Ha hiányzik az önvédelmi reflex, a társadalom beteg – interjú Bárándy Péter ügyvéddel
Életrajz
Régi jogász családban született, az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. A szakvizsga után a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja lett, elsősorban büntetőügyekkel foglalkozott. 1980-tól a Fegyelmi Bizottság tagja volt, majd a Kamara titkárává választották, 1992-től a főtitkári tisztséget töltötte be. 1993 januárjában édesapjával, dr. Bárándy György ügyvéddel megalakította a Bárándy és Társai Ügyvédi Irodát. Az 1990-es évek elejétől a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán büntető jogot tanít. Az ELTE tiszteletbeli tanára, vizsgabizottsági tag, és részt vesz a Jogi Szakvizsga Bizottság munkájában. A Nemzetközi Büntetőjogi Társaság magyar nemzeti csoportjának elnöke. Tagja a Magyar Kriminológiai Társaság igazgatótanácsának. 2002. május 27-étől 2004. október 4-éig a Magyar Köztársaság igazságügy-minisztere volt, ezt követően ügyvédi hivatását folytatja a Bárándy és Társai Ügyvédi Irodában.
Vágvölgyi B. András: Mit gondol egykori politikusként, az igazságügyben folyamatosan dolgozó ügyvédként, hogy lehetséges-e a jogszolgáltatásban a rasszista sorozatgyilkosság depolitizálása?
Bárándy Péter: Nem teljesen értem a kérdést. Ha arra irányul, hogy elképzelhető-e az, hogy politikai felhangok nélkül ítélje meg a bíróság az ilyen típusú emberöléseket, akkor azt mondom, hogy természetesen csak ez képzelhető el egy funkcionálisan működő igazságszolgáltatás esetén, és én a magyar igazságszolgáltatást, a szűken vett igazságszolgáltatást, a bírósági ítélkezés tekintetében megbízhatónak tartom jellemzően. Természetesen vannak benne diszfunkcionáló vonások, de alapvetően azt mondom, igen, a magyar bírósági szervezet alkalmas arra, hogy kiküszöbölje a politikai felhangokat, politikai kívánságokat az ügyek megítélésekor.
A miniszter közbeszól
Stépán Balázs: Az igazságügyi miniszter éppen a nyár elején bírálta nyilvánosan a veszprémi gyilkosság ítéletét, hogy a társadalom igazságérzetét sérti, nagyon enyhe…
B.P.:Igen, a mai, nem torzulásmentes állami működésben Navracsics miniszter úr elégedetlenségét fejezete ki bizonyos ügyek mikénti elbírálása tekintetében, és ezzel akkor határozott ellenkezést váltott ki, visszautasításra talált, ami nagyon megnyugtató dolog, az viszont nem, és természetellenes az igazságszolgáltatásban, hogy a miniszternek egyáltalán eszébe jutott megpróbálni befolyásolni az ítélkezést. A miniszteri bírálatnak tartalmában megfelelő ilyen legfőbb ügyészi kérelem a társadalomban erősítheti azt a képzetet, meggyőződést, hogy az Ügyészség az aktuál-politikát szolgálja. (Az interjút követően a Legfőbb Ügyészség bejelentette, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Cozma-ügyben a Kúriához, mivel szerinte a jogerős ítéletben megállapított tényállás olyan ellentmondásokat tartalmaz, amelyek miatt a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából jelentős kérdésekben nem derül ki, hogy a Győri Ítélőtábla milyen tényállásra alapozta döntését. Ezért a Legfőbb Ügyészség azt kérte a Kúriától, hogy helyezze hatályon kívül az ügyben másodfokon hozott határozatot – a szerk.)
V.B.A.: Számomra az a kérdés, hogy egy ilyen gyilkosság esetén, amit nem nyereségvágyból, vagy hirtelen felindulásban követtek el, hanem előre kitervelten, hosszú időn keresztül támadtak védtelen emberekre, hat romát lelőttek, ám ennek ellenére szerintem mintha a motivációt mégsem vizsgálná lépésről-lépésre alaposan, aprólékosan a bíróság, és így az a háttérbe látszik szorulni.
