A lámpákat felgyújtották, vége a bulinak

A vádlottak elfogásával egy időben a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai szállták meg a Perényi pinceklubot, és a felette lévő Karaoke bárt. Házkutatást tartottak, lefoglaltak iratokat, két számítógépet, és megtalálták a fegyvereket.

 

Szerdán a házkutatás körülményeiről vallott az egyik hatósági tanú, K. Imre, és meghazudtolták Fehérné Nyalka Éva egyik kulcsos történetét. 

A pinceklubban, az alagsori lomtárban budapesti tűzszerészek találták meg a fegyvereket, miközben az emeleti Karaoke bár helyiségeit is átkutatták a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai. K. Imre, a pultos asszony férje éppen a tiszta poharakat hozta a mosogatóból, amikor leállíttatták a zenét a rendőrök, a lámpákat felkapcsolták, "a bulinak vége, mindenki vegye elő a személyijét", és egyesével, igazoltatás után engedték ki a vendégeket a bárból. K. látta, hogy Pető Zsoltot a földre viszik a kommandósok egy másik férfivel együtt. Őt arra kérték a rendőrök, hogy mutassa meg nekik a bár különböző helyiségeit. Aláírta a hatósági tanúzásról szóló nyilatkozatot, öt rendőr akaszkodott a nyakára, két hölgy és három férfi. Amíg a férfiak a bár helyiségeit vizsgálták át, a hölgyek a papírokat, a számlákat gyűjtötték össze, és lefoglalták a számítógépet.

A debreceni Perényi utca

K. Imre töredezetten emlékszik vissza a házkutatás részleteire. A rendőrök átvizsgálták a klubot, a mellékhelyiségeket. Az összegyűjtött és lefoglalt tárgyakat a földszinten nylon-zsákokba gyűjtötték és sorba rakták, K. Imrének kellett aláírásával igazolni, a mit is? A zsákokban összegyűjtött holmira nem emlékszik, de azt fel tudta idézni a tárgyaláson, hogy a rendőrök találtak egy sörétes és egy távcsöves puskát, valamint jelzőrakéta kilövésére használható pisztolyt is. A nagy felfordulást okozó, a tanú számára nehezen nyomon követhető, kaotikus helyszíni szemle hajnalig tartott. Már kivilágosodott, amikor két rendőr kíséretében visszatért a klubba Fehérné Nyalka Éva. Elszámoltak, a bevételt átadták neki, és a rendőrökkel távozott az asszony a klubból.

A tárgyaláson ismét meghazudtolták Fehérné Nyalka Éva egyik kulcsos történetét. Azt próbálta meg tisztázni a bíróság, hogy az alagsorban lévő két szekrény - egyik fából, a másik lemezből készült -, valamint a szórakozóhely udvarra nyíló vasrácsának kulcsait hol tartották, kinél voltak, kik férhettek hozzá. Az asszony szerint a pultban tartották, bárki használhatta, K. Imre viszont úgy emlékezett, és ezt erősítette meg K. Árpád is, hogy az asszonynál voltak.

K. Imre lehetett volna K. István tanúja is, aki szerint a hosszúpályi kocsmában egy helyi rendőr hetvenkedett azzal, hogy jelen volt a vádlottak elfogásánál, s vele talán meg lehetne erősíteni K. István feltevését, hogy a letartóztatás, a házkutatás törvénytelenül folyt. K. Imre a helyi rendőröket látásból ismeri, az egyik keresztnevét is tudja talán, arról azonban nem hallott, hogy az illető baráti társaságában, a kocsmában hencegett volna azzal, hogy részt vett az akcióban.

A bejegyzésben Konyhás István fényképei láthatók.


10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr924523280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

keptelen kepkeret 2012.05.18. 09:14:48

Nem tartom magam szocialisan erzeketlennek, de most hirtelen nem ertem, hogy mi ezzel a baj?Fegyvereket taroltak illegalisan, ergo elvittek oket.
Meg egyszer atolvasom:-)

heliox 2012.05.18. 10:50:56

valami olyasmiről volt szó, hogy a vendégek közül rejtette el valaki ott a fegyvereket, és ők nem tudtak róla?

Nyugodtság van! 2012.05.18. 11:04:42

Kezicsókolom, Cozma-gyilkosság blog nincsen?
Jah, hogy ott az elkövetők már meg is úszták a nevetséges másodfokú ítélettel!
Elnézést, több kérdésem nincsen.

VT22 2012.05.18. 11:07:45

Remélem egyszer hasonló részletes blogot olvashatunk a magyarokat gyilkoló cigányok elítéléséről is. És ugyanúgy index címlapot kap, mert ott ugye elfogulatlanul válogatnak blogokat mindig.

(A főcímes kép meg nagyon gagyi, látszik a rajzoló a perspektívával sincs tisztában, a vízfejű bíró sokkal nagyobb mint a vádlott.)

2012.05.18. 11:11:38

"2008-09-ben Magyarországon egyedülálló rasszista indítékú gyilkosságsorozatban hat romát vadásztak le. 2011 március 25-e óta a feltételezett tettesek ügyét bíróság tárgyalja. Ez a blog a tárgyalássorozatot követi, és a maga eszközeivel törekszik az igazság feltárására. " - Hogy meritek ti ezt a szemen- szedett hazugságot kiírni? Egyedülálló rasszista gyilkosság és gyilkosságsorozat? Az lehet, hogy amit magyarok követtek el - ki tudja milyen indíttatásból és kiknek a sugallatára - de nem ez az első és egyedülálló rasszista inditatású gyilkosság(sorozat)! Fel sem tudnám sorolni, hogy hány magyar idős asszonyt gyilkoltak meg és raboltak ki, pusztán csak azért mert magyar. Az elmúlt pár évben hány magyar lányt erőszakoltak és gyilkoltak meg, pusztán azért mert magyarok. Nem is beszélve a mindennapos rasszista indíttatású kisebb bűncselekményekről, amit szintén romák követnek el magyarok sérelmére, pusztán azért mert magyar az illető. Ha pedig gyilkosságot akarsz csak annyit mondok Marian Kozma és Szegi Lajos ma már ők jelképei a romák rasszista meggyőződésből elkövetett gyilkosságainak. A szegénység és a nyomor még senkit nem ment és menthet fel az alól, hogy betartsa a törvényeket! Ez a blog egy nyiltan rasszista blog.

VT Man 2012.05.18. 12:55:51

"2008-09-ben Magyarországon egyedülálló rasszista indítékú gyilkosságsorozatban hat romát vadásztak le. 2011 március 25-e óta a feltételezett tettesek ügyét bíróság tárgyalja."

Na igen. Tehát FELTÉTELEZETT tettesek vannak. Ha csak feltételezett, akkor honnan olyan biztos, hogy rasszista indítékú?

Ugyanakkor nagy valószínűséggel tényleg a tetteseket kapták el. Csak egy a baj: tagadják a rasszista vádat. Sőt, az egyikük éppen Izraelben dolgozott pár évet, a másikuk pedig a Magyar Honvédségben, mint hivatásos, és majdnem titkosszolgálati állami alkalmazott lett belőle.

Harmadrészt, ha tényleg rasszisták lettek volna, akkor célpontnak olyan cigányokat választottak volna, akik zsarolnak, uzsorát szednek, maffiózók, színesfémeznek, stb.

Peetee 2012.05.18. 13:01:35

Mindennapos eset, a rendszerváltás valójában csak papíron történt meg 89ben...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.18. 14:49:01

@VT Man: "Harmadrészt, ha tényleg rasszisták lettek volna, akkor célpontnak olyan cigányokat választottak volna, akik zsarolnak, uzsorát szednek, maffiózók, színesfémeznek, stb. "

pont ettol rasszistak.
ugyanis ha a fent emlitett bunozoket kezdik el leszedegetni onjelolt igazsagosztokent, akkor nem csak ciganyokra vadasztak volna, hanem magyar bunozokre is.
pont az bizonyitja a rasszista indokot, hogy az egyetlen ok a cigany szarmazas volt fuggetlenul attol, hogy becsuletes ember volt, avagy bunozo.

2012.05.20. 14:45:46

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

Nem.

Mert ha az itt taglalt, kormánybérelte zsoldosok az ún. "magyar" bűnözők vadászatához láttak volna hozzá, akkor azoknak a rasszra egyértelműen uraló megkülönböztető jegyeik híjával történő megszórása miatt, valami rejtélyes oknál fogva egy másik, civilizált körökben szintén kimondhatatlan nevű etnikum harcos védelmezői láttak volna hozzá igen súlyos, mondhatni statáriális ítéletek végrehajtásának kieszközléséhez ővelük szemben ...

A bűnözők irtása valójában egyáltalán nem tartozott a megbízó kormány tagjainak vágyálmai közé. Ennélfogva a nemcigány bűnözők irtása sem volt a megbízók érdeke - hátha még őket találnák lelőni véletlenül ... :) egyem azt a humanista, és ezen istenadta, áldott jó népséget teljes azonosulással mentegető kicsi szívedet neked is, te nagyszerű igazságosztó.
süti beállítások módosítása