Fegyverszerű fegyverek az ágy alatt

A szobafestő azt mondja, „hülyeség”, üres volt a lomtár, ő nem látott fegyvereket a Perényi 1 pinceklubban, a letartóztatást megelőző délután.

Szerdán a Perényi 1 klubról faggatta a bíróság a szobafestő tanút, és a másodrendű vádlott egykori lakótársát hallgatták meg.

 

Kalandos körülmények között érkezett a tárgyalásra R. Ottó szobafestő és mázoló – a korábban meghallgatott takarító Erzsók Hollandiában élő élettársa -, aki a Perényi 1 klub és karaoke bárban dolgozott a vádlottak letartóztatása előtti napokban. A Keleti pályaudvaron szállt le a debreceni vonatról, rövid időre nyoma veszett, később Fehérné Nyalka Éva igazította útba telefonon keresztül, hogy szálljon fel a piros hetes buszra, és rögtön az első megállónál szálljon le. R. Ottó gyalog indult útnak, bő félórás késéssel találta meg a Budapest Környéki Törvényszék épületét.

Azt nem tudta megmondani, hogy melyik évben történt, de az augusztusi letartóztatás előtti napokban festette ki a klubot R. Ottó.  A lomtárban tartotta szerszámait, az ecseteket, a festékes vödröket, a munkaruhát, de ott nem látott semmiféle fegyvereket, „hülyeség”, üres volt a helyiség, amikor augusztus 19-én összepakolt. Két nappal később, augusztus 21-én, ebben a helyiségben találták meg a budapesti tűzszerészek a besenyszögi rablásból származó fegyvereket.

A vádlottak közül egyedül Kiss Árpádról vallotta, hogy ismeri, bár utóbb kiderült, hogy Csontos Istvánnal is kellett találkoznia, aki a festéssel egy időben a lépcsőket burkolta. Egyébként pontosan sorolta föl, mikor, melyik nap, melyik helyiség falait festette, hova volt bejárása. Fehérné Nyalka Éva - akit a tanú néhányszor „Nyafiúrnak” nevezett -, kiváló, megbízható szakembernek tartja a férfit, aki azért nem tud igazán érvényesülni, mert „nem tudja meghirdetni” magát, pedig Hollandiában dolgozik, és ért a zsindelyezéshez is.

A másik tanú a börtönből jött a bíróságra. Smilnyák Mihály - barátainak csak Csipesz - a DVSC tavaly őszi kupadöntőjén történt rendbontás miatt van előzetesben. A B-közép aktív tagja, a tar fején látható tetovált, gótbetűs igehírdetés jó eséllyel idézet Adolf Hitler „Mein Kampf“ címen elhíresült dolgozatából. Smilnyák Kiss István és Pető Zsolt lakótársa volt egy ideig a Poroszlai úton. Elmondása szerint a szobájában bukkant az ágy alá rejtett, szőnyegbe burkolt, „fegyverszerű” valamire, ám röviddel ezután elköltözött a lakásból, s a kérdést nem bolygatta. A nyomozók többször kihallgatták, úgy emlékszik, mintha meg is gyanúsították volna valamivel, bár már akkor is értetlenül állt a gyanú előtt.

A tárgyalás szerdán folytatódik.


49 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr374552258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anti Anyag (törölt) 2012.05.29. 16:21:13

Hihetetlenül érdekfeszítő, hiszen száz évben talán egyszer ölnek meg egy cigányt.

Fordítva miért lenne érdekes, hiszen van, hogy egy nap három embert is megölnek a cigányok.

dtk74 2012.05.29. 16:25:32

@Anti Anyag: Érdekes statisztika. Honnan van?

Illetékbélyeges elvtárs 2012.05.29. 16:38:11

"a tar fején látható tetovált, gótbetűs igehírdetés jó eséllyel idézet Adolf Hitler „Mein Kampf“ címen elhíresült dolgozatából."

Ez igen, érdemes volt idekattintani az index címlapról. Jó eséllyel egy korrekt, elfogulatlan blogíróról van szó.

