Mindenki hozta

Október 9-én Tiszalökön tartott helyszíni zárt tárgyalást a romagyilkosságok ügyében a Pest megyei bíróság Miszori László vezette tanácsa

Az október kilencedikén Tiszalökön, az újtelepi Nefelejcs utca 27. szám előtt megtartott helyszíni zárt  tárgyaláson mindenki hozta a formáját: mihelyst megérkezett, Miszori László bíró rögtön nekiesett az újságíróknak, hogy mit keresnek itt, s intézkedett, hogy a rendőrök száz méternél közelebb senkit se engedjenek a helyszínhez. Hozta a formáját Kiss Árpád és Kiss István is: a testvérpár rezzenéstelen arccal, kifejezéstelen tekintettel állt a ház előtt, az elsőrendű vádlott szokása szerint hallgatott, nem tett vallomást, az öccse pedig csak annyit mondott: „soha nem jártam ezen a helyszínen”. Az MTI fotósát megkértem, hogy a teleobjektívjével hozza közelebb nekem az arcukat, de a látvánnyal nem mentem semmire. Habár ezen a helyen 2009-ben a vádirat szerint Kiss Árpád a vadászpuskájával hidegvérrel lelőtte Kóka Jenőt, most, hogy három és fél évvel a gyilkosság után visszahozták ide, a szeméből nem lehetett kiolvasni semmit. Nem mutatott megrendülést, megbánást, láthatólag nem zaklatta föl a tragédia helyszíne. Legföljebb megviseltnek lehetett mondani. A másik két vádlottat, Csontos Istvánt és Pető Zsoltot nem szállították a helyszínre, mert az utóbbi – a vádirat szerint –  nem is vett részt a tiszalöki akcióban, Csontos pedig sofőrként segítette Kisséket, de a Nefelejcs utcában ő sem járt.

„Habár ezen a helyen 2009-ben a vádirat szerint Kiss Árpád a vadászpuskájával hidegvérrel lelőtte Kóka Jenőt, most, hogy három és fél évvel a gyilkosság után visszahozták ide, a szeméből nem lehetett kiolvasni semmit.“

A vádlottakat szállító konvoj tizenegy órakor érkezett meg a Nefelejcs utcába, s negyed tizenkettőkor a bíró vezetésével már be is terelték a Kiss testvéreket a világoskék színű ház bejárati ajtajához, oda, ahol annak idején Kóka Jenő holtan összerogyott. A bírósági dolgozókon és a vádlottakon kívül rendőrök, ügyészek, és ügyvédek voltak jelen, többek közt Helmeczy László, az özvegy jogi képviselője. Majd’ félórát voltak az udvaron, majd a mintegy húsz fős társaság újra kisétált a ház elé. Dél körül a bíró intett, hogy a kordont föl lehet oldani, így közelebb mehettünk. Akkor már a fegyverszakértőké volt a terep. Hozták a debreceni Perényi 1-ben lefoglalt Mauser vadászpuskát, s bemérték azt a távolságot és szöget, ahonnan a halálos lövést leadhatták. Egy hosszú zsineget kötöttek a fegyver csövére, majd két lőállásból is modellezték a lövedék lehetséges röppályáját. Egy magas, ősz hajú férfi először térdelő pozíciót vett föl, így célozta meg a ház bejáratát, majd megjelent egy sötétkék Suzuki, a fegyverszakértő beült a kormány mögé, s onnét is rátartott a célra. Nem tudni pontosan, hogy a gyilkos honnét lőtt, de ha a fegyverszakértők által megbecsült távot helyesnek fogadjuk el, akkor az elkövető olyan közel volt Kóka Jenőhöz, hogy akár egymás szemébe is nézhettek. Az autóval elvégzett kísérletnek egyébként azért volt jelentősége, hogy megvizsgálhassák, lőhetett-e a gyilkos a kocsiban ülve – az Újtelepen élő tanúk ugyanis azt vallották három évvel ezelőtt, hogy a gyilkosság éjszakáján egy nagy, sötét színű kocsit  láttak az utcán.

A Nefelejcs utcai ház egyébként nem lakatlan, igaz, nem Kóka Jenő özvegye, hanem egy másik cigány család él itt. A tárgyalás idején otthon tartózkodó, hatgyermekes asszony azt mondta: közeli rokona azoknak a Getyináséknak, akikre szintén Kissék támadtak rá 2008-ban Piricsén.

Kácsor Zsolt 

(A szerző a Népszabadság munkatársa)


40 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr644831099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

duncan 2012.10.10. 22:44:06

és ha TÉNYLEG nem ők voltak?

"akikre szintén Kissék támadtak rá 2008-ban Piricsén." - ez (is) prejudikáció!

HowAreYouOneAVetésün? 2012.10.10. 23:15:51

Mi van ha pl. Csontos az ítélet után fél évvel "megtörik", és "bevallja" hogy Jobbikos kapcsolatai vannak.

Ha Draskovicsék egyből letámadják a Jobbikot, az gyanús, de ha előbb jogerős ítélet van, és a közvéleményben leülepszik a dolog akkor utána egy szenzációs fordulatot könnyebb eladni, elvégre a toronyba sem egy ugrással megy az ember, hanem lépcsőfokonként...

VT Man 2012.10.11. 00:00:03

Szánalmas a magyar igazságszolgáltatás. Tényleg 2008-as ügyet tárgyalnak még 2012-ben?

Ráadásul nem is akármilyen ügyet, hanem az évtized 10 legnagyobb, sőt, legnagyobb bűncselekményét, pláne ha a publicitást is nézzük.

4 év eltelt, és még nincs ítélet, nem tudjuk, hogy miért öltek, azt sem, hogy hol a hiányzó ember (aki volt fegyvert rabolni), mi az a fekete autó, amikor ilyen nem került elő, stb!?!?

Normális?

Mi értelme van ennek így?

dr. Aullah 2012.10.11. 00:32:44

@VT Man: Nem az a lényeg, hogy gyorsan legyen ítélet. Az kinek jó? Ha elhúzzák, akkor köztudatban marad. Libsik meg a jogvédők tudnak sírni, panaszkodni, pénzt kunyerálni.

Hertelendi 2012.10.11. 06:51:35

Számomra teljesen egyértelmű, hogy a cigányvadászat mögött a jobbik és az ilyen-olyan gárda áll. Tudjuk, hogy a jobbik nyiltan, vállaltan fasisztoid, rasszista szervezet, ami létrehozta a gárdát. A gárda kimondot célja, és feladata a cigányok életének ellehetetlenítése. Picit messzebb mentek és öltek is és ezért súlyos büntetés jár. Ne sajnáljuk őket.

manes 2012.10.11. 07:17:26

@Hertelendi: "Számomra teljesen egyértelmű, hogy a cigányvadászat mögött a jobbik és az ilyen-olyan gárda áll." Mitöl vagy ebbe olyan biztos? És ha pont a liberálisok bizták meg azokat akik tették,pontosan azért,hogy lehessen ajvékolni,lejáratni egy legális pártot? A politika elég mocskos ahhoz,hogy mindez megtörténjen.A hatalomért mindent.Persze a ballib média által történt agymosás ezek szerint nálad is elérte a célját.

Hertelendi 2012.10.11. 07:37:32

@manes: Egyetértünk abban, hogy a politika mocskos, de ha csak a parlament felszólalásokat figyeled, nem telik el nap, hogy valamelyik jobbikos képviselő, fel ne hozná a cigánykérdést. Azt gondolom te sem tagadod, hogy a gárdaalapítás a jobbikhoz köthető. Gondolom azt se, hogy a gárda kimondott(!) célja a cigányok megregulázása. Mielőtt félreértenél, én is viszolygok bizonyos cigány mentalitástól, de nincs jogom hozzá, hogy állampolgárként "büntessem" őket.

manes 2012.10.11. 08:33:13

@Hertelendi: " hogy valamelyik jobbikos képviselő, fel ne hozná a cigánykérdést." Igen,mert a többi párt igyekszik tudomást se venni az egészröl.Ugy vannak vele,hogy ha valamiröl nem beszélünk akkor az nem is létezik. Valóban a gárdaalapitás a Jobbikhoz köthető de még a vonulgatáson kivül nem csináltak semmit. Mig a cigányok viszont...

upho 2012.10.11. 08:43:41

"Szamomra pedig egyertelmu hogy a gyilkossag mogott a liberalisok allnak, hogy tovabb riogathassanak a fasiszta veszellyel." Ez egy nagy szar. Hertelendi orvoshoz!

Hertelendi 2012.10.11. 08:47:05

@manes: A vonulgatás = a megfélemlítéssel...
Ezt mindketten tudjuk...
60 éve senki nem nyúl a cigánykérdéshez, az okok mindig változnak...De mit is tudnának velük kezdeni? Talán adni nekik egy megyét és onnan ki se jöhetnének? Ha normálisan belegondolsz nem tehetsz semmit...legalábbis törvényesen nem. Tényleg higgadtan kell erről beszélni. Ma nemigen találsz olyan falut, ahol ne lennének. Már a látványuk is irritáló lehet valakiknek, de attól még lehet, hogy ők is szeretnének dolgozni, taníttatni a gyerekeiket...

manes 2012.10.11. 09:01:13

@Hertelendi: " Ha normálisan belegondolsz nem tehetsz semmit...legalábbis törvényesen nem. Tényleg higgadtan kell erről beszélni." Nos,ebben van valami.
" Már a látványuk is irritáló lehet valakiknek" AZ..
Nehéz dolog ez.Megoldás meg nemigen..Ha sok segélyt adsz akkor azt mástól,máshonnan veszed el. Ha kevesebbet vagy nem adsz akkor meg marad a bűnözés. most akkor melyik ujjamat harapjam meg?

VT Man 2012.10.11. 09:30:54

@Hertelendi:
"Számomra teljesen egyértelmű, hogy a cigányvadászat mögött a jobbik és az ilyen-olyan gárda áll."

Számomra meg az az egyértelmű, hogy az előző (MSZP) kormánynak volt leginkább érdeke a hiszti, figyelemelterelés.

Ki is hangsúlyozta legjobban, hogy "itt szélsőséges nácik vannak, akik még ölni is képesek akár"??

De ha már ők csinálták, hogy lehettek akkora barmok, hogy a 4 emberből egy hivatásos katona volt (aki majdnem a katonai titkosszolgálat tagja lett, ahová nem lehet csak úgy az utcáról bemenni), a másik ember pedig évekig izraelben élt és dolgozott.

Ügyesebbek lettek volna a szervezők, ha 4 olyan embert találnak, akiknek a nagyapjuk vagy apjuk nyilas, szálasista vagy neonáci volt, úgy hitelesebb lett volna.

ErrOr 2012.10.11. 09:40:31

@Hertelendi: és az a megoldás, hogy nem nyúlunk hozzá? Ebből már elég volt.

Hertelendi 2012.10.11. 09:51:00

@ErrOr: Én is csak próbálkozom, de azt te is elismerheted, hogy nem egyszerű. Magyarországon kb. 800.000 cigány él...mit tudsz kezdeni velük legálisan, törvényesen? Tudom, hogy abszolút a társadalmi elutasításuk és amikor ki akarnak vándorolni, mindenhonnan visszatoloncolják őket. Nekik sem kellenek. Kínlódjunk velük mi. Na és akkor mi a megoldás? Örülnék, ha lenne ötleted.

Állítsuk meg a ......... 2012.10.11. 09:55:30

"De ha már ők csinálták, hogy lehettek akkora barmok, hogy a 4 emberből egy hivatásos katona volt (aki majdnem a katonai titkosszolgálat tagja lett, ahová nem lehet csak úgy az utcáról bemenni), a másik ember pedig évekig izraelben élt és dolgozott."

Konkrétan a katonai titkosszolgálat tagja volt, csak a tartótisztje olyan balfék volt, hogy a találkozásaikról még feljegyzéseket sem készített(állítólag).A családtagjai között rendőr is van.Az is érdekes, hogy ő csak sofőrként tevékenykedett, pedig kiképzett katona létére inkább ő értett a fegyverekhez, nem a többiek.
Nekem egy film jut eszembe erről, a filmben a titkosszolgálat ügynökéről évekig azt hiszi a családja, hogy börtöntöltelék és minden családtag olyan szinten is kezeli, persze kiderül róla, hogy őt azért fizették, hogy beépüljön.

Tényleg mi újság a gyilkosságok előtt mindenhol megjelenő fekete luxusterepjáróról?

ErrOr 2012.10.11. 10:07:42

@Hertelendi: pl a csendőrség bevezetése egyáltalán nem rossz ötlet a bűnözés visszaszorítására. 70 éve működött, most is fog. Normális rendőri képzés(nem beszari traffipax királyokra van szükség) és normális törvények, amik védik a rendőrt, ha fegyvert kell használnia. Természetesen ez indokolatlan használatot ne segítsen elő.
Aztán ott van az önfenntartó börtönök rendszere. Ha kint is és bent is melóznia kell, biztos nem akar majd bekerülni. A gyerekeknél meg egyfajta átnevelést kellene megvalósítani az anyjával együtt. Semmi értelme hétköznap óvodába hordani, ha amit megtanult hétköznap, hétvégén elfelejti.

Állítsuk meg a ......... 2012.10.11. 10:18:50

@ErrOr:
Hagyjuk inkább a csendőrséget !
mindszenty arra használta őket, hogy a temlomba kergesse a nem hívőket, horthy meg más szemétségekre.

Hertelendi 2012.10.11. 10:19:05

Én a Mária-Valéria telepen nőttem fel, nem tudom ez mond-e valamit neked, de guglin utána tudsz nézni...
Egy rendőr volt, de ha az be ment a kocsmába kuss lett, pedig nem lőtt le senkit, és nem is botozott meg senkit. 180 magas volt és kb. 90 kilós, és volt tekintélye. A főbaj most az, hogy kint sincs munka, nem hogy a sitten. Abban is egyetértünk, hogy ne a rendőrnek kelljen magyarázkodni, ha pofán vág valakit a kocsmában, vagy bárhol, persze csak ha indokolt.
De mehetnénk tovább is...A tanár-diák viszony...Én kaptam tenyerest, körmöst és pajeszhúzást is, de a szüleim sose mentek tanárt verni és nekem se jutott eszembe megrugdosni a tanárt...
Ez most egy szép új világ...tényleg?

Állítsuk meg a ......... 2012.10.11. 10:24:25

@Hertelendi:
A Kékfényben láttam bevetés közben nyomozókat.
Ha engem ezután küldenek a helyszínre, hááát simán bevagoníroztam volna őket is a kinézetük alapján a bűnözőkkel együtt.

ErrOr 2012.10.11. 10:37:36

@Salemi boszorkány: Remélem az megvan, hogy csendőrség nem csak a 2. vh alatt volt, és persze van ma is szerte a világban... Hívhatjuk felőlem akármilyenőrségnek, ha az jobban tetszik, a feladatukat lássák el.

@Hertelendi: Ha azt az egyet pofánverik, akkor 20 perc múlva 100 rendőr van a helyszínen és végigverik az egész bandát.

Hertelendi 2012.10.11. 10:45:18

@ErrOr: Bocsi, de akkor még nem volt a rendőrnél mobil, de semmilyen telefon se...ja és biciklivel járt...

ErrOr 2012.10.11. 10:46:51

@Hertelendi: ettől még igaz, amit írtam. akkoriban nem nyúltak nagyon rendőrhöz, mert csúnya verés lett a vége.

Hertelendi 2012.10.11. 10:53:39

@ErrOr: nem vitázni akarok, de azért nem mertek, mert tekintélye volt. Hogy hívott volna segítséget???? biciklivel?
Azért akkor sem csak hóhérok lehettek rendőrök...

Állítsuk meg a ......... 2012.10.11. 10:55:22

@ErrOr:
Volt csendőr a családban.
Egy nagyon snájdig úriember volt, csak bebörtönözték koholt vádak alapján, elkobozták a házát, vagyonát, majd a családot szükséglakásba kényszerítették.
A háború alatt zsidókat bújtatott.

