131.850 forint

„Gyere – int a rendőr – semmi baj nem lesz”. Kissé riadt a finom vonású, fekete hajú copfos, kiskamasznak látszó tizennyolc éves lány. A rendőrség „előállította”, átadják a bíróságnak, a szünetben még a vécéhez is elkísérik, azután felszívódnak, nem várják meg a kihallgatás második felvonásának végét. A piricsei támadást szerencsésen átvészelő R. Júliát hallgatta meg a bíróság.

Egy dolog biztos, 1994-ben Nyírbátorban született, lakhelyként Piricsét említi először, de szóba kerül Fehérgyarmat és a mátészalkai nevelőszülők is. Állampolgárságát azzal sikerül tisztázni, hogy Magyarországon él. Az idézésekre nem jelent meg, előállították, a fuvarköltség 131.850 forint (a képlet szerint 293 szorozva 450-nel ). Nem tudja eldönteni, hogy tiltakozzon, fizessen, ne fizessen, nem érti, nincs, aki segítsen, Miszori László próbálja megértetni a tétet vele, de a lány „belenyugszik”, a határozat néhány percen belül jogerős. Nincs éppen jelen az áldozatokat támogató ügyvéd.

Tavasz, nyár, ősz, tél, végre kikötünk, négy éve, augusztusban támadtak a piricsei házra, előbb Molotov-koktélokat szórtak Getyinásék, Magdolna és Tibor házára, azután sörétes puskával lövöldöztek, súlyos, tartós testi fogyatékosságot okozva Getyinás Magdolnának, aki az első műtétek után elmenekült a kórházból, félt, hogy ott is megtalálják a merénylők. Júlia éppen szökésben volt a nevelőotthonból, folyamatosan szökésben élt, de Piricsén lakó szülei börtönben, testvérei nevelőintézetben voltak, Magdolna meghívta magához, hogy az egyszobás viskóban aludhat.

„Hát szerintem, mert meglőtték azért visított” – vallja Júlia, többet nehéz kihúzni belőle.

„Idézzük föl az eseménysort” – próbálkozik az ügyész, Júlia félrebillentett fejjel koncentrál, de a szájbarágós kérdésekre is bizonytalanul válaszol: „Hát szerintem mert meglőtték azért visított” – emlékszik vissza, ahogy a viskó ajtajában lelőtték Getyinás Magdolnát.

„Hányas képet néz, mit lát rajta?” – a bíró a helyszíni szemléken készített fotókat mutatja a lánynak, hátha az segít, így megy a kihallgatás az első fényképtől az ötvenkilencedikig, leginkább valamiféle Rorschach-tesztre emlékeztet a próbálkozás: az egyik felvételen például a viskó ablaka előtt álló alak ragadja meg a figyelmét. Nagy kihívás a vallomás-fragmentumokból összeállítani a támadás valóságos történetét.

A piricsei támadáson Molotov-koktélt hajítottak Getyinás Tibor és édesanyja házára, a tüzet sikerült eloltani, azonban a házból menekülni próbáló Getyinás Magdolnát sörétes puskával megsebesítették, hat vagy hét sörét maradt a testében.


205 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr224875388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hehe64 (törölt) 2012.10.28. 20:48:54

"Az idézésekre nem jelent meg, előállították, a fuvarköltség 131.850 forint (a képlet szerint 293 szorozva 450-nel )."

Reszkessetek áldozatok.
Szépen átjön az "üzenet".

Gerilgfx 2012.10.28. 21:24:02

én tegnap a palack szellemét próbáltam megidézni, de az sem jött elő... mik vannak...

Teker 2012.10.28. 21:53:26

ha a bíróság meghívót küld ("idéz"), akkor oda el kell menni. pont. ha nem, visznek a rendőrök a fenti árfolyamon. nyilván veled fizettetik meg, mégis kivel kéne?

dr kíváncsivagyok 2012.10.28. 22:02:17

@Teker:
Biztosan volt pénze elmenni az idézésre ???

dr kíváncsivagyok 2012.10.28. 22:03:30

@Teker:
" nyilván veled fizettetik meg, mégis kivel kéne? "

mondjuk azzal ,akinek érdeke hogy ott legyen.... Állam?!

Mérges 1234 2012.10.28. 22:14:43

Egyik percben sajnálom a cigányokat, másikban hibztatom őket a sorsukért.

Egy biztos, nagy gond van velük, nagy nyomorban tudatlanságban élnek, ezt sokan ki is használják, sokan elkeseredettségükben a többségi társadalomra támadnak.

Iszonyú a helyzet, tényleg integrálni kell őket, elsősorban a saját, másodsorban a többségi társadalom érdekében.

flamer 2012.10.28. 22:14:47

@dr kíváncsivagyok: Illetve nyilván ott vannak még a vádlottak is, ha elítélik őket, fizessék a per költségeit.

Az mondjuk mindenkinek nyilvánvalónak kellene lennie, hogy erre a szerencsétlen lányra ráverni ezt a költséget határtalan nagy geciség (igen, akkor is, ha ez a törvény), de ha elhangzik az a szó, hogy "cigány", akkor a kedves nemrasszisták eldobják az agyukat és eltűnik belőlük minden emberi.

műproli 2012.10.28. 22:47:25

Ha nem megy a hegy mohamedhez, az megy a hegyhez.Mér nem megy ki a bíróság a cigánylányhoz ha annak nincs alkalma oda járni?
Megmondom én:azér mer lenézik a cigányt, ahejet hogy szolgálnák ahogy azt köll.Mer biztos raszisták

bigthereal 2012.10.28. 23:21:50

micsoda demagógia ez a poszt...

AlphaBlack 2012.10.28. 23:22:46

Biztosan azért van mert cigány! Ha én lettem volna, nekem biztosan nem kellene lecsengetni az előállítás költségét! Ugyan már! Hogyan lehet ebből faji kérdést csinálni? Könyörgöm! A törvény betűje hogy lenne már rasszista?

baliquez 2012.10.28. 23:33:56

Könnyen meglehet hogy konkrét fogalmi űrbe esett az idézés: ha valakinek nincs tapasztalata arról hogy mit jelent a "kell" (<-"muss", súlyozottan), hogy mit jelent a "kötelező" akkor egy levélbeni idézéssel csak annyi elvárható mintha lábatlan embert kérnének ugrálni. Generációs probléma a fogalmatlanság, szerintem nagyban kihat a belátási képességre is, cirkusszá torzítja az igazságszolgáltatást.

anddd 2012.10.28. 23:52:40

@hehe64: Tudomásul kellene már végre venni mindenkinek, hogy a bíróság nem zsibvásár, nem lehet szórakozni. Aki nem jeleneik meg az idézésre, az vállalja a következményeket.
Én is elég mérges lennék, ha elmennék egy tárgyalásra feleslegesen, mert a beidézett tanú nem jelent meg, ezért el kell halasztani. És akkor még örülhet a kedves tanú, hogy egyéb költségeket nem vernek rá...

gyarló 2012.10.29. 00:07:54

Sötét demagógia ez itt. Aki többletköltséget okoz, azt térítse is meg. Japánban a vasúttársaság például rendszeresen perli be az öngyilkosok CSALÁDJÁT ~2 millió forintnyi jenre, okozott kár címén.

bazd meg 2012.10.29. 00:26:06

Szerintem teljesen mindegy hogy mik a torvenyek egy nincstelentol es sertettol nem lehetne ennyi penzt kerni az ideses miatt. Az allamnak kene allnia a szamlat.

antisystem 2012.10.29. 00:26:29

Én a magam részéről felháborítónak tartom ezt az ítéletet, csak úgy, mint az említett japán vasúttársasági gyakorlatot (ha igaz).

eastern 2012.10.29. 00:46:39

Gondolom semmiféle jövedelme nincs, oké ne fizessen. De ha keményen dolgozó, minimálbért (93.000 Ft) kereső lenne - ez az összeg másfél (vagy inkább két) hónapi megélhetését vinné el - érte felszólalna valaki? Vagy ha történetesen én kerülnék ebbe a helyzetbe, aki két diplomával 25 év a cégnél töltött munkaviszonnyal, nettóban egy bő tízessel keresek többet ennél, értem szót emelnének-e a liberális olvtársak?
Szónoki kérdés volt....

lutria 2012.10.29. 01:18:20

Vajon hogyan fogják behajtani egy 18 éves,nevelőintézetis,a leírás alapján nem teljesen 100-as lánytól a 130e Ft-ot?Hát a fizetéséből nem valószínű,talán letiltják abból az összegből a amit akkor kapnak amikor kirakják őket az állami gondozásból,vagy leültetik 5000Ft/nap?

Gerilgfx 2012.10.29. 02:58:35

@lutria: vagy ha esetleg a lányt leültetik xezer ft/napra, majd ő ezt hirtelen felindulásból később megfellebbezvén tanúkat kér, hogy ő valójában beteg volt, és azért nem ment, akkor a tanúkat a bíróság beidézi, és ha ők se mennek el a tárgyalásra, akkor őket is betoloncolják, és 130 ezerre megbüntetik, akik szintén nem fizetik ki a bírságot, hanem fellebbezik, és tanúkat kérnek, akik szintén nem mennek el, akkor kvázi rekurzívan lecsukjuk az egész országot?

nagyon remélem, hogy a jobbik a 3-4 választás után esetleg esedékes hatalomátvétele után eltiltanak mindenkit, aki jelenleg a bíróságokon dolgozik attól, hogy a továbbiakban bármilyen közalkalmazotti funkciót eltöltsenek, és nem érdekel, hogy ezért 5 évig tanult, mert ez a bohóc ruhába öltöztetett brigád nem érdemli meg az igazságszolgáltatás titulusát.

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2012.10.29. 02:59:32

Igen, az előállítás költségének megfizettetése törvényes. Csak akkor senki ne sírjon, ha a "kint felejtet" bokor mögötti 30-as táblánál hasonló összegekre büntetik, mert az is törvényes.
Csak nem méltányos.