Atrox 2012.05.29. 16:42:46

@dtk74: mi ebben az érdekes? Ja, hogy ezek az esetek nem fognak index címlapra kerülni. Persze, hogy nem, mert a cigány szót kiejteni, leírni csak akkor lehet, ha áldozat. Ha ő a mészáros, akkor nem. Statisztikát meg bármely keleti megyéből szerezhetsz, ha van ott pár ismerősöd...

bröckel 2012.05.29. 16:45:25

@dtk74:
figyu haver, a VALOS eletben mindenapos , hogy cigänyok idös embereket fosztanak ki / vernek agyon / ölnek meg, csak täjekozodni kellene, de ezek a cikkek többsege meg sem jelenik as mediäban, max eldugva helyi lapokban, gondosan eltüntetve a cigänysägot , de hiäba, mär a büncselekmeny modjäval 99,9 % megällapithato hogy tetü cigäny volt...

dtk74 2012.05.29. 16:46:44

@Atrox: azért is kérdezem, mert szabolcsi vagyok, járok haza minden héten. Egyébként Borsodban dolgozom, és Hevesben élek, de nem tudok ilyen számokról. Szeretnék tisztán látni, ezért kérdezem honnan veszed a statisztikát, de erre nem válaszoltál.

dtk74 2012.05.29. 16:50:35

@bröckel: de ha meg sem jelenik, meg eldugják, stb. akkor te honnan tudod?!
szeretnék én is ilyen tájékozott és tisztán látó lenni, de nem akarok kitalálni magamnak dolgokat, aztán tényként előadni. ezért kérdezem a forrásokat, hogy hiteles legyek, és felnyithassam mások szemét. Az elkövetés módjából például hogyan állapítod meg a nemzetiséget?

Fluffer 2012.05.29. 17:13:49

@dtk74: Rendőrtiszti Főiskola, kriminológia. Vannak olyan elkövetési módok, amelyek bizonyos területhez, bizonyos személyi körhöz, NÉPCSOPORTHOZ, vagy életkorhoz, stb. köthető. Mondok egy példát. Ha az elkövetés módja késelés, akkor a százéves statisztika alapján a tettest nagyobb eséllyel találod meg a VIII. kerületben, mint a Rózsadombon. Ha a bűncselekmény mondjuk sikkasztás, vagyis tanultabb, értelmiségi körhöz köthető, akkor pedig fordítva.

Pamo 2012.05.29. 17:25:17

@dtk74: "mert szabolcsi vagyok, járok haza minden héten. Egyébként Borsodban dolgozom, és Hevesben élek"

Bocs, ezek szerint Te is rendőr vagy? Mert valami okból kifolyólag ez az egy szakma amelyik nem ismeri a cigánybűnözés fogalmát! Pedig régen tanították, bár lehet ma már nem tanítják mert nem PC !
Egyértelműen azonosítható az elkövetés módjából, az értelmetlen brutalitásból, a csoportos támadásból, a 14 év alattiak bevetéséből stb... soroljuk még ?

pukancs 2012.05.29. 18:08:58

@dtk74:
No ez érdekes,
Az olyanok mint te kézzel lábbal ordító sívító torokkal kapálóztok a megkülönböztetés ellen, nehogy bármiféle statisztika készüljön a valós állapotokról. Majd mikor mondjuk hogy a valósággal köszönő viszonyba sincsen a statisztika akkor számonkéred rajtunk..Nem tudom érzed ezt a kis ellentmondást.

Ajánlom figyelmedbe a kuruc.info-t a átlag napi 3 veréses lopásos stb cikkeit képekkel beszámolókkal dokumentálva...

Laciii 2012.05.29. 18:21:22

Cozma ügyében másodfokon megmondták, hogy nem számít, hogy az elkövető roma, ezután ki gondolja, hogy hivatalos statisztikában bármi is lesz?
A Cozma ügyben meg az a legszomorúbb, hogy azért merték megtenni, mert egyszerű magyar paraszttal nyugodtan megtehetik, ha nem kerülnek bele a hírekbe, el se kapják őket, vagy ha mégis nevetséges büntetéssel megússzák.

Anti Anyag (törölt) 2012.05.29. 18:22:33

@dtk74: Fordítsd le a pc-t.

"fiatal", "magyar". Na ha emberölés, rablás, az mind cigány.
Vagy kuruc, ott nem kell fordítanod semmit.

