Tódor János írása
Honnan szerezték a lőszereket az elkövetők? Hová tűnt az albérlőtárs? Miért jönne jól Cs. Istvánnak a 100 milliós nyomravezetői díj? Miért mellőzi a vádirat a nemzetbiztonsági szálakat? Újabb megválaszolatlan kérdéseink a vádirattal kapcsolatban az első tárgyalási nap után.
„Egy újabb, legalább ilyen terjedelmes vádiratot lehetne összeállítani azokból a megválaszolatlan kérdésekből, illetve szándékosan került tényekből, elvarratlan szálakból, amik a Pest Megyei Főügyészség vádiratából most kimaradtak. A vádlottak padján sem biztos, hogy csak a négy feltételezett elkövetőnek kéne ülni” - mondta blogunknak a sorozatgyilkosság-per egyik vádlottjának korábbi védője a Pest Megyei Bíróságon zajló per első napján, az egész naposra nyúlt vádirat ismertetés ebédszünetében. Az ügyvéd, figyelemmel korábbi védence érdekeire, ennél többet nem volt hajlandó mondani, csak annyit tett hozzá: „Olvassa el figyelmesen a vádiratot, és rá fog jönni.”
A videó az origo.hu-ról származik.
Mennyire nyilvános a tárgyalás?
Számítani lehetett arra, hogy a per – legalább az indulás pillanatában – komoly sajtó nyilvánosságot kap: Ilyen esetben - a tárgyalóterem méretétől függetlenül - érdemes előzetesen regisztrálnia magát a hivatásos újságírónak. Nos, én ezt már napokkal a tárgyalássorozat kezdete előtt megtettem, szemben a jelen lévő, száznál is több sajtómunkás kollégával, akik többsége nem jutott vádirathoz, merthogy a bíróság erre irányuló kérésüket elutasította. Sokan háborogtak ezen, pedig nem csupán kiemelt sorozatgyilkosságok tárgyalásakor, de hétköznapi tyúkperekben is ez a gyakorlat. Éppen ezért félig-meddig nyugodt tudtam maradni abban a közelharcban is, ami a bíróságra, majd a tárgyalóterembe való bejutást megelőzte. Kézenfekvőbb lett volna, ha a Pest Megyei Bíróság egyébként kedves és rendkívül segítőkész sajtóreferense a keretszám (35) fölötti regisztráció-kérelmeket elutasítja, akkor (egyetemben a biztonsági szolgálat olykor arrogáns embereivel) nem lett(ek) volna kitéve annyi verbális inzultusnak. Így viszont az érkezés ideje - és nem a regisztrációs kérelem sorrendje, vagy a per tárgyát képező ügyben korábban megjelent publikációk száma és azok minősége - volt a döntő: aki korábban jött, azt beengedték. No meg azt is, aki előre furakodott. Az évszázad perének ígérkező esemény azért megérdemelt volna egy nagyobb hallgatóságot befogadni képes termet, de úgy látszik a mindenható magyar igazságszolgáltatás legfelsőbb köreiben ez a kérdés igazán senkit sem érdekelt. Így lettem szégyenszemre a 36-ikként kivetítő szobára ítélt sajtómunkás. Ráadásul a sorban elém pofátlankodó kollégát, aki aztán a bírósági ukázra fittyet hányva, a neten tudósította a lapját (merthogy azt sem lehet ám a tekintetes magyar bíróságon), lefülelték és a per végéig nem kívánatos személynek nyilvánították a Thököly út 97.- 101. szám alatti épületben.
Az első látásra is szemet szúró vádirati furcsaságokról, levegőben hagyott kérdésekről már korábban is írtunk ezen a blogon (A dobos, a szakács, a cukrász meg a hidegburkoló). Lássuk mi az, ami viszont a pénteken ismertetett vádirat összefoglalójából – terjedelmi okokból – kimaradt, már ami a vélt hiányosságokat illeti.
