Egy fegyver, három halott

 A támadáskor tizenegy éves kislány azóta sem mer egyedül maradni a házban – Stépán Balázs írása

 

A keddi tárgyalást félbe kellett szakítani, mert a tizennégy éves G. Renáta sírva fakadt, miközben felidézte a 2008 márciusában történt rablást, amikor négy ismeretlen (a vádlottak közül három) tört a családra. A kislánynak máig nem sikerült kihevernie a támadás okozta sokkot; a bíró szünetet rendelt el, hogy megnyugodhasson. Édesapja szerint Renátát máig nem lehet estére egyedül hagyni a családi házban. A nagyobbik lány, Diana szerint három vagy négy rabló tört rájuk három éve márciusban, közöttük egy „nagydarab, kidülledt szemű” férfi, akit a tárgyaláson nem ismert föl a vádlottak között. Ismeretes, hogy a vádirat lazán elsiklik afölött: ki lehetett a titokzatos negyedik férfi (a negyedrendű ekkor még nem volt a csapatban).

Meg sem melegedett

Sz. András G. Csabának, a besenyszögi hivatásos vadásznak a „koronglövész sporttársa”. Egy nappal a rablás előtt adta el a duplacsövű vadászpuskáját G.-nek, akivel már korábban megegyezett. 350 ezer forintot kért a Fabarm Max típusú fegyverért. A szolnoki városi kapitányságon íratták át a fegyverviselési engedélyt G. nevére. „Én a fegyvert vittem, ő a vásárlási engedélyt hozta. Olasz, egy billentyűs, sorrendváltós, duplacsövű sörétes vadászfegyver”. G. még helyet sem talált a fegyverszekrényben az új puskának, a nappali mindig tárva-nyitva álló ajtaja mögé támasztotta, onnan vitték el a rablók.

A fegyvert 2009. augusztus 20-án foglalta le a rendőrség a Perényi 1-ben, a vádlottak munkahelyén. A vádirat szerint P. Zsolt lövöldözött a fegyverrel Nagycsécsen 2008 november 3-án, két magyar állampolgárt, egy roma férfi és asszonyt gyilkolt meg. Kislétán 2009 augusztus 3-án használták a fegyvert, ahol Balogh Máriát lőtték le álmában, míg lányát, Tímeát életveszélyesen megsebesítették, csak műtétek sorozatával sikerült megmenteni. P. korábban Galgagyörkön és Tarnabodon is próbálgatta a puskát, de senki sem sérült meg, bár vaktában lövöldözött a cigányok lakta házakra.

Nem szabad rámozdulni

Kedden a bíróságon a tizennyolc éves G. Diana elmesélte, hogy a támadás zajára riadt föl az emeleti hálószobában; amikor a földszintre igyekezett, már a lépcsőről észrevette az egyik sí-maszkos támadót. Édesapját addigra már a nappaliban a padlóra nyomták, az egyik támadó állt mellette. A kezében egy „alul töltős, hosszú csövű” pisztolyt látott, úgy gondolja, hangtompítós lehetett, bár olyat még csak a filmekben látott. Rászóltak, hogy nyissa ki a fegyverszekrény ajtaját, de nem sikerült, elferdült a kulcs a zárban. Ezután átkísérték a földszinti hálószobába, édesanyja és húga mellé kellett hasra feküdnie, hogy semmit ne láthasson, kezeit a háta mögött „ezüstszínű, vastagabb szigetelőszalaggal” kötözte össze az egyik támadó. Alig két órával a rablás után, az első kihallgatáson úgy festette le az egyik támadót, hogy „fekete, hátul fehér feliratos mellényt” viselt. A negyedik férfi kint a kocsiban várakozhatott, az autó „ketyegő” hangjára emlékezett. A család többi tagja is diesel autóra gyanakodott, édesanyja tolóajtós Ford Tranzitra tippelt, amikor ugyanis elhajtottak a támadók, nem hallották, hogy becsapódna a kocsi ajtaja.

Csak ne sikítsanak

Renáta húga, Diana tizenegy éves volt a rablás idején. A földszinti hálószobában aludt, édesanyja ébresztette föl. Az egyik „álarcos” hátra kötötte a kezeit. „Most minket be fognak oltani?” – rémült meg hirtelenjében. A támadás ideje alatt végig a hálószobában volt: „Ne izguljanak, nem fogunk senkit sem bántani, csak ne sikítozzanak” – nyugtatta őket az egyik fickó. Alig emlékszik valamire, a család megegyezett, hogy „el kell felejteni mindent, nem kell rámozdulni, vigyék, amit akarnak, de minket nem bántottak”.

A két lány a támadás előtt ősszel, két alaklommal is felfigyelt a házuk előtt lassító, fekete, elsötétített Mercédeszre, amelynek lehúzott ablakán állítólag „maffiózó” kinézetű kopasz férfi vette szemügyre a portát.

Sajátos helyszíni szemle következett délután: levetítették a rablás éjszakáján, a besenyszögi helyszínen készített videót, azután a Perényi 1-ben a fegyverekről, a lőszerekről, valamint a Dombos tanyán, F.-né Ny. Éva telkén talált tárgyakról készített fotókat.


9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr222915823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.05.19. 09:14:36

ez az ügy egyre kuszább, a bírónak meg hétről hétre gázabb feje van

lnyak 2011.05.19. 09:28:03

Ideje lenne már,hogy a kormány kapcsolatokat is felfednék!
Ki volt a megbízó?

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2011.05.19. 09:38:57

"...a négy vádlott közül három..."

Nem is tudom, mi a faszt tökölnek ennyit tárgyalásokkal, itt van ez a nagyszerű blogger, aki tudja a tutit, kik követték el a rablást, meg a gyilkosságokat.

Idióta.

borsod · http://magyarhonved.blogspot.hu/ 2011.05.19. 10:37:43

Ez aranyos:
"A család többi tagja is diesel autóra gyanakodott, édesanyja tolóajtós Ford Tranzitra tippelt, amikor ugyanis elhajtottak a támadók, nem hallották, hogy becsapódna a kocsi ajtaja."
Tehát a földszinti hálószoba padlóján hason fekvő édesanya megmondta a kocsi hangjából, hogy Ford Transit....

Balt 2011.05.19. 11:33:37

@HUN_Sector: Ez amolyan "rizsporos paróka"... :)

Balt 2011.05.19. 11:36:14

Egy kis időskála elférne a cikkbe:
- mikor jelent meg a vadász hirdetése a fegyverekkel
- mikor észleltek gyanús fekete Merdzsót
- hogyan illeszkedik ez a sorozatgyilkosságba dátum szerint (volt-e előtte egyéb esemény)

Balt 2011.05.19. 11:37:22

Na meg persze: mikor történt a rablás.

Tudom, mindez fellelhető a neten, esetleg blogon belül is, de mivégre van az újságíró...? :)

olvasószerkesztő 2011.05.20. 10:14:27

A cikkíró nem tanul, nem készül, hanem ezt írja:
"amikor négy ismeretlen (a vádlottak közül három) tört a családra". Most mi van? Ismeretlen vagy ismert? Vagy az ismeretlenek közül három ismert? Vagy az ismertek közül néhány ismeretlen? Jaj.

AyyO 2011.09.25. 22:55:00

@olvasószerkesztő: Úgy tűnik szerkesztő úr, hogy komoly szövegértési problémái vannak. Ha egy kicsit pontosabban olvasna (amiben nyilván rossz szövegértési képessége gátolja), akkor tudná, hogy a vádlottak azért "ismeretlenek", mert az áldozatok nem tudták őket azonosítani, azért beszélünk három ismeretlenről, mert a negyedik a kocsiban volt. Ez nyilvánvalóan nem jutott eszébe önnek, hiszen felületes és rém ostoba. Azt kívánom önnek a jövőben, hogy tanulj meg szépen olvasni és ne írjon butaságokat egy olyan újságíróról, aki már több, mint 40 éve van a szakmában!
süti beállítások módosítása