Állítsuk meg a ......... 2012.05.29. 18:55:52

@Fluffer:
Kriminalisztika?
Kedves szakember!Kérlek elemezd már ki, hogy ennél a bűncselekménynél miért csak ennyi lehetséges elkövető került a képbe, a rendőrök miért próbálták az egyik helyszínen rosszullétnek feltüntetni a jól látható golyó okozta sérüléseket, hová lett a 1 milliót érő profi fegyver, hová lett a többi elkövető.

tetro 2012.05.29. 19:08:54

Furcsa dolog lehet ez a kriminalisztika, amelyik szerint a cigányok naponta 3 magyar ölnek meg. Mert szerintem összesen nincs napi egy gyilkosság az országban, és hogy abból háromban cigány öl magyart, na az azért valami. Ráadásul nem tartják nyilván már réges rég az elkövetők etnikumot, ettől még pikánsabbak ezek a számadatok :D

pukancs 2012.05.29. 19:15:42

@Salemi boszorkány: nos azért mert a rendőrség statisztikai alapon működik. Nem a felderítés a lényeg, hanem a lezárt ügy.
Most megtapasztalhatjátok mi történik azokkal a magyarokkal akiket nap mint nap gyilkolnak rabolnak bántalmaznak cigányok.
A rendőrség, bíróság éppen ugyan így jár el a magyar áldozat kárára, a cigányt védve.

De hát a kuruc infó az hazug rasszista náci fasiszta oldal ugye bár.

Diamond Dave 2012.05.29. 19:20:12

Elképesztő szélmalomharc ez. A blog - akárcsak a szélsőjobboldali média - rendkívül egyoldalúan tálalja a történteket, antikrisztust kreálva az elkövetőkből. Ha ők embert öltek, az elítélendő és gonosz dolog valóban, az áldozatok védelmére kelni pedig nemes cél.

Viszont ha valaki szalonképesen - és nem ostobán, kurucosan - megpróbál a védelmére kelni azoknak, akiket bántalmaznak vagy megölnek vidéken a kilátástalan megélhetési helyzetű közösség tagjai, akkor az egy laza mozdulattal és egy "náci" felkiáltással le van söpörve az asztalról. Ezt igazságtalannak érzem.

Diamond Dave 2012.05.29. 19:23:08

A sokezer Szabó Jánosné (csak egy példa) vidéken pedig annyit lát, hogy ők ledolgoztak X évet, aztán öregkorukra délután 2-ig el kell intézni a faluban mindent, mert délutánra, estére előbújnak azok, akik folyamatosan fenyegetőznek. Meg lába kel a tyúknak, az ékszernek, a biciklinek. Akkor most a Szabó Jánosnék nácik? Kötve hiszem.

Állítsuk meg a ......... 2012.05.29. 19:40:55

@pukancs:
"De hát a kuruc infó az hazug rasszista náci fasiszta oldal ugye bár. "

Igen.

dtk74 2012.05.29. 20:10:08

@Fluffer: Nem is ezt vitatom, mert kriminológiát én is tanultam. Talán rosszul fogalmaztam.
Most javítok: - A 99,9%-os pontosság eredete érdekelt volna, mert ezt viszont nekem nem tanították. A székelyek például közismerten szeretnek késsel vitát lezárni, de nem cigányok. Ismerek sokat, tapasztalatból állítom. Ugyanakkor ismerek cigány vállalkozókat, értelmiségieket is, akiknél viszont a sikkasztás dolga nem állna (vagy már nem is áll, folyamatban levő ügy miatt) meg.
Vannak jellemző jegyek, de sarkítás 99,9%-ot emlegetni. Maradjunk a tényeknél, vagy nem leszünk jobbak senkinél akik nagyokat mondva, csapatban nyomulva, vélt és valós sérelmeiket felnagyítva akarnak együttérzést és támogatást kicsikarni. Kire ismersz ebből?

dtk74 2012.05.29. 20:15:47

@pukancs: Az olyanok mint én? Nafene, ismerjük egymást? Vagy legalábbis te engem ezek szerint. Én vagyok az OLYAN. Jópofa. Dolgoztam, éltem cigányok között, most is dolgozik nekem cigány nemzetiségű, és sok helyen megfordulok, ahol magas az arányuk. Más a véleményem, legalábbis árnyaltabb, mint neked, ehhez észérveim is vannak, és ettől a magadfajta rosszul lesz, hiszen vitatkozni képtelen, csak vagdalkozni tud. Mit is tenne észérvek nélkül?
Ja, a magadfajtánál az előző hozzászólásomban a jellemző jegyek után leírtakra gondoltam. Csak hogy ne hagyjak kétségeket.

