Blogunk tárgya és kutatási területe "az előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés büntette és más bűncselekmények miatt Kiss Árpád Sándor és társai ellen indított büntetőügy" vádiratában olvasható az a mondat, hogy a vádlottak célja "magánhadsereg létrehozása és polgárháború kirobbantása" volt. Erős szavak, olyan mondat, ami megragad. Hallottunk már olyan meg nem erősített információt, hogy Kiss Árpádék annak idején keresték a kapcsolatot a Jobbikhoz, de a szélsőjobboldali parlamenti párt állítólag elutasította a kapcsolatfelvételt, mondván "ti gyilkosok vagytok". (Jól hangzik, de nincs-e olyan kötelezettsége a parlamenti képviselő közszereplőnek, amit súlyos bűncselekmény tudomására jutásakor bejelentési kötelezettségnek hívnánk?) Juhász Oszkár gyöngyöspatai jobbikos polgármester most hasonlókat mondott, mint a diszkópartizánok korábban. Ez nemcsak tűrhetetlen és elviselhetetlen, de feladatot szab az államra és a párt vezetésére is. Mert ez nem csak állam-, ergo népellenes, de egy közhivatalt elfoglaló alak szájából fokozottan veszélyes is. Ahogy a Véleményvezér blog írja: "Egy olyan országban pedig, ahol nem is olyan régen magyar cigányok ellen követtek el kizárólag származási alapon sorozatgyilkosságot, senki nem legyinthet erre a veszélyre." A politikai közösség egészére veszélyt jelentő ember pedig nemhogy közhivatalt nem viselhet, de tevékenysége is korlátok közé szorítható és szorítandó!
Hűdéses Oszkár, avagy a Jobbik öszödi beszéde
· 1 trackback
A bejegyzés trackback címe:
https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr684462825
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: "A béke az disznóól... 2012.04.20. 16:55:54
...rend csak a háborúban van. Békében a nép elvadul." - hangzik el Brecht: Kurázsi mama és gyermekei című művében az őrmester szájából. Az atv birtokába jutott hangfelvétel alapján a kedves polgármester úr a még azzá választása előtt igazi vidéki ...
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
moophlander 2012.04.20. 16:35:04
Ha az áldozat cigány, azt rögtön kiemelik! Ha az elkövető a cigány, akkor azt tilos leírni! Népesség arányában több a cigány gyilkos, mint a nem cigány? Igen! Ezzel a problémával foglalkozni merő emberre azonnal rásütik, hogy rasszista! Ha egyenlő lenne az elbírálás roma és nem roma származásúak között és ennek szót is lehetne adni, nem kerülne sor szerintem olyan cselekményre, ahol ezeket megelégelő emberek fegyverhez nyúlnak!
jog-ász 2012.04.20. 16:46:33
jó lenne azért véleményalkotás előtt statisztikát is látni, hogy hány cigány és hány nem cigány gyilkost itélnek el. szerintem ilyen nincs. biztos hogy bizonyos büncselekmények esetén több cigányt kapnak el mint magyart. de pl milliárdos adócsalók, meg számlagyárosok között meg kevesebb cigányt kapnak el mint magyart..egyszerüen nincs rá adat, csak a média befolyásolja a tudásunkat, ami sztem nem alapos.
nemethv · http://backtotheukblog.wordpress.com 2012.04.20. 16:51:47
Ugyan, a mostani politikai elit feltekeny a Jobbikra, es minden lehetoseget megragad arra hogy lejarassa oket. Ha valaki elbeszelgetne egyszer Juhásszal, lehet kiderulne van egy csomo elfogadhato otlete, csak szeretjuk kiemelni azokat, amik nem epp azok.
Addig is esetleg megnezni: www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=RJlVJGtdj2U
Addig is esetleg megnezni: www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=RJlVJGtdj2U
Kopi3.14 2012.04.20. 17:06:37
@moophlander: a kulcsi gyilkos milyen nemzetiségü? Követelem, azt is hangoztassuk! A móri bankrabló nemzetiségi hovatartozását is követleem nagydobra verni!
Poszt: nem lenne értleme legalább egy linket betenni a szöveghez?
Poszt: nem lenne értleme legalább egy linket betenni a szöveghez?
Meglehet ott se vótam 2012.04.20. 17:17:39
Na már megint a nyúl akarja vinni a vadászpuskát.
Már megint a marginális támogatottságú liberális gyűlöletkisebbség akar diktálni.
Bármilyen meglepő, a lakosságnak a cigánybűnözőkkel meg az őket uszító liberális megélhetési jogvédőkkel van tele a hócipője és nem Juhász Oszkárral, vagy a Jobbikkal.

