Miszori marad

 A védelem indítványára hallgatta meg a bíróság a Nyíradony-Tamásipusztán 2008. szeptemberében 5-én megtámadott családot, a tizenöt éves ifj. Pataki Pétert, és szüleit, Pataki Pétert, és élettársát, Horváth Máriát.

 Kedden, március 13-án a 2008-ban, Nyíradony-Tamásipusztán elkövetett, személyi sérülést nem okozó, a harmadik támadás körülményeit vizsgálta a bíróság. Az akkori sajtóban elsikkadt a lövöldözés híre, a rendőrség rossz irányba, uzsorás-bosszúra kezdett nyomozni. A vád szerint a csapat ekkor elhatározta, hogy ütősebb, zajosabb akciókat szervez.

A kisfiút, aki „alig, egy kicsit” haragszik a vádlottakra, mert „lehet, hogy egyik belőtt nálunk, hozzánk”, felzaklatta az eset felelevenítése, szünetet kellet tartani, hogy szülei megnyugtassák. Tizenegy éves volt a támadás idején, két durranásra emlékszik, felébresztette édesapját, aki a rendőrséget értesítette. Többre nem emlékszik, bár annakidején elmondta a nyomozóknak azt is, hogy hallotta, mintha valaki idegen az utcán azt mondta volna a durranások után, hogy „gyere, vagy gyertek, szaladjunk”. 

A vád szerint K. Árpád egyéni akciója volt a nyíradonyi lövöldözés. Aznap, a csütörtökről-péntekre virradó éjszakán szabadnapos volt a Perényi 1-ben, egyedül utazott Nyíradonyba. A távcsöves, golyós Mauserből kétszer lőtt a családi ház ablakára, de senkit sem sebesített meg. A szobában hatan aludtak, a négy gyermek és a szülők. Nem mertek villanyt gyújtani, Pataki nyolc-tíz perc múlva telefonált a rendőrségre.

A bíróság kihallgatta Lengyel István biztonsági őrt is, aki zavaros pénzügyi kapcsolatban állt a családdal. 2008 nyarán – szavai szerint sajnálatból - adott pénzt Patakiéknak, úgy emlékszik, hatvan-hetvenezer forintot lakásvásárlásra és az ügyvéd megfizetésére. A család azonban a remélt banki kölcsönt nem kapta meg, ezért a férfinak sem tudtak törleszteni. Lengyel azt mondja, őt mégsem érte kár, pénze a lakásvásárlás lebonyolításával megbízott ügyvéden keresztül megtérül. Tagadja, hogy bármikor zaklatta volna a családot, nem követelőzött, nem erőszakoskodott, nem fenyegette meg őket. Horváth Mária a tárgyaláson kitartott korábbi vallomása mellett, állítja most is, egy alkalommal megfenyegette őt Lengyel: „megverjük a Pétert, elvesszük az autót, kizavarunk a házból titeket”. A tárgyaláson elrendelt szembesítés eredménytelenül végződött.

A tárgyalás végén Miszori László ismertette azt a határozatot, amely elutasította az ellene benyújtott, sokadik elfogultsági indítványt. Március másodikán K. Árpád kérte a bíró kizárását arra hivatkozott, hogy a tanács elnöke informális kapcsolat tart a nyomozókkal, akik befolyásolhatják az ítélkezést.

Először Bérdi Zsolt, az elsőrendű vádlott védője nyújtott be elfogultsági indítványt mondván, a bíró egyszer nyomatékosan hívta föl a figyelmet arra, hogy egy különösen fontos bizonyíték ismertetése következik. Áprilisban a K. testvérek közösen kifogásolták, hogy a szünetben Miszori László figyelmeztette Cs. Istvánt: „el fog süllyedni”, ha csöndben marad, és szó nélkül hagyja az ellene szóló vallomásokat. K. István decemberben tett feljelentést, szerinte „valaki szándékosan meghamisítja” a jegyzőkönyveket, azokban olyan figyelmeztetések és kioktatások is szerepelnek, amelyek nem hallhatóak a tárgyalásról készített hangfelvételeken. 


1 komment

· 5 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr344316406

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért nem megyek tüntetni március 15-én? 2012.03.14. 18:24:17

Volt egy ünnep, ami a tavaszt, a békét és a szabadságot köszöntötte. Emlékszik még rá valaki?...

Trackback: Békemenet 2, avagy a januári ifjak visszatérnek 2012.03.14. 15:41:10

A Fidesz januárban közösségi élményt kínált, összejött neki....

Trackback: Békemenet 2, avagy a januári ifjak visszatérnek 2012.03.14. 15:41:10

A Fidesz januárban közösségi élményt kínált, összejött neki....

Trackback: Miért nem megyek tüntetni március 15-én? 2012.03.14. 15:41:09

Volt egy ünnep, ami a tavaszt, a békét és a szabadságot köszöntötte. Emlékszik még rá valaki?...

Trackback: Miért nem megyek tüntetni március 15-én? 2012.03.14. 15:41:09

Volt egy ünnep, ami a tavaszt, a békét és a szabadságot köszöntötte. Emlékszik még rá valaki?...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

popocatepetl 2012.03.14. 17:55:19

horváth mária az melyiknek az élettársa?
süti beállítások módosítása