NER huszár (törölt) 2012.05.29. 20:49:42

én még mindig nem tudok elsiklani 1 mozzanat felett: az egyik faszit először elengedik a perényiből, amikor az állítólagos tettestársait letartóztatják, majd onnan elmegy motorral. útközben felhívják, hogy te gyere már vissza, mert téged csak véletlen engedtünk el, az meg visszamegy.

jó, nyilván nem mondtak neki konkrétumot a telóban, de ha sáros, akkor meg nem áll portugáliáig vagy finnország északi csúcsáig...

2012.05.29. 21:08:28

A Cozma gyilkosainak büntetéséből levett éveket majd rárakják ezekre.

45 év, 10 gyerek, Pókos Arzén - így kerek. 2012.05.29. 21:11:01

mindjárt szétesik a szomszéd utcában a cigány corsája, szétveti a gajdolás, dibdubdibdubdibdub, hiába a 60 centi fal meg a 200 méter

egy rasszista rakétavetőt vizionálok

2012.05.29. 21:16:31

@tetro: Évente a rendszerváltás óta 250-280 gyilkosság esik meg. Közte van K. Csanád Juts, aki a családját irtotta ki nemrég. "Tipikus" cigány név, nemde? (-:

munkamacskák gazdija 2012.05.29. 21:59:49

Szerintem a média teljesen korrekt a bűnözéssel kapcsolatban.
Legfeljebb időnként keverik a fogalmakat.

Pl. Kanadába menekülésél üldözött roma,
a visszatoloncolásnál, bűnöző magyar.

És az is életszerű, hogy egy agressziv fasisztanácistagimnazista "szóváltásba keveredik" ötven halálra rémült roma honfitársunkkal, majd a "verekedésben" életét veszíti.
De le is csap a hatalom, mind a két elkövetőre, így másnap a maradék negyvennyolcra ismét rátámad agresszív nézéssel egy szerentcsétlen, aki szintén belehal, de megint elkapják a két tettest.
És ez így folytatódik örökkön örökké, mert mire elfogy a vége is, az eleje már kint van a kétévháromhónapharmadolva büntiből.

Csak ezt a kissé eltérő kulturális szokást kellene valahogy eltüntetni.

Állítólag más országokban már sikerült. Mostanában a kannibál törzsek is belátták, hogy tilos megenni a turistát. Pedig azok kőkorszaki szinten vannak, nem három osztállyal felvértezett XXI. századi értelmes emberek.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.29. 22:01:53

Bejelentette a szarházi, hogy állandó adók jönnek a válságadók helyett, akkor minek is a konzultációs blöff levél?
Amikor bevezette miért nem kérdezte a népet, most mikor megint hazugságon fogják mert 3 év múltán nem vezeti ki, rátolja a népre.
Ember, polgár térj észhez!

munkamacskák gazdija 2012.05.29. 22:15:49

Az ügy érdekessége a tettesek elfogása is.
Bencze elvtárs, a vámosoktól szalajtott, botcsinálta rendőr vezénylőtábornok az elfogás előtt arról pampogott a tv-ben, hogy rövidesen elfogják a tetteseket.
Akik valószínűleg munkatársak, vagy rokonok, vélhetően egy helyen dolgoznak és ez ahely szórakozó hely lehet, mert a szabadidejük akkor alakul így.
Ebből a hírből persze nem értettek meg semmit az elkövetők, akiknek rettegésben kellett volna élniük, összerezzenni minden autó megállására, csengetésre stb, ahogy amatőr bűnelkövetők szoktak.
Nem, ők nyugodtan jártak dolgozni, az sem hozta ki őket a sodrukból, hogy betódultak a rendőrök és elkezdték válogatni, hogy vajh ki is lehet a vendégek közül az, akit el kellene fogniuk.
Nem, ők nyugodtan csapolták a sört, hiszen mi veszíteni valójuk lett volna, max. egy tényleges életfogyt., azért már csak nem kezdenek el lövöldözni a kéznél tartott fegyverekkel, esetleg túszokat szedni és az alsógatyára vetkőztetett fakabátokat békaügetésben elhajtani a halál farkára.
Emberek, illetve főrendőrök, arra nem gondolt egyik idióta sem, hogy a már ismert elkövetőket hajnalban, egyszerre lecsapva is el lehetne fogni, vagy a nyitás előtt, mint első vendégek lerohanni azt a pár embert?
Mi a jófene volt az oka, hogy egy seregnyi ártatlan embert sodortak életveszélybe, mert azt remélem nem tudták előre, hogy nem fognak ellenállást tanúsítani?