moophlander 2012.04.20. 17:18:51
@jog-ász: jogász vagy.... tudhatnád, hogy van ilyen! Kényelmetlen lenne látni! A milliárdos csalókat is el kell ítélni persze és abban a szférában valóban több a nem cigány mint a cigány! Azért magad sem hiszed el remélem, hogy jól van az, ha egy nem cigány családot agyonverő cigány hordáról kussol a média, míg ha egy tanárát leköpködő cigánygyerek kap egy sallert, akkor minden hírcsatorna "rasszizmust" kiáltva fröcsög!
Puncás Margit 2012.04.20. 17:23:26
@Meglehet ott se vótam: Hát a náci jobbikos gyűlöletkisebbség részirül hallgattad-e az Osziék hangfelvételét?
Wagem 2012.04.20. 17:23:57
Rohadt mocskos dögevők.Védjétek őket.Remélem egyszer anyátokat fogják lekaszabolni 200-ft reményében.
moophlander 2012.04.20. 17:28:15
@Kopi3.14: Látod pont erről beszélek! Ezeket egyből nyomja a média! Menj be a Borsod megyei Bíróságra és kérdezd meg hol találsz linket a kérdésben? Szerintem sehol, mert azokat takargatják! A megyei napilapok tele vannak olyanokkal, hogy "leszúrta, agyonverte, kirabolta majd megerőszakolta stb! Azokra miért nem ugrik a televízió? Csak nem azért, mert cigány a tettes? ÁÁÁááá dehogy! Messze van, meg különben is......
2012.04.20. 17:31:52
Bármit tesztek, a jobbik erősödik. Eljött a rendcsinálás ideje.
moophlander 2012.04.20. 17:35:32
Fel szoktam tenni a következő kérdést vitapartnereimnek a témában: Éjszaka van. Az utca egyik végén beszélget 10 gárdista, a másik végén 10 roma. Te az utca közepén laksz, de épp nem vagy otthon! A lányod akkor érkezik hazafélé és telefonon megkérdezi tőled, melyik oldalról menjen be az utcába? Mit válaszolsz? Na itt szokott kezdődni a hebegés, meg félredumálás!!! :)
2012.04.20. 17:35:46
A cigányok mindennap nap követnek el etnikai alapú támadásokat magyarok ellen, de a libbant sajtó erre valamiért nem érzékeny. Innentől kezdve meg ki nem szarja le, hogy mitől rettegtek és mit ugattok. Nyaljátok ki a cigányok seggét.
puffatag 2012.04.20. 18:03:02
@moophlander: a cigányok százalékosan ugyanannyit bűnöznek, mint a nemcigány szegények... viszont az orbán és másokra jellemző százmilliárdos (fehérgalléros) bűnökből egyet sem követnek el, tehát a cigányok a magyar fehérbőrüeknél kevésbé hajlamosak a bűnözésre
puffatag 2012.04.20. 18:04:21
@moophlander: mindkét csoport megdugja
p0wer 2012.04.20. 18:05:37
@puffatag: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
te mégis mi a faszomról beszélsz? :D
te mégis mi a faszomról beszélsz? :D
puffatag 2012.04.20. 18:06:17
@seheresezádé: még nem érzik magukat elég erősnek a polgárháború indítására... egyébként mostantól figyelem a tetveket
puffatag 2012.04.20. 18:07:27
@p0wer: rólad, te kis fehérpowder
moophlander 2012.04.20. 18:16:55
@puffatag: Százalékosan ugyan annyit bűnöznek????? Hol élsz barátom? Ezek szerint több nem cigány van börtönben, mint cigány??? 300.000 -es cigánysággal számolva durva közelítéssel 32-szer többen vannak a nem cigány származásúak! Szerinted 32-szer több nem cigány van börtönben!!! Ugye milyen ostobaságokat beszélsz!!! Ha a börtönök lakóinak az aránya 50-50% cigányok és nem cigányok között az a nemzetiség arányaihoz képest 32-szeres! Tehát míg 1000-ből 1 nem cigány bűnöző, addig 1000 cigányból 32 bűnöző! (A számadatok, csak az arány feltüntetése miatt ezek)
Rox 2012.04.20. 18:17:04
Az is megérne némi odafigyelést, hogy ki, milyen technikával csinálta most előkerült hangfelvételt. Nagyon csúnya dolog lenne, ha az derülne ki, hogy a kormányzat pártpolitikai célból egy ellenzéki parlamenti párt besározására használja a nemzetbiztonsági szolgálatokat.
morbi2 2012.04.20. 18:18:18
@p0wer: ez visszafele is igaz sőt már be is igazolódott:
Ha megnézed az szdsz mennyit lopott az erzsébetvárosban, vagy hagyó, vagy az egri mszps polgármester aki fogyatékos gyerekektől lopott... Egyik sem cigány és a lopások szummája jóval nagyobb mint amit a rendszer váltás óta egyes romák elkövettek...

