Másnapos töltényhüvelyek, repesztől származó lövésnyomok

Összevissza rángattak – állítja a mentős - Stépán Balázs írása

 

A tűzoltók után a mentősöket hallgatták ki a Tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság szerdai tárgyalásán a Pest Megyei Bíróságon. Mire a mentők a helyszínre értek, már a gyilkosság mindkét áldozata, Csorba Róbert és ötéves kisfia is meghalt, Biankát életveszélyes sérülésekkel, édesanyját pedig füstmérgezés gyanújával kellett kórházba szállítani. Repeszek okozhatták a két ember halálos sérüléseit – vélte a két gyakorlott mentős, bár a halál megállapításán kívül, az ok felderítése nem rájuk, hanem az orvosra tartozik.

Az esetlap bejegyzése szerint 2009. február 23-án, hajnali háromnegyed egykor riasztották az örkényi mentőt a tatárszentgyörgyi a Fenyves sorra, ami húsz perc alatt érkezett a tűz helyszínére. Már útközben értesítették a rendőröket: olyan helyre mennek, ahol „cirkusz szokott lenni” – indokolta a mentőápoló. Mindkét mentős úgy érezte, a Csorba család ellenségesen viselkedett velük szemben.

A lángokban álló ház előtti második szomszédnál intették le a kocsit – emlékezett vissza az örkényi ápoló, B. Norbert, aki már csak Robika halálát állapíthatta meg, s indult a következő házhoz. Azt mondták neki, ott van a másik sérült, a kisfiú édesapja, ő sem lélegzik már. Korábban ugyan azt állította, hogy a férfit vizsgálta meg először, „összevissza rángattak, nem emlékszem pontosan” – magyarázta a tárgyaláson.

Két mobil telefon és egy gyertya fényénél vizsgálta meg Csorba Róbertet, s bár megállapította, a családtagoknak nem árulta el, hogy a férfi meghalt. Azt vallotta, megfenyegették: „ha meghal, te is meghalsz”. Emiatt úgy döntött, hogy a mentőkocsiba helyezi el a holttestet: „stabil, szállítható állapotban van” – nyugtatgatta a jelenlévőket, Csorba Róbert édesapjának elmondása szerint.

A dabasi mentőt hajnali egy előtt öt perccel riasztották, húsz perccel az örkényiek után érkeztek. A dabasi mentőtisztet, Cs. Tibort útközben értesítették, hogy ketten meghaltak, de lehet több sérült is. Csorbáék szomszédjához, Petrikékhez irányították, megpróbálta újraéleszteni Robikát, de hamarosan abbahagyta a teljesen reménytelen beavatkozást, hogy felkutassa a még élő sebesülteket. Bianka életveszélyes sérüléseket szenvedett, Máté sértetlennek tűnt, a két gyerek édesanyja füstmérgezést kaphatott, idézte föl a tárgyaláson. Intézkedni kellett, elmondani Csorba Csabának, hogy fia meghalt, a holttestet pedig a mentőből máshova kellett helyezni, hogy mindkét esetkocsi minél hamarabb indulhasson a kórházba a három sérülttel.

Budavári ekkor mondta meg Csorba Csabának, hogy a fia meghalt, de a férfi még a szerdai tárgyaláson is úgy vélte, hogy Róbert a mentőkocsiban vesztette életét, halálát a mentőápoló okozhatta. A szembesítésen élesen támadt az ápolóra, harmincezres rendbírságot osztott rá a bíró, amit utóbb visszavont.

Mindkét mentős úgy vélte, hogy repeszdarabok okozhatták a sérüléseket, például a tűzben elpattanó üvegszilánkok vagy cserépfoszlányok, sőt Cs.Tibor felrobbant tűzijátékra is gyanakodott.

A bíróság kihallgatta azt a férfit is, aki a támadás másnapján töltényhüvelyeket talált a leégett ház mellett, amikor rábukkantak egy petróleum szagú borosüvegre is a ház teraszán.


12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr43264689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cirrmurr 2011.09.29. 16:33:42

Jófejek ezek a cigók. Mentőst kell terrorizálni.

Meg a parkban a gyereket meg a kismamát.

Hozták a formájukat

kranführer 2011.09.29. 17:00:20

@cirrmurr: Amelyik cigány ezt nem teszi, az a roma...

Sicc 2011.09.29. 17:16:48

A töltényhüvelyeket bizonyára később rakták ki a hóra.

1.) Egy kupacban volt több is, ezeknek elszórva kellett volna lenniük.
2.) A töltényhüvely forró, bele kellett volna olvadniuk a hóba.
3.) A fehér, szűz havon igencsak feltűnő egy marék töltényhüvely, ezt még a vak is észrevenné.

Kelly és a szexi dög 2011.09.29. 21:11:25

5 éves gyereket ölni - gyalázatos gyáva tett.

KenSentMe 2011.09.29. 21:34:01

@Kelly és a szexi dög: És ha 20 éves korára lett volna 4 gyereke, akkor most számold ki, micsoda csapás ez a fajtájára nézve.

venszivar 2011.09.29. 23:17:35

@Kelly és a szexi dög: hat éves "fölött" már lehet?

Különben VISSZA VELÜK INDIÁBA ! josival az ÉLÜKÖN ! most, ennyi.

McKinney 2011.09.30. 00:25:42

@Sicc: Bocs de a sörétes patron vékony műanyag, gyorsan hűl, és nem automata fegyvernél lehet hogy csak később dobták ki az üreset, szóval egyáltalán nem biztos hogy beleolvad a hóba.

Az gáz, hogy a primitív emberek a bajban aggreszívek lesznek, és arra támadnak, aki segítene, mert az van ott, és kézzelfogható, okolható. Legalábbis a korlátolt agyuk szerint. Nemegyszer láttam gyerekorvosi rendelőben (8ker), hogy minél betegebb volt a gyerek annál ordenárébban üvöltöztek a cigók az orvossal és aszisztenssel.

Aki pedig képes rálőni fegyvertelen emberre, pláne orvul, lesből, az nem ember hanem egy kibaszott torzszülött.

Reggie 2011.09.30. 04:35:32

Azert becsulendo, hogy a mentosok ennek ellenere a helyszinen maradtak es probaltak dolgozni. En a helyukben otthagytam volna a helyszint, amig a rendorok nem biztositjak megfeleloen.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.09.30. 08:19:26

:x

talán a mentős agresszíven lépett fel, és különben is rasszista volt

Ajtony 2011.09.30. 08:33:14

@McKinney: a vége annak is fém, és forró

Vezérigazgató elvtárs 2011.09.30. 08:43:13

Mikor jön már a féregirtó szakember,hogy eltüntesse a kártékony élőlényeket szülőföldünkről?!

cirrmurr 2011.10.04. 10:05:40

Mondjuk érdekes kérdés, hogy miért mobiltelefon és gyertya fényéné vizsgálták meg, miért nincs egy elemlámpa a mentősöknél? Éjszaka szériatartozék lenne ? Vagy lemerült benne 5 éve az elem?
Magyar egészségügyből kinézem!
süti beállítások módosítása