Szóval sok itt még a kérdés.

kajagugu 2012.05.29. 22:28:54

@Laciii: sajnos semmi,mint ahogy abban sem,ha értelmes ember hazudik, vagy hülyeségeket firkál össze-vissza.

bigthereal 2012.05.29. 22:56:09

@dtk74: közöd nincs a valósághoz...

Fluffer 2012.05.29. 23:10:49

@Salemi boszorkány: Nyugi, ne engem olts, én a te oldaladon állok. Legalább három másik blogban pont én tettem fel a kérdést, hogy vajon miképp került az elkövetőkhöz a precíziós mesterlövészpuska, amit a gyártó cég is csak fegyveres, rendvédelmi szerveknek ad el, közönséges halandóknak nem.

@munkamacskák gazdija: Ha jól tudom, Bencze József valaha rendőr volt, aztán átment vendégszerepelni a vámosokhoz, majd újra _vissza_ a rendőrséghez. Csak visszaküldték a feladónak, nem ők szalajtották. :-)

dtk74 2012.05.30. 01:10:04

@bigthereal: na, ez már érv, ez már válasz.

2012.05.30. 09:04:26

@Laciii: Az a vicces, hogy emberek 99,9 %-os biztonsággal állítanak valamit, amiről fogalmuk sincs. Az a vicces, hogy amikor valaki rámutat, hogy ez nem lehetséges, akkor "pedig de2 a válasz, mert az emberi butaság nem ismer határokat. Érvrendszere ki is merül ennyiben. Lám, Csanád Jutas is egymaga hozott 1%-ot, tehát az évben már több magyar nem lehet elkövető. Az ostobaság roppant szórakoztató. Tudod, aki buta, ak komolyan veszi, és nem érti, miért nevetnek, mikor ő komoly dolgokról beszél. Eszébe sem jut, hogy őt nevetik, nem a témát.

Laciii 2012.05.30. 14:01:47

@Könnyen elkaptuk, uram!:
És akkor jössz a te 99,9%-oddal ami ugyanakkora marhaság.

"Eszébe sem jut, hogy őt nevetik, nem a témát. "
Temetésen se állsz neki röhögcsélni meg viccet mesélni, mert nem tartozik oda. Amikor mások haláláról beszélsz akkor se állsz neki valami máson röhögcsélni, egyszerűen nem oda való. Kultúra.

pukancs 2012.05.30. 18:22:16

@Salemi boszorkány:

Az agymosottaknak minden mindegy alapon bizonyára.
Többet úgy sem képesek felfogni gyűszűméretű agyukkal és IQ-jukkal. Ezt bizonyítja hogy a mondanivaló többi része el sem jutott az agyadig...csak megláttad hogy kuruc...és már jött is a nagy válasz.
Ez igen.

pukancs 2012.05.30. 18:27:43

@dtk74: Te soha nem éltél cigány ok közt. csak kamuzol
Ezt bizonyítja, hogy cigány nemzetiség nincs...

"Más a véleményem, legalábbis árnyaltabb, mint neked, ehhez észérveim is vannak, és ettől a magadfajta rosszul lesz, hiszen vitatkozni képtelen, csak vagdalkozni tud. Mit is tenne észérvek nélkül?"