B.P.: A motívumnak elő kell kerülnie.
V.B.A.: A vád annyival megelégszik, hogy: igen, cigányokat akartak ölni, mert cigányokat akartak ölni. A vádirat azt mondja, hogy az elkövetők célja magánhadsereg létrehozása, és polgárháború kirobbantása volt.
B.P.: Annyira nem ismerem a vádiratot, és a tárgyaláson elhangzottakat, hogy állást foglaljak, de amit tudok a szerint ez a cselekmény az aljas indokot lefedi. Számomra ez teljesen világos, ismereteim, és az eddig elhangzottak, a tudósítások alapján.
V.B.A.: Csakhogy a motivációban, mondjuk ki finoman, a társadalmi környezet is szerepet játszott, nevezetesen a korszellem. Ez a dolog sokkal kevésbé elképzelhető 2006 előtt, sokkal jobban elképzelhető, és meg is valósult 2006 után, és napjainkban. Erről mit gondol az egykori igazságügyi miniszter?
B.P.: Ez nem jogi, és nem igazságügyi miniszteri kérdés. Úgy felvetődhet, hogy szükséges-e valamilyen törvényt kezdeményezni, ami más megítélésűvé teszi az ilyen magatartást. Azt gondolom, hogy valószínűleg nem szükséges, ezt a Büntető Törvénykönyv rendezi, és a legsúlyosabb szankciók alkalmazását teszi lehetővé.
V.B.A.: Akkor miért mondják azt jogszociológusok, hogy a rendszerváltás óta, huszonkét éve a bírói kar nagyon tartózkodó, legalábbis a tárgyalásokon, nagyon tartózkodó a gyűlölet-bűncselekmények motívumrendszerének felfejtésével, felderítésével, megismerésével kapcsolatosan?
B.P.: Ez főként nem a brutális, erőszakos, testi sértést megvalósító bűncselekményekkel, főként nem az emberöléssel kapcsolatosan igaz, hanem a szóbeli gyűlölet-bűncselekmények, a szóbeli megnyilvánulások esetén lehet igaz, ebben tökéletesen igazat adok az Ön kérdéséből tükröződő véleménynek. Magam, amikor miniszter voltam, mindent megtettem azért, hogy a szóbeli gyűlölet-bűncselekmények büntethetőek, és büntetendőek legyenek a magyar törvények szerint is. Ennek akkor az Alkotmánybíróság vetett gátat, és még az alkotmánybírósági döntéshez képest is szűkítő értelmezést adott a Legfelsőbb Bíróság. Így maradt az a klasszikus, Amerikából átvett értelmezés, hogy csak akkor korlátozható a véleménynyilvánítás szabadsága, ha az a bizonyos „clear and present danger” – az egyértelmű és közvetlen támadás kiváltására alkalmas gyűlöletkeltés megállapítható. Tehát az Alkotmánybíróság értelmezése, és az arra rárakódó, azt még tovább szűkítő Legfelsőbb Bírósági értelmezés szerint csak akkor büntetendő egy szóbeli megnyilvánulás, ha az a sértettek testi épségét, életét közvetlenül veszélyezteti, vagy a szitkozódás következtében a sértettre támadnak. Ebben a szférában vannak olyan momentumok, amelyek az én ízlésem szerint is más szabályozást igényelnének, mert az kétségtelenül igaz, hogy a szavakkal kezdődik minden. Igaz az is, hogy 2006 előtt szinte kizárt, vagy elképzelhetetlen volt egy ilyen gyilkosságsorozat, utóbb vált elképzelhetővé, illetve meg is valósult. Az én meggyőződésem szerint akadályozottabb, vagy megakadályozhatóbb lett volna ez a folyamat akkor, ha nem válik a közbeszéd elfogadott részévé a niggerezés, a cigányozás, a zsidózás, a buzizás, és sorolhatnám tovább a mára megszokottá vált, másokat sértő mocskolódást, amely valamiféle embercsoport kitaszítását, megbélyegzését, negatív megítélését szinte természetesként kezeli. Az én megítélésem és ízlésem szerint, ennek elejét kellett volna venni, nem lett volna szabad hagyni, hogy idáig fajuljon a helyzet, ez valóban súlyos mulasztása a jogi rendezésnek. Szerintem inkább a nyugat-európai rendezés felé kellett volna nyitnia az Alkotmánybíróság gondolkodásmódjának és nem az angolszász megoldást választani mintának. Azt kellett volna kimondani, hogy a teljesen világos, közvetlen, és egyértelmű testi sértést és emberölést felidéző veszély, vagy az arra felhívó körülmény nem előfeltétele annak, hogy elítélhető legyen egy-egy ilyen, szóbeli rasszista megnyilvánulás.
Kiemelt jelentőségű őrület
S.B.: Az ön minisztersége alatt, 2003-ban módosították a büntető törvényeket és az eljárást is. Akkor került a törvénybe a hároméves szabály, tehát az, hogy ha az előzetes letartóztatás követő három éven belül nem születik elsőfokú ítélet, meg kell szüntetni a letartóztatást. Mi történik ezután, hogyan folytatódik az eljárás?
B.P.: Hát az előzetes letartóztatás megszüntetése után is folytatódhat az eljárás. Ennek a rendelkezésnek az az alkotmányos alapja, amit ma is helyesnek tartok, hogy a hatóságok rá legyenek szorítva, arra, hogy a cselekmények megítélését az ésszerű határidő belül lezárják. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatból is ez az akarat, és törekvés tükröződik. Tehát amennyiben nem tartja be a magyar hatóság, akkor számíthat arra is, hogy a római egyezmény alapján elmarasztalják az országot, a magyar igazságszolgáltatást, akkor is, ha egy bírósági tárgyalás indokolatlanul elhúzódik, a megítélés késlekedik, főként olyan esetben, ha eközben az eljárás alá vont szabadságjogát korlátozzák. Ennek hatására a bíróságok általában törekednek arra, hogy a határidőn belül befejezzék az eljárásokat, amelyek kilencvenkilenc százaléka nem olyan borzasztóan bonyolult megítélésű. Gondoljunk bele: a nagyon bonyolult megítélésű ügyek általában gazdasági természetűek, ezeknél azonban nem szokásos a két-három éves előzetes letartóztatás. Ahol általánosnak tekinthető az előzetes letartóztatás, az az erőszakos bűncselekmények csoportja, amelyek megítélése ennek az időnek a törtrésze alatt megoldható.
S.B.: Négyen ülnek a vádlottak padján, tizenegyszer támadtak védtelen emberekre, hatot megöltek közülük, és majdnem mindent tagadnak.
B.P.: Az ilyen bonyolult, körültekintő bizonyítást igénylő ügyek esetére emelték egy évvel a letartóztatásban tarthatás idejét. Mindenféle jogi rendezésnek van és lehet valamiféle negatív hozadéka, de meggyőződésem, hogy ez a rendezés a bíróságokat arra szorítja, hogy a szabadságelvonással járó intézkedéseket ne alkalmazzák korlátlanul, és arra törekedjenek, hogy az ésszerű határidőn belül ügydöntő határozatot hozzanak.
S.B.: Az idő nem sürget, 2009. augusztus 21-én tartóztatták le a vádlottakat Debrecenben, a négy év jövőre jár le. Ez a határideje az összes bűnügyi eljárásnak?
B.P.: Nem, csak bizonyos bűncselekmény kategóriákra vonatkozik, amibe ez a gyilkosságsorozat is beletartozik. Én a négyéves határidőt hosszúnak tartom, nem értek egyet vele, de speciel így van.
S.B.: Csak az erőszakos, személy elleni ügyekre vonatkozik?
