Az ismét emberéleteket követelő tatárszentgyörgyi támadást követően csatlakozott az újabb akciókhoz Cs. István negyedrendű vádlott, aki katonai megbízatása és eljegyzésének felbontása után kezdett dolgozni a Perényi 1-ben. Cs. a debreceni Loki klubból már ismerte P. Zsoltot, azonban K. Árpáddal csak a közös munka során találkoztak, és a gyanúsítottakban ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy következő akciójukba negyedik társként a volt katonát is bevonják.
Az újabb helyszín kiválasztásakor a gyanúsítottaknak már körültekintőbben kellett eljárniuk, hiszen - a tatárszentgyörgyi akció hatására - a rendőrség fokozottabban ellenőrizte az autópályákat. Végül a roma - nem roma konfliktusoktól szintén nem mentes Tiszalök mellett döntöttek és ekkor már kifejezetten azzal a céllal tervezték meg a támadást, hogy azzal tovább fokozzák a roma társadalomban keltett félelmet. Ennek érdekében ismét személy elleni erőszakra készültek.
A támadást megelőzően a K. testvérek az elérhető műholdas felvételeket, térképeket tanulmányozták, illetve kétszer személyesen is ellátogattak Tiszalökre, hogy felmérjék a helyszín megközelítésének és elhagyásának lehetőségeit. Ezt követően április 22-én - miután úgy döntöttek, hogy az akció során P. Zsoltra nem lesz szükség - a K. testvérek Cs. Istvánnal útnak indultak. A helyszín közelébe érve az előzetesen megbeszélteknek megfelelően K. Árpád és István kiszálltak az autóból magukhoz véve az odáig gitártokban szállított fegyvereket. Ezt követően Cs. István Polgár településére hajtott, és a korábban beszerzett mobiltelefont bekapcsolva társai hívását várta.
Ezalatt a K. testvérek megközelítették a Nefelejcs utca 27. számmal szemközti, romos, gazos területet, ahonnan a támadás végrehajtását tervezték. Az épületben ekkor készült munkába Kóka Jenő, aki feleségével tartózkodott otthon. A kültéri lámpa felkapcsolásával tudtán kívül segítette támadóit elképzelésük végrehajtásában. Mikor este tízkor munkába indult, kilépett a bejárati ajtón, hogy autójával elhajtson. Ekkor azonban K. Árpád a nála lévő vadászpuskából egyetlen lövést leadva szíven találta Kóka Jenőt, aki a helyszínen életét vesztette. A lövés hangjára felesége az épületből kirohant, és azonnal segítségért kiáltott, de férje életét már nem lehetett megmenteni.
A K. testvérek a korábban megbeszéltek szerint ekkor gyalogosan indultak el a helyszínről, és telefonon próbáltak kapcsolatba lépni Cs. Istvánnal, akit ekkor azonban éppen igazoltatott a rendőrség. Miután az igazoltató rendőr elengedte Cs.-t az felhívta társait, és a megbeszélt helyszínen felvette őket és már közösen útnak indultak Debrecen irányába.
A hazafele úton Balmazújváros magasságában található - a kevésbé forgalmas és így a rendőrök által is kevésbé megfigyelt - földúton a korábbi heves esőzés miatt a támadások során korábban is használt Opel Astra gépjármű elakadt. A gyanúsítottak ekkor F.-né Ny Évát kérték meg, hogy a hajnali óra ellenére segítsen nekik. K. Árpád korábbi szeretője és főnöke ennek megfelelően a helyszínre sietett, ahonnan a K. testvéreket Debrecenbe szállította, akik a Perényi 1-ben elrejtették a fegyvereket, majd visszautaztak Balmazújváros mellé, hogy - környékbeli segítséget igénybe véve - kihúzzák az Opel Astrát a sárból.
Agyonlőttek egy romát Tiszalökön - FN24 Agyonlőttek egy roma férfit Tiszalökön - Nol |