Halljuk azokat a magasztos észérveket. Vitatkozni akarok. Rosszul nem leszek az már biztos.
(írsz valami 99,9%-ról de sehol nem látom hogy rajtad kívül bárki is állította volna.)

dtk74 2012.05.30. 19:01:05

@pukancs: "bröckel 2012.05.29. 16:45:25
@dtk74:
Észérveket írtam. Erre a te válaszod, hogy sosem éltem cigányok között, csak kamuzok. Ez neked észérv? Lehazugozni, mert nem tetszik amit írok? Ez már IQ szint, gratulálok, neked, annak is aki felnevelt. Már ha kedvel téged, ha nem, akkor csak részvétem neki.
ennyi a bevezető, most egy idézet fentebbről:
figyu haver, a VALOS eletben mindenapos , hogy cigänyok idös embereket fosztanak ki / vernek agyon / ölnek meg, csak täjekozodni kellene, de ezek a cikkek többsege meg sem jelenik as mediäban, max eldugva helyi lapokban, gondosan eltüntetve a cigänysägot , de hiäba, mär a büncselekmeny modjäval 99,9 % megällapithato hogy tetü cigäny volt... "

Egyébként említek pár helyet ahol éltem, élek, dolgoztam, dolgozok. Ópályi, Tarnabod, Borsodnádasd, Miskolc, Budapest-Kőbánya, Mátészalka, Hevesaranyos, Erk, Egerszalók. A teljesség igénye nélkül.

Végül, de nem utolsósorban, nem sajnálom a tudást, gyarapodjál:
hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_nemzetis%C3%A9gei

dtk74 2012.05.30. 19:02:21

bocsánat szétcsúszott a szöveg, ezt: "bröckel 2012.05.29. 16:45:25-- ez követi -figyu haver, a VALOS ....
elnézést a bakiért.

pukancs 2012.05.30. 19:28:27

@dtk74: Cigányok közt éltél és egyszer se loptak fenyegettek meg? Mi vagy te cigány? Hogy bírtad eltűrni életmódjukat barbár állati szokásaikat és nem megvetendő kulturális szokásaikat?

Milyen nemzetség az aminek nincs országa... pontosabban sosem volt országa, nem is lesz.

De ha már itt tartunk kiemelném ezt a sort:
Nem sorolják a nemzetiségek közé a magyarországi zsidóságot.
Ez csak jelent már valamit.

Pedig érdekes módon van országuk (loptak, csináltak).

Tehát nemzetiségi csak az lehet akinek van volt országa tartoznak valahova vagy valahonnét elszakadtak.
A cigányság kisebbség lehet, de a nemzettség vagy nemzetiségű elnevezés hibás..
De a wikin is külön szerepeltetik a cigányságot.
Etnikum, népcsoport és nem nemzetség.

"A szociológia meghatározása szerint „cigány” az, akit környezete (leginkább a „nem cigányok”) annak tartanak."
azért ez a mondat elég ütős nemdebár? és nem a kurucék mondták, ah nem a liberális szociológia. Amit legtöbbször igen csak megvetünk. De olykor talán igazat is tud írni.

dtk74 2012.05.30. 20:34:40

@pukancs: Annyira éltem cigányok között, mint svábok, magyarok, ruszinok, tótok, románok, stb. között. Van körülettem (és körülötted) ilyen is, olyan is. Nem a soron születtem, és nem is ott nőttem. Attól még ismerhetem a cigány kultúrát. Bajom pedig kevesebb volt velük mint a magyarokkal, a saját fajtámmal. Akár verekedésről, akár lopásról, akár csalásról, lehúzásról beszélünk. Egyébként nem vagyok cigány származású, magyar kisnemesi család sarja és örököse vagyok (csak kutyabőrnek, vagyon nincs).

Halkan megjegyzem (halkan mert ettől beindul majd az üvöltőkórus), hogy a te logikáddal a székelyeket is le lehet írni, vagy hallottál valaha székelyországról? Erdélynek csak egy részét lakják, saját külön országuk soha nem volt. Attól még körülhatárolható, és rendes nemzetiség lehet, még ha a partiumi magyar bicskás, lusta, ingyenélő népségnek tartja is őket, akiktől már csak a csángók vannak lejjebb. Hoppá a logikád alapján ők sem nemzetség vagy nemzetiség. Azt hogy honnan és mikor szakadtak el, nem tudták jobban körülírni mint a cigányok indiai eredetét. (amit senki sem vitat, tehát van és volt országuk, csak annak az országnak ők is mindössze egy apró etnikumát alkotják)

Jó magyar szokás, hogy mindig valamihez képest határozzuk meg magunkat. Szegénységi bizonyítvány, ha valaki csak úgy tudja magát embernek érezni, ha kinevez másokat állatnak.