B.P.: A legsúlyosabb, nehezen megítélhető cselekményekre vonatkozik. De például nem vonatkozik az újsütetű, úgynevezett kiemelt jelentőségű ügyekre, igaz, amikor négy évre emelték a határidőt, akkor ez a „kiemelt jelentőségű” őrület még nem is létezett.
S.B.: Elképzelhető, hogy a vádlottak különféle cselekkel, ügyvédcserével, a bíró ellen tett elfogulatlansági indítványok sorozatával úgy elhúzzák a tárgyalást, hogy a bíróság kifusson az időből?
B.P.: Ez egy legenda, amit a jelenlegi kormányzat gerjeszt, hogy a tárgyalások elhúzódásának legfőbb oka az ügyvéd, aki különféle indítványokkal igyekszik hátráltatni a bíróság munkáját.
S.B.: És a szakértő.
B.P.: És a szakértő, de ez sem igaz. Az ügyvéd lehetőségei a per elhúzására, még ha akarja is, igen korlátozottak határozott pervezetés és bírói magatartás esetén. Ezek a próbálkozások csak akkor vezethetnek tetemes késedelemhez, ha az eljárás vezetője felületesen végzi a munkáját, de ez ügyvédi „akadékoskodás” nélkül is hátráltatja a tárgyalást.
S.B.: Nehéz összeszedni a bizonyítékokat, a bíró nem tehet egyebet, kénytelen újra és újra felolvasni, a vádlottak és a tanúk elé tárni korábbi nyomozati vallomásaikat. Tulajdonképpen lepergeti elölről az eseményeket a korábbi vallomások alapján.
B.P.: Nagy baj, nem szabadna megtörténni, de ha a tárgyalás előkészítő szakaszában a hatóságok nem állnak a hivatásuk magaslatán, ha a nyomozás nem volt elég körültekintő, ha a vád nincsen kellő alapossággal előkészítve, akkor kényszerülhet arra a bíróság, hogy kvázi átvegye a nyomozóhatóság feladatát, és próbálja meg földeríteni az általuk nem tisztázott tényállási elemeket.
Billegő bizonyítékok
S.B.: A vádlottak nem tagadnak, hanem hallgatnak, meg sem szólalnak, időnként fűznek egy-egy észrevételt valamelyik vallomáshoz, vagy szakértői véleményhez, ebben különösen jók a nyár eleji tapasztalatok szerint.
B.P.: Teljesen mindegy mit csinálnak, mire a vádemelésre sor kerül, addigra kristálytisztán ki kell derülnie, hogy most meg kell szüntetni az eljárást, mert nincsen elég bizonyíték, vagy vádemelésre elegendő bizonyíték áll rendelkezésre, ami azzal biztatja az ügyészt, hogy a bíróságnak elegendő lesz az általa feltárt bizonyítási halmaz. Nem szabadna áthárítani ezt a feladatot a bíróságra. A bíróság az ügyész által elé vitt anyagot bírálja el, ami vagy felmentést kell eredményezzen, vagy meg kell szüntetni az eljárást. A bűnösséget aggálymentesen, minden kétséget kizáróan kell megállapítani. Nem a bíróság dolga kideríteni, hogy a bizonyítékok honnan teremthetőek elő, és nem neki kell a vádemelés előtt elmulasztott bizonyítékokat felkutatni, feltárni vagy előszedni. Ez az igazságszolgáltatási funkciók összemosását jelentené.
S.B.: A tanácsvezető bíró egy interjúban elmondta nekem, hogy ő nyomozó-bírónak tekinti magát, akinek kötelessége, hogy az ügy összes apró részletét ellentmondásoktól mentesen feltárja. Másrészt a vádlottak, tehát nem az ügyvédek védekezése alapján tette azt az észrevételt, hogy a vádiratot kiindulási alapnak tekinti.
