok házai.Cserébe nem indult be a gárdista, neonáci, szélsőjobboldali ellenreakció.19-re lapot kell kérni.Mi lehet az?Bizonyítékok hiányában, vagy nyomozásbeli, eljárásbeli, bírói műhiba miatt elengedik a feltételezett elkövetőket. Ne legyen igazam. De mint már mondtam, sántít ez az egész. Nem csodálkoznék, ha a háttérben állna valaki, aki felbujtotta ezeket a nyomorultakat, megszervezte, tervezte, logisztikailag segítette, aztán lebuktatta. Amerikai titkosszolgálatoknál mintha hallottunk volna már ilyet. (gépfegyverek a mexikói drogkartelleknek, bombák, álbombák arab fundamentalistáknak..stb..)

nyekk 2012.09.25. 21:07:15

Szerintem minden normális embernek világos, hogy ez az egész cigány gyilkosságok ügy Gyurcsány-Szilvási titkosszolgálati akció volt.
Aljas, mocskos, gátlástalan, ütődött, hülye, idióta, mint ők maguk.

Be kellett volna bizonyítani, hogy ez az ország velejéig rasszista, cigánygyűlölő, antiszemita. (lassan sikerült elérniük, hogy tényleg azzá válik, de teljesen jogosan.)

nyekk 2012.09.25. 21:10:28

@Behajtó70: Ő csak tudja! Az ő elvtársai, hitközség beli társai kreálták ezt az egész mocskos ügyet!

Éhes_ló 2012.09.25. 21:12:29

Miszorit nem zavarja a tények hiánya.
Az ítálet - akárcsak pár elmegyenge kommentelőnél - már régen kész.
Ciki lesz, de Mórt is elbírta a rendőrök, ügyészek, bírák pofája, ez is elfér majd rajta.
Mire végeznek, Marian Cozma és Szögi Lajos gyilosai már rágen szabadlábon lesznek.

Emilke mesél 2012.09.25. 21:30:29

@wilson77:
Kedves Wilson Úr, mostanában kezdek kételkedni. Nem is tudom, hogy miért.

látjátok feleim szümtükkel 2012.09.25. 21:33:16

"Döbbenetesnek nevezte Miszori László tanácsvezető bíró a vádlottak letartóztatásakor végzett rendőrségi akciót. A helyszíni szemlén készített jegyzőkönyvet nullának nevezte, „egy kocsmai verekedésnél is” ennél részletesebb és ténygazdagabb jegyzőkönyvet kell készíteni. „Mit kezdjek vele? Dobjam ki? Mert ennyit ér.”

Az akciót eltervező és lebonyolító parancsnok vallomásához annyit fűzött hozzá, „naiv volt, mint vezető, uram!”. „Nem tanítják, hogy kell elkészíteni egy helyszíni videófelvételt? A több órás helyszíni szemléről és házkutatásról egy hatvan perces felvételt készítettek, de nem tudom, hogy miről szól.”"

Szerintem a bírónak a tárgyalás alatt nem lehet ilyen nyilatkozatokat megtennie. Ezek a vélemények már az ítélkezés körébe visznek, a bizonyítékok idő előtti értékelése miatt akár hatályon kívül is helyezhetik az ítéletet.
A bíró hozzáértése is erősen megkérdőjelezhető, mert aki egy 60 perces video felvételről nem tudja, hogy miről szól, az hogy tudja átlátni a hosszú periratot, és a hosszú tárgyalási folyamatot.
A bírónak nem feladata a rendőrségi jegyzőkönyv kritikája sem, csak az a feladata, hogy megvizsgálja, a jegyzőkönyv megfelel-e a büntetőeljárási törvény előírásainak. Erről beszéljen a bíró, ne arról, hogy a rendőr naív-e vagy sem, mert ha egy bizonyíték törvényellenes, azt neki kell észlelnie, és a bizonyítékok értékelésekor ki kell zárnia a bizonyítékok sorából, és nem a tárgyalás során ilyen nyilatkozatokkal értékelni.

A bírónak a tárgyalás során végig pártatlannak kell lennie, sem a vádnak, sem a védelemnek nem "nyilatkozhat", mert ha ezt teszi, az elfogulatlansága vitaható.

Éhes_ló 2012.09.25. 21:59:13

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság vasárnap azt a férfit és nőt, akik tavaly novemberben meggyilkoltak egy idős asszonyt a főváros VIII. kerületében, majd egy pár karikagyűrűt és egy arany nyakláncot vittek el tőle.
A rendelkezésre álló adatok szerint a 29 éves budapesti férfi és a 26 éves bajai nő, 2011. november 9-én, délelőtt 11 óra körül, a főváros VIII. kerületében, lakásán meggyilkoltak egy 86 éves asszonyt, hogy értékeit megszerezzék. A pár az idős nő lakásából a gyilkosság után egy pár karikagyűrűvel és egy arany nyaklánccal távozott.
A két rablógyilkost szeptember 20-án fogták el a rendőrök, a bíróság pedig vasárnap előzetes letartóztatásba helyezte őket. Az ügyben hemogenetikai, valamint igazságügyi orvos szakértő bevonásával, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt folyik az eljárás.
(HavariaPress)

is 2012.09.25. 22:09:43

@ekszvájzed: "akik akkor a kormányzat részéről felbérelték őket"

ühüm. persze.

is 2012.09.25. 22:13:00

@nyekk: Szerintem minden normális embernek világos, hogy ez az egész cigány gyilkosságok ügy nem Gyurcsány-Szilvási titkosszolgálati akció volt.

wilson77 2012.09.25. 22:42:53

@Behajtó70:
Kedves Behajtó70!

Korrigáltam.
Csak nem értetted meg, mert hajt téged valamiféle düh, hasonlóan a cigánygyilkosokéhoz.
Olvasni tudsz-e?

üdv:
-wilson

wilson77 2012.09.25. 22:44:22

@ottomoll:
Kedves ottomoll!

Valóban.

üdv:
-wilson

wilson77 2012.09.25. 22:46:41

@nyekk:
kedves nyekk!

Arra, hogy "ez az ország velejéig rasszista, cigánygyűlölő, antiszemita", épp te vagy.

üdv:
-wilson

wilson77 2012.09.25. 22:48:26

@mesélek:
Kedves mesélek Úr!

Miben kételkedik?

üdv:
-wilson

wilson77 2012.09.25. 22:50:39

@ekszvájzed:
Kedves ekszvájzed!

Azt szeretném kérdezni, hogy itt mindenki paranoid-e, illetve a Gyurcsány-e a hibás?
Köszönöm!

üdv:
-wilson

01234567 2012.09.25. 22:58:43

@látjátok feleim szümtükkel: Ugye tudod mi az a kirakat per. Ez az. Azért ilyen a bíró. És én komoly esélyt látok hogy koncepciós kirakat perrel állunk szemben. Csak a koncepció mi? Ez itt a kérdés...

