Beszélgetés Bíró Andrással a cigányok magyarországi állapotáról 2012 döglesztő nyarán
Életrajz: Bíró András, újságíró és lapszerkesztő, a forradalom után harminc évet töltött emigrációban, alapító főszerkesztője volt a FAO, és az UNEP ENSZ család szervezetei - fejlesztési folyóiratainak. Negyedszázada történt hazajövetele óta megalapította és vezette az Autonómia alapítványt, kezdeményezte a Nemzeti és Kisebbségi Jogvédő Irodát, a C rádiót, a Tolerancia díjat. 1995-ben a romák körében végzett munkájáért az Alternatív Nobel díjban részesítették. Számos publikációja van a roma integráció témájában.
Bár a blogunk témájául szolgáló per július közepétől szeptember közepéig szünetelt, azért a cigányügy nem nyugodott meg Magyarországon. Sőt! A tágabb társadalmi környezetről kérdeztük az Alternatív Nobel-díjas Bíró Andrást.
„Azért sem vezetett társadalmi katarzishoz a rasszista gyilkosságsorozat, mert cigány egyének részéről megvalósított apró, vagy akár emberéletet veszélyeztető bűntettek tudatosan és szisztematikusan etnicizálódnak a neonácik sikeresen genetikai alapúvá tett diskurzusában. A kollektív bűnösség elfogadtatása különben sem nehéz feladat olyan társadalomban, amelyben múlt rendszerekben akár zsidókat, akár burzsujokat en bloc tettek meg minden baj okozóinak, de adott esetben rácokat, tótókat, svábokat is, csak ne kelljen saját bűneinkkel szembenézni.“
VBA: A blogunk témájával, a perrel kapcsolatban mit gondolsz? Állandó problémám az, hogy a vádlottak motivációját kevéssé vizsgálják, hogy a lehetséges bűnsegédek és felbújtók szerepe nem kerül szóba. Csak a negyedrendű vádlott tett vallomást, ő különáll, még az is lehet, hogy ő dobta fel a másik hármat, az ellentét látható. A többiek nem beszélnek semennyit sem, csak kérdéseket tesznek fel szakértőknek és tanuknak és próbálják megzavarni őket minden lehetséges módon, és ugyanezt teszik a kirendelt védők is, amivel nincs semmi probléma, ez a büntető eljárás sajátossága, és ha valaki büntető vád alá kerül, akkor nem mond semmit egy ilyen esetben. Ám ha a nyilvánosságban elmondod, hogy ez egy ideológiailag motivált, szisztemetikus bűncselekménysor, akkor Szögi Lajost vagy Bándy Katát vágják a fejedhez – előbbi ugye indulatcselekmény volt, a másiknál a szexuális motivációt nehéz lenne tagadni. Tulajdonképpen a szélsőjobboldali közbeszéd uralja a diskurzust társadalmi szinten. Miért nem vezethet társadalmi katarzishoz?
BA: Első megállapításom, hogy a gyilkosságsorozat ténye ma passzé. Messze nem érintette meg a magyar társadalom zömét, mivel a cigánykép, ahogyan erről már beszéltünk, olyan amilyen, alapvetően negatív sztereotípiákat hordoz. A per meg nem ad anyagot az esti híradó számára, ritmusa annyira vonszolt, a vádlottak személyisége meg annyira szürke, hétköznapi, hogy nem tudja életbe tartani a populáris érdeklődést. Nem szokásom szembedicsérni, de ha néha-néha nem jelenne meg tőled a perről szóló beszámoló, vagy tényfeltáró cikk, még ennyire sem tudnánk a per lefolyásáról, a gyilkosok valóságos motivációiról, lehetséges kapcsolati rendszerükről.
Azért sem vezetett társadalmi katarzishoz a rasszista gyilkosságsorozat, mert cigány egyének részéről megvalósított apró, vagy akár emberéletet veszélyeztető bűntettek tudatosan és szisztematikusan etnicizálódnak a neo-nácik sikeresen genetikai alapúvá tett diskurzusában. A kollektív bűnösség elfogadtatása különben sem nehéz feladat olyan társadalomban, amelyben múlt rendszerekben akár zsidókat, akár burzsujokat en bloc tettek meg minden baj okozóinak, de adott esetben rácokat, tótókat, svábokat is, csak ne kelljen saját bűneinkkel szembenézni.
Van azonban a történetnek másik oldala is, legalábbis ahogyan én látom. Számomra meglepő volt a cigány oldalról az a majdnem fatalistának nevezhető magatartás, reakció(hiány), amely a sorozatot kísérte. Egy-egy emblematikus szertartás, mint amilyet Tatárszentgyörgyön éltünk meg, mintha kimerítette volna a gyász szimbolikus aktusával a reakciókészséget. A sorozat idején tudunk rövid ideig tartó önvédelmi virrasztásokról imitt-amott falvak cigány lakta negyedeiben, de a roma szervezetek, helyiek vagy országosak, mintha nem vonták volna le a tanulságot a reális veszélyből. Nem tudok arról, hogy létrejött volna, ha más nem, információs önvédelmi háló, vagy horribile dictu tiltakozó tömegtüntetések.