Lazy Bones 2012.10.29. 05:12:17

@antisystem: Ez még nem az ítélet, hanem a rendőrség fuvarköltsége... Az igazsághoz hozzátartozik, hogy aki be tud magától jutni a tárgyalásra és nem a fakabátok viszik, az nem fizet ilyet.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.10.29. 06:31:10

Gondolom a 293 a km, a 450 meg a Ft/km. Mivel vitték a tanút, ZiLel? Habár még annak a normája se' volt 100 l/km üres platóval...

joszif 2012.10.29. 06:36:50

B+ úgy írjátok ezt a szegényén lány miből fizeti ki a költésget mintha ez lett volna az egyetlen megoldása. Volt választása elmegy busszal, autóval tudja a fene mivel néhány ezer forintból és azt esetleg elszámoltatja(ha lehet nem tudom lehet-e) vagy nem jelenik meg egy idézésre ami nem eldöntendő kérdés hanem EL KELL MENNI! és ha ennek nem tesz eleget akkor beviszik és fizeti a fuvart ami benzinköltség 1-2 munkás ember kiesése a műszakból csupán azért mert ő úgy gondolta hogy megteheti, nem nem teheti meg sőt a munkahelye ha van akkor köteles szabadságot biztosítani arra a napra neki!

@Ahmet: A bokor mögötti 30-as tábla elbújt rendőr esete teljesen már és ha ezt el kell magyarázni hogy miért akkor, nah nem mondok semmit.

gabest1 2012.10.29. 06:37:11

Felhívhatták volna skype-on is, miért kell mindenhová eljárkálni.

Lajosforras 2012.10.29. 06:53:02

mindenkinek ki kell fizetni. ha ő lett volna az egyetlen,érteném a posztot,de azt hiszem,ebből még nem lesz pulitzer...

dibbler 2012.10.29. 06:54:17

Háááát, én úgy tudom, hogy csak a lúzerek mennek el a tárgyalásra, a fineszesek valami kifogással elbliccelik.

Másrészt a szegény emberek 0%-ban bíznak meg az igazságszolgáltatásban, úgy élik meg, mint amikor erőszakot tesznek rajtuk.

Harmadrészt ez is egyfajta polgári passziv rezisztencia. Az a szerencsénk nekünk átlagpolgároknak, hogy nem lépett még fel egy karizmatikus vezető, aki passziv ellenállásra buzdítna.

A másik szerencsénk, hogy 450km-re, Szibériába toloncoltuk a nekünk nem tetsző nyomorultakat.

roki 2012.10.29. 07:10:29

@neoteny:

Amortizálódó, állami pénzen vett meseautóval aminek két rendőr volt a kocsisa.
Munkabérestől, TB-stől kell fizetni minimum 6 munkaórájukat, de lehet, hogy megvolt az 8 is.

Amúgy pedig egyszer voltam tanúskodni távol a lakóhelyemtől, autóval tíz rugó körül volt nekem. A bírónő az öt perces fellépésem után szólt, hogy ha van buszjegyem, vonatjegyem, akkor mutassam be, intézi, hogy megtérítsék a költségeimet returban.
Ez kb. 7-8 éve volt, szerintem azóta sem változott a dolog.

Akik itt szegíny cigány lányt veszik védelmükbe, azok nem tesznek mást, mint a cigányság szegénységét okozó egyik faktor továbbélése mellett foglalnak állást.
A beleszaró, lelkiismeretlen, trehány, nemtörődöm, felelőtlen viselkedésük szinte általános. Nem csak akkor, ha más személy, esetleg a társadalom nevű közösség irányába nyilvánulnak meg, de sok esetben önsorsrontóan saját érdekeik felé is így viselkednek.

Most éppen a haver haverjának intézek szívességi alapon egy céget, benne jövedelmező legális tevékenységgel, tisztán barátságból.
Saját pénzemen lótok-futok-telefonálok a ráfordított idő és energia mellett és csak egy olyan apróságra kértem meg a romacsákót, amit már tényleg nem tudok helyette elintézni. Fél óra, hogy bemegy a 'hivatalba', kikéri, az általam letöltött, kinyomtatott papírt főbérlővel aláírat és kész a teljes, szükséges dokumentáció.
Két napig hitegetett, hogy kész van, múlt időben, ő már elvégezte a dolgát, mire kiderült az esemény előtt egy órával, hogy semmit sem csinált és már nem is tud, mert csíak....nekem kellett még a rendelkezésre álló idő alatt ezt a problémát is megoldani, hogy a nagydarabra dagadt kiccsákó végeredményként a jövő hónapban már beleülhessen az áhított BMW-be.... mert a 'munkáltatói' intézésén forog egyedül az agya, semmi más nem érdekli, annyira nem, hogy feltehetőleg fél év után be fogja borítani az APEH azt a biztos jövedelmét, amiért egy normális ember kezét-lábát köszönetre kulcsolva áldaná az istent a jó sorsért.

A cigányságuk oka ez a viselkedésformájuk és nem ám a genetika.

lobster thermidor 2012.10.29. 07:11:35

Egy 48 személyes légkondicionált Mercedes - Benz autóbusz, ami megfelel a nyugat - európai műszaki előírásoknak, 260,-Ft / km áron bérelhető.
Ezzel egy egész falu elvihető a tárgyalásra, és persze sokkal kevesebbért, mint amit a t. bíróság emleget!

Ami pedig a rendőrséget illeti, inkább a labdarúgó mérkőzések biztosításánál számláznának rendes összegeket. Mert az ugye az azért a vicc kategóriája, hogy az említett előállítási, és szállítási költség alig néhányszorosát kérik mondjuk egy FTC - UTE meccs biztosításáért, ahova azért nem egy szakadt Ford Focust, és két próbarendőrt szoktak kiállítani, hanem a lovasrendőröktől, a terelőkorlátok felállításán át, egy fél hadosztályt vezényelnek ki az olykor a fél várost büntetlenül szétverő gazemberek szokás szerint sikertelen megfékezésére.
Persze érthető, hogy a felmerülő költségeket valakiken be kell vasalni.

lobster thermidor 2012.10.29. 07:21:04

@Gerilgfx:

És akkor mi lesz?
Te leszel a bíró, vagy a kommün fog ítélkezni a bűnösök felett?
Netán a bírók elcsapása után a bölcs kádi, de hozhatná az Indiában ismert falutanács is az ítéleteket?
Vagy esetleg a magyar történelemből ismert nemesi pallosjog, és az ius primae noctis visszaállítását látnád megfelelőbbnek?

salamander 2012.10.29. 07:30:29

Itt (ércsd: Matyarorszákon) minden rásszista... csak Kanadába a jó!

***

Lajosforras 2012.10.29. 07:41:16

@salamander: kánádábáse jómá,tezsvírem. segílyke nyista, kitolonculás van. gyühetünk vissza vasaznyi meg zsebűnyi. az meg mennyi munka má...?

hááááát 2012.10.29. 07:52:01

Hurrá. Jaj szegény cigánylány. Ídézésen rajta van ha valamiért nem tudna megjelenni, hívja x számot. Felhívja, elmondja nincs pénze vonatra, buszra, ecetera. Máris nincs probléma. Most meg sír hogy juj ezt miből fizetem ki. A törvényt csak akkor szeretik, amikor kisebbségi jogokról van szó.

regress 2012.10.29. 07:57:20

pintér sanyit megkérdezném a fuvarköltségről,nem igaz ,hogy nem tud róla

gigabursch 2012.10.29. 07:57:52

Hogyhogy otthon volt?

Se iskola, se munka?

vagy 18 évesen otthon "dolgozik"?

macska69 2012.10.29. 08:25:35

Ahány ügy, annyiféle bíróság... Van, ahol enyhítő körülmény cigánynak lenni, van ahol súlyosbító. Az én esetemben ott a pont, negyedik éve húzódik egy olyan egyszerű ügyünk, ami két hónap alatt befejezhető lett volna, ahol egyértelműen (szakértőkkel) be lett bizonyítva, hogy az illető csalt, hazudott az ügy minden résztvevőjének, hatóságnak, mindenkinek, de a bíró fél tőle, nem mer ítéletet hozni. Ez a "szegény, rossz sorsú" ember pedig (smukkokkal, autóval, az ingatlanjai a gyerekének és a rokonainak a nevén), aki segélyből él (2000 óta nincs bejelentett munkahelye, de egyik ingatlant veszi a másik után) röhög rajtam, mert ha nyerem is a pert, sajnos rajta semmi nem behajtható, mert semmije nincs a nincstelen árvájának ugye. Évek óta űzi a disznóságait, már kirutinosodott, hogy így kell csinálni. Több milliós károkat okoz büntetlenül másoknak, a bíróság pedig asszisztál hozzá. Tiltakozom! Csak azért nem veszíthet pert, mert akkor rásütik a bíróra, hogy rasszista, na és akkor meg esetleg elverik az együttérző családtagok. Nekem viszont emiatt kell elfogadnom több milliós kárt, perköltséget és a gúnyos röhögést? Az, hogy engem tönkretesz egy cigány, az csak a "hát istenem, így járt, kedves állampolgár" kategória és kész? Csak mert nem vagyok cigány? Diszkrimináció!

Kellene tudni különbséget tenni cigány és cigány között. Ez a kislány itt sértett volt. Túlélő. Nincs fogalma sem arról, mik a jogai, a lehetőségei, tettének-mulasztásának következményei. Nem őt kellene cseszegetni. Nyilván meg sem érti, mit jelent ami az idézésre van írva. Nem ő a rafinált, kiskapukat, halasztó hatályt, fellebbezést ismerő és kihasználó zsivány. Talán elolvasni sem tudja rendesen, nemhogy értelmezni. Akkor mindjárt bele lehet/kell rúgni? A bűnöző cigányokat kellene felelősségre vonni, nagyon súlyosan szankcionálni, ugyanakkor itt ezt a lányt segíteni (elmagyarázni, értelmezni), felemelni abból a tudatlanságból és egyszerűségből, amiben van, amiben áldozattá tudott válni és amiből nem találhat egyedül kiutat. Nem szabadna tapsikolni, ha cigányt ér támadás, sérelem, hogy jajdejó, megérdemli, legalább kevesebben maradnak, és nem szabadna kárörvendeni, hogy -mint jelen esetben- a csavargó, copfos csengesse csak ki (vagy ülje le az árát, úgyis egyszer börtönben végzi, stb). a furvarköltséget, úgy kell neki, mert a törvény az törvény. Törvény, ugyan már... Attól függ, honnan nézzük, ugye.