Állítsuk meg a ......... 2012.10.11. 11:04:58

@Hertelendi:

Nem szeretem ha valaki azt elvárja másoktól, hogy ha belép bármilyen nyilvános helyre, akkor vágja magát haptákba mindenki.
Ha nem vagyok törvénysértő, akkor semmi közöm a rendőrséghez, de nekik se hozzám.Evidens, hogy nem állok vigyázzzba, ha meglátok egy fakabátot, vagy egy rendőrautót.
Azokat meg pláne, hogy nem fogom tisztelni, akik a klinika környékén beszélgetnek a prostikkal és később bekocsikáznak velük az erdőbe.Meg azokat akik vizoviczki érdekeltségében dolgoztak(k.gyula).
Nem szeretem a tekintélyelvű dolgokat.

Ez a gyilkosságsorozat elborzasztó, megengedhetetlen dolog.
Elkövetői között szerintem min. egy db beépített civil elhárító is volt.

ErrOr 2012.10.11. 11:08:05

@Salemi boszorkány: örülök, hogy volt, de ez miért lényeges?

Állítsuk meg a ......... 2012.10.11. 11:09:49

@ErrOr:
"Remélem az megvan, hogy csendőrség nem csak a 2. vh alatt volt, és persze van ma is szerte a világban... Hívhatjuk felőlem akármilyenőrségnek, ha az jobban tetszik, a feladatukat lássák el."

Csak ezért.

Állítsuk meg a ......... 2012.10.11. 11:12:39

Egyébként pedig csak én gondolom úgy, hogy ha valaki jogkövető magatartást folytat, akkor nincs mitől tartania és nem kell bekussolnia?

Ezért is nem értem ezt:

"Egy rendőr volt, de ha az be ment a kocsmába kuss lett, pedig nem lőtt le senkit, és nem is botozott meg senkit."

Bár nem járok kocsmákba.

ErrOr 2012.10.11. 11:14:40

@Hertelendi: nem a rendőrnek volt tekintélye, hanem az egyenruhának. Ha az egyenruhához méltóan viselkedett akkor az olyan érzést válthatott ki, mintha az embernek lett volna tekintélye. Szerintem a cigányokat nem érdekelte az ember, az egyenruhától féltek. Ma ilyen nincs, nem félik az egyenruhát, mert egyből az ő seggüket védik.

@Salemi boszorkány: első ránézésre is egy megrendelt gyilkosság sorozat az egész, erős hátszéllel. Hatásosabb lett volna kolompárt, vagy farkast lelőni, annak nagyobb hangja lett volna, de gondolom őket nem lehetett, ezért inkább egyszerű állampolgárokra mentek rá.

Faszerkezet 2012.10.11. 11:50:50

Tényleg csak egy kérdés.

Mivel rengeteg konspirációs elmélet boncolgatva van itt, ebből fogalmazódott meg bennem.

tényleg annyira elképzelhetetlen, hogy Mo-on valakinek elege lett a cigányokból, és elkezdte lelövöldözni őket?

Mert ha svéd, horvát, vagy sváb kisebbség tagjait vadászták volna le, akkor én is értetlenül állnék.

Állítsuk meg a ......... 2012.10.11. 12:03:20

@munkasterror:

"tényleg annyira elképzelhetetlen, hogy Mo-on valakinek elege lett a cigányokból, és elkezdte lelövöldözni őket?"

Ha hirtelen felindulásból követte volna el valaki egy személyben akkor hihető lenne, de így ennyire szervezetten.......
Az sem segít az ügyben, hogy a katonai titkosszolgálat az ügyben csak akkor volt hajlandó nyilatkozni, amikor már valaki megszellőztette a hírt, hogy az egyik elkövető nekik dolgozott.
Azt állították akkor, hogy igen, de nem volt értékelhető információja és különben is megszakították vele a kapcsolatot.
Egyébként ha valaki katonai titkosszolgálat tagja, akkor azzal szemben a katonai ügyészségnek kell eljárnia, nem polgári bíróságnak.,
Éredekes ez.
Meg az is ahogyan a rendőrök eljártak a helyszíneléseknél.

Faszerkezet 2012.10.11. 12:09:46

@Salemi boszorkány:

"Ha hirtelen felindulásból követte volna el valaki egy személyben akkor hihető lenne"

Az IRA, meg az ETA és mg kismillióan nem hirtelen felindulásból tették amit tettek. A kiváltó okok mások.