A képhez tartozik, hogy a többségi civilek pro-roma szeletei újkeletűek és pozícióik alig észlelhetőek a közéletben. Nem kívánok kitérni a szocialisták magatartására, mivel az utolsó választások adatai alapján világossá vált, hogy főleg észak-keleten tagságuk és szimpatizánsaik inkább a Jobbikban találták meg az azonosulást a cigányokat illetően. Az általad említett katarzis elmaradását talán szétszakadó társadalmi szövetünk szolidaritási, demokratikus ethosz deficitjében keresendő.
VBA: Hogyan lehet változtatni, hogyan lehet elkötelezett roma értelmiséget létrehozni, akiknek nem az lenne a feladata, hogy teljes integráció és a származás megtagadása felé tolják a romákat, illetve személyes eltávolodásuk a roma társadalomtól, ez is egy kérdés.
BA: A rendszerváltás óta a roma értelmiség számszerű növekedése vitathatatlan tény. Ösztöndíjrendszerek, felzárkóztató programok - legyenek azok államiak vagy civilek (jelesen Sorosék, a Romaversitas) - százával öntötték magukból a felsőoktatásba a roma fiatalokat. Mind többen diplomát is szereznek. Úgy gondolom nem mennyiségi, minőségi a probléma. A rendszer egyik nagy hiányossága, hogy bürokrata módon kipipálják a feladat teljesítését, de nincs semmilyen követési rendszer. Így az egyéni utak nem kapcsolódnak a közösségi igényekhez. Az utóbbi években etnikai kvóták jelentek meg az állami és nemzetközi intézményekben, így a nyelvet tudó diplomások viszonylag könnyen jutnak zsíros állásokhoz az apparátusokban. Sokan azért maradnak távol a roma szervezetektől, mert nem ajánlanak sem intellektuális, sem anyagi karriert, ezek vezetői meg sokszor a nyolc osztályt végzettek közé tartozván nem értékelik az új potenciált. A fő gondot abban látom, és erről már beszéltem, hogy nem állt össze, nem alakult ki a pozitív roma tudat az általánosan, mind mélyebbre süllyedő romának tartott lakosságban.
A modern roma értelmiség, a régivel karöltve továbbra is foglya az alapvető problémának: '90 óta a roma mozgalom atomizáltsága, belső konfliktusai, - nem kevésbé a cigány önkormányzati rendszer bürokratikus, eszköz- és hatalomhiányos volta, a regnáló kormányoktól való függősége - eltorzították a demokratikus civil szervezkedés alapvető játékszabályait. Nem meglepő ez esetükben, ha a többségi civil világ, amely elvben példát mutathatott volna, az úgynevezett nonprofit orientációt, a pályázati pénzekre való koncentrálást preferálta a hatalom demokratikus kontrollja helyett.
Ez azonban csak a külső feltételek vizsgálata. Mivel a rendszerváltó és az azt követő roma elit az új helyzetben, vízió hiányában, nem volt képes jövőképet kialakítani a romák, mint etnikum lehetséges helyéről és szerepéről a demokráciában, képtelen volt arra is, hogy - egy idealizált összroma fantomképen túl - pozitív öntudatot, szolidaritást, polgárjogi ethoszt fejlesszen és erősítsen a roma lakosságban. Óriási, generációk aktivistáinak feladata ez, különösen ha figyelembe vesszük a kirekesztés, marginalizáltság történelmi súlyát a cigányságon. Ha azonban az elit perspektívája az önjelölt képviselők funkciójának ellátásában merült ki, és a helyi roma közösségek élete csak politikai érvelésüket szolgálta, akkor nem véletlen húsz év kudarcáról beszélni.
A romák zömének tragikus helyzetéért természetesen nem lehet egyszerűen elitjét felelőssé tenni. Politikai osztályunk, a lakosság szimpátiahiánya, a korrupció növekedése pont annyira, ha nem inkább tehetők felelőssé. A PC-ség azonban megakadályozta a kritikai látást és termékeny viták nyílt terét, amivel biztosan nem segítette a roma mozgalom egészséges fejlődését. Elnézést a hosszadalmas és általánosító válaszért, azonban itt látom a kutyát eltemetve, és mint annyi más sorskérdésünk esetében, ennek kibeszélésével is tartozunk magunknak. Hiányában véres következményekre is számíthatunk, ha már nem késtünk el.
VBA: Ez megint csak egy polgárháborús irányba mutató dolog. Bár előbb-utóbb borítékolhatóan létrejön egy szervezett roma polgárőrség is a magyar gárdával szemben. (Az interjú augusztusban készült, még - az utólag hőzöngésnek bizonyult - "Daflics ezredes"-féle pécsi roma gárda zászlóbontása előtt - a szerk.)