Kellene automata fegyver
A lőgyakorlatoknál, a támadásoknál és a lefoglaláskor a Besenyszögön zsákmányoltnál lényegesen több lőszer fogyott el, illetve került elő. Honnan? Az egyik vádlott ügyvédje szerint a rejtély kulcsa a harmadrendű vádlott, P. Zsolt, aki a csapat lőszerfelelőse lehetett. A feltételes mód magyarázata, hogy P. Zsolt személyes dolgain túl nem volt hajlandó érdemi vallomást tenni, következésképpen a lőszer-beszerzésről sem nyilatkozott. A negyedrendű Cs. István viszont néhány hónappal a nyomozás tavaly nyári lezárása előtt „teljes körű” vallomást tett, tehát társaira is vallott, ennek alapján feltételezheti-tudhatja az NNI nyomán az ügyészség is, hogy P. szerezte be, illetve vásárolta a lőszereket. (A vádlottak meghallgatásakor erre akár fény is derülhet.) A névtelenséget kérő ügyvéd azt is elmondta, hogy a média és a vádlottak mögött támogatói kört sejtők szerinte eltúlozzák a lőszerbeszerzésének anyagi vonzatait, mivel a darabonkénti 150-300 Ft-ot kóstáló töltényeket az elkövetéssel vádolt férfiak (akik havonta alig 100-120 ezer forint között kerestek, egyedül csak P. Zsoltnak volt két munkahelyéről a vádirat szerint havi 200 ezer forintos jövedelme) akár saját zsebükből is megerőltetés nélkül finanszírozhatták. Ellenben, ha a támadásokkal összefüggő egyéb kiadásokat is nézzük (pl. különböző speciális ruházat beszerzése, rendszeres utazgatások költségei), akkor mégiscsak kétséges, hogy a vádiratból kirajzolódó jövedelmi viszonyuk kellő fedezetet nyújthatott-e a gyakori terepszemlékre, a támadások kivitelezésére. Mindazonáltal amikor a támadássorozat folytatása mellett döntöttek, kevésnek érezhették a fegyverarzenáljukat és a muníciót, mert egy laktanya megtámadását tervezték, hogy onnan raboljanak gépkarabélyokat és hozzájuk való lőszereket. Erről Cs. István, alias Csontrabló a vele készült Népszabadság-interjúban így mesélt: ”Tiszalök után történt, hogy kivittek a hajdúhadházi lőtérre. Az volt a terv, hogy kellene automata fegyver, esetleg Kalasnyikov. Megmutatták az őrhelyet, hogy onnan lehetne szerezni, lefegyverezve az őröket. Lebeszéltem Árpit, mondtam, hogy ez lehetetlen. Van rádió, közel a főépület, el fogják kapni őket. Azt meg, hogy van arrébb egy poszt, egy őrrel, rádió nélkül, hát azt „elfelejtettem” nekik megemlíteni.”
A megkérdezett ügyvéd mindehhez még hozzátette: a szervezett segítők, anyagi támogatók létezése ellen hat az is, hogy a feltételezett cigányvadászok mindig ugyanazzal a K. Árpád használatában lévő gépkocsival közlekedtek. Márpedig az akciókat aggályos precizitással megtervező idősebb K. testvér aligha követett volna el olyan elemi hibát hogy mindig ugyanazt az autót használja, ha rendelkezésükre állt volna több gépkocsi is. Végtére is az Opelt bárki megláthatta, beazonosíthatta volna. Nem is beszélve az autópálya-matricákról, és a bekamerázott pályáról. Hatalmas rizikót vállaltak, de szerencséjük volt.
Hamis rendszám-matricák
A vádirat kitér rá, hogy a hamis rendszámtábla-matricákat K. István kérésére, az általa a netről letöltött hasonló típusú és színű, eladásra kínált Opelek rendszámai alapján, a vele (a fegyverek elrejtésére is használt lakásban!) együtt élő barátnője, K. Edit készítette. A rendőrségi kihallgatási iratanyagából az derül ki, hogy az ifjabb K. fivér azt mondta barátnőjének, ezekre azért van szükség, hogy megspórolják az autópálya-matrica vásárlást. K. Edit ezt logikus magyarázatnak tartotta, sejtelme sem volt róla, mondta a rendőröknek, mire is kellenek azok.
S. Mihály és a megtalált fegyverek
Az sem világos, a vádirat legalábbis nem forszírozza, hogy amikor K. István régi barátja és albérlőtársa, S. Mihály 2008 tavaszán megtalálta az ágy alatt elrejtett, Besenyszögön rabolt fegyvereket a debreceni Poroszlay utcai lakásban, milyen magyarázattal szolgáltak neki. No meg arról sem tudunk meg a vádiratból semmit, hogy K. István beavatta-e S. Mihályt, vagy más módon - esetleg fenyegetéssel - bírta hallgatásra. És legfőképpen, hogy S. Mihály tényleg hallgatott-e? Ez azért is érdekes lehet, mert 2010 tavaszán K. Árpád állítólag azt vallotta, hogy S. Mihály szerezte a fegyvereket, és ő is lőtt velük (Később Cs. Istvánról állította ugyanezt). Felmerül a kérdés: talán csak nem az albérlő-társ lehetett a titokzatos negyedik tettes a besenyszögi rabláskor, akinek kilétét máig nem sikerült a rendőrségnek megállapítani?
