Alább közöljük Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány kérésére készült "Cigánynak lenni Magyarországon" 2009-es évre vonatkozó kiadványában megjelent szöveg második részét.
Cigányirtás Magyarországon – a valóra vált Oláh Action
Szombat este újabb ház gyulladt ki Tatárszentgyörgyön ismeretlen körülmények között, nem messze a hétfői tragédia helyszínétől; a tűzben senki nem sérült meg, mert a ház üres volt. Raffael Gyula, a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) Pest megyei elnöke azt mondta, Molotov-koktélt dobtak a házra, majd a tettesek egy szürke terepjáróval elmenekültek. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese cáfolta azt a korábban elterjedt hírt, hogy a rendőrök megtalálták a meneküléshez használt terepjárót. Mint mondta, sem járművet, sem személyt nem találtak az eseménnyel összefüggésben. A tűzoltóság eloltotta a tüzet és a megyei rendőr-főkapitányság forrónyomos csoportjával közösen vizsgálta, mi okozhatta a lángokat. A házat 100 méteres körben kordonnal azonnal lezárták. Zoltán Ferenc Pest megyei katasztrófavédelmi igazgató a helyszínen lévő újságíróknak azt mondta: az épületben minden kétséget kizárólag beazonosították a tűzfészket. Ez alapján kijelenthető, hogy a lángok a konyhában csaptak fel, ahol egy elektromos fűtőberendezés is működött. A vizsgálat során a szakemberek semmiféle égést gyorsító anyagot nem találtak, így nagy biztonsággal kizárható az idegenkezűség lehetősége.
Katolikus szertartással, cigány szokás szerint zeneszó kíséretében március 3–án vettek végső búcsút a 27 éves apától és ötéves kisfiától a helyi temetőben. A búcsúztatásán mintegy ötezren, köztük parlamenti politikusok, neves zenészek, színészek, jogvédők, civil szervezetek vezetői, és közéleti személyiségek részt. A ravatalnál és a sírgödör mellett a 100 Tagú Cigányzenekar 35 tagja húzta a cigány szokás szerinti búcsúmuzsikát. A koporsó mellett lerótta tiszteletét a kormányt képviselő Szűcs Erika szociális miniszter, a cigányság nevében pedig Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke. A temetésen valamennyi parlamenti párt képviseltette magát. A brutális támadás két áldozatát, apát és kisfiát egy közös, mahagóni koporsóba helyezték, a kisfiú arcát és testét szemfedéllel letakarták, és édesapja karjaiba fektették.
Március 11-re elkészült a három minisztérium jelentése, és az összefoglaló tárcajelentésekből megállapítható, hogy az eljárásban mind a rendőri, mind az egészségügyi résztvevők, mind a tűzvizsgálók között vannak olyanok, akik szakmai vagy eljárási hibát követtek el. Daróczi Dávid akkori kormányszóvivő közlése szerint fegyelmi eljárás indult a helyszínen végig jelen lévő bűnügyi osztályvezető és a tűzvizsgáló ellen a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság ügyében, a háziorvos azonban nem hibázott. Az Országos Mentőszolgálat budapesti irányító csoportja megfelelően működött, a szolgálat ceglédi csoportjának munkája azonban nem volt megfelelő. Az helyes volt, hogy a helyszínhez legközelebbi állomásról azonnal indítottak egy mentőt, a második mentő azonban késve indult - állapítja meg a jelentés. Mindkét mentőegységre igaz - mondta Daróczi Dávid -, hogy az elvárhatónál hosszabb idő alatt tette meg a helyszínhez vezető utat. Hogy ez miért történt, annak megállapítására az egészségügyi miniszter vizsgálatot kezdeményezett - mondta a kormányszóvivő. A jelentés szerint az Országos Mentőszolgálat munkatársai szakszerűen jártak el, elláttak és kórházba szállítottak három sérültet, a mentésben közvetlenül részt vevő munkatársak személyes, szakmai munkajogi felelősségre vonása nem indokolt - áll a jelentésben. A háziorvos - a korábbi feltételezésekkel ellentétben - nem követett el hibát, ő a rá irányadó szakmai szabályokat figyelembe véve látta el feladatát, amelyet az országos szakfelügyelő főorvos és a független igazságügyi orvos szakértő véleménye is alátámasztott. "A halál megállapításával összefüggő, feladatkörébe tartozó egészségügyi szakfelügyeletet megfelelő színvonalon végezte el, a halál okának megállapítására vonatkozó további vizsgálatokra tett javaslata helyes volt" - mondta Daróczi Dávid. A tűzoltók az oltás során szakszerűen jártak el, azonban a tűzvizsgáló vélhetően nem kellő felkészültséggel és körültekintéssel állapította meg a tűz okát, azaz vélelmezte a tűz keletkezési okát még a tűzvizsgálat lezárulta előtt, és csak két nappal később rendelt ki független tűzvédelmi szakértőt. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a tűzvizsgálóval szemben fegyelmi eljárást kezdeményezett az dabasi képviselő-testületnél. A jelentés szerint a helyszínbiztosítást végző közrendőrök nem mulasztottak. A rendőrség ugyanakkor nem kellő körültekintéssel bonyolította le a helyszíni szemlét, ezért csak megkésve állapította meg a kettős gyilkosságot. A helyszíni szemlét és az adatgyűjtést végrehajtó készenléti szolgálat tagjai szakszerűtlenül jártak el, a rendőri szervek közül a legsúlyosabb felelősség a helyszínen végig jelenlévő, intézkedéseket irányító bűnügyi osztályvezetőt terheli, mert megszegte a bűnügyi helyszínelés szabályait. Ezért ellene a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság fegyelmi eljárást indított.
Az Európai Romák és Utazók Fórumának elnöke négy napon keresztül delegációjával végigjárta a romák elleni magyarországi támadások helyszíneit, találkozott állami és civil szervezeti vezetőkkel, és a tapasztalatait összegző, március 12-én tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: felmerült a gyanú, hogy a romák elleni fegyveres támadások elkövetői állami támogatást is élveznek, ezért a legfőbb ügyész bevonásával független speciális egységnek kell nyomoznia a bűncselekmények elkövetői ellen. Rudko Kawczynski, a strasbourgi székhelyű, másfél ezer civil szervezetet tömörítő európai roma szervezet elnöke a korábbi kezdetleges támadások után ma már jól megszervezett és koordinált bűncselekményekről van szó, és ezért a rendőrség okolható, mert nem fogta el az elkövetőket, sőt - mint mondta: mulasztásával vagy tudatosan - használhatatlanná tett bizonyítékokat. A támadások miatt a romák nem érzik biztonságban magukat, a nyomozások a legrosszabb szappanoperát idézik - fűzte hozzá, a támadásokat az 1960-as évekbeli amerikai Ku-Klux-Klan-akciókhoz hasonlítva. A támadások helyszínein szerzett tapasztalatairól szólva azt mondta: sokkolta az agresszió mértéke. Az erőszak ördögi köréből ki kell törni, meg kell nyugtatni az embereket, és elfogni az elkövetőket, majd példásan megbüntetni őket, függetlenül attól, hogy romáról, rendőrről, vagy bárki másról van szó.