Sajnos a magyar igazságszolgáltatás fényévekre van a saját nevétől, igazságot azt nem szolgáltat, ezzel is segítve-támogatva az amúgy is kétségbeejtő helyzetet, az ellentétet cigány és nem cigány között. Így mindig is lesznek önbíráskodó cigányüldözések, ha nem képes a magyar jog rendet tenni, megfelelően szankcionálni.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.10.29. 08:39:38

@neoteny: milyen jó, hogy az MT viszont csak 9 FT/km-t ismer, ha a dolgozónak kell kifizetni... bekaphatják...

Jofiu 2012.10.29. 08:51:09

Idézésre elmenni kötelező.
Az állam téríti az utazási költségeket (persze azt előbb kifizeted, ha tudod).
Indokolt esetben távolmaradást elfogadható igazolással kell alátámasztani.
Ha nem jelenik meg, nem igazolja, akkor előállítják, a díját kifizettetik.
Ez van.

Nekem Nyírség - Pécs viszonylatban kellett volna közlekedési balesetben tanúskodni arról, hogy lényegében szart sem láttam a két évvel korábbi balesetből (nem kapkodtak na, emlékezni pedig muszáj), de külföldi tartózkodás miatt a tárgyalás előtt írásban kérvényeztem a korábban felvett tanúvallásom elfogadását, azóta csend van. Vagy elfogadták, vagy valahol ketyeg a tartozásom az ennek ellenére megkísérelt előállításról és agyba főbe kerestek az elmúlt 4 évben.

kúrórudi 2012.10.29. 08:52:15

@Teker:
"ha a bíróság meghívót küld ("idéz"), akkor oda el kell menni."

hogy te milyen segg vagy... ez egy intézetben felnőtt mélyszegénységben élő 18 éves lány, aki 300 km-re lakik és nyilvánvalóan semmiféle képzettséggel nem rendelkezik, sőt feltehetően vagy enyhén értelmi fogytékos vagy analalfabéta. erre aztán az a válasz mint amit írtál... kibaszott seggfej vagy. ráadásul nem szabad elfelejteni, hogy így az alapügyben ők az ÁLDOZAT ráadásul.

kúrórudi 2012.10.29. 08:54:46

@anddd:

"Tudomásul kellene már végre venni mindenkinek, hogy a bíróság nem zsibvásár, nem lehet szórakozni. Aki nem jeleneik meg az idézésre, az vállalja a következményeket."

neked is látszik, h fingod sincs miről van itt szó. embertelen gyökér faszfej vagy.

kúrórudi 2012.10.29. 08:56:09

@gyarló:

na te is egy rettenetesen sötét pöcs vagy

kúrórudi 2012.10.29. 09:01:39

@joszif:

"Volt választása elmegy busszal, autóval tudja a fene mivel néhány ezer forintból és azt esetleg elszámoltatja(ha lehet nem tudom lehet-e) vagy nem jelenik meg egy idézésre ami nem eldöntendő kérdés hanem EL KELL MENNI!"

- az például eszedbe se jut te idióta h miután az elkövetők meg akrták ölni őket, egyszerűen csak FÉL?
- vagy el se tudja olvasni az idézést, mert analalfabéta...
- vagy meg se kapta, mert intézetis, aki összevissza él, lakik... (mondjuk valahonnan előállították).
- de hogy fel se fogta, hogy mi áll benne az tuti.
- felutazni 300 km-t? mi a faszból te könnyen írod, hogy néhány ezer ft, de ha neki nincs?

hihetetlen h fűtött/klímázott íróasztalok mögül az interneten milyen kibaszott egyszerűen elintéztek mindent... bezzeg ha titeket ér sérelem. akkor már sok 100e-s fizuval a 30e ft-os gyorshajtás is mekkora geciség mert egy kinffelejtett táblánál mértek be és te tök jól vezetsz meg különben is...

ezt az országot nem más teszi tönkre mint a benne élők...

Tapmancs 2012.10.29. 09:02:10

@gigabursch: Persze hogy otthon dologozik, "home office" van neki berendezve.

kúrórudi 2012.10.29. 09:05:56

@gigabursch:
"Hogyhogy otthon volt?"

mert az előrelátó és okos vezérednek köszönhetően már csak 15 év a tankötelezettség...

kúrórudi 2012.10.29. 09:11:22

@roki:
"A beleszaró, lelkiismeretlen, trehány, nemtörődöm, felelőtlen viselkedésük szinte általános"

az a baj, hogy te a te tudásoddal, szocializációddal, iskolai képzettségeddel, élettapasztalatoddal, stb. mondod ezt. ez a 18 éves cigánylány:
- nem végzett iskolát.
- szülei sitten vannak.
- intézetben nőtt fel, össze-vissza.
- nincs családja, nincs senkije.
- nincs semmije.
- de részese volt annak, hogy meg akarják ölni származása miatt.

mégis milyen alapon vársz el bármit a fentiekből a konkrét üggyel kapcsolatban ettől a szerencsétlentől???

az a baj, hogy a cigányügy nem onnan kezdődik, hogy lusta rohadt gecik, menjetek dolgozni/tanulni. hanem annak is oka van, hogy a társadalomhoz igy állnak. különösen igaz ez egy még félig gyerek esetében.

lobster thermidor 2012.10.29. 09:12:41

@gyarló:

Ez így rendben is van, tehát máris számlázhatják az összeget a merénylőknek!

VT Man 2012.10.29. 09:14:13

@AlphaBlack:
"Biztosan azért van mert cigány! Ha én lettem volna, nekem biztosan nem kellene lecsengetni az előállítás költségét! "

Nekem is pont ez ugrott be!

Ha én nem megyek be az idézésre, akkor nekem elengedi a bíró a büntetést, mert én fehér vagyok. Ugye!?!?!?
Vagy mégsem?

Hol van ilyenkor a F(T)ASZ? Ők miért nem csengették ki az 1-2 ezer Forintos utiköltséget? Amit ráadásul a tárgyaláson megkapott volna az áldozat, mint költségtérítést.

"- felutazni 300 km-t? mi a faszból te könnyen írod, hogy néhány ezer ft, de ha neki nincs?"

A tanuló jegy nem néhány ezer Forint. Ráadásul megtérítik neki a bíróságon.

VT Man 2012.10.29. 09:14:40

@kúrórudi:
"mert az előrelátó és okos vezérednek köszönhetően már csak 15 év a tankötelezettség... "

A tankötelezettség nem azt jelenti, hogy TILOS 15 év felett tanulni.
Aki akar, tanulhat.

kúrórudi 2012.10.29. 09:15:19

@Jofiu:
"a tárgyalás előtt írásban kérvényeztem"

szerinted ez a nyomorult iskola nélküli félretard intézetis 18 éves lány be tud adni írásban egy kérvényt a bírósághoz?

az a baj, hogy az ilyen szerencsétlenek ügyében a SAJÁT fejetekkel gondolkoztok. ti egészsges családban szocializálódatok, van megélhetésetek, végeztetek iskolákat, stb. stb. ennél a csajnál mindez NINCS.

kúrórudi 2012.10.29. 09:16:26

@VT Man:
"A tankötelezettség nem azt jelenti, hogy TILOS 15 év felett tanulni.
Aki akar, tanulhat."

persze. csak egy 16 éves nincstelen, családnélkül felnövő gyerektől nem várhatod el, hogy olyan érett legyen, hogy belássa, hogy tanulnia KELL. ezért kell a tankötelezettség.

VT Man 2012.10.29. 09:16:50

@kúrórudi:
"ez egy intézetben felnőtt mélyszegénységben élő 18 éves lány, aki 300 km-re lakik és nyilvánvalóan semmiféle képzettséggel nem rendelkezik, sőt feltehetően vagy enyhén értelmi fogytékos vagy analalfabéta"

A törvény MINDENKIRE vonatkozik.

Akkor elismétlem: a törvény MINDENKIRE vonatkozik!

A jogszabályokban nincs olyan kitétel, hogy "tilos lopni, gyilkolni -- kivéve annak, aki nem tud olvasni, mert neki szabad"

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.29. 09:17:18

ez van, ha piszlicsare ugy van es szemtanuja vagyok, akkor en tanu nem leszek!!!
lam lam, az elkoveto legtobbszor betolja a kamu orvosi papirt es a tobbi sziv, ez a magyar jogrend, egy kisse idiota a hozzaallas...

amugy meg hol voltak a jogvedok amikor a "kislany" 5 eve elkezdett vandorolni? hol voltak amikor a tobbsegi tarsadalom kurogatasa helyett segiteni kellett volna a raszorulokon, hogy ne elveszett tagja legyen a tarsadalomnak(=segelyes) hanem hasznos(=adozo)?

VT Man 2012.10.29. 09:18:40

@kúrórudi:
"persze. csak egy 16 éves nincstelen, családnélkül felnövő gyerektől nem várhatod el, hogy olyan érett legyen, hogy belássa, hogy tanulnia KELL. ezért kell a tankötelezettség. "

Az a baj, hogy tévedésben vagy.
Arra ugyan lehet kötelezni egy ilyen gyereket, hogy jelen legyen az órákon. De arra, hogy tanuljon is, nem lehet.
OK, tankötelezettség lenne, bejárna, dumálna óra közben, kapná az egyeseket, de leszarná, úgyse lehet vele mit csinálni. Roppant nagy előrelépés lenne ám!

De ismét kérdezem: hol van ilyenkor a TASZ? Akik az ügyben verték a tamtamot, most, hogy párezer Forinttal kellene segíteni az áldozatokon, miért szarják le őket?

2012.10.29. 09:19:04

"Júlia éppen szökésben volt a nevelőotthonból, folyamatosan szökésben élt, de Piricsén lakó szülei börtönben, testvérei nevelőintézetben voltak, Magdolna meghívta magához, hogy az egyszobás viskóban aludhat."
Egyetértek az alábbi kommenttel:
"Mérges 1234 2012.10.28. 22:14:43
Egyik percben sajnálom a cigányokat, másikban hibztatom őket a sorsukért.

Egy biztos, nagy gond van velük, nagy nyomorban tudatlanságban élnek, ezt sokan ki is használják, sokan elkeseredettségükben a többségi társadalomra támadnak.

