2008. július 20. - Galgagyörk

A támadássorozat folytatásaként - a debreceni menekült tábort követően - új helyszínt kerestek a gyanúsítottak. A híradásokban figyeltek fel a Pest megyei Galgagyörkre, ahol a roma - nem roma konfliktus ezekben a hetekben éleződött ki olyannyira, hogy a Magyar Gárda is megjelent a településen.

A vádirat szerint ekkor született meg a döntés, hogy következő támadásukat itt hajtják végre. Ezt követően az akció megtervezése során szerezték be a később is használt mobiltelefonokat, hogy ezzel is csökkentsék a lebukás veszélyét. K. Árpád és K. István ezt követően, június 26-án Debrecenről Galgagyörkre utazott, hogy felmérje a terepet a tervezett támadáshoz.

A helyszínen egy magaslatról térképezték fel a főleg romák lakta településrészt ahonnan a hírek szerint a korábbi konfliktus elindult. Miután kiszemelték a megtámadni tervezett házakat, elhagyták a települést, és visszaautóztak Debrecenbe, ahol a vádirat szerint P. Zsoltot is tájékoztatták a látottakról.

Ezt követően körültekintő felkészülés - fegyverek szétosztása, ruházat beszerzése, időpontegyezetés, stb. - július 20-án útnak indultak, hogy véghez vigyék tervüket. A helyszínre érkezve az autó rendszámát letakarták, K. Árpád a korábban bejárt magaslaton helyezkedett el a távcsöves vadászpuskával míg K. István és P. Zsolt a Rákóczi utca 48-as szám kertjének hátuljához lopakodott és onnan előbbi tüzet nyitott az épületre, amiben Bangó László, Bangó Lászlóné, fiuk, Bangó Miklós, Budai Mária, és fiuk, Bangó Miklós tartózkodott.

Ezzel párhuzamosan P. Zsolt a szemközti, 51-es számú épületre nyitott tüzet, ahol Oláh József, felesége, Oláhné Somogyi Zsuzsanna, és három gyermekük aludt.

Miután a helyszínről K. István és P. Zsolt elmenekült, K. Árpád 290 méterről nyitott tüzet a Rákóczi utca 46 szám alatti épületre, ahol Radics Zsolt és felesége - a többi sértetthez hasonlóan - a lövések zajára ébredt fel.

 


Nagyobb térképre váltás

 

Az eset a sajtóban

Lakóházra lövöldöztek Galgagyörkön - Origo

 Lakóházakra lövöldöztek Galgagyörkön - Nol

Romák házaira lövöldöztek Galgagyörkön - Index

Lőttek Galgagyörkön: lakóházakba csapódtak a lövedékek - Mno

Galgagyörk, újra - Nol

Megindult a nyomozás a galgagyörki lövöldözés ügyében - Mno

Romagyilkosságra készültek Galgagyörkön - Népszava

 


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr494135643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása