"Ez most hamis vallomás ?!" - Stépán Balázs írása

- Ez most hamis vallomás?! – kérdezte váratlanul F.-né Ny. Éva miután a bíró többször figyelmeztette a hamis tanúvallomás, a hamis vád következményeire. Az asszony a tárgyalás közben rosszul lett, a bíró megengedte, hogy helyet foglaljon így ő az ügyész mellett, a pulpitus sarkánál, közvetlenül a vádlottak előtt, ülve tanúskodott A hamis tanuzásra vonatkozó kérdés után meglepetésszerűen fölpattant, és mint mondta, a bíróság iránt tisztelete jeléül, a továbbiakban állva folytatja. Időnként dinamikusan, máskor elbizonytalanodva adta elő történetét, egyre követhetetlenebbül.

Rendőrségi vallomásaival szemben a Pest Megyei Bíróságon azt állította a romagyilkosságok koronatanújának tekintett asszony, hogy a vádirattal ellentétben, nem hiszi, hogy a vádlottak követték el a bűncselekményeket, illetve közük lenne a támadássorozathoz. Korábbi vallomásaival kapcsolatosan azt mondta, hogy összezavarodott a rendőrségen, nem tudta mit beszél, nem tudta mit ír alá, „ennyit érnek” – próbálta sugalmazni.

Miszori László bíró a tárgyalás nagy résztét arra szánta, hogy az ellentmondásos vallomásokra magyarázatot találjon. Hosszasan feszegette, hogy milyen hétköznapi, illetve munkakapcsolatban, bizalmi viszonyban állhatott a vádlottakkal, akik mind a négyen alkalmazottai voltak a Perényi 1 nevű szórakozóhelyen. A mulató üzemeltetése látszólag lazán folyt, de a hétköznapi ügyvitel elég szorosan egymásra utalta a szereplőket, ismerniük kellett egymás szokásait, zsebből zsebbe fizettek alkalmanként, de rendszeresen, bizalmi elv szerint.

Az asszony a tiszalöki gyilkosság éjszakáján, 2009. április 22-én segített a vádlottaknak eltűnni Balmazújváros határából, ahol sáros kátyúba ragadtak autójukkal és, mint vallja, nem tudta, most sem tudja, hogy ismerősei hogyan keveredtek oda, mit kerestek a gyilkosság helyszínének közelében.

A tanú most úgy magyarázza a történteket, hogy „(az) én ügyem 2009. augusztus 21-én hajnalban kezdődött, amikor megjelent a 150 rendőr a Perényi 1-ben.” Akkor „elvesztettem a kapcsolatot a valósággal”. A rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda tizenhatszor hallgatta ki, most azt állítja, nem tudta mit beszélt akkor, „mindenkinek mindent mondtam”, aláírt mindent, amit elé raktak, el sem olvasta a szöveget. Állítólag azzal riogatták, hogy a sorozatgyilkosságot ismerősei követték el, ezt el is hitte, talán önkéntelenül is, e szerint beszélt. Azzal magyarázza magatartását, hogy teljesen összezavarodott, féltette önmagát, a gyermekét, a klub jövőjét, fenyegetve érezte magát. Akkor ért véget a zavart lelki állapot, amikor a vádiratot megismerte. Pszichés kezelés alatt állt már a tiszalöki eset előtt is egészen hosszú ideig, gyógyszereit pedig nem szedte rendszeresen, előfordult, hogy egyszer-egyszer kihagyta. Mostanra jött rendbe, „ép elmével rendelkezem” – erről írásos szakvéleményt is szerzett, amit átadott a bíróságnak.

K. Árpádot tizenöt éve ismeri, szerelmes volt belé. A férfi 2000-ben Izraelbe költözött, abban reménykedett, hogy új életet kezd. Ny. Éva 2001-ben, egymás után háromszor meglátogatta őt, hosszabb-rövidebb időt töltött Eilatban, de nem bízott abban, hogy sikeres üzletbe vághatnak. Megszakadt a kapcsolatuk, K. Árpád megnősült. 2003-ban jött haza, azóta csak a közös munka, a szórakozóhely vezetése tartotta össze őket - állítja, a vádirattal ellentétesen -, a férfi bizalmasa volt, megosztották a pénz kezelését, a szórakozóhely üzemeltetést. S ha éppen úgy adódott és K. Árpád zárta a mulatót, összeszedte a bevételt, felvitte az asszony lakására, amihez kulcsa volt, otthagyta, és egy papírlapra feljegyezte a másnapi teendőket. Később azt is megtudhattuk, hogy K. Árpád ebéd után aludni szokott, és különösen szereti a húslevest. S ha éppen ez a menü, ledől Éva lakásán is.

