2008. szeptember 4. - Nyíradony - Tamáspuszta

A piricsei támadást követően a gyanúsítottak következő kiszemelt célpontja Nyíradony - Tamáspuszta volt, amire K. Árpád figyelt fel egy utazása során. Ekkorra már megszületett az a döntés, hogy a támadássorozat folytatódni fog.

2008. szeptember 4-én - a szokásosnak mondható előkészületek nélkül, egy hirtelen jött lehetőséggel élve - magához vette a korábban is használt "Mauser" típusú vadászpuskát, és egyedül indult útnak.

Autójával Nyíradony közelében megállt, a támadás célpontjául kiszemelt Jázmin utca kettő közelében található fás-bokros területet gyalogosan közelítette meg. Innen - 60-65 méterre az épülettől - éjfél magasságában nyitott tüzet. Mindkét leadott lövés behatolt az ablakon keresztül a lakásba, ahol ekkor Pataki Péter Attila, és rokonsága tartózkodott, összesen 10 személy. A zajra felébredő lakók egy darabig rémületükben a sötétben, az ágyban maradtak, majd nem sokkal később értesítették a rendőrséget.

A lövések leadását követően K. Árpád visszasietett a már korábbról ismert Opel Astrahoz, és bő negyed órával később már Debrecenbe ért.

 


Nagyobb térképre váltás

Az eset a sajtóban
Uzsorások lőttek, nem rasszisták? – Magyar Nemzet (2008. szeptember 12.)


 


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr784135645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása