"Az fontos ami a tárgyaláson elhangzik” - Stépán Balázs írása
1953-ban született Sajtoskálon. Édesapja bányász, édesanyja takarítónő volt, idén kilencven éves.
Ajkán járt általános iskolába, Pápán a Jókai Mór Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett, képesített könyvelő, tervező és statisztikus.
1972-ben vették föl az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára, 1977-ben „cum laude” diplomázott.
2007. augusztus 20.-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.
1977-ben diplomázott az ELTE jogi karán. „Újságírónak készültem volna, amihez kell a jogi műveltség, de magával ragadott a jogtudomány” Harmathy Attila professzor előadásain. „Cum laude” diplomázott, amit fontosnak tart megmagyarázni: „Az államvizsgán elnöklő, Asztalos László felfogása szerint, egy tankörből, csak egyvalaki lehet <summa cum laude>, én lettem volna a második”.
A megfeszített tempó mellett pályafutásában jelentőséget tulajdonít a szerencsének. „Olyan emberek mellett dolgoztam, akikre felnézhettem, és kihívást jelentő ügyeket tárgyalhattam”.
„A bíró dolga az igazsághoz legjobban közelítő valóság felderítése.”
Az egyetemről a Pesti Központi Kerületi Bíróságra jelentkezett fogalmazónak, ahol Frech Ágnes büntető bíró mellé osztották be titkárnak. A bírónő hatásának tudja be, hogy végérvényesen a „büntetőjogi ítélkezés mellett köteleztem el magam”.
1979 májusában tett bírói vizsgát, novemberben 1-én pedig megválasztották bírónak. Pár hónap múlva, 1980 januárjától a fiatalkorúak elleni büntetőügyekben eljáró bírónak is kinevezték, és ettől kezdve ezen bűnelkövetői kör által elkövetett erőszakos cselekményeit osztották rá, a csoportos bűnözés, - a kor szóhasználata szerint „galeri-bűnözés” -, a közrend, a közbiztonság elleni bűncselekmények tárgyalásait vezette.
„Szerencsére bőven elláttak munkával”, azonban alig két év múlva, 1982. július elsején átigazolt az Igazságügyi Minisztérium Büntetőjogi Főosztályára, ahol megismerkedhetett az országos ítélkezési gyakorlat mindennapjaival. Szigeti Ágnest, Kádár Krisztinát, a televízió Jogi esetek című műsorának állandó szakértőjét, Erős Pált tekinti szellemi mentorának. A minisztériumban az akkori idők legerősebb, és kivételes jogorvoslati lehetőségét, a jogerős ítéletek megtámadására szolgáló törvényességi óvást kezdeményezhetett, és javasolhatta a Büntető törvénykönyv egyes rendelkezésinek módosítását is. A szakmai karrier egyik dobbantója volt a minisztérium.
A Németh-kormány utolsó igazságügyi minisztere Kulcsár Kálmán jelentősen átrendezte a hivatalt. A munkatársak közül sokan ügyvédnek mentek, sokan a Legfelsőbb Bíróságra kerültek. Miszori a Pest Megyei Bíróságon kezdett dolgozni: „rögtön elfogadtak” kommentálja. „Nem volt egyetlen hatályon kívül helyezett ítéletem sem” – fűzi hozzá.
Szerencsének tartja azt is, hogy viszonylag hamar kiemelkedő és nehéz ügyeket bíztak rá. 1991. októberében kezdte tárgyalni az ún. Solymosi-Bukszár ügyet, 92. januárjában hirdetett ítéletet. 1988-ban az éjszakai negyvenhetes villamoson egy részegen intézkedő szolgálaton kívüli rendőrt elkapott néhány szintén részeg fiatalember, egy megállóban kilökték, és saját fegyverével halálosan megsebesítették. Két hatályon kívül helyezett ítélet után, a Legfelsőbb Bíróság a Pest Megyei Bíróságra bízta az ügyet, Miszori tárgyalta az esetet, „máig büszke vagyok, hogy a fellebbezés után a Legfelsőbb Bíróság „csont nélkül helybenhagyta”, csak az indokláson módosított egy kissé”.
„Dehonesztáló cikkek zúdultak rám.”
„Szigorú bíró képét alkották rólam. – magyarázza – Lassú bíró vagyok, szinte nyomozok, hiszen számomra az a fontos, ami a tárgyaláson elhangzik, amit a tanú képes zavartalanul, ellentmondások nélkül felidézni. Az időmúlásnak nagy szerepe van. Az emlékek elhomályosulnak, egyre több híradásokból, szóbeszédből fakadó információ kerül az eredetileg átélt élmények közé, de ha megfelelő módon fordul a bíró a szereplőkhöz, empatikusan képes kérdezni, megtalálható a kulcs, hogy ki-ki visszahelyezze magát abba a helyzetbe, amit egykor valóban átélt, vagy megfigyelt.” Nógrádi Ádám, az apagyilkosság miatt elítélt fiatalember tárgyalásán az egyik tanú hét-nyolc év elteltével idézte föl emlékeit. „Bíró úr, nem gondoltam, hogy el tudom mondani, de fel tudtam idézni a borzalmakat.”
„Dehonesztáló, sértő cikkek zúdultak rám”, amikor 1996 szeptemberében lezárta „az első magyarországi maffiaper” bizonyítását, ám november 1-én Óbudán, váratlanul agyonlőtték Prisztás Józsefet, az alvilág egyik ismert figuráját. „November hatodikán folytattam a tárgyalást”, miközben „hihetetlenül erős igazságszolgáltatás-ellenes hangulatot keltett a sajtó. Nem követték a tárgyalás eseményeit, amely már két éve tartott, de a gyilkosság miatt ismét az érdeklődés középpontjába került a per; keményen, igazságtalanul támadták a bíróságot” – próbálja felhívni a figyelmet a sajtó felelősségére, noha jó kapcsolatban van az újságírókkal.
Szakmailag arra büszke, hogy – a kollégái döntő támogatásával – 2003-ban a megyei bíróság Büntető Kollégiumának a vezetője lett. Úgy érzi, hogy a hat éves időszak alatt az itt végzett szakmai munka, a fogalmazók folyamatos képzése, a kezdő bírók segítése egy új generáció sikeres elindulását eredményezte a bírói pályán. 2009 májusa óta ismét csak az ítélkező tevékenységgel foglalkozik. Bírói pályája talán legnagyobb kihívásának tekinti a gyilkosság sorozat tárgyalását.
A perről szóló híradásokat nem olvassa, „a közvélemény nyomásától függetlenül, aprólékosan, lépésről-lépésre irányítom a bizonyítási eljárást” – enged bepillantani pervezetési stratégiájába.
