Szarvasgombászok, könnyű kis perpatvar, iratismertetés

Iratismertetéssel kezdődött és folytatódik a gyilkosságsorozat tárgyalása. Nem történt semmi, amire fölkaphattuk volna a fejünket, az MTI is csupán néhány soros közleményt szánt a tárgyalásra egy szarvasgombász, egy szarvasgomba kutató, és a szarkákat kergető vörösrókáról szóló beszámolók között.

Ha jól számoljuk, több mint százhúsz napja tart a gyilkosságsorozat pere, és pénteken, több mint egyhavi szünet után, kezdődött el az ötödik folytatás. A bíróság számíthatott arra, hogy a vádlottak kérni fogják az őszi szezon jegyzőkönyveinek felolvasását - egyedül Csontos István nem ragaszkodott hozzá -, úgyhogy péntekre se tanúkat, se szakértőket nem idéztek be. Miszori László bíró a tervezett menetrendet felborítva hétfőre póttárgyalást rendelt volna el, ha elnyúlik az iratismertetés, tapasztalatból tudhatja, hogy még az ő tempójában sem lehet egy nap alatt felolvasni az ősszel lejegyzett iratokat, ha a vádlottak közbevetése időnként „megakasztja a tempót”. A póttárgyalás ellen az ügyvédek élből tiltakoztak, mondván sérül a védelem joga, és hétfői elfoglaltságaikra hivatkoztak, meg arra, hogy a hétvége kevés, nem tudnak megfelelő védőt találni maguk helyett, ám ha mégis, az illető képtelen lesz két nap alatt felkészülni a tárgyalásra. Azt nem lehet tudni, hogy mire, hiszen az eddig elhangzottak fognak még egyszer elhangzani, ráadásul a jegyzőkönyveket már mindenki megkaphatta. A bíró hajthatatlan maradt, tízperces szünetet rendelt el, hogy a védők a könnyű perpatvar után összekaphassák magukat az újabb kihívásra. Sok hűhó semmiért, póttárgyalást végül mégsem kell tartani, egyelőre marad a tervezett menetrend, az éppen aktuális iratismertetést sikerült pénteken lezavarni.

 Tízperc szünet, hogy a védők, a könnyű perpatvar után összekaphassák magukat.

Az őszi ülésszakon többnyire a szakértők kényszerültek nem egyszer kínos magyarázkodásba; hogyan rontották el a tatárszentgyörgyi helyszínelést és a debreceni házkutatásokat, a letartóztatást. De a legérdekesebb kérdésre nem kaphattunk választ, vajon miért éppen a zsúfolt szórakozóhelyen kellett nagy felhajtással elkapni a gyanúsítottakat miközben észrevétlenül, csendben is lekapcsolhatták volna őket, azután kisebb hibaszázalékkal matathattak volna a pinceklubban, ahol a fegyverekre bukkantak. De kellett a látványelemekkel teletűzdelt show, hogy a megmozdulás helyrehozza a rendőrség cigányfronton megkopott tekintélyét. Az előadás csaknem botrányba fulladt, bár az akció képileg jól mutathatott.

 Minden idegszálukkal az időhúzásra koncentrálnak.

A bíróság szóvivője tavaly még enyhén optimista volt a per befejezését illetően, azt nyilatkozta, hogy 2012 végére talán megszülethet az elsőfokú ítélet. Ma már csak azt ígérheti, hogy még az idén nyáron befejezik a tárgyalást. Persze ahhoz is össze kell kapnia magát a bíróságnak, még huszonöt napon keresztül hallgatják majd a tanúkat és a szakértőket. A tervek szerint március 27-én lesz az utolsó összejövetel, akkor kezdődik el az összegzés, és ha nyárra nem születik meg az ítélet, akkor augusztus 21-én szabadon kell engedni vádlottakat, akik minden idegszálukkal az időhúzásra koncentrálnak

Kedden iratismertetéssel folytatódik a per.

Stépán Balázs


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr445031221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása