Kisléta jómódú községnek tűnik. Kihalt a Bocskai utca hétköznap délelőtt, egy lelket se látni, az idegen autó sem kelt feltűnést. Vakolatlan, omladozó épület alig akad, a házak többségét a helyi nagyvállalkozó, Kisléta volt polgármestere, Pénzes Sándor építette, vagy újította fel. Az ajtókat, az ablakokat jutányosan vásárolhatták tőle a tulajdonosok.

 

Baloghék előtt szorosan a kerítés mellé kell leparkolni, a központból induló, nagyrészt cigányok lakta utca keskeny, két autó nem fér el egymás mellett. A kapu zárva, és nem lenne okos dolog benyitni, az udvaron három apró termetű, csupaizom harcikutya, a negyedik hátul ólálkodik láncra kötve. Hátulról a mező irányából támadtak a gyilkosok, 2009. augusztus 3-án, Balogh Máriát közvetlen közelről lőtték agyon. A vád szerint K. István négyszer, P. Zsolt egyszer tüzelt az ágyban lévő asszonyra. A támadás után rettegett a falu, a Bocskai utcaiak egy-egy udvaron gyűltek össze éjszakára. A mező felől színesre mázolt palánkkal kerítették el a telket, azóta.

 

 

Az idősebbik lány kerül elő leghamarabb, utána élettársa, majd Ketrin - akinek egyéként előző nap kellett találkoznia pártfogójával, mert kisebb gondok vannak körülötte - tudtuk meg később a polgármesteri hivatal jegyzőjétől -, megáll az apró verandán. Semmit sem lehet megtudni tőlük, a szemkontaktust kerülve hallgatnak. Ketrin zárkózott, a bíróság sem idézte Budapestre tanúnak, egy videofelvételen rögzítették szavait, azt használják fel a bizonyításhoz. Néhány semleges dolgot elmond a harcikutyákról Mária élettársa, sietve ülünk az autóba, ebből az utcából már teljes tévéstábot is elzavartak.

 

Az önkormányzat előtt, az első világháborús emlékmű parkjában négy asszony gyomlálgat, talán közmunkában. Ezerkilencszázan élnek a faluban, körülbelül hetven embernek jut közmunka, parképítés, fóliázás, ároktisztítás, az idősek bentlakásos otthonában harminckét emberről gondoskodik az önkormányzat, hatszáz emberre főznek a község konyháján, itt is ott besegíthetnek gondozóként, dajkaként, vagy takarítóként. 

 

Kisléta legnagyobb munkáltatója Pénzes Sándor. Lakodalmaspusztai dohányültetvénye tavasztól őszig változóan, de szinte folyamatosan ad munkát a helyieknek. Nyolc órában ötezret, hajnaltól késő délutánig nyolcat lehet megkeresni. Balogh Mária népes családjának - kilenc testvére volt - szinte minden tagja dolgozott a dohányültetvényen. „Szorgalmas emberek, Kislétán pár családtól eltekintve mindenki dolgos, napszámba járó ember” – dicséri őket Pénzes.

 

 

A volt polgármester alig akarta elhinni, de a vád szerint ő is a célkeresztbe került, tervezték, hogy lelövik, mert Veres János volt pénzügyminiszter mellett kampányolt, egy jobboldali hírportálon pedig  „a Veres János kutyájának” bélyegezték. A katonaviselt Cs. István beszélte le a brigádot, mert a vállalkozó háza túl messzire esik a kiszemelt áldozatétól, és az akciót nem lehetett volna egy szuszra végrehajtani.

 

Húsz évig egyfolytában volt Pénzes Sándor polgármester, jól menő vállalkozásait fiaira bízta, a hatvanas éveinek végén járó férfi. A legutóbbi választáson egy fiatal fideszes vállalkozó előzte meg vagy száz szavazattal. A választás előtti időszakban fosztották ki fia házát, kilónyi aranyat pakoltak ki a padló alá rejtett széfből. Magyarné Lánczi Júlia jegyzőasszony szerint azért bukta el a legutóbbi választást, mert „túlzottan pártolta a cigányságot”. A többség egyre hangosabb ellenezte, úgy érezhették, hogy háttérbe szorítja a magyarokat a segélyezésnél, „és ők eleve jobban mernek segélyt kérni, a magyar azt mondja, hogy ő nem áll sorba” - osztja meg velünk megfigyelését Magyarné. „A magyar lakosság a kisebbségi pártfogást sokallotta, beleuntak, úgy érezték, ők szorultak kisebbségbe, a polgármester intézkedései háttérbe tolják őket.” Legutóbb viszont nem sikerült cigány önkormányzatot alakítani, „két részre szakadt a cigányság, egymást figyelték, azután két szék közé ültek, letelt a mandátum, és nem lett új önkormányzat választva” – fejtegeti a jegyző asszony.

 

A Balogh család a tragikus támadás után került a jegyzőasszony látókörébe, Mária ugyanis soha nem próbált segélyt kérni. A gyilkosság után közvetlenül, ötvenezer forintot utalt ki a családnak a polgármesteri hivatal, az életveszélyesen megsérült kislány kezelésére, és számlát nyitottak a halaszthatatlan kiadások fedezésére. Azután „elárasztották a családot segélyekkel, enyhén szólva elkapatták őket, el lettek kényeztetve”. Szervezetlenül, ellenőrizhetetlenül folyt az adományozás, az önkormányzat megelégelte, hogy a pénzeket rajtuk keresztül küldjék a családnak. A gyámhivatal Máriapócson nyitott számlát, azóta azon keresztül folyik az adományozás. Ketrin Nagykállón jár szakiskolába, de nem zökkenőmentes a támadás óta az élete, mert már az utolsó két általános iskolai évben jelentős romláson ment keresztül az iskolai teljesítménye, és magatartászavarok is jelentkeztek nála. A problémák idővel nem múltak el, sőt sokasodni látszanak, mert a szakiskolában már a tél végére ötvennél több órát hiányzott, ezért felfüggesztették az utána járó családi pótlék folyósítását. Felajánlották neki korábban, hogy Budapesten tanuljon, sőt talán amerikai ösztöndíjat is kaphatott volna, de a rokonok nem engedték. A jegyzőasszony szavaiból önálló utat járó, összetartó nagycsalád körvonalazódik előttünk.

 

Pénzes Sándor többször cáfolta a bíróságon és nekünk is elmondta, hogy a kislétai cigányság nem segélyekből él, sőt legtöbbjük nem is szorul rá. „A faluban harmonikusan élnek együtt a romákkal” – állítja, és elég meggyőző, de - fűzi hozzá nehogy részrehajlással vádolhassuk –, kisebb konfliktusok vannak, a kocsmába is eldurranhat néhány pofon”.