2009. március 6. - A Zala megyei Bocföldén hajnalban Molotov-koktélt dobtak egy romák lakta házra. A támadásban senki sem sérült meg.
2009. április 7. - Tatárszentgyörgyön felgyújtották a helyi cigány önkormányzat elnökhelyettesének házát, a tűzben senki nem sérült meg. A vizsgálat után a rendőrség nem zárta ki, hogy a tulajdonosnak érdekében állhatott a tűzeset, de fennállt a bosszú lehetősége, illetve a rasszista motívum is. A hatóságok szerint biztosítási csalás miatt gyújtott fel házát a roma vezető.
2009. április 22. – Egyetlen lövéssel agyonlőtték az éjszakai műszakba induló 54 éves Kóka Jenőt háza udvarán a Szabolcs megyei Tiszalök Újtelepén, a Nefelejcs utcában. A roma férfit szívtájékon érte a lövés, a riasztott orvosok és a mentők erőfeszítései ellenére a helyszínen életét vesztette. Juhász Ferenc, a szabolcsi kisváros országgyűlési képviselője és Teleki László meglátogatta a családot, és újságíróknak azt mondták: több mint megdöbbentő és elgondolkodtató, hogy Magyarországon emberek szegődtek el romák gyilkolására, s hidegvérrel öltek Tatárszentgyörgyön, Nagycsécsen, majd mostTiszalökön is. A rendőrség nem zárta ki, hogy összefüggés van a tiszalöki gyilkosság és más, romák sérelmére elkövetett támadások között, és tízmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke a helyszínen tájékozódva azt hangsúlyozta: az újabb döbbenetes eset után mindenkinek, így a politikának is el kell gondolkodnia a hogyan továbbról, és végre össze kell fogni a "beteges ámokfutás megállítására". Bejelentette: az OCÖ saját halottjának tekinti a lelőtt Kóka Jenőt, és gondoskodik temetéséről. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője sajtótájékoztatóján a gyilkossággal kapcsolatban azt mondta, amíg a kormánypárti képviselők bojkottálják, és lehetetlenné teszik a Fidesz által javasolt "három csapás törvény" elfogadását és életbe lépését, addig cinkosok és hibásak az ilyen esetekben. Úgy vélekedett, hogy egy országban, ahol előfordulhatnak olyan esetek, mint amilyen előfordult például Veszprémben, Olaszliszkán, Tatárszentgyörgyön, Nagycsécsen vagy éppen most Tiszalökön, ott a kormány alkalmatlan arra, hogy biztosítsa a védelem jogát az embereknek.
A gyilkosság után mindenki eredményeket követelt a rendőrségtől. Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban az a két DNS-minta, amelyet a romák elleni támadássorozat egyik helyszínén rögzített a rendőrség. Hogy melyik támadás közelében gyűjtötték be az adatokat, azt nem árulta el. Bencze József annyit elmondott, a kriminalisztikai jegyek alapján összefüggésbe hozható esetek alkalmasak voltak arra, hogy kialakítsák az elkövetők pszichológiai profilját, és olyan bizonyítékokat rögzítsenek, amelyek elfogásuk esetén egyértelműen bizonyítékként szolgálhatnak. Hozzátette: az elkövetéseket jellemző profiljegyek alapján a rendőrség azt feltételezi, hogy még ha egy személy is adja le a lövést, az elkövetés mögött több személy van, ezt egyébként az egyik helyszínen hátrahagyott bizonyítékok is alátámasztják. Ez az elkövető rendkívül elvetemült, a fegyverforgatáshoz jól értő, és az éjjeli és egyéb terepen is jól mozgó, ebben a tekintetben felkészült vagy valamilyen úton felkészített személy, aki nem riad vissza emberre is ráfogni a fegyvert, azzal a szándékkal, hogy megölje. Beszámolt arról, hogy körülbelül tízezer olyan embert ellenőriztek valamilyen módon, akik az elkövetés idején a helyszínek közelében megjelentek, körülbelül kétezer embert meg is hallgattak és több száz óra videóanyagot elemeztek. Véleménye szerint érthető és jogos a romák félelme, amely - mint fogalmazott - esetenként önbíráskodásba is átcsap, de nagyon fontosnak tartja, hogy a bízzanak abban, a rendőrség megtesz mindent a felderítés érdekében.
Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP választmányának ülésén úgy fogalmazott: a Tiszalökön történt újabb, cigány polgártársunk meggyilkolása egy sorozat része, és bármi is legyen a motivációja, a Magyar Köztársaság ellen elkövetett szégyenleges, állatias cselekedet volt, és az újabb gyilkosság alávaló, alattomos, orvul elkövetett tett.
Bencze József április 25-én bejelentette: Ötvenmillió forintra emeli a romák elleni, halálos áldozatokkal járó fegyveres támadások nyomravezetői díját. Ez a magyar kriminalisztikában a legmagasabb összeg, amit valaha felajánlottak. Az országos rendőrfőkapitány a fővárosi rendőrnapon az MTI-vel közölte azt is: a nagycsécsi, a tatárszentgyörgyi és a tiszalöki bűncselekmények összefüggnek, azonos az elkövetői kör, ezért a korábban kitűzött 10-10 millió forintos nyomravezetői díjat egységesíti, és 50 millió forintra emeli. A magyar rendőrség a szomszédos országok társszerveitől is kért segítséget. Vizsgálták, hogy hasonló körülmények között történtek-e bűncselekmények, de konkrét hasonlóságot nem fedeztek fel. Az országos főkapitány szerint ezeket a támadásokat minden bizonnyal etnikai alapon hajtották végre, ugyanis a korábbi, más jellegű felvetések, például uzsoraügylet, leszámolás, személyes konfliktus nem jöhet szóba. A profilalkotásban nagy segítséget kaptak a külföldi szakemberektől, így kirajzolódott, hogy az elkövetői kör kikből állhat. Bencze József szerint az 50 millió forintos nyomravezetői díj már kellő motiváció lehet, hogy a csoport eddig mélyen hallgató tagjai, vagy információval rendelkezők bejelentést tegyenek a rendőrségen.
A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom és a Roma Polgárjogi Alapítvány gyertyás megemlékezéssel egybekötött demonstrációt tartott április 27-én a Teve utcai rendőrpalota előtt, és egy petíciót adtak át a rendőri vezetőknek, amelyben azt követelik, a rendőrség hetente tájékoztassa a közvéleményt a nyomozás állásáról, 24 órás, állandó szolgálatot állítsanak a roma telepek szélére, illetve tudatosítsák, hogy a romák elleni támadás felderítése az egész társadalom ügye. A demonstráción ott volt Kóka Jenő özvegye mellett több családtagjai is. Házi István vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója miután átvette a petíciót, bejelentette: harminc fővel megemelte a romák elleni fegyveres és Molotov-koktélos támadásokat vizsgáló nyomozócsoport létszámát, így már száz szakember próbálja felderíteni az öt ember életét követelő gyilkosságok elkövetőit.
Kóka Jenő 54 éves gyógyszergyári gépkezelőt Tiszalökön, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros köztemetőjében április 29-én temették el. A temetőben több mint ezer ember búcsúzott el az áldozattól, köztük a kormány képviseletében Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott. A parlamenti pártok képviselői és a cigány szervezek vezetői is ott voltak a temetésen. Így Juhász Ferenc az MSZP-től, Béki Gabriella, Gusztos Péter, Gulyás József az SZDSZ-től, Farkas Flórián a Fidesztől, valamint Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat és Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke is. Ugyancsak lerótta kegyeletét a koporsónál Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter május 4-én jelentette be, hogy személyes kezdeményezésére a magyar nyomozók segítséget kérnek az FBI-tól a romagyilkosságokfelderítéséhez. Ugyanezen a napon Bencze József országos rendőrfőkapitány megerősítette a hírt.
2009. május 5. - Ismeretlenek rálőttek egy cigányok lakta házra a Somogy megyei Táska nevű településen; a cigánysor utolsó házát négy lövés érte, senki sem sérült meg. A keddre virradóra történt támadás során két lövedék az ablakon át hatolt az épületbe, míg a másik két lövedék a falba fúródott – mondta el kedden késő este Horváth Gyula, a szomszédos, Lengyeltóti település roma civil szervezeti vezetője az MTI-nek. Szemtanúk elmondása alapján tudatta, hogy, egy kisebb fekete autóból adták le a lövéseket a cigánysor utolsó házára, majd az ismeretlen támadók elmenekültek. A lövöldözéssel kapcsolatban az MTI megkeresésére a Somogy megyei rendőrség szóvivője többször megismételve azt mondta: „ezzel kapcsolatban semmit nem tudok mondani”. Bíró Gábor százados arra sem kívánt válaszolni, hogy a megyében folytatnak-e ilyen ügyben nyomozást. Szintén nem kívánt nyilatkozni az ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság sem. Másnap délután a szóvivő azt közölte: a jelenlegi adatok alapján nem látszik összefüggés a táskai eset és az elmúlt időszakban történt, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által vizsgált bűncselekmények között. (Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter május 4-én jelentette be Budapesten, hogy személyes kezdeményezésére a magyar nyomozók segítséget kérnek az FBI-tól a romagyilkosságok felderítéséhez. Ugyanezen a napon Bencze József országos rendőrfőkapitány megerősítette a hírt. Május 8-án Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója az MTI kérdésére szintén az FBI-nyomozók "bevetéséről" tett említést.)
2009. május 27. - Egy besurranó támadó megvagdosta egy ház lakóit a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Abádszalókon hajnalban, a többi lakó a támadót elfogta. A megsebesített házigazda, P. Csaba a helyszínen az MTI-nek elmondta: támadójuk surranót, terepszínű nadrágot és "izompólót" viselt, az oldalán pisztolytáska lógott. Az abban lévő fegyvert nem használta, ám az a csetepaté közben kiesett a lakásban. A támadó hajnali fél kettő körül, a kapun átmászva jutott be a Szivárvány utcai házba. Itt egy borotvapengével kivágta a szúnyoghálót, majd álmában próbálta elvágni a feleségével és 2,5 éves kisfiával ágyban fekvő házigazda torkát. A férfin összesen hét sebet ejtett a pengével, az egyik sérülést a nyakán okozta. Eközben az asszony férje védelmére kelt és a 28 éves családfő ugyancsak a házban élő édesapja is a férfi segítségére sietett. Így sikerült megfékezniük a behatolót, aki maga is megsérült. A dulakodásban a feleség a lábán szerzett könnyebb sérüléseket. Mindhármukat kórházba szállították.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter az aznapi kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva kijelentette: egyetlen rendészeti szervnek sem tagja az abádszalóki családot megtámadó férfi.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság délutáni közleménye szerint az elkövető borotvával támadt az alvó 28 éves férfira és 27 éves feleségére, akikkel egy szobában tartózkodott kisgyermekük is. A dulakodásra felébredt a család többi tagja, akik lefogták és a helyszínen visszatartották a támadót. Mentőt hívtak, akik a helyszínre érkezve értesítették a rendőrséget. A rendőrök pár percen belül a helyszínre érkeztek, a helyszíni szemle során lefoglalták a 46 éves támadónál és a megtámadottak által a védekezéskor használt különféle eszközöket. A helyszínről öt embert szállítottak kórházba, köztük az elkövetőt, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A házaspár a támadásban nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. Ők kórházban való ellátásuk után lakásukra távozhattak. A rendőrség a bűncselekmény indítékáról azt közölte: alaposan feltételezhető, hogy egy korábbi betöréses lopással kapcsolatos elszámolási szándék lehetett a támadó indítéka. Az elkövető azt vélelmezte, hogy a mostani sértett betörést követett el. A rendőrség közlése szerint azonban erre vonatkozó információik nincsenek a rendőröknek. A 46 éves abádszalóki férfi ellen emberölés kísérlete miatt indult eljárás, ezért 5-15 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Ugyanakkor a jogos védelmi helyzetet indokolatlanul túllépő sértettekkel szemben is büntetőeljárás indult az ügy pontos körülményeinek tisztázása érdekében. Valamennyien szabadlábon védekezhetnek.
2009. május 29. - Égő benzines palackot talált egy dunaföldvári férfi háza ablakában, de az esetről a paksi rendőrkapitányság csak június 2-án adott tájékoztatást. Kuti István rendőrkapitány elmondta, hogy a bejelentés szerint füstszagra lett figyelmes péntek éjszaka a férfi. Az ablakpárkányon egy benzinnel töltött üveget talált, amiből egy égő cipőfűző lógott ki. A férfi eldobta az üveget az út túloldalára, majd bejelentést tett a rendőrségen. A paksi kapitányság vezetője hozzátette: nem történt károkozás, nyomot sem hagyott a cselekmény, amiről még nem tudják, hogy mekkora valós veszélyt jelentett. Ezt szakértők bevonásával vizsgálják. A kapitány megítélése szerint a mostani támadás, vagy figyelmeztetés nem vezethető vissza etnikai okokra, nem utal jel bosszúra vagy elszámolásra, de ezekre a kérdésekre a későbbi vizsgálat ad választ. A roma család nem a város szélén, hanem sűrűn lakott övezetben él, és a benzines üveget nem dobták be az ablakon, hanem a párkányra helyezték. A lakókörnyezetben senki nem lett figyelmes gyanús körülményre. A kapitány ennek ellenére fokozott járőrszolgálatot rendelt el. A rendőrség közveszély okozás miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást.