Iszonyú a helyzet, tényleg integrálni kell őket, elsősorban a saját, másodsorban a többségi társadalom érdekében. "

andd1234 2012.10.29. 09:19:44

@kúrórudi: Kicsit járatosabb vagyok nálad a jog és a bíróságok területén, kispajtás, szóval ne okoskodjál itt nekem.
Nem én vagyok embertelen, hanem az élet ilyen.

kúrórudi 2012.10.29. 09:20:17

@VT Man:
tanulójegy. a csaj már nem iskolás. 300km-re a vonatjegy oda-vissza 9320 ft. szerinted egy intézetben felnött család nélküli 18 éves munkanélküli ezt meg tudja venni?

az a baj, hogy a SAJÁT FEJETEKKEL gondolkoztok. próbáljátok már egyszer beleképzelni magatokat az Ő HELYZETÉBE. az ő szintjén, az ő lehetőségeivel, az ő tudásával, az ő nincstelenségével, az ő szocializálatlanságával, stb. stb.

kúrórudi 2012.10.29. 09:22:12

@andd1234:
"Kicsit járatosabb vagyok nálad a jog és a bíróságok területén, kispajtás, szóval ne okoskodjál itt nekem."

ha írnál konkértumokat is önfényezés helyett, akkor lehetne miről vitázni.

kúrórudi 2012.10.29. 09:24:04

@VT Man:

"A törvény MINDENKIRE vonatkozik."

írtam olyat h ez nem így van? nekem nem rémlik. akkor vitatkozz azzal amit leírtam ne fikciókkal.

én a fröcsögő parasztoknak reagáltam.

maisel 2012.10.29. 09:26:29

@kúrórudi: a mostani 9. évfolyamnak 16 év, a felmenő évfolyamoknak még 18 éves korig kell suliba járni. Amelyik tanévben betölti a tanuló a 18. életévét,annak a tanévnek a végégig tanköteles. de ez sokukat nem izgatja,származástól függetlenül...és ezt szeretik kijátszani az ún. magántanulói státusz kérvényezésével,ami nagy sz.... és onnan kallódnak el igazán...
a többivel nagyjából egyetértek,évek óta fogalkozom velük,pontosan leírtad joszifnak írt válaszodban,hogy mi lehetett,én is erre tippelek.

kúrórudi 2012.10.29. 09:27:25

@VT Man:

"A törvény MINDENKIRE vonatkozik."

ez a duma amúgy meg egy jó nagy demagógia. ilyen alapon akkor semmi ne változzon mert a törvény az törvény és kész.

pont az a lényeg, h vannak/lehetnek rossz törvények, lehet rossz szabályozás. erről is lehet és kell vitázni te agyatlan.

merre 2012.10.29. 09:30:53

@dr kíváncsivagyok: Fura történet, bár a gyanúsítottak szempontjából nem lehet félvállra venni, mert nekik most az életük múlik rajta. Ezta tanúknak is komolyan kell venni, de jelen esetben leszarta.

kúrórudi 2012.10.29. 09:33:59

@maisel:

én visszahoznám a 18 éves tankötelezettséget. gondoljuk csak végig, szerinted egy intézetist járatják iskolába ha már nem kötelező?

és az ilyen mélyszegénységben élőknél, tök mindegy cigányok vagy nem cigányok speciális felzárkóztatókat tartanék 13-18 év között. lenne benne etika, erkölcs, állapolgári ismeretek, ügyintézés, alapvető pénzügyi ismeretek, beadványok, önéletrajz, stb. stb. minden olyan AMIRE ALAPVETŐEN SZÜKSÉGE van a felnőtt életben. az h nem tudja, hogy mi az a gyök 2, az kevésbé számít. boldogulni tudjon, felelősen cselekedni. ezek hiányoznak leginkább belőlük.

kúrórudi 2012.10.29. 09:36:11

@merre:

te egy vadbarom vagy.

" a gyanúsítottak szempontjából nem lehet félvállra venni, mert nekik most az életük múlik rajta"

a gyanúsítottak a szegényekék akiknek az életül múlik ezen??? te egy állat vagy. MEGÖLTEK EMBEREKET! azoknak nem múlt az életük ezen???

ez a lány az egyik gyilkolászás helyszínén tartózkodott. majdnem őt is megölték.

neked tényleg komolyan szellemi problémád lehet h nem érted...

kúrórudi 2012.10.29. 09:37:49

@Schindler Pistája:

na sejthető volt h a neten fröcsögő rasszisták nem állnak meg a cigámyozásnál...

szomorú h mindez 2012ben nálunk ennyire jelen van. ezért tartunk ott ahol.

kúrórudi 2012.10.29. 09:44:28

@VT Man:
ja és a 9.320 ft mellé még bkv jegyeket is vehet az állomástól a bíróságig. és nem tudhatod h a másik végénél pont van-e vasútállomás, vagy gyalogolhat is még kilómétereket. vagy még buszozni is kell pluszban. szóval ez úgy együtt kb. 11-12e ft és ki tudja mennyi mászkálás a lakóhelyénél. és lehet, h egy nap alatt meg se lehet tenni. a 300 km az kb. 5 óra vonattal, ehhez tegyél hozzá még 1 órát bp-en, meg 1 órát a csaj lakóhelyénél gyalog (lehet h mégmesszebb van). az 7 óra. oda-vissza 14. ha pedig meg se tudja azon a napon oldani, akkor hol töltse az éjszakát? és azt ki fizeti?

könnyű pofázni családi háttérrel, megélhetéssel, autóval, fűtött irodából a net előtt...

korondisz 2012.10.29. 09:45:02

Kúrórudi hozzászólásából azt a következtetést vontam le, hogy vegyük tudomásul tudatlan analfabétaságukat, nemtörődömségüket, primitív életmódjukat. Alkalmazkodjunk mi ehhez, és véletlenül se ők Európához...Lehet hogy egyébként neki kevesebb van, de majdnem mindent ingyen(azaz tőlünk) is kap, a tankönyvektől az orvosi ellátáson át a lakásáig (szocpol) .
Természetesen ha esetleg "kifizeti" az is milyen kifizetés lesz??? Levonják a keresetéből (ami a mi adónk) így egyik zsebünkből átrakjuk a másikba.

kúrórudi 2012.10.29. 09:49:32

@korondisz:

"Kúrórudi hozzászólásából azt a következtetést vontam le, hogy vegyük tudomásul tudatlan analfabétaságukat, nemtörődömségüket, primitív életmódjukat."

nem ezt írtam. olvasd el mégegyszer, ha ennyire nem megy a szövegértés.

makkmarce (törölt) 2012.10.29. 09:59:00

Csak annyit kellett volna tudnia, hogy az utazast a birosag teriti. Tehat el kell menned, de aztan kersz teritest, es meg ott kp-ban fizetik vissza. (asszem a vasuti jegyhez van kotve, kb annyit adnak, amennyibe a vonat kerulne a lakohelytol)

kúrórudi 2012.10.29. 09:59:08

@korondisz:

"Levonják a keresetéből (ami a mi adónk)"

ha a versenyszférában dolgozik, akkor az mi a faszért lenne a te adód?

fröcsögés helyett gondolkozni kéne. olvasd el amiket feljebb irtam...

eßemfaßom meg áll 2012.10.29. 09:59:27

@kúrórudi: "szerinted egy intézetist járatják iskolába ha már nem kötelező?"

ha csak jár az iskolába mer kötelező, de pont annyit tanul mint amennyit otthon a tv-t bámulva tanulna, viszont állando problémaforrás az osztályban igy azokat hátráltatja akik nem iskolába járnak hanem tanulni járnak, azzal mennyivel vagyunk előbbre?

kúrórudi 2012.10.29. 10:00:38

@makkmarce:

akkor neked is mégegyszer:

a 9.320 ft mellé még bkv jegyeket is vehet az állomástól a bíróságig. és nem tudhatod h a másik végénél pont van-e vasútállomás, vagy gyalogolhat is még kilómétereket. vagy még buszozni is kell pluszban. szóval ez úgy együtt kb. 11-12e ft és ki tudja mennyi mászkálás a lakóhelyénél. és lehet, h egy nap alatt meg se lehet tenni. a 300 km az kb. 5 óra vonattal, ehhez tegyél hozzá még 1 órát bp-en, meg 1 órát a csaj lakóhelyénél gyalog (lehet h mégmesszebb van). az 7 óra. oda-vissza 14. ha pedig meg se tudja azon a napon oldani, akkor hol töltse az éjszakát? és azt ki fizeti?

könnyű pofázni családi háttérrel, megélhetéssel, autóval, fűtött irodából a net előtt...

kúrórudi 2012.10.29. 10:02:37

@eßemfaßom meg áll:

ha csak jár már akkor is előrébb vagyunk minth helyette az utcán csövezik... de a csak jár azért azt is jelenti h ragad rá valami 2-3 év alatt. ezen kívül meg leírtam h speciális felkészítő kurzusokat tartanék. amik az életben fontos dolgokra tanítanak meg.

Faszerkezet 2012.10.29. 10:04:40

@kúrórudi:

Dehát nincs gond. Ha ennyire szíveden viseled a sorsát, akkor bepattansz legközelebb az autóba, lemész érte, gondosan megkínálod az otthonodba kis meleg étellel, természetesen az éjszakát is ott töltheti, majd beviszed a bíróságra. És amikor végzett akkor ugyanez ismét csak haza.

És látod, máris segítettél.

Nagykevély 2012.10.29. 10:05:57

@kúrórudi:
"könnyű pofázni családi háttérrel, megélhetéssel, autóval, fűtött irodából a net előtt... "

Parazitaként élni még könnyebb. De már nem sokáig.

antisystem 2012.10.29. 10:07:56

Előző egyik felvetésre: igen, BÁRKI TANÚ esetén ugyanúgy felháborítónak találnám ezt a bírósági döntést, ennek semmi köze a cikkben szereplő tanú származásához. Azt gondolom ugyanis, hogy a diktatúrát a szabadságtól nem az különbözteti meg, hogy 1 vagy 20 hu**os politikai párt hazudozásaira szavazhatunk (az szerintem tök mindegy), hanem az állam és a polgára közötti viszony, magyarán, hogy az állam nevű erőszakszerv uralkodik-e a polgárain, vagy szolgálja őket, mennyire van esélye a polgárnak szembeszegülni az állami önkénnyel. Számomra a "rendpártiság, kemény kéz, zéró tolerancia" és más hasonló ma sajnos divatos hívószavak egyértelműen diktatórikus ismérvek, általában hardcore diktátorok zászlóján szerepelt a nagybötűs "REND", mint elsődleges cél.
És azt kell mondjam, hogy nézőpontom szerint az elmúlt 30-40 évben minden ellenkező híreszteléssel szemben egyértelműen ROMLOTT a helyzet ilyen szempontból Magyarországon, az úgymond "puha diktatúra" időszakában - hacsak nem tartottak valamiért a rendszer ellenségének - az állam szervei sokkal toleránsabban kezelték az állampolgári engedetlenséget. (emlékszem, 1985 táján 1 évvel a lejárta után csináltattam új személyit még a rendőrségen, és a rendőr összes kommentje annyi volt, hogy mázlim van, hogy pár nap még hiányzik az 1 évhez, mert utána már kellene némi(!) büntetést fizetnem.)
Szóval felháborít a bíró döntése, és nem azért, mert az illető tanú roma, hanem azért, mert hányhatnékom van mindenféle "rendpárki, kemény kezes, zéró toleranciás" megközelítéstől.