2012.09.25. 23:42:50

@wilson77:

Paranoidok azok a fiatalon tán még úgy-ahogy jószándékú, és ártatlan lelkek, akikből az őket átpolitizáló, és pártideológia-függővé tévő megmondóembereik, a félig vagy egészen profin megcsinált álnácik felvonultatásaival és műbalhéival több mint 20 éven át ebben az országban antifa zombikat, magyarság, a magyar nemzet és haza ellen egyfolytában acsargókat, azt kicsúfolókat és megvetőket csináltak.

Akik nap mint nap a régi, meg a készülődő új Holocausttal, fajüldözéssel, rasszizmussal nyilasokkal riogatnak, és ilyen bérgyilkosokkal is, mint ez a négyes, cigányok ezreit vadították be a magyarok ellen. Hál'Istennek, még nem eléggé ...

Nemcsak a gyufafej a hibás, hanem mindenki, aki hozzá hasonlóan cinikusan, és aljas szándékból szarnak nézi az ebben az országban tisztességesen, és nyugalomban, valamint biztonságban élni akarókat, azaz az összes nekidühödött szélballib akinek másból sem áll az élete, minthogy reflexből fasisztáz le mindenkit, aki bármi emberi, és érthető okból is, de nem kér a "szép új világból" amit a nyakába tettek.

Úgy látom, mégiscsak be kéne kopizni ide a korábbi meglátásomat, de még tán többet is, mert nem akarod felfogni, micsoda veszett gyűlölet sistereg itt egyesekben azon emberekkel szemben, akik az államalkotó többség normális, élhető életét tartják előbbre valónak, és azon idők iránt, mikor ez az ország még ténylegesen az őt szívükből a hazájuknak vallók érdekeit próbálta szolgálni ... És itt - hidd csak el, egész nyugodtan - nem a vészkorszakra, meg a többi antifa rémálomra gondolok.

Eljön még az a kor, mikor ezt az egész zavaros históriát tudományosan fel fogják tárni és akkor ez a néhány elmúlt évtized sötétebbé lesz, mint a magyar történelem legpusztítóbb évszázadai ... Az ilyen műfasiszta szemét kiagyalóinak emlékét pedig - ha már eltörölni nem is lehet - de a legártalmasabb dögvésszel lehet azonosítani majd.

wilson77 2012.09.25. 23:48:15

@ekszvájzed:
Kedves ekszvájzed!

Van baj.

üdv:
-wilson

szsa 2012.09.26. 00:55:22

@wilson77: A bíróság kimondaná a bűnösségüket, ha a rendőrség ás az ügyészség nem végzett volna olyan csapni való munkát, mint amilyet végzett. Az ügyésznek ugyanis bizonyítania kell a vádlottak bűnösségét! Ha mindenki meg van is győződve a vádlottak bűnösségéről (például én is), ha nincsenek megfelelő bizonyítékok, nem lehet őket elítélni.

wilson77 2012.09.26. 01:17:29

@szsa:
Kedves szsa!

Egyetértünk. És nem látok ellentmondást a te és az én nézetem között.

üdv:
-wilson

szsa 2012.09.26. 01:32:54

@wilson77: Valójában én csak kifejtettem a véleményedet, mert úgy látom, hogy a legtöbb hozzászóló nem érti, hogy mi is itt a tét. 1) Nem a büntetési tételeket kellene növelni a halálbüntetésig, hanem a bűnüldözésnek kellene szakszerűnek és következetesnek lennie, hogy bűn ne maradhasson büntetlenül. 2) Hogyan kerülhetnek egy platformra a romák feltételezett gyilkosai Gyurcsány Ferenccel, akiről kiderült, hogy nem követett el bűncselekményt (illetve hogy amit elkövetett, az a törvény szerint nem bűncselekmény), míg itt a bűncselekmények kétségtelenül megtörténtek, csak a régebben bűnüldöző szerveknek nevezett nyomozó hatóságok nem találnak bizonyítékokat a gyanúsítottak ellen? A bíró igenis joggal tesz nekik szemrehányást, ha őmiattuk nem tudja teljesíteni a feladatát. (Nem ismerem a részleteket, de ez a móri gyilkosok esetében is hasonlóan történhetett; csak ott talán a bíró másképpen próbált kimászni a csapdából.)

wilson77 2012.09.26. 01:35:50

@szsa:
Kedves szsa!

Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy egyetértek. :)

üdv:
-wilson

Vincenzo90 2012.09.26. 01:36:29

Gyurcsányt hagyjuk már! Olyan, mint egy maffiavezér. A katonáit el lehet ítélni néha, ha bűnbak kell, de ő ártatlan üzletember.

A gyilkosságokra visszatérve elvileg ezeket az alakokat figyelte a titkosszolgálat. Tudván, milyen hatékonyak, ha akarnak nem hiszek abban a mesében, hogy szimplán eltöketlenkedték. Tele lehetett sírni a világot kitalált rasszizmussal, aztán majd lehet aggódni, ha valósággá válik. Pigmalionról hallottak már a hobbirettegők?

blacklord 2012.09.26. 07:10:23

@látjátok feleim szümtükkel: ott a pont szerintem is, ennek a kritikának max. az ügyészség-rendőrség felé, privátban kellett volna elhangzania (de úgy mindenképpen, amiket nem-opcionális következményeknek kéne követnie).

2012.09.26. 10:37:49

@wilson77:

Milyen baj? És mivel? Valami nem világos abból. amit leírok, vagy inkább hogy igencsak világos, ha ennyivel intézed el? Esetleg fenyegetsz egy ilyen félmondattal, ami még így is értelmezhető?

Mert én még épkézláb ellenérvet az ilyen tételezésekre egyet sem olvastam vagy hallottam, sőt, a célzottak úgy tesznek, mintha erre nem is volna érdemes reagálni, és egy ország előtt nevezik sületlenségnek, teszik nevetségessé, sok mással együtt, hiszen a széles világban csak nekik lehet igazuk, ők a kinyilatkoztatók, meg a megfellebbezhetetlenek, igaz?

Ha azt kérném tőled, bizonyítsd be, hogy nem igaz, amit a műnácikról és kitalálóikról beszélek, mit tennél? Mivel cáfolnál engem, a "történelem szemétdombjára" való eszmék fejemre olvasásán, a nyilasozáson-rasszistázáson, stb. túl?

De mindegy, én azért még így is többet mondok a dolgokról, mint te, meg a hozzád hasonlóan vélekedők, akik a random módban mantrázva nácizáson kívül feszt nem csinálnak mást,

és ez összességében tényleg csak nekem baj, mert persze, hogy ha nektek baj, akkor inkább majd az én bajomat csináljátok belőle ... Ahogy szoktátok.