Csontrabló rokonai
Nem szól a vádirat arról sem, hogy Cs. István rendőr sógora (E. Sándor) és a rendőrségen titkárnőként dolgozó nővére (E.-né Cs. Erika) vajon tudott, vagy tudhatott-e valamit arról, hogy a koszovói ex-missziós katonának köze lehet a cigányok elleni brutális támadássorozathoz. Ha nem, akkor ezt tanúvallomásuk során majd maguk fogják elmondani, és ha esetleg mégis, akkor ez alighanem soha nem fog kiderülni. Cs. István, amikor az ominózus Népszabadság interjúban arról faggattam, miért nem kért tőlük, a rendőrségi dolgozó rokonaitól segítséget, ezt válaszolta: ”Tény, hogy nem fordultam hozzájuk. De én nem voltam a dolgokba mélyen beavatva Árpiék részéről. Nem tudhattam, hogy vannak-e mások is. Amikor rájöttem, mit csinálnak Árpiék, nagyon féltettem a családomat: fenyegetések, utalások, félszavak hangzottak el, amelyekből – nyilván mert nem tudtam semmit ellenőrizni – az jött le, hogy ha ők buknak, bukunk mi is, és lesznek, lehetnek mások is. Ebből én azt vontam le, hogy ha én buktatom le a társaimat és ez kiderül, márpedig miért ne derülne ki, ott, ahol minden „szivárog”, nagyon nagy bajba kerülhetünk. Nem okosabbnak, hanem talán bátrabbnak vagy naivabbnak kellett volna lennem, nem tudom. Az biztos, hogy bár én bele sem akartam kerülni ebbe a csapatba, ki is akartam szállni, nem mertem konkrét lépéseket tenni.”
Ugyanezzel kapcsolatban megkérdeztem Cs. István édesanyját is, aki ezt mondta: „Szeretném előrebocsátani, hogy a szűk családban mindannyian olyan munkát látunk el, melynek alapvető része a titoktartás, melyre felesküdtünk. Tehát ilyen tekintetben a munka nem témája a családi beszélgetéseknek. A családban családtagok vagyunk egymás számára. Pisti megváltozott magatartását mindannyian észrevettük, beszéltünk is róla, hogy mitől fél annyira. Riadt és nyugtalan volt, mintha menekült volna valami elől. Akkoriban költözött el a barátnőjétől, akkoriban szerelt le, úgy gondoltuk, ezek a változások, az új életformától való félelem okozzák idegességét. Mindazonáltal a családban nem történt „hangulatváltás”, mert éppen hogy a biztonságot igyekeztünk megadni számára. Imádja a keresztfiát, vele töltött nagyon sok időt, akkor volt igazán felszabadult, mikor vele lehetett. Gondoltam még arra is, hogy talán Koszovóban történtek olyan események, melyekről nem beszélhet, de igencsak megviselik, mivel arról az időszakról, amit kint töltött, nem szívesen beszélt itthon. Azt gondoltam, az esetleg ott történtek „nyúltak” utána. Hogy miért nem beszélt a fenyegetettségéről? Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, hisz akkor nem volna ott, ahol van. Utólag, a történteket megismerve, biztos vagyok abban, hogy minket, a családot féltette.”
Titkolt szolgálatok, és egy kényes tanú mellőzése
Egy szóval sem említi a vádirat, hogy a K. Istvánt hosszú éveken át, 2008 májusáig (tehát még a besenyszögi fegyverrabláskor is) megfigyelte a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH), és arról is tudtak, hogy testvérével és P. Zsolttal fegyvereket akarnak szerezni. Azt is jótékonyan elhallgatta vádiratában a Pest Megyei Főügyészség, hogy Cs. István a katonai hírszerzés (KBH) informátora volt. Ez utóbbi azért is felettébb érthetetlen, hiszen ma már tudható, hogy a tiszalöki gyilkosság után is találkozott tartótisztjével Csontrabló, aki a sorozatgyilkossággal kapcsolatban kérte is tőle, jelentse, ha valami a tudomására jut. A rendőrségi kihallgatásáról készült jegyzőkönyv szerint Cs. István még kedélyesen meg is jegyezte, hogy milyen jól jönne neki a 100 milliós nyomravezető díj. A vádirat ez irányú hézagai már csak azért is érthetetlenek, mert a fenti tények a per során biztosan szóba kerülnek, hiszen a főügyészség tanúként indítványozta meghallgatni Csontrabló egykori tartótisztjét, H. Ernőt. Viszont meglepő módon nem szerepel a meghallgatásra váró tanúk között a vádlottakról, közülük különösen K. Istvánról, és Hajdú Bihar megyei szélsőségesek kapcsolati hálójáról legtöbbet tudó megyei NBH-s tiszt, aki még a romák elleni támadások előtt észlelte, dokumentálta, és jelentette feljebbvalóinak a csoport három tagjának fegyverbeszerzési törekvését. Lehetséges volna, hogy a nyomozó hatóságokat nem érdekelték a vádlottak előéletével kapcsolatos „mélyebb” információk. Márpedig az elkövetői motívumok kialakulását feltáró, az indítékot megalapozó információk elég szegényesek, vagy éppen csonkák, és ezért torzítják a róluk alkotható képet, mint pl. K. István megszúrásának története esetében (lásd korábban már idézet írásunkat).
A vádirat hiányosságai korántsem mellékesek, hiszen a bíróság csak az abban foglaltakig terjeszkedhet az igazság feltárása során. Büntetőjogászok azonban azt is hangsúlyozzák, hogy kivételesen, megfelelő erejű új információk ismeretében a bíró is kezdeményezhet további ügyészségi nyomozást a fel nem tárt szálakat, részleteket, vagy adott estben elkövetői, bűnsegédi kört illetően.
A tárgyalás március 30-án, szerdán a vádlottak meghallgatásával folytatódik, mi akkor is ott leszünk.