Nagykevély 2012.10.29. 10:13:46

@antisystem:

Ezt jól látod, de az állam elburjánzásának, millió jogcímen kiszabható büntetésnek, százféle ellenőrzésnek pont az a lényege, hogy a politikai osztály kisajtolja az adófizetőkből az inaktív rétegeknek fizetendő segélyt, nyugdíjat, így a szavazatukkal biztosítja a saját hatalmát ezáltal érdekkörének jóltartását.

telkoe 2012.10.29. 10:18:46

@antisystem: Az ilyen habzoszaju demokrataknak szoktam javasolni hogy tajekozodjon hogy hogyan intezi ezt pl egy nemet birosag. Tudod, abban az orszagban ahova az eurpiai ertelemben vett demokrata magyar baloldal kepviseloi segget nyalni es rinyalni jarnak.

telkoe 2012.10.29. 10:22:06

@kúrórudi: A kislany allami gondozott volt amig nem szokott. Az allami gozdozasban ebben is tamogattak volna (elmondtak volna hogy menni kell, kapott volna penzt akar szallast is tudnak szervezni es beszelni a birosaggal). Most add elo a kis maganszamodat arrol aki miatt nem kaphatott allami segitseget.

antisystem 2012.10.29. 10:24:35

@Nagykevély: nézd, ha még csak ennyi lenne, de valójában én ezt sokkal csavarosabbnak látom, szerintem az van, hogy kisajtolják ezt a pénzt éreztetve, hogy a deklasszált rétegeknek megy, de valójában először leszedik róla a saját sápjukat, majd pénzelik a holdudvar "vállalkozói" réteget (és onnan is visszaosztást várnak, korrupció rulezzz), majd egy töredék koppan azoknál, akikre hivatkozva beszedik a sok-sok közpénzt.
Így mellesleg az "oszd meg és uralkodj" elvet is teljesítették, mert sikeresen összeugrasztják a mai szisztéma két nagyszámú vesztes osztályát a deklasszálódottakat meg az alsó középosztályt, plusz a rendszer korrupciós csatornáin jól pénzelik saját magukat, és az felső-közép őket támogató bázisát. Szerintem, ha az elmúlt 20 évben "felzárkóztató programokra" CÍMKÉZETT százmilliárdok 20%-a koppant a címzett felzárkóztatandóknál, akkor sokat mondok. A többi elporlott "haveri kutyák" alapítványaiban és cégeiben, meg visszaosztódott korrupciós csatornákon a döntéshozóknak...

tamareaf 2012.10.29. 10:25:58

@antisystem: most gondold el, hogy a cigánygyilkosokat meg azért mentsük fel, mert nincs tanú aki elmenne az idézésre.

Többször idézték be a lányt, és nem jelent meg. A büntetés jogos. Az idő-pénz összefüggésekből kiindulva meg leülheti. 130-ezer forintért max 1-2 hetet kell ülnie. De akkor is meg kapja a büntetést. Van akinek ideje van, van akinek pénze.

Muad\\\'Dib 2012.10.29. 10:26:22

@antisystem: @Nagykevély:
Ez minden demokratikus országban hasonlóan működik. Ha nem jelensz meg ,előállítanak, és kifizettetik az előállítás költségét.

antisystem 2012.10.29. 10:26:59

@telkoe: bocsi, én NEM-mel szavaztam az EU-ra is, nekem a "Nyugat" egyáltalán nem példa, nem is volt az SOHA. Én nem az "az eurpiai ertelemben vett demokrata magyar baloldal" vagyok, hanem marxi értelemben vett marxista:)

antisystem 2012.10.29. 10:28:45

@feamatar: Szerintem az ELŐÁLLÍTÁS az jogos, a büntetés meg nem jogos, bár, ha kiszabtak volna mondjuk 5000 Ft rendbírságot, az ellen nem feltétlen interpellálnék, tekintettel annak "üzenet"-jellegére.

Muad\\\'Dib 2012.10.29. 10:30:41

@antisystem:
A másik röhej az előző rendszer állítólagos toleráns viselkedése. Erről a CPg tagjai biztos tudnának mesélni, mennyire toleráns volt, amikor lecsukta őket rendszerellenes izgatásért...

Rkhaylitsha 2012.10.29. 10:31:03

@kúrórudi: Te elbaszott világmegválto marha, te!
Leugatsz 4-5 embert, hogy szivtelen, hulye, meg minden ilyen.
Hogy kéne egy törvényt megirtni? Birosági idézésre köteles vagy megjelenni, kivéve ha kurorudi ugy gondolja, hogy te szegény analfabéta cigány vagy, mert akkor nem kell, csak ajánlott.
Igy is eltart egy tárgyalás évekig, hát mennyivel jobb lenne, ha nem kötelezo megjelenni. Ja, ha nem veszed át a levelet kétszer, akkor is kézbesitettnek tekintik. Ha nincs szankcio, akkor meg mindenki leszarná.
Az a másik hulyeség, hogy 'ennyibol akármit is lehet bérelni'.
Faszfejek! A rendorségnek nem az a feladata, hogy olcson és kényelmesen versenyképes árakon szállitsa szegény cigok valagát, hanem ez egy pótbüntetés. Mellesleg az eloállitást 2-3 rendőr hajtja végre, autóval, ezeknek a munkabére, a kocsi kopása, egyéb költségeit is be kell hozni. Arrol nem beszélve, hogy amig 2-3 rendőr ezzel foglalkozik addig nem a rendre vigyáznak.

Muad\\\'Dib 2012.10.29. 10:33:47

@antisystem:
Tehát ne fizettessék ki az előállítás költségeit, hanem mindenki fuvaroztassa magát a rendőrökkel, aztán majd mi, akik dolgozunk összedobjuk a pénzt. Ez aztán a sajátosan értelmezett marxizmus.

telkoe 2012.10.29. 10:36:26

@antisystem: Kicsit elkestel, legfoljebb Eszak Koreaban probalkozhatsz meg. A tobbi helyen mar belebukott a komcsi sopredek a marxi otletekbe.

tamareaf 2012.10.29. 10:36:59

@antisystem: ez azért igaz, a büntetés összegében nem tudom hogy járhattak el. Elég szar lenne, ha a bíróink rasszista alapon intézkednének. Minden esetre az ilyen összeges, hasonlóan a többi szokásos dologhoz, mint villanyszámlák, telefon, behajthatatlanok. Legrosszabb esetben leültetik őket. Ha 5000 forint lett volna, azt se fizette volna be, max. ha már a börtönnel fenyegetik. Ugyanis mint a megjelenésről, az összeg befizetésének elmaradásának következményeiről se lenne túl nagy fogalma, vagy nem érdekelné.

tamareaf 2012.10.29. 10:45:21

@telkoe: elnézésedet kérem, de azóta már franciáknál a baloldal van hatalmon, és ha ilyen gazdasági zsenivel folytatjuk utunkat a jövőre nézve, akkor ide se kell 6 év, hogy a szocik visszakerüljenek.

Állítsuk meg a ......... 2012.10.29. 10:45:38

Elhiszem, hogy fakabátoknak jobb dolguk is akad az előállításoknál, de egy pénztelen ember hogyan vállalja Pestre az utat?

Egyébként meg a rendőrök mindenre xarra ráérnek, példul 10.27.-én szombaton két villogó kocsijuk biztosította az aszfaltozást a pici Segner téren, Debrecenben, a legnagyobb káoszban.
Nos, még mielőtt valaki belekötne, nem a forgalomirányítást biztosították, csak ott voltak.
Miért?

Egyébként ezeket a költségeket majd szépen hozzávágják az elkövetők által megtérítendő összeghez, legalábbis remélem!

telkoe 2012.10.29. 10:53:03

@feamatar: es mi koze van a francia baloldalnak a marxi eszmekhez kicsi szivem?

antisystem 2012.10.29. 10:54:45

@Muad\\\'Dib: nézd, az én "sajátos" gondolkodásom szerint egy bűntettel kapcsolatos összes költséget a bűntett elkövetőin kellene számon kérni, ugyanis az általuk elkövetett bűntett hiányában nem kellene tanúkat se fuvaroznia a yardnak.

antisystem 2012.10.29. 10:55:24

@telkoe: ez itt teljesen off, de lényegesen több, mint a magyarnak...

antisystem 2012.10.29. 10:58:24

@feamatar: nézd, szerintem egyáltalán nem kellene keménykedni, bíró beidézte, jó, nem ment el ezért-azért, jó, ha nagyon szükséges a jelenléte, akkor a yard odaviszi, és kész. Itt a sztori ezen része részemről lezárva. (azt mondtam, hogy az öt rugó még belül lenne a toleranciámon, nem azt, hogy azt tartanám helyesnek:))
A költség meg a perköltség része, hozzá kell írni, és az elkövetőkön számon kérni az összes többi perköltséggel együtt.

Szélmalomharcos 2012.10.29. 11:04:29

@lutria:
Ez a cigány csajszi belekerült az államnak eddig vagy x millió forintjába (szülési segély, gyes, iskolai képzés, nevelőintézet stb) ami vsz soha nem fog megtérülni munkavégzés, adófizetés által. Most már a 131850 forintot is nyugodtan hozzá lehet csapni ehhez, meg majd amit segélyként és egyéb járandóságként kifizetnek az élete során.