BA: Gyöngyöspatán azért valami történt. Egyik este elszakadt a cérna a romáknál, ráijesztettek a fekete ingesekre és majdnem tettlegességgé fajult a helyzet. Pontosan ahhoz kell a szervezettség, hogy készek legyenek az önvédelemre, de ne szakadjon el a cérna. A másik oldalon meg olyan vasfegyelem észlelhető, amely bár teljes tudatossággal provokál a roma negyedekben, legalábbis eddig, tartózkodni látszik a közvetlen fizikai agressziótól. Azzal magyarázom ezt a taktikát, hogy pártként a Jobbik el kívánja kerülni a törvénytelenség vádját, a delegitimáció veszélyét. Lehet, hogy tévesen ítélem meg taktikájukat, és hogy még eljön a bikacsökök ideje. Ez a benyomásom azonban onnan datálódik, hogy végignéztem a Gárda és a többi szabadcsapat 2007 decemberében, Tatárszentgyörgyön szervezett első látványos, egyenruhás vonulását. Mivel a rendőrség megakadályozta a cigány negyedben tervezett masírozást, a főtéren, katonai századokban, mozdulatlan harcosokat láttam, akik rezdületlenül arccal hallgatták vezéreik pocskondiázó, bődületes beszédeit a cigány bűnözésről, a „vérfertőzés útján degenerálódott” fajzatról. Érezhető volt, várták a parancsot a támadásra. Ez azonban nem következett be, a cigány verés elmaradt. A frusztráltság legkisebb jelét sem mutatva, az elvonulás pont olyan fegyelmezetten ment végbe, mint az érkezés. Bevallom, az élmény mélyen elgondolkoztatott.
Az egymást követő kormányok rövid és hosszú távú roma stratégiák csődöt mondtak. A „Roma évtized“ programjából már több mint a felén túl vagyunk, és az európai pénzek sem érték el célközönségüket. Lakosságunk hat-hét százalékának elkeseredése, kilátástalansága arányosan nőtt, a közösségek közti feszültséggel. Cigányokat gyilkolnak, a fekete gárdisták halállal fenyegetnek asszonyokat, gyerekeket. A mostani kormány legújabb stratégiájának végrehajtását főleg a belügyi szervek kontrolljára bízzák. Mit várjunk?
VBA: És mekkora sztárolással adták el ezt a roma programot az uniós elnökség alatt…
BA: Semmi új nincs a nap alatt. Továbbra is, ha talán árnyaltabban, retorikájában határozottabban, de ugyanarra a négy pillére épül az „Európai roma stratégia“ és elvárja a tagországok erőteljes aktivizálást a problémakezelésben. Ezek a pillérek közismertek: munkahely, oktatás, lakhatás és egészség, azonban sikeresebb végrehajtás esetén is csak a probléma felületét érintik. Ha valóban komolyan gondolják a kormányok, akkor anélkül, hogy a növekvő diszkriminációnak gátat vetnének, és a lakossággal megértetnék, hogy a romákat a hidegben hagyni, nem is olyan hosszú távon, az egész társadalom jövőjét veszélyezteti, továbbra is a neonácik fogják uralni a közbeszédet. Mementóként jegyzem meg, hogy amikor Johnson elnöknek szembe kellett néznie a déli államokban a feketék iskolai integrációját akadályozó megmozdulásokkal, leküldte a Nemzeti Gárdát, hogy érvényt szerezzen a törvénynek. Ez meg is történt és ma Obama ül a Fehér Házban. Tudjuk, nem vagyunk Amerikában, de naivitás feltételezni, hogy ha cinkos módon továbbra is megtorolatatlanul lehet a neonáciknak szabadon grasszálnia országszerte, egyszer csak a cérna valóban elszakad.
A bejegyzésben látható kép innen származik.
Post scriptum: Az interjú elkészülte után kapott nyilvánosságot a pécsi roma gárda megalakulásáról felröppent hír. Utólag kérdeztük meg Bíró Andrást ezzel kapcsolatban.
VBA: És mit szólsz a „Daflics ezredes“ fémjelenzte pécsi roma gárdáshoz?
BA: Az „ezredes” infantilis, átgondolatlan szerepjátszásában szerintem érzékelni kell, hogy a romák egyikében-másikában mégis felmerül a kérdés: ha nekik szabad bennünket fenyegetni, gyilkolni, akkor nekünk miért nem szabad magunkat megvédeni? Legitim kérdés ez, amelyre azonban a Háry János-típusú válasz, - mint amilyen a pécsi romáé is – komolytalan kísérlet. Mellékesen felvetődik a kérdés, miért tud a m.kir. rendőrség egy nyilvánvalóan operettjellegű kósza hírre pillanatok alatt operatíve reagálni, amikor 2007 óta folyó neonáci terrorcselekmények kapcsán ennyire visszafogottan viselkedik? A kutatókra hagynám a kérdés tényszerű megválaszolását. Bennem azonban él a gyanú, hogy nem is veszik olyan rossz néven, ha valaki helyettük ráncba szedi ezt a „csürhét”.