Emilke mesél 2012.09.26. 11:00:39

@wilson77:
Miben Kételkedem?
Például abban, hogy az irányító agy a bíróság előtt van?
Miért támadnak meg nobody cigányt, 5 éves gyereket? Miért nem a terepjáróban ülő, fölékszerezett stricit, amivel még "rokonszenvet" is arathatnának?
Tl sok a miért, a "titkos" oldal. Hát ilyesmiben vannak kétségeim. A cselekedetek többnyire ártanak/használnak.
Ezek kinek "használtak?"

wilson77 2012.09.26. 11:44:55

@ekszvájzed:
kedves ekszvájzed!

Szerintem csacsiságokat beszélsz a műnácikról, és másról.

Üdv:
-wilson

2012.09.26. 12:20:56

@wilson77:

Na mit mondtam? Fogadni mertem volna, de úriember biztosra nem fogad ... :)

Szerintem hagyjuk. Neked ez az egész csak ittbe-ottki, míg egy ország, és több nemzedéke kínlódja meg, amit azok a disznók fönt összeröfögnek, és lent a patkányaik szétcsócsálnak, a világ meg ezáltal ítél meg minket, de csak segítsd őket tovább, ezzel is.

Téged is szeretni fognak utódaink, ha még lesznek, és ez is itt lesz még mementónak, hogy egyszer majd ők is elolvassák. Persze, neked, gondolom, bőven elég az, ha most, itt szeretnek téged azok, akik.

Jah, és szeintem nem kell modoroskodj, ha már a felütésed olyan bicskanyitogatóra sikeredett, most már nem kell a lordot adni, szemétdombozz csak tovább nyugodtan, vagy ennyire meglepett a válasz, meg mások válaszai is, hogy átmentél a vizitártya-stílusba?

Ha ugyan te vagy az még, és nem vették át a stafétát ... Akkor viszont inkább egyeztetni kéne a műszakváltásnál :)))

Györfi Évi 2012.09.26. 14:40:36

@Zoli72: Csak gyanúsítottak!Nevezd Őket "gyilkos"oknak,ha azt be tudták bizonyítani,addig Ne!!!!

Györfi Évi 2012.09.26. 14:51:07

@bgp: Nem bíró,aki az ügyben döntést hozhat és nem is képzelem magamat Istennek!Majd dönt akinek döntenie kell és akit erre megkértek!Még egyszer...:egyenlőre NEM gyilkosok csak gyanúsítottak!!!!!!!!!!

látjátok feleim szümtükkel 2012.09.26. 15:18:58

@01234567:
"És én komoly esélyt látok hogy koncepciós kirakat perrel állunk szemben."

Távol van ez a per attól, hogy koncepciós kirakatper legyen.
A valóság valahol ott húzódik, hogy a bíró nem biztos, hogy a szakma dísze ( lehet, hogy tévedek, de az idézett mondatai nem arra utaélnak ).
Egy érzelmileg stabil bíró kezében pörögne az ügy, aki nem a mellékes kérdéseken lovagolna, hanem a bizonyítékokat vizsgálná érdemben .

látjátok feleim szümtükkel 2012.09.26. 15:20:47

@blacklord:

Én azt vallom, ha a rendőr, meg az ügyész is annyi "ésszel" rendelkezne, mint a bíró ( tudná előre, hogy a bírónak mi a heppje, mit akar látni, hallani, olvasni ), akkor ők lennének a bírók, és nem lenne szükséges a jelenlegi hármas szintű eljárás.

Kalkamuki 2012.09.26. 21:23:15

@nyekk: Gyurcsány bérelte fel a gyilkosokat?? Te ,ne haragudj, de HÜLYE vagy.Csupa nagy betűvel.

Kalkamuki 2012.09.26. 21:24:10

Ha ezt olcsón megússzák ,akkor nincs igazság.

2012.09.27. 10:58:49

@Kalkamuki:

Így van, életfogytot az ötletek korabeli kormánytag gazdáinak, a titkosszolgálati beszervezőknek, és a végső, ölési parancsokat kiadóknak. Nem szabadna megúszniuk, - már csak azért sem, mert nem a cigánybűnözőkre vadásztattak, nagyon is jól felfogott érdekből - én még a jó öreg, kissé már molyos kötelet is elővenném ...

Valaki átvehetné már ezt az ügyet, egy normálisabb, színvonalasabb, és kevéssé korrupt, meg ballib irányítású bíróság & ügyészség, talán. amelynek tagjai nem állítják le a vádlottakat, mindjárt az egész eljárás legkezdetén, mikor azok a kapcsolataikról kezdenének mesélni.

Kalkamuki 2012.09.27. 11:53:47

Még egyszer.Látom egyesek félre értettek.Nem hiszem hogy Gyurcsány Ferencnek köze lenne a gyilkosságokhoz.Sőt,inkább emberibb embernek ismerem ,és látom,mint pl Orbán Viktort.Mondom ,szinte biztos vagyok abban ,hogy semmi köze nincs a gyilkossághoz Gy .F .-nek.Annál inkább a szélső Jobbos embereknek.Vona nem tudott semmit??Na neeeeee.

2012.09.27. 13:17:22

@Kalkamuki:

Egy dolog, hogy ki miben HISZ. te, meg mások ebben, én, meg mások meg amabban. Ez egészen addig hittanos ügy, amíg valaki nem tényfeltár, tudományos, TÖRTÉNÉSZI igénnyel, és szakszerűen, csak az adatok szintjén, addig meg ez marad, nekem is, neked is..

Hogy a gyufafej "jó ember", meg humánus, és bárki másnál is jobb, mi? Aki ma Magyarországon egyetlen még lélegző politikusra is képes ilyet mondani, annak elmentek hazulról, és ugyanúgy kritika nélkül isteníti önnön imádott bálványát, mint a másik oldal a sajátját, így már csak ezért sem lehet különb, mert a "négy láb jó - két láb rossz" szintjén maradt, a politizálás legalján.

És. Mikor sikerült erre a négy zsoldosra az elmúlt másfél év alatt rákenni, vagy rákenetni bármelyik akkor is, vagy ma még működő "szélsőjobboldali" csoportosulásban való érintettséget, vagy azok köreivel való BÁRMILYEN kapcsolódást, akár még a baráti körből is ???

Vona, meg a Jobbik ... menj már, ezek a szavak el se hangzottak, az egész eljárás alatt ... még a kitalált "Magyarok Nyilai"-t lehetett volna rájuk húzni, de ahhoz négyen kevesek lettek volna ...