B.P.: A vádirat tényállása a büntetőeljárás bírósági szakaszát mintegy bekeretezi. Nem kiindulásai alap, hanem keret. A vádirati tényállást ki kell merítenie a bíróságnak az ítéletében, tehát minden releváns részével foglalkoznia kell, de azon túl nem terjeszkedhet, nem dönthet olyan cselekményről, amelyről a vád nem tesz említést. Abban az értelemben kiindulási alap, hogy vádelv van, vád nélkül, annak hiányában nem indítható bírósági eljárás.
S.B.: A vádlottak védekezése arra irányul, hogy a bizonyítékok hitelességét kétségessé tegyék bizonyos eljárásjogi szabályok betartását, tehát a helyszíni szemlék, házkutatások, a bizonyítékok összegyűjtésének módját. A tatárszentgyörgyi helyszínelést egyenesen botrányosnak nevezte a bíró. A nyomozati intézkedések közül jó néhány jogszerűségét vitatják a vádlottak, hogy minél aggályosabbá tegyék a bizonyítékok egész sorát.
B.P.: Ez nagyon rendben van. A terhelt védekezési szabadsága egészen addig terjed, hogy mást hamisan nem vádolhat bűncselekmény elkövetésével, mert azzal újabb bűncselekményt követ. De ezen kívül hallgathat, hazudhat, mentheti a bőrét. De a józan megítélés szerint ez nem olyan nagy baj, hiszen a gyanúsított, a vádlott az egész állammal áll szemben. A nyomozóhatósággal, az ügyészséggel. Ezek a szervezetek hatalmas apparátussal rendelkeznek, hogy a vádlottak állításaival szemben kiderítsék a vádlottat esetlegesen terhelő tényállást. Tetszik, nem tetszik, a védekezési szabadság egy egyensúlyi helyzetet teremt, ami nagyon komoly dolog, de mint minden komoly dolog, bizonyos tekintetben ez is egy játék. Az állami szervezettel szemben igen gyenge terheltnek meg kell adni azt a védekezést, ami rákényszeríti a nyomozóhatóságot, hogy csak kétséget kizáró bizonyítékokat vigyen a bíróság elé. A vádlott rendelkezésére álló védekezési lehetőségek kihasználásával rá kell kényszeríteni a nyomozóhatóságot, az ügyészséget, hogy ne vigyen a bíróság elé a lehetőség szerint ártatlan embert. Ez közérdek, ha úgy tetszik. Ezt nem a védői tevékenységet folytató ügyvéd elfogultsága mondatja velem, hanem a büntetőjogász ésszerű józansága. Egy közfelháborodást előidéző ügyben szokott elfordulni, hogy fölháborodik a társadalom egy része; minek itt jogászkodni, mit vacakolunk, hiszen nyilvánvaló, hogy ki a gyilkos. Erre én azt mondom, hogy ahogyan a technika fejlődik, például az amerikai siralomházban elhelyezett emberek jelentős százalékáról bebizonyosodik kivégzésük előtt vagy után, kizárt hogy ő követte volna el a deliktumot.
S.B.: Ezzel szemben főleg a nyomozók, az ügyészek, a bírák vallják főként, hogy a gyanúsítottnak, a vádlottnak túlzott, túl erős jogaik vannak a büntetőeljárás folyamán.
B.P.: Bírák biztos, hogy nem. Az viszont, hogy a rendőr, vagy az ügyész így gondolja, teljesen természetes, logikus dolog. A rendőr adott ügyben lehet mérges, mert a gyanúsítottat védő garanciális szabályok miatt többet kell dolgoznia, mert azt mondja, hogy tudom, ő a tettes, és valóban az a meggyőződése is, és lám, a fickó mégis kibújhat a felelősségre vonás alól. Hát ez nem baj. Hiszen gondoljon arra - bár én nem kérdezhetek vissza az újságírótól, inkább csak magamban fogalmazom meg -, hányszor elfogult az ember, hányszor gondolhatja meggyőződéssel, mi az igazság, és ha kellően nyitott, és még nem teljesen bolond, akkor bebizonyosodhat számára, hogy tévedett. Ezekben a játékokban egy tévedés rémes következménnyel járhat.