Ellentmondásosan nyilatkozott arról, hogy tudott-e K. Árpád szélsőséges nézeteiről. Halott róla ugyan a „klubban”, de nem tudta megmondani kitől. Tud olyanról, aki ezt mondhatta, szóbeszéd volt, az is lehet, hogy csak olvasott erről valahol.  „És mi az, hogy szélsőséges?” – kezdte fejtegetni. Egyre többet hallani erről manapság, olyasmiről is, „amit én nem is tartok szélsőségesnek” – magyarázta volna tovább, hogyan relativizál a megszokás, meg a botrány-politizálás, ha a bíró nem figyelmezteti, hogy nem nézeteire kíváncsi, maradjunk a tényeknél. És ezért hálás lehet, mert könnyen veszélyes irányt vehetett volna gondolatmente.

2007 augusztusában a budai várban megnézték a Magyar Gárda avatását, mert ahogy most felidézi, Pesten jártak éppen, az IKEA-ban akartak körülnézni, hátha találnak valamit ami megfelelne a klubnak. Kíváncsiak voltak mi történik a várban, elmentek az eskütételre. K. István véleménye az volt, hogy ezek „gyerekkatonák”, hiszen még fegyverük sincsen, K. Árpád komolyan vette, mert jelen volt az avatáson Für Lajos, az Antall-kormány egykori honvédelmi minisztere. Éva viszont megijedt, mert „hadsereget látott”, de érdekesnek találta, hogy egész családok is megjelentek a helyszínen.

A tiszalöki út részleteiről ellentmondásosan számolt be. Április 23-ra virradó éjjel hívták, először föl sem vette a telefont, ismeretlen szám jelent meg a kijelzőn, azt gondolta, valami idióta zaklatja talán. Másodjára fölvette a kagylót, amikor meghallotta, hogy Árpi valami marhaságot csinált, szerencsétlenül jártak Balmazújváros közelében, akkor fölöltözött, kocsiba vágta magát, megtankolt, az utolsó pénzét benzinre költötte, és K. Árpád útmutatása alapján elindult segíteni a testvéreknek: „segítőkész ember vagyok” – indokolta elhatározását.

A helyszínre érve tanakodtak mit tegyenek – vallotta –, szóba került, hogy autómentőt hívjanak, végül visszamentek Debrecenbe a mulatóba pénzért. Ott (korábbi vallomása szerint) a fiúk megmosakodtak, ruhát cseréltek. Most azt mondja, kezet-arcot mostak és a vádirattal ellentétben semmilyen csomag nem volt náluk, amiben esetleg a fegyvert elrejthették volna a szórakozóhelyen. Debrecenből visszamentek a földúton ragadt autóért. Ötezerből lefizettek egy traktorost, kihúzatták a sárban elakadt autót. Ekkor ismerkedett meg Cs. Istvánnal. Hazafelé ő szállította a testvéreket, K. István ingerült hangon telefonon beszélt a másik autót vezető Cs.-vel, de nem tudta megállapítani, miről, egyébként is rárivalltak, hogy fogja be a száját, ne faggatózzon, úgyhogy elmondása szerint, nem tudta meg, ma sem tudja, mit kerestek a férfiak Balmazújvárosban, az elhagyott dűlőn.

Tagadta, hogy hallott volna a sorozatgyilkosságról, nem néz tévét, nem beszéltek róla, nem volt téma közöttük. A temetésről szóló tudósításra is csak azért lett figyelmes, mert „közismert emberek” is megjelentek azon. Ragaszkodott ahhoz a történethez, hogy gyanútlanul segített a férfiaknak Balmazújváros közelében, és nem hiszi, hogy közük lenne a gyilkosságokhoz.