Hosszú hadjárat

Most már biztos, hogy ez a tárgyalási nap volt az utolsó a nyári ítélkezési szünet előtt, szereplőinket szeptember 18-án láthatjuk viszont. Mára már biztos, hogy nem csak Matolcsy György nemzetgazdaságért felelős miniszter – mely felelősség egyszer majd nyilván…

tovább »
9 komment

· 1 trackback

Hol rontottuk el?

A gyűlöletkeltéstől a gyilkosságig (2) - Stépán Balázs Gönczöl Katalin 1968-ban az ELTE jogi karán szerzett diplomát. A  kriminológiai tanszéken kezdett dolgozni, 1979-ben nevezték ki egyetemi docensnek, 1990-ben egyetemi tanárnak. 1984-től 1995-ig…

Júniusi összefoglaló: a vádlottak felpörögtek és a szakértőket fikázzák

Igazságügyi szakértőké volt a terep júniusban a Budapest Környéki Törvényszéken. A fegyver-, és a nyomszakértőt, a ballisztikust, a hemogenetikust hallgatta meg a bíróság. - Stépán Balázs írása A vádlottak igyekeztek a kategorikus kijelentések tartományából a…

Zsinórmérték, szóráskép, sörétraj

Az igazságügyi szakértőket egymás után hallgatta meg a Budapest Környéki Törvényszék a július eleji tárgyalásokon. Pénteken a kislétai, 2009. augusztus harmadiki gyilkosság részletei kerültek szóba. Kiss Árpád és Pető Zsolt arról faggatták az igazságügyi szakértőket,…