Régen az úriember úgy mulatott, hogy közben húzatta a cigányal a nótát: "Na még ezt is játsszd el Gazsi!" Állítom olcsóbban megúszta mint a mai világban az állam, és még jó muzsikát is kapott a pénzéért.
Manapság így mulat a magyar

Szélmalomharcos 2012.10.29. 11:08:23

@antisystem:
Tökéletesen igazad van. Ha hintót kell küldeni a tanúért huszárkísérettel, mert ő így kívánja, fizesse meg azt is az elkövető vagy az állam

kúrórudi 2012.10.29. 11:11:24

@Szélmalomharcos:

"Ez a cigány csajszi belekerült az államnak eddig vagy x millió forintjába"

egyszerűbb lett volna ha őt is kinyírják az elvbarátaid igaz?

Szélmalomharcos 2012.10.29. 11:12:44

@joszif:
"Volt választása elmegy busszal, autóval tudja a fene mivel néhány ezer forintból és azt esetleg elszámoltatja(ha lehet nem tudom lehet-e) "

Igen, a beidézett tanúnak a jegy árát kifizeti a bíróság

Muad\\\'Dib 2012.10.29. 11:13:06

@antisystem:
"
A bíróság által kihallgatott tanú kérheti a tárgyaláson való megjelenésével kapcsolatos költségei (útiköltség, szállásköltség ellátási költség és költségtérítés a munkából kiesett időre) jogszabályban előírt mértékű megtérítését.
Ezeket a költségeket a kiskorú vagy az állapotánál fogva önállóan megjelenni nem képes tanút kísérő személy részére is meg kell téríteni. Kísérőként csak egy személy jogosult a költségtérítés igénybevételére."
pecsitorvenyszek.hu/tanukent.html

Tehát igenis kifizették volna neki a szállást, útiköltséget, mindent...

Állítsuk meg a ......... 2012.10.29. 11:13:20

@Szélmalomharcos:

"Tökéletesen igazad van. Ha hintót kell küldeni a tanúért huszárkísérettel, mert ő így kívánja, fizesse meg azt is az elkövető vagy az állam"

Szerinted a tetves gyilkosok eddig mennyibe kerültek az államnak?

kúrórudi 2012.10.29. 11:14:28

@telkoe:

a kislány elmúlt 18 így már nem állami gondozott...

Állítsuk meg a ......... 2012.10.29. 11:15:35

S mennyibe fognak még fájni azok a háttérben megbújó személyek, akik ha tevékenyen talán nem de, de másként részt vállaltak ezekben a borzalmas gyilkosságokban...

Zito07 2012.10.29. 11:16:32

"Az idézésekre nem jelent meg, előállították, a fuvarköltség 131.850 forint (a képlet szerint 293 szorozva 450-nel )."

Ez alapján több, idézést kapott és nulla reakció érkezett a hölgy részéről.

"Nem tudja eldönteni, hogy tiltakozzon, fizessen, ne fizessen, nem érti, nincs, aki segítsen, Miszori László próbálja megértetni a tétet vele, de a lány „belenyugszik”, a határozat néhány percen belül jogerős."

A nem érti és a nem érdekli között van nagy különbség. Nem írja a bloggoló, hogy a hölgy gondnokság alatt lenne, mert az értelmi szintje nullához közelít. Neki az a természetes, hogy a rokonokat a mentő ingyen szállítja a városba. A nehéz helyzetére tekintettel majd méltányosságból most is törlik a tartozást.

"...Piricsén lakó szülei börtönben, testvérei nevelőintézetben voltak..."

Ez is lényeges információ a teljes kép megértéséhez.

IDKFA 2012.10.29. 11:16:59

@kúrórudi: asszem te kevered a fogalmakat. az, h mennyi a tankötelezettség korhatára az nem azt jelenti, hogy tovább már nem lehet tanulni.... már ha akar valaki... és nem csak melegedni meg a többieket meglopni, terrorizálni vagy tanárt verni jár be a suliba, mert kötelező..

IDKFA 2012.10.29. 11:20:04

Egyébként 18 éves, nagykorú. nem beleszarni kell az egészbe, hanem elmenni amegfelelő helyekre. ha nem tud olvasni, akkor valszeg a helyi pm hivatalban elolvasták volna neki az idézést ingyen... ha meg értelmi fogy, akkor bizonyára van kijelölt gyámja, detto...

town 2012.10.29. 11:21:12

"Júlia éppen szökésben volt a nevelőotthonból, folyamatosan szökésben élt"

Ha így volt, akkor ne mentegessétek azzal, hogy szegény analfabéta kislány, biztos el is tévedne a nagyvárosban. Másrészt 1 nevelőintézeti lány, hogy lehetne analfabéta, amikor legkésőbb 2. osztályban meg kell tanulnia olvasni.

Ha elmúlt 18 éves, akkor ő is megkapta azt a pénzt, amit gyűjtenek neki a nevelőotthonos évei alatt. Azzal a pénzzel mi lett?

town 2012.10.29. 11:24:55

@Zito07:

A híres cigány családszeretet.

Faszerkezet 2012.10.29. 11:25:46

Egyébként zanzásítva, annyi a sztori, hogy valaki nem jelent meg a bíróságon ahova beidézték, előállították, majd kifizettetik vele az előállítást?

Hmmm. tényleg páratlan esemény.

hopptarisznya 2012.10.29. 11:29:39

Egy újabb fogyatékos cigány. Igaza volt Jeszenszkynek. Túl sok a belterjes köztük.

VT22 2012.10.29. 11:30:21

"Júlia éppen szökésben volt a nevelőotthonból, folyamatosan szökésben élt,"
- ahol ugye az ÁLLAM PÉNZÉN rendezett körülmények között élhetett volna, de inkább a putrit választotta

"de Piricsén lakó szülei börtönben,"

Ne legyenek előítéleteim persze, meg cigánybűnözés sincs, ők is hasznos tagjai a társadalomnak, csak a rendőrök rászisták, stb.

" Júlia félrebillentett fejjel koncentrál, de a szájbarágós kérdésekre is bizonytalanul válaszol: „Hát szerintem mert meglőtték azért visított”"

Magyarul Júlia enyhén retardált lehet, ha egy gyilkossági kísérletből ennyi maradt meg belőle.

Szélmalomharcos 2012.10.29. 11:30:24

Néháby évvel ezelőtt, amikor az utcában kipakoltak egy házat a cigányok, én is jártam tanúskodni jópárszor

A negyedik-ötödik alkalom után kezdett már rohadt unalmas lenni, hogy mindig nem jelent meg valaki és el kellett napolni a tárgyalást. Persze a vádlottak voltak legtöbbször távol. Aztán áthelyezték a tárgyalást egy másik bíróságra több mint 100 kilométernyire attól ahol lakom, mert betörtek ott is közben több helyre és oda került az ügy

Így aztán utazgattam mint egy vigéc, szívtam a fogam persze, de azért mindig megjelentem a tárgyaláson. Miattam nem kellett ilyen posztokat irkálni, igaz nem is irkálna senki mert nem vagyok cigány

renevol 2012.10.29. 11:33:34

@eastern: "...ha történetesen én kerülnék ebbe a helyzetbe, aki két diplomával 25 év a cégnél töltött munkaviszonnyal, nettóban egy bő tízessel keresek többet ennél, értem szót emelnének-e a liberális olvtársak?"

Tudnál idézni akár egyetlen olyan mondatot a cikkből, ami a lányért "szót emel"? Ja, vagy csak a szokásos értelmetlen liberálisozás, értem.

antisystem 2012.10.29. 11:34:14

@Muad\\\'Dib: Köszi, ismerem a hatályos szabályokat, tény, utólag kifizették volna neki.

hopptarisznya 2012.10.29. 11:36:16

@kúrórudi: neked hiányoznának ezek a debilek, akik a pénzünkön élősködnek, és rosszabb esetben ki is rabolnak, meggyilkolnak? Ezeket minek eteti a társadalom?

renevol 2012.10.29. 11:36:56

@Szélmalomharcos: Szerinted a cikk lényege, hogy szegény lánynak sokat kell utaznia? Tippelhetek: három darab X-szet szoktál a neved fölé írni?

Almatlan Jozsi 2012.10.29. 11:37:47

"A kislany allami gondozott volt amig nem szokott. Az allami gozdozasban ebben is tamogattak volna (elmondtak volna hogy menni kell, kapott volna penzt akar szallast is tudnak szervezni es beszelni a birosaggal). Most add elo a kis maganszamodat arrol aki miatt nem kaphatott allami segitseget. "

telkoe +1

kurorudi te egy sotet demagog populista vagy

eßemfaßom meg áll 2012.10.29. 11:40:47

@kúrórudi: "ha csak jár már akkor is előrébb vagyunk minth helyette az utcán csövezik..."

semmivel nem vagyunk előbbre ha a tanteremben csövezik az utca helyett, illetve kicsit hátrébb vagyunk, mert a csövezésével hátráltatja a többiek tanulását.

antisystem 2012.10.29. 11:42:21

@Szélmalomharcos: nézd, ahhoz, hogy megtudd, szót emelnének-e érted, az kellene, hogy előbb légy te is engedetlen polgár, tudod, ahogy a lottó ötöshöz a szelvényvásárlás - anélkül nem megy.

Akkor egy marxistától szokatlan érvelés, ismered Máté evangeliuma 8. fejezetét? (Jézus a századossal, akinek beteg a szolgálója) Abban van egy passzus:
"9. Mert én is hatalmasság alá vetett ember vagyok, és vannak alattam vitézek; és mondom egyiknek: Eredj el, és elmegy; és a másiknak: Jöszte, és eljő; és az én szolgámnak: Tedd ezt, és megteszi. "
Na szóval, én azokért emelek szót, akik nem hajlandók hatalmasság alá vetett emberek lenni, és ezért éri őket retorzió, tök függetlenül az illető nemétől, származásától, vallásától, világnézetétől, bőre színétől, akármitől.

town 2012.10.29. 11:42:43

Nem látom, hogy a felháborodók gyűjtést rendeznének itt a kiscsajnak. Vagy annyira mégsem vagytok felháborodva? :-)

eastern 2012.10.29. 11:46:30

@renevol:
Az első bekezdés nagyrészt erről szól, de tagadd le nyugodtan a nyilvánvalót, nem fogok meglepődni.