2009. május 30. - Molotov-koktélt dobtak hajnalban egy házra a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldogkőváralján, személyi sérülés nem történt. A rendőrség szerint az eset nem tartozik a romák elleni közelmúltbeli Molotov-koktélos támadások sorába.
2009. június 13. – A Borsod megyei Kazincbarcikán megkéseltek egy 18 éves roma férfit, aki kórházba szállítása után életét vesztette. A rendőrség szerint garázdaság, egy szórakozóhelyi összeszólalkozás előzte meg a halált okozó testi sértést, ezért nem kapcsolható össze a korábban az országban a romák sérelmére elkövetett más bűnesetekkel.
2009. június 17. - Riasztófegyverrel állon lőttek egy utcán várakozó roma férfit Nagykanizsán. A sértett, B. Zoltán egy nagykanizsai középület előtt, az utcán édesanyjára várt még június 7-én, vasárnap délután. Elmondása alapján egy fiatal, fekete bakancsos, fekete ruhás, fekete baseball sapkás férfi jött felé, aki furcsán bámult rá, mivel nagyon sötét bőre van. A középkorú roma férfi azt mondta: a fiatalember ordítani és durván káromkodni kezdett, hogy miért nézi őt. Ezután hirtelen az oldalán viselt valamilyen tartóból elővett egy fegyvert, azzal a mozdulattal fel is húzta, és rászegezte. A sértett elmondása szerint a fegyver után nyúlt, hogy elvegye a támadótól, aki azonban azonnal elsütötte azt. A lövés az állán érte, nagyjából százforintos nagyságú sebet okozva. A támadó elfutott, a meglőtt férfihez rendőrt hívtak, majd kórházba szállították. A történtekkel kapcsolatban Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek annyit mondott: valóban történt olyan eset, amikor egy férfi egy másikat az utcán riasztófegyverrel meglőtt, a nagykanizsai rendőrök súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoznak az ügyben.
2009. augusztus 3. - A Szabolcs megyei Kislétán, a Bocskai utca negyedik házában éjfél környékén a házba berontva sörétes fegyverrel agyonlőttek egy 45 éves nőt, 13 éves kislányát életveszélyesen megsebesítették. A bűncselekményt az áldozat testvére vette észre, amikor reggel háromnegyed öt tájban érkeztek a házhoz, hogy munkába vigye az asszonyt. A családtagok napszámba jártak dohány törni. Mivel a telefont hajnali négy óra körül az anya nem vette fel, dudáltak a ház előtt, de nem jött ki senki, ezért bementek az épületbe, és ekkor a rokonok a véres kislányt a szoba előterében találták, édesanyja pedig holtan feküdt a szobában. A rendőrségre egy nappal a roma holokauszt emléknapja után, hétfő hajnalban, 4 óra 50 perckor érkezett bejelentés, hogy egy asszonyt agyonlőttek, és egy gyermek súlyosan megsérült. A támadók valószínűleg éjjel egy óra körül érkezhettek a családi házhoz, majd az ablakon át rálőttek az épületre. A lövést követően a bejárati ajtót betörve rontottak be a házba és két vadászpuskával tüzet nyitottak a bent tartózkodókra.
Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott még aznap meglátogatta a nyíregyházi kórházba került 13 éves kislányt, akinek felsőtestébe több mint száz sörét fúródott. A kislány állandó rendőri védelmet kapott a kórházban, ahol hat órás, életmentő műtéteket hajtottak rajta végre.
Az SZDSZ a gyilkosságot követően az Országgyűlés rendkívüli ülésének azonnali összehívását kérte a kormánytól a romák elleni fegyveres merényletek ügyében. A liberális párt egyúttal felszólította Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy a nyilvánosság és a parlament előtt adjon számot a támadások felderítésére hónapokkal ezelőtt felállított nyomozócsoport munkájáról. Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője közleményben úgy reagált a történtekre, hogy pártja elvárja a rendőrségtől, hogy mielőbb eredményt mutasson fel a megdöbbentő kislétai gyilkosság ügyében. A fideszes politikus szerint a gyilkosok felkutatása és megbüntetése nem a parlament, hanem a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok feladata. Az OCÖ elnöke személyes tájékoztatást kér a megyei rendőrfőkapitánytól a kislétai gyilkossággal kapcsolatban. Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott pedig Bencze József országos rendőrfőkapitánytól kért azonnali tájékoztatást. Az MCF Roma Összefogás Párt pedig bejelentette, hogy nemzetközi emberjogi és jogvédő szervezetekhez fordulnak segítségért, mert tovább folytatódnak a romák elleni gyilkos támadások és amíg az elkövetőket nem fogják el, egyetlen cigány sem lehet biztonságban.
Bencze József országos rendőrfőkapitány az MTI-nek adott interjújában bejelentette: százmillió forintra emelte a romák elleni támadások ügyében kitűzött nyomravezetői díjat. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter hétfő estére magához rendelte az ORFK vezetőit, hogy személyesen tájékozódjon a romák elleni támadásokkal kapcsolatos nyomozás állásáról és a hétfőn történt kislétai gyilkosságról. A találkozó után a miniszter újságíróknak azt mondta: nincs itt az ideje a minden részletre kiterjedő tájékoztatásnak a romák elleni támadások nyomozásának állásáról.
Bajnai Gordon miniszterelnök a szerdai kormányülés utánra magához rendelte az igazságügyi és rendészeti minisztert, a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjét, illetve az országos rendőrfőkapitányt, hogy első kézből tájékozódjon a kislétai gyilkosságról, illetve arról, hogy a romagyilkosságok ügyében az elmúlt hónapokban történt-e előrelépés. Sólyom László pedig munkatalálkozón kért tájékoztatást a kormányfőtől arról, hogyan áll a nyomozás a kislétai gyilkosság ügyében. A romák elleni támadások miatt eddig példátlan, széles körű politikai és társadalmi egyeztetést kezdeményezett valamennyi érintett államigazgatási hivatal és kisebbségi szervezet. Az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke csütörtökre összehívta a testület tanácskozását, amelyen meghallgatják majd az igazságügyi és rendészeti minisztert. A romák elleni támadások miatt az Országos Cigány Önkormányzat is egyeztetést kezdeményezett a roma vezetők körében. Kolompár Orbán így megbeszélésre hívta Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízottat, MSZP-s országgyűlési képviselőt, Farkas Flóriánt, a Lungo Drom elnökét, fideszes országgyűlési képviselőt, Makai Istvánt, a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnökét és Daróczi Ágnest, a Phralipe elnökhelyettesét.
Szanyi Tibor szocialista országgyűlés képviselő a Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján a romák elleni támadások ügyében eddig hallgatott pártok, közjogi méltóságok megszólalását követelte az MSZP frakciója nevében.
A miniszterelnök a dolgozószobájában szerdán fogadta Bencze József országos rendőrfőkapitányt és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozásért felelős nyomozóját. Bajnai Gordon kijelentette: a kormány korlátok nélkül, minden segítséget megad a rendőrségnek a nyomozáshoz. Egy "védőháló" kiterjesztésére adott utasítást, hogy az esetleges következő támadásokról megvédjenek minden olyan települést, ahol nagy számban élnek romák.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai központjában Bencze József országos rendőrfőkapitány meghívására mintegy húsz roma vezető jelent meg a tájékoztató egyeztetésen. Az altábornagy a találkozón közölte: Kislétán használt fegyvert az elkövetők már korábban másik két helyszínen is használták. Elmondta: elemzik a kilenc bűncselekmény helyszínének és időpontjának közelében keletkezett több mint 4 millió adatot, valamint az elkövetési helyszínek közelében lévő autópályák felvételeit. Emellett 160 ezer olyan rendőri ellenőrzés adatait is elemzik, amelyek a bűncselekmények előtti és utáni héten keletkeztek. Az ügyek leírását megküldték az Europolnak és az Interpolnak, hogy ha tudnak hasonló ügyekről, tájékoztassák a magyar rendőrséget. A főkapitány azt mondta, hogy az elkövetők - akik bizonyos helyszíneken esetenként legalább négyen voltak, más helyszíneken egy, esetleg két elkövető nyomát tudták azonosítani -, komoly akarategységben dolgoztak addig, amíg be nem következett a nagycsécsi, első halálos eset. Ez az akarategység talán megtört - közölte. A rendőrség a nyomravezetőnek kitűzött 100 millió forinton felül felkínálta a vádalku, illetve a tanúvédelmi program nyújtotta lehetőségeket is.
A Népszabadság augusztus 6-án arról írt, hogy az FBI viselkedéskutatói a magyar rendőrség illetékeseinél sokkal kisebb esélyt adtak annak, hogy a romák gyilkosai kiképzett fegyverkezelők vagy az idegenlégiót, vagy valamelyik közeli háborút is megjárt fegyverforgatók, netán hivatásos vadászok lennének. Finszter Géza kriminológus az MTI-nek adott interjújában azt mondta, szerinte a romák elleni támadások elkövetői "világnézeti bűnözők": nem riadnak vissza az emberöléstől sem annak érdekében, hogy bomlasszák azt a társadalmat, amelynek értékrendjét elutasítják. Úgy fogalmazott: az elkövetők a belátási és akarati képesség birtokában vannak, tehát elmeorvosi szempontból beszámítható, normális emberek, ám a tettekben olyan rasszista "értékrend" jelenik meg, amely szerint vannak népcsoportok, amelyek kiirtásra érettek. Az áldozatokat nem is veszik emberszámba - tette hozzá. Finszter Géza szerint a "világnézeti bűnözés" mögött nem személyes érdek vagy érzelmi ok áll, hanem egy értékrend, amelyet az elkövető szembeállít az elfogadott renddel, és minden elkövet azért, hogy ez érvényesüljön. "Ezért számára nem gond, hogy embert kell ölni, mert az emberölés az ő értékeihez képest egy elhanyagolható epizód" - mondta. A szakember úgy nyilatkozott: nagyon nehezen lehet majd a nyomukra bukkanni, mert nagyon gondosan konspirálnak és választják ki a célpontokat, és könnyen menekülnek. Ez azt mutatja, hogy nem abba a kategóriába tartoznak, akik "mártíromságot akarnak vállalni", hanem ellenkezőleg: abban bíznak, hogy titokban marad a személyük, és így bomlaszthatják azt a társadalmat, amelynek az értékrendjét elutasítják. Münnich Iván pszichológus azonban úgy látta, hogy a tettesek motívumait illetően csak találgatni lehet, ezért nem érdemes egyértelműen kimondani, hogy ez rasszista cselekmény, várni kell, hogy ezt bizonyítsa a nyomozó hatóság.
2009. augusztus 5. - A Magyar Sziget elnevezésű rendezvényre tartó, "fehér Magyarországot" hirdető fiatalok egy terhes nőt és egy fiatal roma fiút vertek meg Verőcén.
A romák elleni támadások ügyében zárt ülést tartott az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága augusztus 6-án Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter mellett Bencze József országos rendőrfőkapitány és helyettese, Házi István, továbbá Iváncsik Imre titkosszolgálati államtitkár, Turi András, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára, Belovics Ervin, a legfőbb ügyész helyettese, Tóth Szabolcs, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgató-helyettese, Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője, Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője, valamint Kállai Ernő kisebbségi biztos és Teleki László, romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott részvételével. Az ülésen Kállai Ernő kisebbségi ombudsman felszólalásában azt javasolta a képviselőknek, hogy a romák elleni támadások ügyében állítsanak fel egy szakbizottságot, amelyen keresztül részletesebben lehetne tájékoztatni a közvéleményt az ügyek nyomozásának állásáról. Az országgyűlési biztos szerint ez azért lenne ésszerű és szükséges, mert az eseti bizottság tagjainak fele lehet külsős, így a munkában jogvédők és más civilek is szerepet kaphatnának, s megfelelő jogi háttérrel számon kérhetnék a rendvédelmi hatóságokon, hogyan teljesítik feladataikat, betartották-e ígéreteiket. Példaként említette az áldozatok rehabilitációját, a települések védelmében tett intézkedéseket. "Nem ad hoc jellegű főkapitányi tájékoztatásokra van szükség" - mondta a kisebbségi ombudsman, utalva a roma szervezetek részvételével előző nap tartott rendőrségi tanácskozásra. Draskovics Tibor az ülés után újságíróknak azt mondta: minden erőfeszítést, ami emberileg lehetséges, megtesz a rendőrség, hogy kézre kerítse a támadások elkövetőit, s biztos abban, hogy ez eredményre is fog vezetni. Közlése szerint a bizottsági ülés résztvevői egyetértettek abban, hogy politikai megfontolásoktól függetlenül minden segítséget meg kell adni a rendőrségnek ahhoz, hogy munkájukat végezhessék. Lázár János (Fidesz), a bizottság elnöke az ülés után úgy nyilatkozott: alapos, részletes tájékoztatást kapott a testület. Véleményük szerint azonban az elhangzottaknak csak töredéke volt szolgálati titok, ezért ha a Fidesz megkapja az állampolgárok támogatását, és kormányra kerül, mindent megtesz annak érdekében, hogy az ülés anyaga - a szolgálati titok kivételével - nyilvánossá váljon. Hozzátette, hogy bár a rendőrség a jelenlegi lehetőségeihez képest mindent megtesz az elkövetők felderítése érdekében, számára "aggasztó" a kormány hozzáállása a rendőrséghez, a miniszter pedig szerinte nem alkalmas arra, hogy felügyelje ezt a területet. Lázár János arra a kérdésre, hogy a külföldi titkosszolgálati szál kizárható-e a romák elleni támadások ügyében, közölte: az ülésen Iváncsik Imre titkosszolgálati államtitkár ezt "teljességgel kizárta", ám voltak képviselők, akik ennek kapcsán kételkedtek.
Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában összefogást szorgalmazott a romák elleni támadássorozat megfékezése érdekében, és a jövő hétre roma vezetőket hívott össze tanácskozásra. Úgy fogalmazott: össze kell fognia a romatársadalomnak, hogy befejeződjék a sárdobálás, a széthúzás, és nyomást kell gyakorolni a politikai pártokra, hogy közösen fékezzék meg a romák elleni terrorizmust. Mint hozzátette, szerinte a támadássorozatnak profi gyilkosok az elkövetői, ezért nem bízik gyors eredményben és nem zárja ki a cselekmények politikai motivációját sem.
Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) elnöke egy csütörtöki, budapesti egyeztetésen azt javasolta, hogy hozzanak létre nemzeti kerekasztalt a köztársasági elnök, a közjogi méltóságok, ellenzéki és kormánypárti vezetők, politikusok, valamint a történelmi egyházak, roma és nem roma szervezetek, továbbá a médiumok vezetőinek részvételével a demokratikus államrend megszilárdítása, a nemzeti béke megőrzése érdekében. Emellett az államfő vezetésével tartsanak antirasszista felvonulást, tüntetést.
Miközben a kislétai temetőben mintegy ezer ember részvételével eltemették a 45 éves Balogh Máriát - ahol jelen volt Molnár Csaba kancelláriaminiszter, Korózs Lajos, a szociális minisztérium államtitkára és Teleki László, romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott mellett a parlamenti pártok képviselői is – a rendőrség részletesebb tájékoztatást adott a nyomozások állásáról az MTI-nek. Tudatták: a bűncselekmény elkövetőjének felderítése hatalmas erővel folyik, amelyben a 100 fős nyomozócsoporton kívül 20 elemző-értékelő munkatárs is segít az adatok feldolgozásában. A rendőrség az úgynevezett klasszikus nyomozásmetodikai eszközöket alkalmazza, és több vonalon folytatják a nyomozást. Feldolgozzák a "helyszíni vonalat", vagyis a bűncselekmény közvetlen helyszínén felmerülő adatokat, a "sértetti vonalat", azaz vizsgálják a sértettek kapcsolatait, előéletét és életvitelét, 1.300 erőszakos bűncselekmény nyomozati anyagának vizsgálatával feldolgozzák a "bosszúvonalat", és vizsgálják a rasszista indítékot a "szélsőséges vonal" ellenőrzésével. Az ügyben eddig több mint 100 esetben rendeltek ki szakértőt, a "fegyver-lőszer-vonal" ellenőrzése során több mint 1.000 adatot dolgoztak fel, több mint 4 millió telefonforgalmi adatot ellenőriztek, 120 bejelentést ellenőriztek. Vizsgálják a közútforgalmi adatokat, ennek során közel 2 millió adatot kértek be, 800 órányi képanyagot és csaknem 1,5 millió gépkocsira vonatkozó adatot elemeznek. Eddig több száz embert hallgattak ki és több ezer embert számoltattak el. A rendőrség a további bűncselekmények megelőzéséért növelték a rendőri jelenlétet, a kistelepüléseken folyamatosan, nagy erővel, kiszámíthatatlan, kifejezetten a földúthálózatra koncentráló ellenőrzéseket tartanak, ezzel kockázatosabbá válik az elkövető tevékenysége és nagyobb az esély az esetleges elfogására. A bűncselekménysorozattal leginkább érintett területeken folytatódik a visszatérő járőrözés. Azokon a romák lakta településeken, ahol ezt aroma szervezetek kérik, rendőrök, polgárőrök és roma lakosok közösen járőröznek. Közölték, a rendőrség együttműködik az FBI viselkedéskutató részlegénél dolgozó ügynökökkel, akik az elkövetők profiljának megalkotásában segítenek, és az FBI sorozatgyilkosságokban jártas szakértőivel, emellett felveszik a kapcsolatot más országok szakértőivel is. Az országos rendőrfőkapitány az életvédelmi ügyek nyomozásában jártas nagy tapasztalatú szakemberekkel megkezdi azoknak az adatoknak az áttekintését, amelyeket eddig rögzítettek.
Sólyom László köztársasági elnök augusztus 10-én délelőtt hivatalában fogadta Kállai Ernő kisebbségi ombudsmant. Megállapodtak Sólyom Lászlóval abban, hogy az államfő igyekszik olyan lépéseket tenni, amelyek megnyugtathatják az egész lakosságot, és ebben számít a kisebbségi biztos segítségére is. Kállai Ernő közölte: tájékoztatta a köztársasági elnököt a roma szervezetek álláspontjáról, és a teljes magyar társadalomról, a cigány kisebbség szerepéről, helyzetéről és félelmeiről is folytattak eszmecserét. Sólyom László államfő, azt követően, hogy még ugyanazon a napon délután tárgyalt Bajnai Gordon kormányfővel a kislétai romagyilkosságról, sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott: ha ez a helyzet tovább fokozódik, ha nem körvonalazódik megoldás, illetve "nem lesz érezhető a szolidaritás, akkor valóban robbanásveszélyes helyzettel állunk szemben". A gyilkosságsorozat nem cigány-ügy, egész Magyarország stabilitását érinti - mondta Sólyom László, aki szerint a romák megvédése becsületbeli ügy, az egész társadalomnak szolidaritást kell vállalnia a cigány közösséggel. Magyarország a roma állampolgárai mellett áll ebben az ügyben - jelentette ki. A történteket nem lehet kisebbíteni, csak elítélni, "erre nincs feloldozás, a gyilkosok veszítenek majd végül" - tette hozzá. Sólyom László szerint a részvétet is ki kell fejezni, együtt kell érezni a cigányokkal a gyászban, az árván maradt gyerekekkel, a megcsonkított családokkal, a cigány közösséggel, amely a gyilkosságsorozat egyedüli célja, elszenvedője. Az államfő szerint a cigányság az a csoport, amelynek minden oka megvan arra, hogy továbbra is rettegjen ettől a gyilkosságsorozattól.
Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott az államfő szavait nagyon fontos üzenetnek értékelte a magyar társadalom számára, abban bízva, hogy az államfő szavait az emberek meg is fogadják. Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke szintén üdvözölte, hogy az államfő felemelte szavát a cigányságot ért sorozatgyilkosságok ügyében. Kolompár Orbán szerint minden közjogi méltóságnak és politikusnak együtt kell dolgoznia a romák megvédése és a valós társadalmi integráció megteremtése érdekében. "A társadalmi béke, a cigányság és a többségi társadalom közötti híd felépítésén nemcsak a cigányságnak, hanem valamennyi politikai szereplőnek óriási feladata van" - fogalmazott a roma politikus.
Kállai Ernő kisebbségi ombudsman és Sólyom László köztársasági elnök augusztus 12-én meglátogatta a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház gyermek intenzív osztályán ápolt 13 éves kislányt, aki ekkorra már túl volt az életveszélyen.
A Néma Nővérek elnevezésű értelmiségi csoportosulás a romák elleni támadások miatt nemzeti gyásznap elrendelését kérték. A csoportosulás a kéréssel először Sólyom László köztársasági elnökhöz fordult, ám mint később megtudták, a nemzeti gyásznap elrendelése a kormány hatáskörébe tartozik, ezért Bajnai Gordon miniszterelnökhöz és Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterhez fordultak. A Néma Nővérek választ nem kaptak senkitől. A magyarországi romák elleni támadások miatt és az európai cigányság valós társadalmi integrációja érdekében pedig kétnapos nemzetközi tanácskozást tartottak roma és nem roma civil szervezetek, jogvédők és közéleti személyiségek részvételével Marosvásárhelyen.
2009. augusztus 18. - Kiss Károly, a Tiszaújvárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője a tiszaújvárosi televíziónak adott interjújának egy részletét közölte a Tiszaújvárosi Krónika, amelyet három nappal később átvett a Magyar Nemzet és a Hír Tv is. A roma vezető, aki korábban tagja volt az Országos Cigány Önkormányzatnak, azt állította: a borsodi romák között kell keresni a hónapok óta tartó, cigányok ellen elkövetett támadássorozat tetteseit, és erre bizonyítékai vannak. Kijelentette: három, egyenként ötvenfős társaság tartja kézben a roma ügyeket, a csoportokat pedig Budapestről irányítják "magas rangú egyenruhások", de neveket csak az országos rendőrfőkapitánynak mond, és csak akkor, ha rendőri védelmet kap ő és családja.
2009. augusztus 21. - A szabolcs-szatmár megyei Nyírpilisen feltehetően puskával rálőttek a faluban éjszaka járőröző romák autójára. A területfigyelést ellátó polgárőr gépkocsi hátsó ablaka betört, sérülést viszont senki sem szenvedett. Az elsődleges rendőrségi szemle nem talált sem lövedéket, sem egyéb idegen anyagot. A roma polgárőrök elmondása szerint éjjel negyed 1 óra körül az egyik autóban ülők egy hatalmas durranást hallottak, majd "berobbant" az autó hátsó szélvédője. A bennülők megijedtek, gázt adtak, majd néhány száz méterrel odébb megálltak, hogy megnézzék, mi történhetett. Nem láttak autót, és nem láttak senkit az úton. Ezután értesítették a rendőröket, akik három járőrautóval érkeztek a helyszínre. Közben riasztották a térség és a megye cigány vezetőit valamint a polgármestert, aki egyben a roma polgárőrség parancsnoka is.
2009. augusztus 21. –
Bűnügyi újságírók délelőtt 9 óra körül rendőrségi körökből úgy értesültek, elfogták a hat halálos áldozatot követelt, romák ellen elkövetett támadások gyanúsítottjait az éjjel. A hírt hivatalosan sem politikus, sem rendőr nem kívánta megerősíteni. Az Országos Rendőr-főkapitányság mindössze annyit közölt: „a romák sérelmére elkövetett gyilkosságok nyomozásának új fejleményeiről tájékoztatót tart Bencze József országos rendőrfőkapitány és Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője délután 16 órakor a Rendőrség Teve utcai székházának aulájában”. Az elfogás híre futótűzként terjedt a fővárosban az újságírók között, de egyelőre „kacsának” tartották.
A Magyar Távirati Iroda több, magát megnevezni nem kívánó forrásból délelőtt 10 óra 52 perckor gyorshírben adta közre az elfogás tényét, majd néhány perccel később a Magyar Televízió 1-es csatornája azzal egészítette ki az MTI értesülését, hogy információik szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda hajnalban a terrorelhárító szolgálat segítségével Debrecenben elfogott hat embert, akiknek a feltételezések szerint közük van a romák elleni gyilkosságsorozathoz. A gyanúsítottak lakásán házkutatást tartottak és fegyvereket foglaltak le. Az MTI 11 óra 11 perckor arról számolt be újabb gyorshírben, hogy a nyírpilisi támadás után, rövid üldözést követően fogták el a rendőrök a gyanúsítottakat.
A nagy bizonytalanságban hosszú óráknak tűntek a percek, majd a Nemzeti Nyomozó Iroda délben az MTI-nek megerősítette, hogy elfogtak öt személyt, akiket a romák elleni támadás-sorozat elkövetésével gyanúsítanak, és erről a nemzeti hírügynökség 12 óra 01 perckor gyorshírben számolt be. Az öt perccel később kiadott rövidhírben már Bartha László, az NNI szóvivőjének tájékoztatása alapján már az szerepel, Debrecenben egy szórakozóhelyen fogtak el hat férfit csütörtök éjjel, akik közül öt gyanúsítható a romák elleni támadássorozatban való részvétellel. A szóvivő közölte az éjjel a Nyírpilisen történt feltehető támadásnak nincs köze a gyanúsítottak elfogásához, és abban az ügyben a megyei kapitányság folytat eljárást. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szintén határozottan cáfolta, hogy a romák elleni támadásokkal kapcsolatos délutáni ORFK-NNI sajtótájékoztató bármilyen módon kötődik Nyírpilishez, és nem történt elfogás a településen, vagy annak környékén.
Debrecenben, a Perényi 1. nevű sörözőben eközben zajlott a rendőrségi helyszínelés, ugyanis a kommandós akcióban elfogott személyek ott dolgoztak. A söröző Debrecen múzeumi negyedében, a cégbíróság épületének pincéjében működik.
Bencze József rendőrfőkapitány 16 órakor bejelenti az elfogás tényét, és közl: a rendőrök péntekre virradóra, 2 óra 15 perckor, egy összehangolt akció során több tucatnyi kommandós bevetésével fogták el a támadások gyanúsítottjait Debrecen belvárosában. Két biztonsági őrt - a debreceni K. Istvánt és testvérét - a belvárosban található Perényi 1. szórakozóhelyről, két másik, hajdú-bihari illetőségű biztonsági őrt a söröző felett lévő Karaoke bárból, egy személyt pedig barátnője közeli, Bethlen utcai lakásából vitték el. Az elfogás után tartott helyszíneléskor a rendőrség olyan sörétes fegyvereket is lefoglalt a sörözőben, amelyek a pult mögötti falból kerültek elő. Ezeket feltehetően a gyilkosságok során használták az elkövetők, de lakásaikon további fegyvereket és más eszközöket is lefoglaltak.
Az országos rendőrfőkapitány kijelentette: DNS-minta és több más bizonyíték is rendelkezésre áll a romák ellen elkövetett gyilkosságok elkövetésével gyanúsított négy férfi előzetes letartóztatására. Közölte, mivel a romák elleni támadások gyanúsítottjait a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozása alapján fogták el, az ügyben kitűzött 100 millió forintos nyomravezetői díjat visszavonja. Az altábornagy hangsúlyozta: a nyomozás adatai szerint a rasszista indíték volt a fő prioritás a romák elleni támadásokban.
A támadások elkövetésével gyanúsított 28 éves K. Istvánt, testvérét, a 42 éves K. Árpádot, a 30 éves P. Zsoltot, és CS. Istvánt a Budakörnyéki Bíróság a Pest Megyei Főügyészség indítványára augusztus 23-án vasárnap előzetes letartóztatásba helyezte. Valamennyi gyanúsított esetében megállapította a bíróság a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélyét, két gyanúsítottnál, a testvérpárnál pedig a bűnismétlés veszélyét is. A négy férfit rohamsisakos, gépfegyveres kommandósok kísérték a bíróságra vasárnap délelőtt a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületéből. A tárgyalás idején csuklyás, fegyveres kommandósok őrizték a bíróság épületét. A bíróság előtt és a rendőrségi kihallgatásokon mind a négy gyanúsított tagadja a hat halálos áldozatot követelő támadássorozat elkövetését.
Cs. István szakmáját tekintve fazekas és hidegburkoló, szakképzett gépkocsivezető. Kamaszkora óta gyűlölte a romákat, szkinhedként egy motoros csapat tagja volt. Az interneten Csontrabló néven buzdított a romák megölésére a banda legfiatalabb, 28 éves tagja. Korábban a debreceni Bocskai István Lövészdandárnál teljesített szerződéses katonai szolgálatot. Két cikluson keresztül Koszovóban is tisztesként szolgált, az egyik gépesített lövészzászlóalj gépkocsivezetője volt. A koszovói misszióból hazatérve azonnal beadta leszerelési kérelmét. lképzelhető, hogy ő volt a négyfős csoport fegyverszakértője és beszerzője. Egyes hírek szerint ő volt az, aki a támadások előtt motorral felderítette a terepet. A rendőrség azzal gyanúsítja, hogy a tiszalöki gyilkosságnál ő vitte a helyszín közelébe a K. testvéreket.
K. Árpád, akit a rendőrök a bűnbanda vezetőjének tartanak, korábban a Replika nevű zekekar dobosa volt. A 42 éves férfi közismert személy Debrecen zenei életében, de korábban Izraelben egy kibucban is dolgozott. Az utóbbi években hangtechnikusként dolgozott több debreceni szórakozóhelyen, a Perényi 1. sörözőben, ahol elfogták biztonsági őrként dolgozott.
K. Istvánnak, K. Árpád öccsének közismert volt romagyűlölete, többször bántalmazott cigányokat. A banda 36 éves, cukrász végzettségű tagja a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség nevű szélsőjobboldali szervezet tagja volt, és érintett volt a debreceni zsinagóga tóratekercsek őrzésére szolgáló szekrényének 1995 januárjában történt felgyújtásában is, de nem vonták eljárás alá, míg a szervezet vezetőjét és egyik tagját a bíróság börtönbüntetésre ítélte.
P. Zsolt figyelő vagy sofőri feladatot láthatott el a bandában, a sörözőben Dezső néven dolgozott kidobóként. .Őt a Galgagyörkön történt támadás miatt több emberen elkövetett emberölési kísérlettel gyanúsítják.
A férfiak előzetes letartóztatást szeptember 23-án kilencven nappal, december 23-ig hosszabbította meg a Budakörnyéki Bíróság.
Az országos rendőrfőkapitány szerint egy év vagy annál is több idő telhet el, amíg vádat emelnek a romagyilkosságok gyanúsítottjai ellen annak ellenére, hogy a gyanúsítottakkal szemben beismerő vallomásaik nélkül is elegendő megdönthetetlen bizonyíték áll rendelkezésre a vádemeléshez. A bizonyítékok zárt láncolatot alkotnak, az ügy vádképessé tehető – mondta Bencze József.
2009. szeptember 30. - Több lövéssel rálőttek egy családi házra Pest megyében, Szigethalmon, személyi sérülés nem történt. A helyszíni szemle közben a rendőrök a kapu előtt, szatyorban elhelyezve egy gyakorló gránátot is találtak. A szigetszentmiklósi rendőrkapitányság robbanóanyaggal, robbantószerrel, valamint lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A szigethalmi házban tartózkodott többek között egy olyan személy is, akit hivatalos személy elleni erőszak miatt keresett a rendőrség.
Összeállításunkból - amely valószínűleg a leggondosabb gyűjtőmunkánk ellenére sem lett teljes - láthatóvá válik, hogy bár a rendőrség „presztízs ügyként” kezelte az egyre durvuló halálos támadások elkövetőinek elfogását, sok más bűncselekmény elkövetésének még mindig nincs gyanúsítottja, és ezekben az ügyekben nagyon mély a hallgatás. A rendőrség és a kormány közbiztonság-javító csomagja hatására megerősítik a vidéki rendőrök jelenlétét, bevezetik a településőr-programot, megerősítik a polgárőrséget. Közben a cigányok továbbra is járőrözgetnek a falvakban, mert nem bíznak a rendőri védelemben, abban, hogy a valódi tetteseket fogták volna el, vagy valóban megakarják-e védeni őket, tekintettel arra, hogy felmerült, a hat halálos támadás elkövetésének gyanújával elfogott férfiak közül kettőnek „szorosabb kapcsolta volt” a nemzetbiztonsági szakszolgálatokkal. Eddig több tucatnyi ügyben indul eljárás a csoportba verődve járőrözgető cigányok ellen, önbíráskodás miatt.
A járőrözgetésekben pedig egyre nagyobb szerepet vállal az újra alakult Magyar Gárda, a már megalakított Csendőrségével. A kakastollasok egyre többször kérik éjszakánként cigányok háza előtt felsorakozva roma emberek „kiadatását”. Vidéken a romák között közben tovább tart a rettegés, a félelem, mert azt a bizonyos sötét terepjárót még mindig nem találták meg…