Kilenc lövés, hét hüvely

Kilenc lövés dördült el, két sörétes puskából tüzeltek a támadók Kislétán – állítják a fegyverszakértők.

Balogh Mária életét három, sörétes puskából leadott lövés oltotta ki, kislányát egy közelről, sörétes puskából származó lövés érte, ami életveszélyes sérülést okozott - hangzott el a pénteki tárgyaláson. - Stépán Balázs írása

 

A legutolsó, kislétai támadáson használt fegyverek és lövedékek azonosításának vizsgálatáról számoltak be a pénteki tárgyaláson a fegyverszakértők. A Bocskai utcai ház kertjében, az előtérben és az utcai szobában talált hüvelyek, sörétek alapján kellett a fegyverszakértőknek megválaszolniuk, hogy hány fegyverből, milyen irányból, hányszor lőttek a támadók az áldozatokra. A helyszínen kilenc hüvelyt, hét sörétkosarat találtak. Hét lövés nyomait találták meg a házban és az áldozatok testében, a gyilkosok tehát kétszer a levegőbe lőttek, ezek nyomát nem sikerült megtalálni a házban és környékén. Az első lövés a ház hátsó ablakát érte, a másodikat egy Fabarm típusú vadászpuskából adták le, közvetlen közelről, a lövés a bejárati ajtón keresztül csapódott a házba. Az ajtót átszakította, a sörétek az előtérben kezdtek szétszóródni, és a szemközti bútorokba fúródtak. A következő lövést még mindig a kertből adták le, a félig nyitott bejárati ajtón keresztül egy Franchi típusú sörétesből. Ezután az elkövetők berontottak a házba. Az utcai szobában, az ablak alatti ágyban fekvő Balogh Máriára háromszor tüzelt a gyilkos a fegyverszakértők megállapítása szerint. A szobában szétszóródott hüvelyekből arra következtetnek, hogy azokat egy Franchi típusú puskából adták le. A szétszóródott hüvelyekből, és az asszony testében talált sörétek számából, valamint a sörétek eltérő méretéből jutottak arra a következtetésre, hogy háromszor lőttek és találták el az alvó asszonyt.

A besenyszögi vadász vallomása bizonyítja, hogy a két puskát tőle rabolták el 2008. március 7-én. A hüvelyek alapján azonosították a fegyvereket. A gyilkosság további részleteiről, hogy melyik puskából, milyen irányból, és milyen távolról lövöldöztek a támadók, a következő tárgyalásokon kihallgatandó szakértői vélemények alapján tájékozódik a bíróság.

„A vád a kiindulási alap” figyelmeztetett Miszori László bíró arra, hogy a feltárt bizonyítékok és szakértői vélemények alapján végső soron a bíróságnak kell rekonstruálni a gyilkosság történetét. A vád szerint Kiss István és Pető Zsolt támadt a Bocskai utcai házra, Kiss Árpád pedig kívülről biztosította őket. A Fabarm típusú fegyvert Pető Zsolt, a Franchit Kiss István használta a vád szerint.

A bejegyzésben Barakonyi Szabolcs képei láthatók, amik az index.hu-ról származnak.


14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr634578901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2012.06.11. 14:07:21

Csúnya dolog gyerekeket gyilkolászni. De ha már ilyesmire vetemednek, miért nem kérnek tanácsot a gyakorlott izraeli szakemberektől? Ők hatékonyan védik hazájukat az általuk selejtnek tituláltak ellen. Heti pár száz palesztin gyermek meg se kottyan nekik. A cigányok sem lehetnek ellenállóbbak.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.06.11. 14:24:20

@Kockagolyó - a legjobb csúszógömb: gratulálok a tartalmas hozzászóláshoz. Hihetetlen, hogy a sötétségnek vannak ilyen mély bugyrai.

És mondd csak, megtalálnád Izraelt a térképen? Vagy tudsz valamit a palesztinok történetéről?

Inkább olvass valamit...

CREATOR 2012.06.11. 14:33:52

@Kiszámoló: Az pont elég, hogy a Palesztinok ott vannak kicsit régebb óta mint Izrael.. (mondjuk ezt nem nehéz megoldani).