Szélmalomharcos 2012.10.29. 11:47:58

Szerintem te sem vagy 100-as. A gond csak az, hogy két 80-as IQ-ból nem lesz 160

hopptarisznya 2012.10.29. 11:48:49

@Szélmalomharcos: ez a röhejes eljárás az igazságszolgáltatásban dolgozókat minősíti.
Amikor én küldtem be két állatot, akik szétvertek egy buszmegállót, akkor szintén ezt tapasztaltam. Tovább voltam az örsön, mint a két cigány. Közben lejárt a parkolókártyám, és a rendőrök csak pislogtak, hogy sajnálják. 2000 forintomba és három órába került egy egyszerű tanúvallomás. Soha többet nem fogom hívni a rendőröket! Ha tehetem, agyonverem a bajkeverőket. Ha nem, akkor meg elfordulok. Oldja meg mindenki a maga baját,. vagy jöjjön végre egy politikai erő, aki megfelelően kezeli ezeket. (bármilyen módszerrel. Leszarom őket)

makkmarce (törölt) 2012.10.29. 11:53:05

@kúrórudi: ne jatszd az eszed, ha menni kell, akkor menni kell, ha az ejfeli postavonattal kell menni, akkor azzal. Egy baleset miatt en is voltam tanu, lakhelyemtol tobbszaz km-re, teritik ha kered azt kesz, meg lehet beszelni a biroval. vagy akar "eloallittathatod" magad budapestrol is, az azert megse 130.000. Itt a problema az, hogy meg se probalta (persze a legnagyobb gond az, hogy fogalma se volt, hogy menni kene, ha hivjak, pedig altalaban az ilyen levelek eleg egyertelmuek).
Nem kell itt a demagog hulyeseg, ha nagyon erdekelte volna, akkor felhivja az eloadot, vagy barki mast, a levelben szereplo telefonszamon, es segitseget ker.

Hasznavehetetlen Régensherceg 2012.10.29. 11:53:14

Tanu voltam egy balesetben. 3 év(!!!) után jutott az ügy bírósági szakaszba. elvileg ennyi idő után kéne emlékeznem, ki miért volt hülye, gyorshajtó, vagy szabálytalan. elsőre nem jött el a sértett és a vádlott. Másodszorra se. Harmadik esetben a vádlott már medvetáncoltató láncon jött.
semmi közöm az egészhez, elhalasztott utazás és kiesett munka miatt nekem lett károm az egészből. jogosnak tartom, hogy aki idézésre nem jelenik meg, az fizessen! nem játszadozhat sem mások, sem az amúgy is leterhelt bíróság idejével.

antisystem 2012.10.29. 11:57:16

@town: ha gyüjtést szervezel, azzal mit csinálsz? Elismered az állam intézkedését, és gondoskodsz róla, hogy mihamarabb a pénzhez jusson.... öngyilkos lépés egy ilyen helyzetben, csak megerősíted, pozitívan visszacsatolod vele a rendszer jelen működését.

antisystem 2012.10.29. 12:00:05

@Szélmalomharcos: köszi, nekem egyedül is megvan majdnem a kívánt érték:)

◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ► 2012.10.29. 12:08:05

A szutyok cigányra nem vonatkozik a törvény, ne fizessen? A kurva anyátokat!

snt 2012.10.29. 12:08:20

Már ez is hír? Jajj szegény "kislány". Ha elment volan az idézésre, fizették volna a költségeit. Sajnálatos, de ez a törvény. Ha beidéznek menni kell. Ez a módja, hogy legalább a jelenlegi sebességével működjön az igazságszolgáltatás. Azt meg már had ne közpénzből finanszírozzuk, ha valaki tesz a jogra, mert azt hisz rá nem vonatkozik. Rendőrkocsival furikázni nem olcsó. Igenis fizessen. 2 rendőr aznap "neki dolgozott" plussz egy autót igénybe vett. Volt 2 szép lábacskája, mivel fel lehetett volna szállni a vonatra, amikor megkérték rá.

látjátok feleim szümtükkel 2012.10.29. 12:08:47

@macska69:
"Így mindig is lesznek önbíráskodó cigányüldözések, ha nem képes a magyar jog rendet tenni, megfelelően szankcionálni."

Én mindig szerettem a macskát, csatlakozom a véleményedhez.

telkoe 2012.10.29. 12:13:34

@kúrórudi: Akkor matekozzunk egy kicsit. Ha 1994ben szuletett, mikor tolti be a 18-at? (nyugodtan kerj segitseget ha nem megy egyedul). Milyen tamogatasokat kap a 18 eletevet betoltott allami gondozott az eletkezdeshez? Hova kerult ez a penz es miert lakik ez a lany ennek ellenere egy viskoban?

Szélmalomharcos 2012.10.29. 12:21:57

@hopptarisznya:
Én is ugyanerre a következtetésre jutottam. Kedvem volna hozzávenni még a jogvédőiket is, mert tudatosan a különbejáratú, személyre szabott jogrendszert forszírozzák, ami az anarchia leánykori neve. Nincs is titkolódzás, olvasd csak el antisystem hozzászólását 11:42:21 -nél

látjátok feleim szümtükkel 2012.10.29. 12:22:37

@snt: "Volt 2 szép lábacskája, mivel fel lehetett volna szállni a vonatra, amikor megkérték rá."

Igen, másoknak is volt, mégsem mentek el az idézésre. Láttam olyat, amikor a vissza útra a biró szánalomból a saját zsebéből adott utiköltségre pénzt, mert a több száz kilométeres távot vagy gyalog, vagy jogellenes úton szerzett pénzzelt tudta volna a csoró finanszírozni. Nem mostanában, de már a rendszerváltás után.

Nem gondolod, hogy szar az a jogrendszer, ami csóró embereket pusztán azért, mert az állam elvárja tőlük, hogy tanúskodjanak, olyan kiadásokra kényszeríti, amit nem tudnak előlegezni? Egy 200 km-es vonatjegy ma minimum 6.000 forint körül van. Aki segélyből él, az nem tud ennyit előlegezni.

Úgy emlékszem van a büntetőeljárási törvényben olyan passzus, ami szerint a tanút más bíróság is kihallgathatja, annak a perbíróság előtti megjelenése akadályozva van. Ezt miért nem gyakorolják a bírók? Talán annyira fontos egy 18 éves ( az elkövetéskor még gyerek ) személy gyóntatása?

A blog szerint "Júlia félrebillentett fejjel koncentrál, de a szájbarágós kérdésekre is bizonytalanul válaszol: „Hát szerintem mert meglőtték azért visított” –"
Már a nyomozás során meg lehetett volna kérdezni ettől az ijedt gyerektől, láttad, hogy valaki meglőtte? Erre nyilván azt válaszolta volna, hogy nem, mert aludtam, és a visításra édberdet, vagy nem láttam, mert sötét volt. Tessék mondani, arra miért kell tanú, hogy visított? Azt minden bíró magától is tudhatja, hogy akit meglőnek az visít, ordít, jajgat, üvölt - lehet válogatni. A lövés eredménye meg ugye utóbb látható, szakértővel bizonyítható, mihez is tanú ez a csóró nő? Hol is vannak itten kérem bajok? Nem itten kéne a rendszerben változásokat eszközölni?

antisystem 2012.10.29. 12:31:40

@snt: "Ez a módja, hogy legalább a jelenlegi sebességével működjön az igazságszolgáltatás." - látod, szerintem pont ez az, ami nem igaz, legfeljebb ezt akarják elhitetni a politika-csinálók. 30 éve nem szabtak ki ilyen agyatlan összegű, az átlag nettó havibérnél is valamivel magasabb összegeket azért, mert valaki ignorált egy tanú-idézést, és mégis működött a bíróságok rendszere, legalább a mai szinten. A kettő között valójában nincs összefüggés.

renevol 2012.10.29. 12:36:32

@eastern: "Az első bekezdés nagyrészt erről szól, de tagadd le nyugodtan a nyilvánvalót, nem fogok meglepődni."

Nem értem, miért kéne valamit "tagadnom". Tán meggyanusítottak engem valamivel?

Ugyan, menj már. Egyszerűen a szokásos cigány- és liberálisokkal szembeni gyűlölettől fűtött agyatlan jobboldali funkcionális analfabetitzmus beszél belőled. Külön kérésre sem tudsz egyetlen olyan mondatot idézni a cikkből, ami mentegetné a lányt. Ezt csak a te - és az itt kommentelők többségének - agyatlansága "írja bele" a cikkbe. Nem véletlenül tart ott ez az ország, ahol. Egy néhány bekezdésből álló cikket sem tudtok értelmezni. Miért várná el az ember a sok seggfejtől, hogy pl. felelősen gondolkozzanak közös ügyeinkről? Határozottan elutasítjátok a gondolkodást, mint olyat, nektek tényleg egy apuka kell, aki megmondja, hogy mi lesz. Csak akkor nem értem, hova az a nagy kommunistázás - az pontosan erről szólt.

town 2012.10.29. 12:37:17

@antisystem:

Nem vagyok anarchista.

De amikor a legdrágább szívműtéteket, vizsgálatokat, kezeléseket követelitek magatoknak, akkor is legyetek anarchisták. Az állam ezeknek a finanszírozásához, csúnya adóbeszedő módszerrel jutott hozzá.

Faszerkezet 2012.10.29. 12:40:48

@látjátok feleim szümtükkel:

"Úgy emlékszem van a büntetőeljárási törvényben olyan passzus, ami szerint a tanút más bíróság is kihallgathatja, annak a perbíróság előtti megjelenése akadályozva van. Ezt miért nem gyakorolják a bírók?"

Gyakorolják, csak ahhoz ezt az érintett tanúnak jeleznie kellett volna. Ja igen. Erre sem volt képes.

Egy dolgot ne felejtsünk el. ez nem egy baleset, vagy egy tyúklopási per. Ha valaki figyelmesen olvassa ezt a blogot, és tájékozódik az ügyről, akkor észrevehető, hogy elég ingatag lábakon áll.

Jofiu 2012.10.29. 12:47:29

@kúrórudi:
Én csak azt mondtam mi a helyzet, plusz elmeséltem a saját egyedi példám, egy szóval se mondtam, hogy neki is külföldi tartózkodásra hivatkozva kérvényt kellett volna írnia. : ) Tényleg előfordulhat, ennyi, hogy mennyire jogos ebben az esetben, az más tészta. Volt egy két határozatlan bejegyzés a témáról, egyesével hivatkozás helyett írtam általánosan, ne értsd szorosan és minden részletében a csaj esetére, én se úgy értettem.

