„Foci-huliganizmus és neonácizmus jegyesek, minden külön értesítés helyett” - idézhetnénk némileg eredeti mondanivalójából és formájából kifordítva az utolsó nagy proletár költőt, József Attilát. Alighanem ebben a parafrázisban foglalható legplasztikusabban össze a május 4-i tárgyalási nap lényegi, a bűncselekmény-sorozat alapvető motivációját firtató tapasztalatai.

 

Tudjuk persze, hogy mindez provokációval ér fel egy olyan közegben (bírósági tárgyalás a XXI. századi Magyarországon), ahol a közreműködők (vádlottak, tanúk, na meg a publikum nem elhanyagolható része) alapvető szövegértési-fogalmazási gondokkal küzd. A mindezt sok évtizede elviselni kénytelen tanácsvezető bíró olykor hangot is ad ezzel kapcsolatos elkeseredésének. Miszori László őszinte kifakadásai arra utalnak, hogy hosszú bírói praxisa dacára sehogy sem bírja tudomásul venni, hogy ebben az országban a derék polgárok egy része képtelen egyeztetni az alanyt az állítmánnyal. Mi több: többszörösen feltett, lebutított kérdéseket sem ért meg, és gyakorta másról beszél, mint amiről kérdezik.

 

 

Az őszinteségre törekvő vádlottak (ebből véleményem szerint csak egy van), no meg a tanúk vergődnek, mint a partra vetett hal, mert körülbelül a Himalája oxigénpalack-nélküli megmászásával járó fizikai és szellemi megpróbáltatással jár számunkra megérteni, hogy Miszori bíró mit is próbál megtudni tőlük.

 

Így járt K. Krisztina, a negyedrendű vádlott tanúvallomást tevő korábbi menyasszonya is. Cs. István korábbi állítása szerint azért távolodott el korábbi szerelmétől, mert K. István megfenyegette: ha eljár Cs. szája, a lánynak is baja eshet.

 

K. Krisztina csak nehezen tudta megértetni az eljáró tanács vezetőjével azt, ami számára magától értendő tény volt: hogy tudniillik a sorozatgyilkosság-per másod-, és harmadrendű vádlottját (K. Istvánt és P. Zsoltot, alias, Dezsőt) közismert és közveszélyes skinheadként tartották számon a cívisvárosban,

 

 

Krisztinától megtudtuk azért, hogy a mindenkori szurkolói-törzshelyeken (Piac utcai Loki söröző, Kövér Egér, Monti utcai Loki-klub) K. István és köre „kopasz-gyűléseket tartott hetente egyszer”. Az erre a célra szolgáló helyiségbe csak a beavatottak nyerhettek bebocsátást. Krisztina, aki Loki-fan bátyja révén került ebbe a közegbe, tartott a fiatalabbik, kopasz K.-tól, nem szívesen találkozott vele. K. István szerint ez azért volt, mert ő felelősségre vonta a lányt, amikor az más férfival mutatkozott a Perényi 1-ben, miközben barátja Cs. István Koszovóban missziózott.

 

Krisztina arra is emlékezett az egyik sértetti védő kérdése nyomán, hogy egyszer, mikor K. István állt jegyszedőként a Perényi 1. ajtajában, nem engedett be egy cigány férfit, „akinek pedig volt pénze, és jól szituáltnak tűnt”. Persze Cs. István kedvese, ahogy a fiatalabbik K. testvér kérdésére válaszolta, csak hallott az esetről, az érintettel nem beszélt erről.

 

Hosszú időt vett igénybe annak tisztázása is, hogy K. Krisztina mikortól vette észre a magát a neten Csontrablóként regisztráló barátján, hogy feltűnően megzakkant, és menekült minden és mindenki elöl.

 

 

Nyafi (F.-né, Ny. Éva) is szóba került, akivel a férfiak lebukása után két hónappal, 2009 októberében találkozott a tanú. Állítása szerint a vádlottak munkáltatója, az elsőrendű K. Árpád szeretője bocsánatot kért tőle és Cs. édesanyjától azért, hogy a rendőrségen mindent elmondott. Krisztina szerint Nyafi egy szóval sem említette, hogy vallomásait a rendőrségen befolyásolták, zavarban lett volna, illetve, hogy megbánta volna mindazt, amit elmondott.

 

A szövegértéssel nem csak a vádlottaknak és a tanúknak akadt problémája, a jelen lévő tudósítók egyike-másika sem mindig tudta kódolni az eseményeket.  Cs. István kérte a bíróságot, hogy pár percre találkozhasson Krisztinával, amit engedélyezett is Miszori bíró. Közben a nő – mivel még egy tanú volt hátra –  elhagyta a termet. A végén persze létrejött a rendkívüli beszélő, hiába írták egyes lapok, hogy Krisztina elment, mert nem kívánt találkozni egykori vőlegényével.