Egyedül egyikük volt tagja, kamasz fejjel egy tóraszekrény-felgyújtó KABSZ-brigádnak, 10 évvel ezelőtt, (a KABSZ is egy alkalmi műbalhés szervezet volt, időtlen idők óta nem létezik már) egy másik bérenc meg néhány éven át akár izraeli szélsőjobb csapatokat is erősíthetett, vagy buzdíthatott a személyes jelenlétével, lehet, hogy épp a Júdea Népe Frontot ... :)

Kalkamuki 2012.09.27. 15:25:47

@ekszvájzed: Vonát úgy értem ,hogy ő volt aki évek óta uszító beszédével és viselkedésével lovat adott a szélső Jobbos érzelmű emberek alá.Tegyetek minél gonoszabb cselekedetet a cigányokkal .és zsidókkal.Nem kell félteni.Ránézésre 5 év kötél.

2012.09.27. 19:00:13

@Kalkamuki:

Tessen már beidézni, szószerint ide egyetlen Vona-beszéd egyetlen sorát ... Gondolom mindegyiken ott voltál, füledet hegyezve, míg én, meg sokan mások úgy vagyunk ezzel hogy akár még őnélküle is csak azt látjuk itt, amit. Én pl. nem hallgattam, nerm olvastam a szavait: Téged ilyesmikre ingerelt ő, meg a pártja? Csak sajnálni tudlak ... :)

Nem ő kell ide, vagy más, a ti szemetekben torz gubanccá, a hitler-szálasi-horthy-orbán-vona katyvaszgombolyagba, számotokra, a históriailag félművelteknek összegyúrt szellemi pofozózsák, mert ami látható, az ország orrunk előtti tönkremeneteléből, meg hogy kik röhögnek és csúfolódnak egyfolyában rajtunk, a meggyalázott és többször pofánvert magyar érzelmi kötődésűeken, az egész, többször szétdarabolt és kifosztott országon, semmi szükség sem volna rá.

Ha viszont mégis igazad (igazatok) volna, tán még te sem tudnád, hová bújj nagyhirtelen a teljes joggal feldühített mikro- és makrobrigádok százai elől, akika kb. 10 éve tomboló cigányterrortól nekikeseredetten az ártatlan, faluszéli, a belső cigóközösségből kivetett páriák helyett inkább a valódi bűnözőkre, herékre és vandál országpusztítókra és azok mindenáron való mosdatóira, védelmezőire mennének. Tudod, ha igazatok lenne, ti már nem is lennétek.

Kalkamuki 2012.09.27. 20:23:09

@ekszvájzed: Szerinted ki terjeszti a cigánybűnöző kifejezést??Csak úgy egész egyszerűen .Cigánybűnözők.

2012.09.27. 20:38:27

@Kalkamuki:

Az általad (is) diszkriminált szóösszetétel a Kádár-korból származik, mikor is önálló rendőri ill. nyomozati termniológia volt. A rendszrerváltás körül hagytak fel vele, mikor az szdsz "jogászai" (jogvédői) rácuppantak a kérdéskörre.

Önmagában tipizált elkövetési módokat, körülhatárolható elkövetői köröket jelöl: a bűncselekmény helyszínéből, eszközéből, jellegéből, céljából, irányultságából és lefolyásából következtetni lehet az elkövetők kilétére, viselkedésére, magatartására, meg hogy hol és hogyan, kik között kell keresni őket. Számos tipikus törvény-áthágási, lopási, rablási, rablógyilkolási, emberölési mód tartozott alá, és mára ez a kör alaposan kibővült.

A korábbi korok rendfenntartóinak mondjuk ilyesmre nem igazán volt szükségük, ezt csak az eljárások és a nyomozás egyszerűsítése végett alkották meg, inkább csak belső használatra. Korábban pl. a csendőröknek külön kézikönyvi szakasz taglalta a tettenért vagy igazoltatandó cigányokkal szembeni eljárást, ami alig volt kevésbé erőszakos, mint ma egy amerikai, sztrádai rendőr intézkedése, ha a megállított delikvensek a legkisebb gyanúra adak neki okot ...

Szóval a mai Magyarországon a nevezett jelenségcsoport annak ellenére van jelen hogy a rendőrség ezt a terminológiát szándékosan, és tudatosan nem alkalmazza, így alkalmat adva rá, hogy minden korábbnál nagyobb méreteket ölthessen.

Kalkamuki 2012.09.28. 09:08:16

@ekszvájzed: Ez zagyvaság.Szerintem senkit sem lehet megbélyegezni ,és nem is szabad,a származása miatt.

Zoli72 2012.09.28. 10:29:49

Most olvasom, hogy a Horthy szobor leöntésének ügyében ítélkező bíró fegyelmit is kaphat az ítélet indoklásában fellelhető erkölcsi-politikai állásfoglalásért. Vajon a két rendőr személyét és munkáját ért becsmérlés miatt Miszori bíró mikor kap fegyelmit?

2012.09.28. 11:18:07

@Kalkamuki:

Nem megbélyegzés volt ez, hanem évszázadok tapasztalatának összegzése, a hatékony visszaszorítás, és kordában tartás érdekében, te agymosott, rózsaszín félnótás ... És működött. Nem haláltáborról, gettóról, vagy apartheidről volt szó ...

Aki bűnöző, azzal szemben szakszerű bűnüldözési módszer szükséges, különben cseszheted, és holnap már anyád torkát irdalja a késsel, de fújd és edd a ködödet te is tovább,

és tulajdonképpen szeressed a bűnözőt, ha cigány, ha nem, mert ugye a csavargó Villon és alvilági társainak, valamint Rejtő kedves gengsztereinek sztárolása, óta a mesedélutános libsik úgyis mindig jobban szerették őket a tisztes polgároknál,

mondom én, hogy egy normális világban már korántsem lesz olyan jó a híretek, mint ebben a hibbantban ...

Kalkamuki 2012.10.01. 13:18:02

@ekszvájzed: Évszázados tapasztalat alapján, nyugodtan kimondhatod azt is, hogy a cigányok, remek munkát végeztek az ország jó hírnevének , világba való elvivésében.De ha ez így van,akkor milyen bűnözőkről beszélsz?Ne keverd a cigányokat a cigány bűnözőkkel.Mert ha igen, akkor te is bűnöző vagy.Nem is akár milyen.Mert pl a Most elfogott Domonyvögyi sorozat gyilkos az magyar volt.Mint ahogyan sok-sok ezer bűn elkövetője is magyar.Akkor te is bűnöző vagy ?? Kérdem tőled.Mert ha te megbélyegzel egy cigány embert azzal hogy cigánybűnöző ,akkor te magyarbűnöző vagy???Csak azért mert magyar volt a gyilkos??,Ez nem így megy.Játszod a nagyon kulturált ,igaz,nagy magyart. De nem vagy az.Mert aki ilyen eszmét vall ,az nem igaz magyar.Az csak egy BŰNÖZŐ.Azért ,mert ezzel felbujtasz másokat arra ,hogy ők is így gondolkodjanak mint ahogyan te.Nem mondhatjátok azt egy népcsoportra hogy bűnözők.Mert nem azok.Senki sem születik bűnözőnek.Ilyen nincs.

2012.10.01. 15:01:15

@Kalkamuki:

Jah, 3-5 évenként előfordul egy-egy valóban magyar elkövető, egy-egy súlyos gyilkosságban. Amúgy meg úgy volt magyar az is, ahogy mondjuk én cigány ... A neve, az igen. Avas lakótelep mond valamit? Úgy tudom, ott már csak véletlenül él fehér ember.

Aztán. Van, kérlek, ahogy még a csodálatosan toleráns, meg szabad, meg multi-kulti Amerikában is, a rendőrségileg számon tartott, mindenféle tájjellegekhez, népcsoportokhoz, vagy társadalmi státusúakhoz köthető bűncselekménytípus, nem értem, minek ezt tagadni.

Ha valaki tetemén pl. a jakuza, vagy az orosz maffia, esetleg a hómleszek módszerei látszódnak, azt valszeg az tette, hacsak valaki nem kopizza, de a jó szimatú zsaru azt meg úgyis megérzi ...

Ugyanúgy a cigányságnak is megvan a maga karaktere, mint mindenben, - hiszen ugyebár romlatlan, erőteljes, természetközeli nép, mindennel együtt, ami ezzel együtt jár ... :) - ahogy a híresen virtuóz bazsevában, ugyanúgy a híresen virtuóz rozsdás bökésben is.

A muzsikus cigányok, akik méltán váltak híressé e világban, s többek közt az első hangosfilmekben is anno (még a német fasizmus országának lakói előtt is) népszerűvé tették országunkat, (tudod: az a bizonyos "tschardasch" "gulasch" "betyáren" romantika), szóval ők fényévekre tudják maguk mögött azt a világot, ahonnan a rablógyilkos és más urak és hölgyek elő kegyeskednek bújni. És azt a népséget is.

Senki sem bántja őket, csak a ti fejetekben, libsik. Még elismerést is kapnak, díjat, pénzt, kitüntetést, ahogy pl. azok is, akik 1920 után kihúzták az országott a szarból. Normális ember nem mond olyat egy Szakcsira, Mágára, stb. hogy "cigánybűnöző" ... Győzike már erős határeset, az ertéelklubban és a társult szennycsatornákon veszekedni korábban látott "kiccsaládok" meg, hát ...

Nem is tudom, a magyarnótát mondjuk 1990 után ki tiltotta-irtotta ki a mindennapi hazai kultúrából, ha nem a szélsőséges libbantak médiája, akik szerint az a világ, amiben a magyarnóta népszerű volt, az gonosz világ volt, és amit meg zeneileg ill. szövegileg tartalmaz, az csak művészet és kultúra nélkül való, összegányolt és hamis giccs ...

Más. A sorozatgyilkolás nem volt sose cigányspecifikus. Eddig. Ám ha génmintát vehetnél a tettesnek a felvételeken fehérnek látszódóra megcsinált fejéből, meglepődnél. Azt is el lehet án a gázsóktól, főleg a filmjeikből a tévében elég hamar lesni, és utánozni, úgyhogy + 1 adalék a CB fogalmához. Korábban már volt egy bankalkalmazottakat hidegvérrel tarkón lődözgető rétinéger Bonnie-Clyde páros is, nem vagyok úgy meglepve.

És ha még nem mondtam volna, bizony élnek még közöttük nemcsak kifehéredett cigányok, hanem kifehéredett zsidók is ... Szóval tényleg, nem kéne folyton a magyarra visszamutogatni, mert nem áll jól az igazság fölkent bajnokainak.

2012.10.01. 15:07:45

@Kalkamuki:

Ki mondta, hogy bűnözőnek születik bárki? A sajáát társadalma, környezete, társasága teszi azzá. Amennyiben pedig ez az attitűd megszokottá válik egyes marginális, felzárkózni nem kívánó, a mainstreammel tartani nem akaró, vagy attól kényszerűen ill. szándékosan leszakadó csoportoknál, úgy egyfajta "szubkultúra" alakul ki, amely a bűnözői létformát preferálja ...

(Folyt köv.)

2012.10.01. 16:00:01

@Kalkamuki:

... És a bűnözés divattá válik, megrögzül, a kultúrát hordozó csoport ismertetőjegye lesz. Valamint szintén az évszázados tapasztalatokon történt kifinomodása egyfajta "túlélés" zálogává válik, bizonyos "üldöztetéses" időkben, melyek legalább negyed- vagy félszázadonként sújtották a cigány csoportokat a művelt Nyugat országaiban ... míg a magyarok között mindmáig alig.

Szóval ez a fehér ember rendjének, annak vendégeként fityiszt mutató, azt felrúgó dolog cigóéknál valami miatt a többségük unaloműző elfoglaltságává vált, lévén, hogy a fehér aztán semmit sem adott ingyen, csak ünnepkor, alamizsnába, mert őt meg valaki más szorongatta, róluk is szólok alább :) ...

Aki azt hiszi, hogy bárki is "születik" bárminek is, annak, azzal vitázom, mert ami öröklődik, az csak bizonyos, az átveréshez szülséges érzékek túlfejlettsége, ugyanakkor a tettetés, a látszat, a mimikri fontossága, amely sokáig a túlélés eszköze volt, mint a borznál a bűzmirigy, vagy a kacsacsőrűnél a méregtöske.

Aztán hogy az ezek mai használata során előálló végeredmény a szuperkém, a mestertolvaj, vagy az erőszakoló rablógyilkos, azt, mint mondtam, a környezet összhatásai döntik el.

Ugyanakkor bizonyos jogvédők azt állítják, hogy a cigányok többsége szende, ártatlan lélek, az élet csapodába ejtett paradicsommadara, aki csak szabadon szárnyalni akar a végtelenben, hisz már a kezdeten tehetséges bazsevásnak, táncosnak, mesemondónak, festőnek, faragónak, és más cigány népművésznek "születik",

vagy pl. a héber vallás jelenti ki, hogy aki a törvények szerint világra jött zsidó, az Isten "választott népének" tagjaként "születik". Aki pedig mindezen fentieket nem így látja, az egyenest a Hitler seggéből lett eregetve, bűzfelhőként, a pokolban. Ez pedig mind-mind a kőkemény, determináló előítélet.

Egyébként meg pont az Ószövetség deklarálja, hogy senki sem születhet "ártatlannak", a kiválasztottak meg pláne, mert az eredendő bűn miatt mind elkárhozunk, ha a) nem tartjuk a Törvényt, b) az Újszövetség okán nem fogadjuk el, és követjük Krisztust. Akkor most szórjál kígyót-békát erre is, mert kirekeszt a Paradicsomból, és megbélyegez ...

Különben is, ha ez nem elég, ott van még a hinduista reinkarnáció-tan, amiben annak születsz, amit előző életeddel kiérdemeltél, és ott van az a bizonyos egyetemes elgondolás, hogy valójában mindenki csak annak születik, ami végül is lesz belőle.

Ha tehát a cigányság tetemes hányada választja a bűn útjára lépést, tételezhető, hogy bizony, erre is született. Úgyhogy erről ennyit, remélem, megadtam a választ, ha nem is a kívántat ...

Kalkamuki 2012.10.01. 19:51:09

@ekszvájzed: Azt hiszem számomra te semmilyen választ nem adtál meg,és nem is fogsz.Mert teljesen ellentétes a hozzáállásunk,és a rálátásunk.A cigányság tetemes hányada választja a bűnt.Mondtad a végén.Hát ez nem igaz.a cigányság nagy többsége ,becsületes ,dolgozni akaró ember.De mivel ők voltak azok a kiket elsőkként dobtak ki a munkahelyekről,annak idején,és ők azok akik máig nem kapnak munkát.Persze aztán másokat is ,nem cigányokat is kidobtak,mert megszűnt a munkahely, stb. De ők kaphatnak munkát,amíg egy cigány 100 x nehezebben kap.
És ha ennyire járatos vagy a nemzetek dolgaiban,akkor azt is tudod ,hogy ahol a szegénység ,ott a bűn is felüti a fejét.De ez nem csak itt nálunk Magyarországon van így,hanem mindenhol a világban.A szegénynegyedekben vagy a szegény országokban mindig több a bűncselekmény.Sajna ez nálunk is így van.És mivel a cigányok nagy többsége munkanélküli, és nyomorog,a szó szoros értelmében,Így köreiben is jobban előfordul a bűn.De nem azért mert cigányok.Ezt ismételten hangsúlyozom.Csupán azért mert rá viszi őket a sors.A kényszer.Próbálnád csak ki 1 hónapig cigányként élni,valahol Szabolcsban.Lehet sőt biztos másként beszélnél.Drága fasiszta barátom . Annyit mondhatok ,hogy nem vagy nálam több.Én mint cigányember,érzem magam olyan embernek mint te.És hiszem ,hogy vagyok is olyan mint te ,vagy bárki ebben az országban.Aztán faraghatod a szavakat ahogyan akarod,én egy egyszerű, becsületes cigáynember vagyok.És küzdök ellenetek ahogyan csak bírok.

Kalkamuki 2012.10.01. 20:00:05

@ekszvájzed: Semmi bajom a magyarokkal.Nekem csak veletek van bajom.És én cigány vagyok.De látom az igazságot.Még hogy 3-5 évente van egy magyar bűnöző . Hehehehe ne nevettess .Ezekl után azt hiszem nem vitázom veled tovább .Egyenlőre.

2012.10.01. 21:12:45

@Kalkamuki:

Senki nem mondta, hogy te bűnöző vagy, mégis magadra vetted ... ugyanúgy, ahogy én szoktam magamra venni a szélsőséges liberálisok által állandóan jelen lévő, folyamatos magyargyalázást és magyarfikázást, ami engem, a valaha volt liberálist egykor kibilletett, és cinikussá tett az általuk hirdetett csodálatos eszmékkel szemben, és hasonló vitákra kényszerít. Ha úgy tetszik, ezáltal "fasisztává" téve, engem, és sok mást is.

Bizonyo szempontból egy ciőben járunk, csak te még nem ábrándultál ki belőlük ... :)

És hidd el, hogy én is félek. Mert ahelyett, hogy a cigányság jóravaló, becsületes tagjai, mint akár te is, a többieket emelnék ki és fel, elmenve oda, ahol a páriaként élők élnek, és a sok gazdag jogvédő óhéber csávó saját, nem kevés pénzéből végre kivakarnák őket a szutyokból, és önfenntartó munkát adnának a kezükbe, amivel pl. élelmet termelhetnének maguknak ... nem, nem ez történik,

hanem inkább a pártharcok közepette, sűrűn orbánozva-vonázva, utcai antifa hepajokat csinálva vállvetve fasisztázzák le azokat, akik a cigányság valóban agresszív, és támadó jelleggel fellépő hányada mai tetteinek, áldozatairól való nyílt és őszinte számadást, egyenes eszédet, és az ő elsiratásukat is hiányolják, hogy mindenki tisztán láthassa: nem szabad elszabadulni hagyni a poklot.

Köszönd meg őnekik, meg azt is, hogy elhitetik veled, hogy az ő hazugságaik ekézésével az olyanok, mint én en bloc a teljes cigányságot bántják. Pedig pusztán csak elég volt a hazudozásból, a dolgok néven nem nevezéséből, a valós arányok elhallgatásából, ...

(Hiszen te meg pl. annak hiszel, amit ők mutatnak és mondanak, mert ők azok, akik amúgy nem engedik, hogy független, tényleges kutatások és elemzések születhessenek a cigányság valós mértékéről, szerepéről és helyzetéről, a közélet, a társadalom és a gazdaság minden szintjein. S mivel a bűnügyi hírekben tilos a tettesek nacionáléjára még csak halvány utalást is tenni, az ember már azt gondolja, hogy oké, ha nem mondjátok, akkor majd tippmixelünk inkább, és még az is gyanús, ha valaki ordítóan fehér bőrű egy közzétett fényképen, a neve meg egyenesen ősmagyar ...)

... a magyarság másodrendűvé, a világ mocskává degradálásából, a folyamatos lenyilasnácifasisztázásából, ami olyan jól sikerült, hogy mindenkit, aki egy kicsit is az egyensúly vissaállítását követeli, "fasisztává" tesz - még a te szemedben is.

Pedig, ha olyat akarsz látni, akkor nem itt, hanem a tizenévesek blogjain (napiszar, stb), a kurucinfón, az antifán, és más, kendőzetlenül uszító helyeken kell körülnézned, ahogy én is mondjuk a rajos fotókat, és a szamurájkardos romacsávók "dzsalok magyart ölni" típusú beírásait nézegetném, ha épp azt akarnám. De nem akarom mert nekem főleg azokkal van bajom, mint láthatod is, akik már akkora kupacot söpörtek a szőnyeg alá, amin a szőnyeg már egy hatalmas púppal a közepén fel is emelkedett a padlóról.

És mivel a szememben, az én saját szellemi oldalamon a "cigány" nem a "fasiszta" szinonímája, és nem is használom aszerint fogadd el tőlem, hogy én, és mások sem, nem akarnak bántani sem téged,, sem pedig mást, sem szóval, se tettel, kedves, és rendes cigány embertársam, Isten színe előtt.

Ha megsértettelek volna, ne bánkódj, mert elég sokan vannak, akik cinikus, a magyarral való direkt kötekedés részeként műcigánynak adják ki magukat a neten inkább, csakhogy nácizzanak egy jót, és az ember már nem is figyel oda.