Egyébként hogyan sikerült az első kommentben zsidózni amikor cigányozni kellene? :D

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.06.11. 14:45:25

@CREATOR: erről most ne nyissunk történelmi vitát, mert nem a témához tartozik, de érdemes lesz egyszer máshol megvitatni, ki volt ott előbb, meg hogy van-e megoldás az ottani helyzetre.

Karipapa01 2012.06.11. 14:54:34

@CREATOR: @Kiszámoló:
Nana! Ennyi történészt egy kupacban! Nézzetek legalább NATGEO-t és megtudjátok, hogy ezen a területen anno több népcsoport élt többé-kevésbé békében. Sőt, ennél is több, akik azóta valahogyan elvesztek a történelem süllyesztőjében. A cigányokkal más a helyzet, ezek az emberek indiai-pakisztáni területekről menekültek, amikor elkezdték üldözni a keresztényeket. de ez egy más tészta...

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.06.11. 14:56:31

@Kockagolyó - a legjobb csúszógömb: gratulálok, nulla lépésből sikerült zsidózni... (tudom, tudom, nem zsidóztál, persze, hátmárnemlehetekmagyarasajáthazámban?)

@Kiszámoló: olyan könyvet, újságot kellene olvasnia, amit nem _neki_ írnak....

nu pagagyí 2012.06.11. 15:44:42

Remélem megkapják méltó büntetésüket a cigánygyilkosok. Zuschlag büntetéséből kalkulálva olyan 10 millió évnyi büntetést kellene kapniuk per fő.

orgoványi erdőjáró 2012.06.11. 15:52:53

@Kockagolyó - a legjobb csúszógömb: Izraeltől, a Föld utolsó náci nemzetétől még a cigánygyilkosok sem kérnek tanácsot, odáig még ők sem süllyednek...

VVA 2012.06.11. 16:00:53

@immortalis: Ne feledje, ennek a történetnek van egy elég erős izraeli (ez ugye még nem zsidózás, hogy leírtam?) szála: K. Árpád korábban másfél évig önkéntesként egy kibucban élt... Én ugyan sose jártam kibucban (minő véletlen!), de mértékadó források szerint onnan kevesen térnek meg anélkül, hogy - fogalmazzunk finoman: valamiféle kapcsolat ne maradjon meg... Valamit azért tanulhatott ott Árpi barátunk! Kíváncsian várom, hogy valaha fény derül-e a valódi irányítókra és igazi szándékaikra! Adig meg csak számolgassák a hüvelyeket...

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.06.11. 16:57:57

@Kiszámoló: Csak azt nem értem, ha ennyire fáj az igazság, akkor miért nem tesztek ellene valamit... Mindegy is, addig jó, amíg nem itt van.

VT Man 2012.06.11. 18:09:13

@Kockagolyó - a legjobb csúszógömb:
"De ha már ilyesmire vetemednek, miért nem kérnek tanácsot a gyakorlott izraeli szakemberektől?"

Ezt honnan tudod? Az egyik elkövető korábban 2 évet Izraelben dolgozott...

Másrészt pedig ha valóban ők voltak a gyilkosok, akkor bizony az életfogytiglant érdemlik. És a megbízóik is!

2012.06.11. 22:50:35

Nem zsidózott az első kommentelő, kedves liberális polgártársak drága szabadgondolkodó lelkek, hanem a kötelező trendtől független, frappáns és találó véleményt alkotott. Olyat, amilyet ti is szerettek - ha az van benne, amit hallani akartok.

Egy kulcsszerepet játszó nemzetről, annak szélsőségesen agresszív idegenpolitikájáról mondott kifejező, és érzékeny pontotokba vágó kritikát, csakúgy, ahogy a ti megmondó bölcseitek a mi népünkkel-országunkkal kapcsolatban is gyakorolják nemes művészetüket, akár a történelmi időinkre is visszamutogatva, több, mint 20 éve már.

Ám a hites tudósokkal szemben, ővelük ellentétben neki igaza is volt. És ezt nem bírjátok ki. Tudjátok: valahol ez még nektek is röhej lenne, amit itt műveltek, ha egyetlen percre is kilépnétek saját magatokból, és úgy látnátok, hogy miket is irkáltok.
süti beállítások módosítása