Blogunk hamarosan videobeszélgetést közöl Fliegauf Bencével Csak a szél c., a Berlinalén Ezüst Medvét nyert filmjéről, a film magyarországi moziforgalmazásának április 5-i megindulásának alkalmából.
(Hétköznapi fasizmus) Még tavaly nyáron történt, a Balaton közepén. Régi barátom vitorlásán voltunk az egyik gyerekkel, a déli partra igyekeztünk, hogy ott nézzük meg az éppen aktuális meccset (világbajnokság) Szemesen, ahol a sült keszeg párját ritkítja – már csak azzal is, hogy van, s nem csak az az ócska hekk. Széllel szembe mentünk, kicsit krajcolgatni kellett, valaki a vízben vontattatta magát sűrű visongás közepett. Hamisítatlan kánikulai hangulat, örökidő, lehetett volna 1975 és 2025 is. A haver haverja főorvos valahol, középkorú férfi. Mikor az egyik hirtelenebb kormánymozdulatnál az egyik doboz sör felborult, akkor megszólalt: „Inkább a cigánygyerek szeme follyon ki, mint ez!“. Körbenézett, s látszott, büszke magára, hogy milyen keményet mondott. Én ekkor morális válságot éltem át, mit tegyek. 1. küldjem el a náthás kurva anyjába, dobjam a vízbe? 2. Legyek néptanító, idézzek hosszan az ember és a polgár jogainak nyilatkozatából, homályosítsam föl, hogy mi fán terem az Aufklärung? 3. Válasszam a kádárista megoldást? 1. Nem olyan jó, zrikálja a rég nem látott barátot, a gyereke visítozni fog, a felesége karmol, és amúgyis fejhangja van. 2. Most mire megyek vele? Nagyon nem vagyok büszke, hogy a kádárista megoldás mellett döntöttem (3), és elengedtem a fülem mellett a megjegyzést, maximum fintorogtam reflexből. Mondom, lehetett volna 1975. Vagy 2025.
Mert Mihail Romm 1965-ös dokumentumfilmjének a magyar címe a legigazabb: annyira hétköznapi. Fliegauf Bence filmje is szomorúan hétköznapi.
(Mississippi burning) Allen Parker 1987-es kiváló filmjében nem is a Ku-Klux-Klánosok vagy az őket segítő rendőrök a legvisszataszítóbbak – persze ők is -, hanem a közérzület. A Mississippi Burning 1964-ben játszódik Mississippi államban, Gene Hackman és William Defoe főszereplésével. Mély Dél, az ACLU polgárjogi szervezet két aktivistája eltűnik a terepen egy fekete informátor társaságában, az FBI erre már nyomoz, mégiscsak északkeleti fehér fiúk tüntek el. Fővárosi tojásfejű (Defoe) vezeti a nyomozást, munkáját unortodox módszerekkel operáló helyi keményítő (Hackman) segíti. Persze, hogy benne vannak a zsaruk is! Persze, hogy egy helyi nagyvállalkozó a Klán helyi Nagylovagja! Persze, hogy hülyén nézik a fővárosi tojásfejűt, mikor beül a feketék számára fenntartott helyek egyikére a reggelizőben. Persze, hogy a hüjerendőr felesége (Frances McDormand) és az unortodox módszerekkel operáló helyi keményítő között kialakul valami. Ettől még a feketék templomát felgyújtják, a lincselések folytatódnak. Ugyanakkor a felvilágosultabb idegenek (északiak, fővárosiak) mégiscsak eredményeznek valami változást, mégiscsak lett polgárjogi törvény Johnson elnök idején, mégiscsak lett valamiféle „nagy társadalom“. Ja, meg egy jó film: mindkét oldal, a törvény és a törvényen kívüliség – noha sokak által támogatott – oldala is megmutatja béna, a másik meg csúf orcáját.
(Amerikai História X) Nem az egyetlen szkinhed-film, talán nem is a legjobb. De talán a leghíresebb. Például az a jelenet, mikor a főszereplő Derek Vinyard (Edward Norton) a nemi élet gyakorlása közben egy feka gang által megzavartatik, ám utóbbiaknak nem jut már idejük a betörésre, mert Derek nagy tűzerővel kitámad. Az egyik földre került betörnivágyó színesbőrű a járdaszélre harap, Derek erőteljes láb-talp mozdulattal a tarkójára tapos: ezt a fogkitörős-nyúltagy-romboló jelenetet számos helyen kicenzúrázták. Derek alsónadrágban, a szíve fölé tetováltatott horogkereszttel, feltartott kézzel indul a megérkező rendőrök felé. Jogos védelemről szó sincs. Derek aztán a böriben megtér, de mikor kijön, a „sajátcsoportja“ nem hagyja, hogy úgy maradjon. Ezután már Hollywood. Tony Kaye filmje nem különösebben érzékeny, nem különösebben elemző. Mégis, hollywoodi módszerekkel felhívta a figyelmet egy komoly, minden földrészen jelenlévő problémára, amit a neonáci szubkultúrák jelentenek. Elkövetői szempontból tette ezt meg, a főhős változásával mutatta meg ugyanannak mindkét oldalát.
(vágvölgyi)