morbi2 2012.04.20. 18:22:55
amúgy azt mindenki vágja hogy ezt egy 2500 fős falu polgármestere mondta akire összesen 433 ember szavazott? Úgyhogy azért annyira talán nem kellene betojni....
moophlander 2012.04.20. 18:25:03
@morbi2: Tudod mennyi lóvé tűnt el a kisebbségi önkormányzatoknál??? Amúgy, meg ha a szummájáról beszélsz, az emberéletek kioltását ne vedd egy kalap alá a pénzügyi csalásokkal!!! Vagy neked az is pénzben kifejezhető? Mert akkor tudom hova tartozol! :)
2012.04.20. 18:56:42
@Kopi3.14: Na már megint egy nagyokos, aki félremagyaráz mindent. Normális világban nem kellene feltüntetni hogy az elkövető cigány, mint ahogy akkor sem kell rasszizmusról beszélni, amikor néha áldozat. És nem kell az utcára vonulni, hogy itt a cigányokat üldözik és gyűlölik meg elnyomják, miközben a magyar lakosságot pont ők tartják terrorban. Mert a magyarvadászatról, ami elterjedt miért nem beszélsz?
2012.04.20. 19:01:33
"Egy olyan országban pedig, ahol nem is olyan régen magyarok ellen követtek el kizárólag származási alapon sorozatgyilkosságot, senki nem legyinthet erre a veszélyre." És aki ezeket támogatja - csótány fegyenc és a demokratikus privátklub - politikai közösség egészére veszélyt jelentő ember pedig nemhogy közhivatalt nem viselhet, de tevékenysége is korlátok közé szorítható és szorítandó!
Bizony, bizony itt lenne az összes magyarellenes pártnak és szervezetnek az ideje hogy feloszlassák.
Bizony, bizony itt lenne az összes magyarellenes pártnak és szervezetnek az ideje hogy feloszlassák.
2012.04.20. 19:03:39
@morbi2: Mert? Ki merte mondani az igazságot? Majd akkor is ezt mond amikor amerikai és izraeli fegyverekkel állig felfegyverzet cigány milicisták a szemed láttára lemészárolják a családodat, akkor is ezt mond nagyokos vagy tán te is közéjük tartozol?
Josef Virek 2012.04.20. 19:04:39
Nem értem, hogy miért nincs benne annyi gerinc, hogy kiálljon azért amit mondot. Miért hazudik? Miért nem vall színt? Gyáva? Csak akkor meri felvállalni önmagát, amikor nem lehet felelösségre vonni?
Anti Anyag (törölt) 2012.04.20. 19:06:31
Amíg itt vész esetén az embernek a MG jut az eszébe és nem a cigányvajda, addig ez is csak egy felesleges netes szemét a többi hasonlóval együtt.
Inkább ezen gondolkodnék el.
Inkább ezen gondolkodnék el.
Lacdelo 2012.04.20. 19:35:31
Mennyi neonaci frocsog ezen az oldalon!
Ha lesz polgarhaboru akkor az a Jobbik ellen is fog iranyulni.
A Polgarhaboruban elsodorjuk a jobbikos neonacikat a roma polgartarsaink segitsegevel.
Ha lesz polgarhaboru akkor az a Jobbik ellen is fog iranyulni.
A Polgarhaboruban elsodorjuk a jobbikos neonacikat a roma polgartarsaink segitsegevel.
Lacdelo 2012.04.20. 19:35:35

kifordított nagyanyó 2012.04.20. 19:38:55
Azért mostanában eléggé megmozdult a gépezet a jobbik ellen.
Ja és igen fel kellene tüntetni az elkövetők származását!
Az ember ha hall valami bűncselekményről,az elkövetés módjáról tudja,hogy cigányok voltak.
Egyébként azért kellene feltüntetni a származást,mert az emberek a bűnesetek 95%-ában cigány elkövetőkre gondolnak,holott lehet ez az arány csak 85%.
Mondom ezt csak félig viccesen!

Pipas 2012.04.20. 20:03:10
@puffatag: "a cigányok százalékosan ugyanannyit bűnöznek, mint a nemcigány szegények..."
Ezt mondjuk nem hiszem el. Mivel tudnád bizonyítani? Vagy kötelező hinni benne?
"viszont az orbán és másokra jellemző százmilliárdos (fehérgalléros)
bűnökből egyet sem követnek el, tehát a cigányok a magyar fehérbőrüeknél kevésbé hajlamosak a bűnözésre"
Erre sincs túl sok bizonyíték, de azért egy dologra akkor is érdemes felhívni a figyelmet: a nagy értékben elkövetett sikkasztás súlyos dolog, de vajon mi a helyzet a szétcsapom-a-fejét-egy-fejszével típusú bűncselekményekkel?

Puncás Margit 2012.04.20. 20:07:38
Na Breivik pl. nem cigány. És hát nem szilvát lopott.
kifordított nagyanyó 2012.04.20. 20:16:07
@seheresezádé: Jó a neved,de breiviket hagyjuk ki ebből .Ő egy barom,a cigánygyerekek meg általában az első agyonvert nénike után lebuknak.
Egy igaz ember 2012.04.20. 20:49:22
Bizony, mennyire zavaró lehet...
Vajon mit szólna ehhez a derék Balázs József fideszes képviselő, aki tavaly júliusban a választások előtt zsarolta meg a későbbi polgármestert, utána fülét-farkát behúzva tűnt el a látótérből.
Róla is készült egy hangfelvétel, mi lenne, ha ezt is lejátszanák néhányszor?

Egy igaz ember 2012.04.20. 20:54:33
@Josef Virek: A gerince azért keményebb, mint a fideszes Balázs Józsié, aki eltűnt, amikor kiderült a hangfelvétele. Ilyenkor a jó Meggyes Tomi is eszembe jut, aki sehol sem volt, amikor a Parlamentben a városáról vitáztak.
Puncás Margit 2012.04.20. 20:57:08
@kifordított nagyanyó: Mert egyébként agyonvernének 77-et?
KovA 2012.04.20. 21:39:13
Liberáliskáim, jó lesz ha abbahagyjátok. Orczátlankodásaitok csak olaj a tűzre. Az elhallgatott igazságok megdühödnek és olyankor lemarad az i az elejéről... azt pedig jobb volna elkerülni.
Védhetetlen a hülyeségetek.
A harag pedig nem ok nélkül való.
Úgy ahogy ti véditek a cigányságot - nem lehet.
És a jelen körülmények sajnos nem is kedveznek annak, hogy védeni lehessen őket. Az integrációjuk eme csodálatos liberális rendszarnak köszönhetően abbamaradt támogatásuk kizárólag pénzbeli és munkát sem adni sem számonkérni nem lehet rajtuk azárt egyre inkább hátrányosan megkülönböztetődnek mert a fena nagy liberalizmusban a kapitalistától ugyan nem tudod számonkérni kit miért nem alkalmaz.
Ennek következtében egyre inkább idegen lesz lesz és kivetődik.
Ez a helyzet.

2012.04.21. 10:17:14
index.hu/belfold/2012/04/21/allt_a_pultnal_halalra_vertek/
Tessék.
Komolyan gondolta bármelyik baromarcú cigányfajvédő, hogy ilyen esetek után bárki is szimpatizálni fog velük?
Nézzétek csak kiguvadó, értetetlen szemekkel a Jobbik erősödését.
Tessék.
Komolyan gondolta bármelyik baromarcú cigányfajvédő, hogy ilyen esetek után bárki is szimpatizálni fog velük?
Nézzétek csak kiguvadó, értetetlen szemekkel a Jobbik erősödését.
2012.04.21. 10:18:40
@imperial: *értetlen
2012.04.21. 14:47:15
@Kopi3.14:
Ezek mindig jól jönnek nektek, mi ??? 2 eset a mintegy 20 éve megtörténő napi tucatnyival szemben helyére billenti a kicsi szívetek mérlegét, barbárok?
Ezek mindig jól jönnek nektek, mi ??? 2 eset a mintegy 20 éve megtörténő napi tucatnyival szemben helyére billenti a kicsi szívetek mérlegét, barbárok?
2012.04.21. 14:55:30
És nicsak, drága libsikéim, mi is történt húsvétkor egy kocsmában? Sokadjára is félreértették netán a romákok barátságos integrálódni vágyását? (Kegyeskedtetek ezt végre mostanra közhírré tétetni, mi?)
Akkor meg a habitusotoknak megfeleően gyertek azzal, hogy hát persze, így is kellett lennie ott, hiszen az áldozat nem más, mint egy ... egy SZOBAFESTŐ volt ... :(
Mondom, szépek vagytok így, a védenceitekkel együtt, néha nem tudni, hol végződtök ti, és hol kezdődnek ők. Tanultatok már egymástól sok szépet és jót így is, legyetek büszkék magatokra, jól mutattok, két díszvirága az emberi fajnak ...