Ha ezen túllépünk, és befejezzük, akkor pedig utolszóként itt és helyben a bocsánatodat kérem, mert abban, hogy van rendes és becsületes cigány, láthatóan eddig is hittem, nemcsak liberálisként, hiosen magam is találkoztam már néhánnyal. Te is biztos olyan vagy, akivel akár még iszogathatnék is, ha azt a társadalmi vitát, amelynek a részei vagyunk, félre tudjuk tenni.

Kalkamuki 2012.10.02. 08:02:54

@ekszvájzed: Azt hiszem ha innék akkor vitázhatnánk erről egy pofa sör mellett.De nem iszom sosem.Valamint a megbántásról . Igen személyesre veszem e dolgokat,mert én is cigány vagyok.Ha valaki cigányíbűnözésről beszél,az engem is érint.És nem azért mert én nem vagyok bűnöző,hanem mert engem is behatárol mint cigányt . BŰNÖZŐ CIGÁNY.Nem fogom engedni hogy ezt tegye velem ,vagy gyermekeimmel, senki sem.Küzdök,persze csak törvényesen, ez ellen.A másik, kis kijavítás.A RAJ szó az annyit tesz hogy valaki úriember,és jól öltözött,választékos a beszéde,előzékeny,kulturált,és nem utolsó sorban jómódú.De ezek mind együttesen adják a raj embert.Tévesen használják ezt a kifejezést.Sajna a cigányok körében is.A mai fiatalok gyakran emlegetik amikor valaki menősködik.De semmi köze sincs hozzá.A z igazi raj ,az gazdag és igazi úriember.
Nem tolvaj, stb..stb..

Kalkamuki 2012.10.02. 08:05:10

@ekszvájzed: Sajnálom hogy eszmei ellenfelek vagyunk. Sosem lesz béke.

2012.10.02. 12:40:43

@Kalkamuki:

Látod, itt van a mi mércénk, azoké, akik a világot szebbnek tanulták meg látni, és jobbnak szeretni, mint amilyen az a maga valójában. Akik azt hallottuk azoktól, akiket szeretünk, hogy csak az számít, ki milyen ember, és minden más mellékes. Akik hinni akarunk az emberben, az egyetemes jóságban, ami mindenkiben ott van, csak ki kell csalogatni.

Ha valóban tenni akarnának a nagy hangon félelmet keltők, a jogokért kiabálók, ha tényleg a cigányok, mint emberek volnának fontosak a számukra, mint olyan nép, amelynek helye van a világban, és a nap alatt, s ezt be is kell tudnia bizonyítani, és nem a belőlük húzható politikai tőke érdekelné őket, azon volnának, hogy a cigányságot még véletlenül se lehessen a bűnözéssel egy lapon említeni.

Ehhez pedig nem a bűn nemlétezővé tételével, hanem a megakadályozásával, ill. az IGAZSÁGOS büntetés tényleges kimérésével lehet eljutni. Akár még a közösségen belül is, ahol a börtönlakó családtag nem lehetne a mindennapok része többé . És hogy azok a viselkedésmódok, ami alapján a gázsó többség negatívan ítélkezik, teljesen kiszoruljanak a cigányok köreiből.

A mássággal, az eltérő kulturális jelenségekkel szembeni tolerancia éppen akkor vált adottá, magától értetődővé, a Kádár-kor végére, és a mostani korszak elejére, épp addigra, mikor a szélsőséges liberálisok követelni kezdték, és politikai kampányokat, haknikat szervezni az érdekében, a "náci veszély" rémképével riogatva. No, ebben éltem, váltam nagykorúvá, és lettem a későbbi libsivé én.

Ahhoz pedig, hogy eszdéeszék csökkentsék az átlagemberek ingerküszöbét, a velük elfogadtatni kívánt csoportokat radikalizálták, erőszakossá, tolakodóvá, követelőzővé, kihívó magatartásúvá tették, azt hitetve el velük, hogy itt diszkrimináció van, szegregálás, meg kirekesztés, és a jobboldali (akkor még Antall, Boross ill. Csurka, Torgyán, meg a skinheadek) politika által ellenük hangolt többségi társadalom üldöztetésnek teszi ki őket.

Hogy az általam sűrűn emlegetett ál-széljobbos, az egyenruhában-zászlókkal menetelésen vagy vonulgatáson kívül mást nem csináló mindenféle kirittyentett majmokról most ne is beszéljek, akik szintén csak hangulatkeltéshez kellettek. (Róluk is hamar kiderült, mifélék, és kiknek dolgoznak). És az e blogban posztban tárgyalt súlyosabb ügyek, amiről már mondottam volt ezt-azt.

És így ásták ki az árkot, így indították el ezt a mára már tényleg robbanásveszélyes helyzetet, ahol még az állam, és a "jobboldali" kormányzat is azon van, hogy a többséget hallgattassa el, és fossza meg a védekezés minden lehetőségétől, miközben nem vonja felelősségre az általam vázolt állapotok előidézőit, ... és hathatós intézkedéseket nem eszközöl a kedélyeknek az állapotok normalizálásával történő lecsillapítására.

Más: azok a bizonyos "rajos fotók" a magukat olasz vagy brazil maffiózóknak képzelő, kigyúrtan félmeztelen, bokszállásba, kardmozdulatba, piszoly-célratartásba merevedett tartású zsenge gyermekekkel, rajtuk, de még a most született csecsmőkön is a súlyos arany fukszokkal, a háttérben sokszor barbie-babaházba illő bútorzattal, valamint a dicsekedve felmutatni kívánt, láthatóan valódi húszezres bankók egész tömegével, melynek egészen kis része is becsülettel élő és kényszerből igába görnyedő (mindegy, milyen nemzetiségű) családokat menthetne meg az éhezéstől, a kilakoltatástól ...

Azok a fényképek valóban sokakat ijesztenek meg, hergelnek, és dühítenek fel, és nem hiszem, hogy a széljobb tábor direkt növelése céljából, árpádsávos rohamosztagosok megrendelésére készültek volna.

Valóban, az igazi "rajok" inkább a korábban tárgyalt
cigányzenészek, és más művészek között keresendők. Meg persze az olyanok is tudnak "urak lenni, biztos, amilyen te is vagy, mert az egész stílus és szándék kérdése, azaz nem valami ellen, nem dacból lenni az, ami vagyunk.

Legyen hát ennyi nekünk ebből a hosszúra nyúlt eszmecseréből, és kívánom, hogy járd tovább az igazak útját, és valóban ne érje bántódás semmiben se azokat, akik ebben veled tartanak.

Mert szükség van rátok, nem is tudod, mennyire, de még egyszer: nem valami ELLEN, nem a rossz szándékúak céljainak ártatlan szolgálatáért, azokért a dolgokért amelyek és elismerni tanítanak, mindenkit.

Mert azt kell becsülni a másik emberben, ami szép és emberi, még ha esendő is, a rosszat, a csúfot, a bűnt meg kivetni - akár még egész társadalmakból is, hogy egyáltalán az élet életté legyen. Csak a módszereken vitatkozunk.

Ezzel zárom soraimat, és további jó egészséget, mert értem én az absztinenciát, hiszen tudom, hogy a szesz megtagadása sokszor mitől mentheti meg a rendes életet élni akarókat.

Sok sikert az életben, neked, és a gyermekeidnek is, egy olyan világban, ahol nem azért nem lesz már terítéken ez a téma, mert nem maradt egyik térfélen se, aki vitázzon róla ...

Kalkamuki 2012.10.02. 13:38:46

Amit említesz rajos fotók,nem igazán rajosak.Ugyan is azok az emberek akik a kis csecsemőt fukszokkal tele aggatják,azok más cigányemberek. Ugyan is, az tény és vitathatatlan ,hogy mi cigányok szemben állunk egymással.Sajnos ez így van.Mert a magyarcigányemberek és az oláh cigányok nem nagyon szeretik egymást.Sőt gyűlölik egymást.Mi magyar cigányok nem igen aggatjuk tele arannyal a gyermekeinket.De mi is aranyba fektetjük a pénzünket,mert ez egy szokás nálunk.Pont én rossz példa vagyok erre,mert én utálom az ékszert.De nálunk az arany, az egy bizonyos jólét,és biztonságot sugall.Így van ez az oláh cigányoknál is.Csak ők valahogyan ízléstelen módon viselik,és használják.Mi a szép finoman megmunkált darabokat szeretjük ,ők a nagy , számomra ízléstelen darabokat.Nekünk az ékszer az kiegészítő,náluk hivalkodás.De nem szabadna elítélni senkit sem.Ez rám (ránk )is vonatkozik.Az ember esendő,és vétkezik.De ezért nem lehet közösségeket ,vagy nemzeteket elítélni.Én nem szívlelem az oláh cigányokat,de szeretném ha már béke lenne közöttünk.Pont azért hogy ne legyünk egymással gonoszak,és jelentsünk egymásnak valamit.Mert jelen pillanatban ez nincs meg.De szerintem ez még nagyon messze van.Én úgy látom.Kölcsönösen úgy vagyunk hogy utáljuk egymást. Sokan ezért engem is szájukra vesznek,mert én ki mondom mindig ezt.De ha ez így van, akkor nem tagadhatom.Ősi ellentét van közöttünk.Igazából tudjuk az okokat is.Hogy miért van ez így.De így van és kész. Remélem kicsit meg változik a szemléleted,a cigányok,és a zsidók iránt.Mert ahogy látom nagyon mélyen elítéled alapból ezeket az embereket.Attól függetlenül mondom ezt hogy jó kívánságokat kívántál nekem.És ezeket én is viszont kívánom.De ez még a tényeken nem változtat.Üdv.

2012.10.02. 15:27:00

@Kalkamuki:

Nem voltam én ilyen mindig ... Szerettem a pozitívan vehető másságot, a kultúránkba színt vivő szép meséket, gazdag zenéket, színes és vad táncokat, stb. Tudtam, hogy a történelmünkben gyökerező magyar-cigány együttélésnek vannak értékelendő hagyományai is, sőt még a zsidóság is megajándékozta már az én népemet mindenféle okos, hasznos, és élvezhető dologgal. Mikor éppen nem ragadott el senkit semmiféle agybaj.

Nem is ezt kárhoztatom, hanem azokat haszonelvű, szipolyozós kedvű, lelkiismeretlen gazembereket, akik az évszázados ellentétekre, a lappangó bűntudatokra, sérelmekre és félelmekre játszanak rá, miközben televonyítják a világot a magyar nép tökéletes intoleranciájának víziójával, hogy mihamarabb kicsinálhassák ellenségeiket. És a zavarosban akarnak halászni.

Megnyugtatlak, én még szerelmes is voltam zsidó leányba, aki ugyan nem vallotta magát annak, inkább katolikusnak, de élt-halt a zsidó kultúráért. És őmiatta én is.

Másik leány meg, erdélyi magyar gyökerei mellett is a cigányságért volt oda, a meséik világáért, és azért a mellé elképzelt "hippiéletért", amelyet ők, mint a szabadság gyermekei, egykor meg is élhettek. Az ő emléküknek fogadtam meg, hogy nem fogok gyűlölettel gondolni ezekre a szép, jó, és vállalható dolgokra soha.

Évekig utasítottam el mindenfajta kritikát, a legkisebbet is a két üldözött népet illetően, miközben azt képzeltem, hogy a társadalmi és politikai igazság, a magasabb rendű gondolat egyedül az ő kiváltságuk.

De tudod, mindez mára már naív gyermeki álommá lett, ifjonti lelkesedéssé, mert a neten nekihevülten politizálók egymásnak címzett sorai mögött megláttam azt a sötét szándékot, ami a szart kavarja ebben az országban, még az amúgy rendesnek kinevelt emberek között is. (Egy jóideig ugyanis csak olvasgattam a mindenféle oldalról összecsapó kommentek áradatát, mígnem aztán nekem is kedvem támadt a vitákba szólni.

És hogy miféle ellentétek is vannak még ... hát igen. Feltételezem, hogy a híres prímások, meg a csárdai, vendéglői egyéb zenészek többsége is jobbára magyar cigány, míg azok a kóborok, akik pl. az 1907-es dánosi vérfürdőt is elkövették, inkább tartozhatnak a románok közé.

A magukat bölcsnek nevezőknek ez is az egyik bűne, hogy ezen dolgokról sem szólnak. De még a tudományos igénnyel készülő, legegyszerűbb felvilágosító munkák sem. Köszönöm, hogy elbeszéled ezeket. És sejtettem, hogy elég nagy a különbség, bár a politika mindkét oldala azon van, hogy összemossa őket. Ezentúl figyelmesebben fogom szemlélni az ilyen jelenségeket.

Hát legyen béke, de akkor úgy, hogy akik megtehetik, engedjék oda az ilyen normálisokat, mint te is, oda, ahol érdemben lehet cselekedni érte valamit. Ezt is kívánom, ám azon fenntartással, hogy a politikában játszani akarók sajna itt és ma hamarabb bepiszkolódnak, minthogy diplomatikusan kezeket rázhatnának, vagy egyáltalán egy üdvözlő beszédre kinyithatnák a szájukat a közélet színpadán ...

Kalkamuki 2012.10.03. 09:12:38

Ez így jobban tetszik.Köszönöm.
Ui: De mi csak porszemek vagyunk .Vitázhatunk,de nem mi döntünk.Üdv.
süti beállítások módosítása