A per 2011. március 25-én kezdődött meg a Pest megyei bíróságon. Nagy érdeklődés volt – akkor még -, bizony! Aztán pár tárgyalási nap után lekonyult a figyelem, egyszer hittük, hogy újra feléledt, ám akkor is Stohl András ugyanott tartott büntetőperének ítélethírdetésére jött éhes hiénafalkaként a média. Márpedig ebben a perben senki sem celeb. Sem az áldozatok, sem a vádlottak. Mármint az ismert vádlottak – mert ebben az ügyben nem biztos, hogy teljes felderítettségről beszélhetünk. Anélkül márpedig nem zárhatjuk ki még a celebrészvételt sem! Hogy miért ilyen a felderítettség szintje, arról nemsokára beszélgetésben kérdezzük Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőt, aki szakmabeliként erősen kritikus a rendőrség, a szolgálatok, és az ügyészség munkájával kapcsolatban. Továbbra is problémás ugyanis a vádirat, amely leírja, hogy a besenyszögi (fegyverbeszerző) támadásban négyen vettek részt, viszont közülük csak hárman ülnek a vádlottak padján. Ugyancsak nem tudunk meg a vádiratból semmit a cselekmények finanszírozásáról. A célpontok kiválasztásának módszeréről is alig. Az – esetleges – szélesebb támogatói (bűnsegédi, felbujtói) körről semmit.
Tanuként viszont találkoztunk egy csomó színes, érdekes emberrel. Rögtön ott van a koronatanú, „az átlagmagyar asszony“, Nyafi, az egykori KISZ-titkár, párttag, ma adóellenőr, a „diszkópartizánok“ munkáltatója. Aztán a „magyar hiszekegyet“ az öklére tetováló biztonsági őr (Kígyó), aki szerint cigányt gyűlölni normális emberi tett, vagy a Véres Kard nevű szkinhed-csoportosulás és a Loki B-közép kocsmáros organizátora (Komcsi), vagy a szíve főlé Hitler-portrét varrató ketrecharcos. A másodrendű vádlott szír-magyar fantasy-játékos haverja, a félarab jobber, aki barátjáról el tudja képzelni, hogy csak „agyatlanul lő, lő“. Aztán voltak, akiket nem láttunk, mert nem jöttek el: a fején Mein Kampf-idézetet vagy egyéb gótbetűs neonáci hitvallást viselő egykori lakótárs, bizonyos Csipesz, vagy a dereceni éjszakai életben aktív romániai vállalkozó, az azóta működését Németországba telepítő Dihenes Szabolcs, vagy az „alvilági fegyverszerző kontaktnak“ aposztrofált, Doxa néven ismert egyén. Meg persze a kelet-magyarországi kisvárosi világ, rendőrök, orvosok, ismerősök, üzletfelek – egy érdekes mikrovilág, hogynemondjuk: televény. És a tanuk között láttunk áldozati hozzátartozókat, mélyszegénységben élő falusi romákat, dolgos embereket, és szánni való segélyen élőket, egy rendszer kárvallottjait általában, és a brutális gyilkosságsorozattal érintetteket – különösen.
Bíróságot, ügyészséget, ügyvédi kart láttunk működni, s fogunk is még látni most még nem megmondható ideig ebben az ügyben. A bíró, dr. Miszori László tekintélyes ítélethozó, alapvetően jól vezeti a tárgyalássorozatot, noha nem láthatunk a kártyái közé teljesen, de mindenképpen érdekes milyen végjátékot készít elő. Miszori bíró néha hisztis, néha kioktató és elveszíti a türelmét, súlyosnak éreztük, hogy pont egy áldozati családtagot birságolt meg. Az ügyész – dr. Szabó Zsolt – szakmai munkája a tárgyaláson nem haladja meg a vádirat szinvonalát. (Kicsit csudálkozunk is, hogy Polt Péter miért pont őt jelölte. Mint ahogy arra is kiváncsiak vagyunk, hogy a másodfok bírájának Handó Tünde majd kit jelöl ki!) Az ügyvédek munkájában általános büntetőügyvédi tetteken kívül nagy okosságot még nem találtunk működésükben. Az áldozati képviseletet ellátó ügyvédek szereplési lehetősége eleve limitált.
Fő problémánk persze amúgyis az, hogy a magyar társadalom – melynek problémái amúgyis számosak – nem látszik érdeklődni a per iránt, pedig ez roppant szükséges volna, hisz‘ talán szociológiailag legfontosabb problémáink véres megjelenése a per tárgya, és amire szükség volna egy szolidárisabb, emberibb, élhető társadalom kialakításhoz: az a katarzis!
(vágvölgyi)
