Ma tartják Fliegauf Benedek filmjének világpremierjét a Berlinálén

 Az alábbi cikk az index.hu oldalról származik:

 

A Csak a szél egy négytagú roma család egy tragédiába torkolló napját mutatja be. A film nem közvetlenül a romagyilkosságokról szól, fiktív történet, de áthatja a gyilkosságsorozat okozta félelem, amelyet a roma közösség tagjai éreztek 2008-2009-ben - mondták el korábban az alkotók. Fliegauf épp Womb - Méh című filmjén dolgozott a romagyilkosságok idején, a történtek olyan mélyen megrázták, hogy hatásukra írta meg a Csak a szél forgatókönyvét.

A 91 perces alkotás főszereplői amatőr színészek. A producerek hangsúlyozták: a résztvevők "nem saját életüket játsszák", hanem megírt forgatókönyv alapján dolgoztak. A mellékszerepekben feltűnnek profi színészek is. A film társproducere, Muhi András szerint a filmszakma egyik csúcsa jelen lenni a Berlinalén. A fiatal magyar rendező nem mellesleg visszatérő vendége a Berlinalénak, ahol korábban Rengeteg, majd a Dealer című filmjét is nagy sikerrel vetítették. Utóbbiért megkapta a Berliner Zeitung című lap rangos közönségdíját.

Dieter Kosslick, a filmfesztivál igazgatója a seregszemle előtt néhány nappal úgy fogalmazott, kiválónak tartja a magyar filmet. "Nem is válogattuk volna be a versenybe, ha nem látjuk esélyesnek" - mondta. "Fliegauf Benedek korábban is nagyszerű alkotásokkal mutatkozott be a fesztiválon, nagy várakozás övezi új filmjét is" - emelte ki. A film magyar-német-francia koprodukcióban készült a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI), valamint az Eurimages, az Európa Tanács filmtámogatási alapja segítségével.

Az idei Berlinalén 23 mű szerepel a hivatalos versenyprogramban, ebből ötöt azonban versenyen kívül vetítenek. A magyar film többek közt indonéziai, három német, két francia, egy olasz és egy amerikai-orosz koprodukcióval vetélkedik legjobbnak járó Arany Medvéért. A díjakat szombaton este osztja ki a Mike Leigh brit rendező vezette nemzetközi zsűri.

 


2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr604119136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Convoy L6 2012.02.16. 13:56:38

Az eu. támogatja ezt az oldalt?
Azért kérdezem, mert nagyon a médiából szedett demagóg hozzáállást erősíti?
Szegény romák így, szegény romák úgy.

Csak dolgoznak+ alszanak, és megtámadják őket, mert a rendőrség semmit nem tesz...

Persze a többi 6.000.000 magyarról szó sincs, hogy hányat vernek agyon 500 ft.-ért...
pfffffffffff.--------

Nyugodtan gyulolj 2012.02.24. 03:24:05

@Aceton:

6 millio? mi van? Amugy, hogy megnyugtassam alantas lelked elarulom, hogy ezt az oldalt a CIA es a MOSZAD kozosen tamogatja csak azert, hogy a vilagon (europan kivul) nem ismert magyar nepet lejarassa, hogy rasszistanak belyegezzek meg stb ezen kivul az egesz vilagon agymosast fognak vegrehajtani, hogy az emberiseg szemeben a Siriusrol szarmazo magyar nep ellensegkep legyen. Most egyelore nem folyatatnam az osszeskuves gyartast de legkozelebb igerem friss hirekkel szolgalhatok majd, ki tudja talan meg a KGB is szerepet kap...
süti beállítások módosítása