"Az sem segít az ügyben, hogy a katonai titkosszolgálat az ügyben csak akkor volt hajlandó nyilatkozni, amikor már valaki megszellőztette a hírt, hogy az egyik elkövető nekik dolgozott.
Azt állították akkor, hogy igen, de nem volt értékelhető információja és különben is megszakították vele a kapcsolatot.
Egyébként ha valaki katonai titkosszolgálat tagja, akkor azzal szemben a katonai ügyészségnek kell eljárnia, nem polgári bíróságnak.,"

A fiatalember nem elkövető, hanem gyanusított.:) És nem volt tagja az elhárításnak soha. Egyszerű beszervezett "spicli" volt, amilyen holnap épp te is és én is lehetünk. Ettől mi még nem leszünk a titkosszolgáat tagjai. Ugyanúgy civilek maradunk.

DE abban abszolút egyetértek, hogy sok a furcsaság az ügyben.

"

ErrOr 2012.10.11. 12:22:22

@munkasterror: mert ha ez lenne az indíték, akkor nem 1-2 embereket öltek volna szerintem, és azokra mennek rá, akikkel tényleg baj van.

Faszerkezet 2012.10.11. 12:25:05

@ErrOr:

De miért? Lásd amikor az Ira bombát robbantott, vastagon a civil áldozatok haltak meg, akiknek vélhetően semmi közük nem volt a konfliktushoz. Erre mondják, hogy általánosítás. Érdekes kérdés ez.

ErrOr 2012.10.11. 12:30:54

@munkasterror: az IRA egy terror szervezet, aki ezt többek között figyelemfelkeltési céllal tette amit tett. És nem is 1-2 embereket öltek a faluvégen. Itt erről szó nincs, ráadásul jelen esetben csak civil áldozatokról beszélhetünk. Ha" egyszercsak megunja a dolgot" helyzet lett volna, akkor elmennek valahova és kinyírják az egész cigánysort.
Ennek így nem volt sok "értelme", csak arra jó, hogy legyen mire hivatkozni, hogy mennyire az ártatlanok haltak meg.

Állítsuk meg a ......... 2012.10.11. 12:32:39

@munkasterror:

"Az IRA, meg az ETA és mg kismillióan nem hirtelen felindulásból tették amit tettek. A kiváltó okok mások."
Ez mindegyik terrorszervezet többszáz, többezer taggal.

Ha valaki az elhárításnak dolgozik, akkor valamilyen fedőtevékenysége is van, az illető fedett személy, tehát az elhárítás védelme alatt áll.
Háát igen ennek a fickónak az értelmi színvonala is mutatja, hogy olyan 3/3-as színvonalon mozgott, de attól még, hogy nincs hivatalos igazolványa a tagságról, attól ő még a hadügynél hivatalosan nyilvántartott besúgó volt.
A fizetése egy részét is onnan utalják.

Faszerkezet 2012.10.11. 12:36:03

@ErrOr:

1 dolgot kifelejtünk a történetből. Nem tudjuk mi lett volna a vége. Lehet, hogy lett volna cigánysor kiírtás, lehet, hogy kilőtték volna a helyi cigányvajdát is stbstbstb. Lehet, hogy ezek az akciók csak felkészülés jelleggel voltak. Mit reagálnak a hatóságok, a média, meg lehet e csinálni, milyen lehetőségek vannak stbstb.

Faszerkezet 2012.10.11. 12:41:02

@munkasterror:

"Ez mindegyik terrorszervezet többszáz, többezer taggal."

az a baj, hogy ez is nézőpont kérdése. Pl, most ezen téma kapcsán utánnaolvastam az IRA-nak, ha már így szóbakerült. Egy csomóan nem voltak hajlandóak hivatalosan terrorszervezetnek minősítteni, többek között az USA sem.

"Ha valaki az elhárításnak dolgozik, akkor valamilyen fedőtevékenysége is van, az illető fedett személy, tehát az elhárítás védelme alatt áll."

A szimpla besúgó nem dolgozik az elhárításnál. egyszerűen egy forrás, akitől meg lehet tudni dolgokat amire épp kiváncsiak. Nem áll a védelmük alatt...ő egy egyszerű civil. az esetek 90%-ban, egy huncut vasat nem kap érte. Nem egészen úgy működik ez, mint a filmekben.:)