2012.05.30. 22:52:42

@pukancs: Hú, de sötét vagy te! Hamarabb volt a zsidóknak országa, mint a magyaroknak!
De ilyen módon a németeknek sincs országuk, mert csinálták. (nem is túl rég) Meg az olasz! Persze tudjuk, anglia sem létezik, franciák sincsenek .
Meg tudod mondani, hogy hol van Magyarország?

2012.05.30. 22:58:56

@Laciii: A kultúra szerves része a halotti tor. Nem, amire te gondolsz, az a halott siratása. A tor az emlékek felidézése, a rokonok találkozója. Nyilván nem egy zenés táncos rendezvény, de azért nem a szomorúság, sírás, bánat a vezérfonal, mégha fáj is neked.

Más: az meg intelligencia kérdése, hogy felfogod-e a mondandó lényegét: eszébe sem jut, hogy őt nevetik, nem a témát.
Lefordítom, hogy megértsd:
a téma a halál. Tehát azt írtam, hogy nem AZT nevetik.
Mit nevetnek? Az illetőt, aki butákat mond.
Például az Üvegtigris egyik jelenetsora épp egy temetés.

2012.05.30. 23:06:05

@Laciii:
Amúgy ha visszaolvasol: az ellen érveltem, hogy az országban naponta 3 gyilkosság történik.
Ezzel szemben a statisztika a rendszerváltás óta 250 -280-ról tud.
Ennek 99,9%-ában megállapítható, hogy cigány az elkövető.
Tehát K. Csanád Jutas már borítja a számokat.
Vagy cigány?

2012.05.30. 23:15:13

@pukancs: "Az izraeli államot 1948. május 14-én alapították újjá. Az ország a történelmi Júdea és Izrael, ókori zsidó királyságok területén helyezkedik el. Lakóinak nagy része izraelita vallású zsidó, akik a szétszóratás 1850 éve után többnyire a második világháború és az európai holokauszt után vándoroltak vissza a térségbe. A lakosság további jelentős részét arabok alkotják, akik az ókori zsidó államiság megszűnése után települtek be tömegesen a 7. században."

Tehát az arabok csak a 7. században települtek be a Zsidó Királyság (Júdea, Izrael)területére!
A római történetírás megemlékezik a területen élő zsidókról. Júdea, Izrael. Tudnál mondani egyetlen arab országot?
Nem, Egyiptom akkor még nem volt arab!

2012.05.30. 23:25:54

@Könnyen elkaptuk, uram!:Olvas@pukancs:

Olvasd el, érdekes!
" A terület az ókori Egyiptom XIX. dinasztiája idején a Hettita Birodalom, Babilónia és az Egyiptomi birodalom közötti területként többnyire egyiptomi fennhatóság alatt állt, Kánaán országaként utaltak rá. Babiloni szövegekben a Kánaánnak megfelelő szó Kinahhu-nak hangzik, s ez jelentette eredetileg a piros bíbort, amelyet a tengerből halászott bíborcsigából nyertek. Eszerint Kánaán azt jelenti, hogy „Bíbor ország”, ugyanaz, mint a görög Fönícia név.

A kádesi csata után, II. Ramszesz és a hettiták közötti békeszerződés értelmében a határokat kölcsönösen elismerték.

Merenptah fáraó még a tengeri népek ellen sikerrel megvédi a területet (i.e. 1208). Az erről a csatáról szóló leírásban, az Izrael sztélében említik először az Izrael törzset, ez Izrael nevének első korabeli írásos emléke."
Hol vannak az arabok?

2012.05.30. 23:29:29

@pukancs: @Könnyen elkaptuk, uram!: "Az Arábiát lakó arabok zöme ló- és tevetenyésztő nomád beduin volt. Törzseik a száraz, sivatagos területeken egymás ellen harcoltak az életet adó vízért, az oázisok legelőiért, az állatállományért. Az arabok egy része kereskedéssel foglalkozott, ők bonyolították le a Jemen és Palesztina közötti forgalmat, és bekapcsolódtak a nagy közel-keleti közvetítő kereskedelembe.

A Biblia szerint az arabok ősatyja Izmael, aki Ábrahámnak, a zsidók atyjának a fia volt. "

Igen, jól gondolod, a zsidók és arabok unokatestvérek! Mohamed sem gondolta ezt másként! Egy ugyanazon istenben hisznek.
süti beállítások módosítása