Nehéz most a külhoni eredmények elérésével szemező kormányzati PR-osnak. Külföldi stadionokban nem olyan jó ma magyarnak, kormánymagyarnak lenni. Ebbe ehelyt szükségtelen belemenni, kevés is a tér. Annak belátásához viszont nem kell hosszú éveket a moszkvai IMO utáni külképviseleti sajtószemlézéssel töltve, diplomatának vagy gyémántfokozatú kommunikációs szakembernek lenni, hogy manapság a magyar kormány képviselőjeként Nyugaton egy jófejségi skálán csak a negatív tartományban lehet landolni.
Nézzük a tényeket: van egy film, Fliegauf Bence Csak a szél c. filmje, pont e blog témájával foglalkozik, a maga játékfilmes eszközeivel, és ezt a filmet meghívták a világ első három filmfesztiváljának egyikébe, Berlinbe, ahol egyébként a „magyar dolgokkal“ való foglalkozás nem ma kezdődött kampányfolyamat, és nem is szalmaláng. Országunk legfontosabb külgazdasági, és egyik legfontosabb politikai partneréről, Németországról, a sajtójáról, értelmiségéről beszélünk. A filmet dícsérik, az Arany Medvére esélyesnek tartják: nagy szó – még nem láttuk, majd ha igen, erről is nyilatkozunk. A film sajtótájékoztatóján a Navracsics-minisztérium egy röplappal kedveskedett az újságíróknak. Leszögezik: a film fikció. Leszögezik: a kormány élenjár a romaintegráció nehéz ügyében. Leszögezik: ilyen ügyek másutt is vannak: Norvégiában Breivik a nyáron nyolcvanat ölt, Németországban nemrég bukott le egy volt-NDK-ás bevándorlógyilkos bűnbanda. Kontextualizálással csökkenteni az események súlyát; „hazánk nem rés, de erős bástya“ – mondja a minisztériumi zugpamflett. A Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítója meg is kérdi a sattájon: ezzel a kormányzat segíteni gondolja ezt a filmet? Egy ilyenke relativizáló szösszenettel?! (lásd itt) „Szükségtelen és kontraproduktív“ – mondja a rendező, helyesen. Az index kérdésére a KIM azt válaszolta, hogy "(…) elejét kívántuk venni annak, hogy a filmet félremagyarázva, a valós történéseket nem ismerve, a film hátteréről nem tájékozódó újságírók valótlanságokat írjanak le az ügy és Magyarország kapcsán. Az utóbbi időben a nyugat-európai sajtóban több esetben jelent meg számtalan valótlanság, így fontosnak tartottuk a tényeket is bemutató háttéranyag eljuttatását."
Annyi kép juthat az ember eszébe! Elefánt a porcelánüzletben. Direkte jó doppingos vizelettel belevizelni a szombathelyi nehézatléták titkos pisis zacskókájába. Stréber gyerek addig nyújtózkodik, míg kiesik a padból, halálhörgésében persze a rossz választ hörgi. Tanár úr, kérem! Mert az egy rossz válasz, hogy nálunk ugyan (most a túlzás költői eszközével élünk!) GULAG van, katorga, a népesség jelentékeny százalékban KZ-ben látna leginkább bizonyos, jól körülhatárolható lakossági csoportokat, betiltott paramilitáris alakulatok vidéki utcákon parádézhatnak, s addig a belügyminiszter e paramilitáris alakulatok szellemi atyjával egyetemi előadóban cserél eszmét. DE: „Amerikában meg verik a négereket“. Ennek eredménye, hogy azt írja a Tagesspiegel, az egyik legfontosabb berlini lap: „Ungarn ist ein Land, in dem Sinti und Roma und längst auch wieder Juden nicht sicher sind“. (Magyarország egy olyan ország, ahol a romák és hosszú idő után újra a zsidók sincsenek biztonságban.) Kemény ítélet, részben igaztalan is, de egy, a világban rosszfejnek tartott kormánynak nem titokban osztogatott röplapokkal kell küzdeni az ilyen vélemények ellen. Hanem jó, javuló kormányzással.
Azt régóta tudni, hogy a mai kormányzat felső szintjei egy alternatív valóságban élnek. Ez egy baleset, de szerencsésebb országokban van az adminisztrációnak olyan szakemberi középszintje, akik a napi realitások földharcában hatékonyan tudnak megküzdeni a felső szintek hagymázával kifelé, épp a szükséges pragmatikum okán. Más a helyzet persze, ha a kormányzat alternatív valóban élő hagymázos álmú felső szintjeinek pszichotérképét súlyos paranoia is árnyalja, ezért a napi realitások pragmatista földharcosai sem lehetnek mások, mint mamelukok és lakájok 100%-ban. Na ez probléma!
Mai kormányunk önmeghatározása szerint a „nemzeti ügyek kormánya“. Az elmúlt évtizedekben a nyugati világban, „Európában“, a nemzeti ügyekre való hivatkozásban mindig van valami patetikus. Pátosszal telt. Az angolban a „pathetic“ szó nem csak patetikust, pátosszal telit jelent. Hanem szánalmasat is. Pont, mint ez az újabb kormányzati akció is volt.