Állítsuk meg a ......... 2012.10.29. 12:49:07

Remélem, hogy azok akiket annyira bánt a 131.850 ft-os költség, azok akkor is ennyire ki voltak borulva, amikor azok gyilkoltak, akik miatt ez a per folyik.
Akkor is ennyire hangos volt mindenki?

Faszerkezet 2012.10.29. 12:50:37

@renevol:

gondolkodást? Ha ebben a perben, ami mondhatni talán az évszázad pere, és talán a móri eset volt ehhez fogható, ezt sikerült leírni cikként, egy csak erre szakosodott blogon, hogy a félhülye cigánykislánynak mennyi büntetést kell fizetnie (A mai magyar jogszabályok értelmében) akkor joggal felmerül az emberbe, hogy ez egy hatásvadász cikk. (Ez meg is látszik a kommentek számából)

renevol 2012.10.29. 12:52:25

@◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ►: A te kurva anyád. Tudnál idézni egyetlen olyan mondatot a cikkből, ami arról szól, hogy a cikkíró szerint vagy ennek a lánynak, vagy úgy általában a cigányoknak ne kelljen fizetniük valamiért?

Nem? Ja, hogy ez ismét csak a szokásos agyatlan rasszista jobboldali hallucinálós funkcionális analfabetizmus. Minden világos. Az is, hogy miért tart ott ez az ország, ahol.

renevol 2012.10.29. 12:57:48

@munkasterror: Nagyon jellemző, hogy te is csak ennyit olvastál ki egy néhány bekezdéses cikkből: pontosan hány forintot kell fizetnie a lánynak.

A rasszista jobboldali kommentelők ehhez még hozzá-hallucinálják, hogy a cikkben arról is szó volt, hogy ez csúnya dolog.

Ennyi. Ezt nevezik funkcionális analfabetizmusnak. Borzalmas dolog értelmes embereknek egy közösséget alkotni az ilyen aljanéppel (vonatkozik ez a cikkben szereplő lányra is természetesen - csak ő nem okoskodik bele a dolgokba, ellentétben a sok jobboldali hallucináló analfabétával).

eastern 2012.10.29. 12:58:10

@renevol:

Jól van, ügyes vagy, bár még egy "agyatlan" belefért volna. Igazi magyar liberális vagy!
Nem mentegeti, csak sajnáltatja, azt az érzetet kelti, mintha itt valami szörnyű igazságtalanság történt volna. Pedig csak alkalmazták a törvényt, ami mindenkire vonatkozik....

Állítsuk meg a ......... 2012.10.29. 13:02:20

@telkoe:
Mondjuk azok, akik elkövették a fegyverrablást?
És akik a perényiben dugdosták a fegyvereket?
Még egy pár ember, aki odajárt szórakozni?
Esetleg barabás?

eastern 2012.10.29. 13:02:31

@renevol:

Még egy agyatlan elfért volna a hozzászólásodban, de így is remekül jellemez téged, igazi magyar liberális vagy!
Nem mentegeti, csak sajnáltatja, azt az érzetet kelti, hogy itt valami szörnyű igazságtalanság történt. Pedig csak alkalmazták a törvényt. Ami mindenkire vonatkozik.

Faszerkezet 2012.10.29. 13:04:37

@renevol:

Nincs mást kiolvasni belőle. A szánalomkeltés bizonyítéka önmagában a cikk megléte.

Illetve még egy dolgot ki tudok olvasni belőle, de akkor a cikk íróját gyanúsítanám rasszizmussal. Hiszen még annyit tudok belőle kiolvasni, hogy egy utolsó prosztó cigány került a a bíróság elé, aki fel sem fog semmit a körülötte folyó világból. Ami szintén komoly problémákat szül, hogy ilyenek tanúvallomásait egyáltalán elvi síkon komolyan veheti bármelyik bíróság. És nem. nem azért mert cigány, hanem mert úgy viselkedik mint egy autista.

z 2012.10.29. 13:07:31

@látjátok feleim szümtükkel:

Megmondom én mit csináltam volna, akkor is, ha épp csak olvasni tudok: a papírban olyasmi van, hogy menni kell, vagy rossz vége lesz, pecsét van rajta, címer, akkor komoly dolog. Átmegyek valakihez (vagy a polgármesteri hivatalba), megkérdezem, akkor most ez mi, meg hogy jutok én oda. Továbbá, hogy ha nincs pénzem, adnának-e jegyre. Ha nem adnak, akkor felszállok a buszra, vonatra az idézésemmel (szerintem nem szállítják le az ilyet), ha meg is büntetnek, akkor mutatom a bíróságnak, hogy nekem nem volt pénzem, mégis jönni kellett, de megbüntettek, hát akkor fizessék ki (de az se lett volna, csak tizedennyi).
De van annak az idézésnek a tetején egy telefonszám is, hát akkor azzal megyek be a községházára (ha telefonom sincs, de senkinek másnak sem a közelben), hogy hívják már fel, vagy hadd hívjam én, aztán magyarázzák meg, mi ez.

Egy kb. 6 éves gyerek már képes eljutni odáig, hogy kérjen ennyi segítséget és hogy belássa, hogy ha azt mondják neki, hogy valamit meg kell csinálni, akkor annak van következménye is, ha mégsem csinálja.

MINDEN cigányos-tárgyalásos jogvédős posztban, cikkben ezek és ezek variációi vannak: "fejét ijedten félrebillenti, riadtan néz, nem érti, mit mondanak neki, körbepislant, nincs, aki segítsen, reménytelen, segélykérő szemekkel nézi a bírót, a nagy termet, a fekete ruhás embereket, hogy akkor mi lesz vele most, a testvérei gondol, még csak x éves de már ..., a szülőfalujából soha....". Drámai.

Bocs, de ennél egyszerűbben nem lehet ezt csinálni. Nem akarták őt bántani, csak odahívni, szólhatott volna valakinek, hát akkor most ez van. Úgyse fogja kifizetni, ha nincs miből, tehát ha ötezerre büntették volna, azt se fizette volna ki.

antisystem 2012.10.29. 13:09:01

@town: félreérted, nem az adózással, adószedéssel van bajom, hanem az öncélú "REND" fetisizálásával. Mondok példát, hogy értsd: van jövedelmem, befizetem az adót, ha nem, beszedik tőlem, OK. Ha sok, akkor is, nem vagyok ellene a jóléti államok magas közteher, magas visszaosztásának. De, ha nincs jövedelmem, és elkezdenek pénzt követelni tőlem, mert mondjuk nem adtam be előírt időben egy papírt, akkor azt a kérdést teszem fel, hogy mi jogon ír nekem elő bárki is időket, nyomtatványokat, feltételeket???? Azzal tessen nyugodtan foglalkozni, hogy ami jövedelmem van, az után fizessek közterhet hisz használom a közjavakat és szolidarítok, oszt innentől télak van...
Az ellenség nem a SZOLIDARÍTÁS (ellenkezőleg, az a legfőbb érték, amiből levezethető minden más fő érték is, pl. hogy úgy bánjunk másokkal is, ahogy magunkan kívánnánk, tehát ne gyilkoljunk mást, ne raboljunk ki mást, ne csapjunk be mást stb - ez a szolidarítás valójában.) a fő ellenség a felülrőj jövő nagybötűs öncélú REND, az ordnung, minden diktátorok kedvenc hívószava.
(apropos, tudod mi volt a címe az anno Képes Történelem c. sorozatban a kommunista párt történetét taglaló kötetnek? Amíg megvalósul gyönyörű képességünk a REND.)

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.10.29. 13:19:07

Ekkora bajban van az index? Nincs meg az októberi kattintásszám-terv?
Stefánia kisasszony, meg ez a blog... Ez az igazi közszolgálat, gondoskodnak mindenkiről, hogy lehessen hol anyázni :).

L0mpos 2012.10.29. 13:24:11

@renevol: ez az ország ezek szerint azért tart ott, ahol, mert néhány unatkozó troll agyatlanságokat kommentel az index fórumain. Esetleg, amiért néhány száz korlátolt alak miatt, akik katonásat játszanak és legbrutálisabb tettük ezidáig hogy csúnyán néznek? Jól értem? Szakértői véleményed miatt EZEK miatt tart itt az ország?

Imádom a szűklátókörűséget, méginkább az önjelölt megmondóembereket!

Nem mondom, te is bravúrosan oldod meg a "hogyan írjunk elcsépelt lózungokat a mindentudó felsőbbrendűség nevében" c. kortárs performanszot!

Hasonszőrű kiváló indulók még: azért tartunk itt mert ....

...A., Magyar Gárda

...B., Zsidógyűlölet

...C., LMBTQZSFRGHEHRK ellenesség

...D., ZSIDESZ

...E., FIDESZ

...F., MASZOP

...G., MSZP

...H., gyökérgyurcsány

...F., cigányorbán

ésatöbbi, ésatöbbi!

Múlasd te is ilyen rendkívül építő jellegű meglátásokkal az időt. Megsúgom, (saját vélemény) szerintem azért tart itt ez a kicsi ország mert Te, meg a többi zseni, ilyen húsbavágó témákkal foglalkozik és esik egymás torkának ahelyett hogy megoldást keresne. Vádaskodsz, anyázol, szájalsz de továbbra is a felszínt kapargatod, nem veszed észre hogy a történet messze nem erről szól. EZ az igazán szomorú!

town 2012.10.29. 13:26:41

@renevol:

"Minden világos. Az is, hogy miért tart ott ez az ország, ahol."

Az hogy itt tart az ország, annak ezeregy oka van, teljességgel kizárt, hogy te érted, éppen azért mert ezeregy oka van annak, hogy itt tartunk.
Következő kommentedben írd le hogy a világ nem fekete és fehér, az is ilyen ütős lesz, mint ez a mostani kinyilatkoztatásod. :-)

Amúgy én szoktam gondolkodni, ezért van az hogy ezt a cigánygyilkosság sorozatot sem hiszem el abban a formában, ahogy azt be akarják adni (ez a blog is), és emiatt ezt a pert is látszatpernek látom, mert az igazi indítékokat a bíróság nem derítheti ki. Egeret fognak szülni, mert a "hegyek" titkosítva vannak.

eastern 2012.10.29. 13:30:26

@z:
Kihagytad, hogy "a távolban felsír egy gyermek..."

Környezettudatos 2012.10.29. 13:33:53

@kúrórudi: Jó, de ha ilyen szar helyzetben van, akkor meg leszarhatja a 130k HUF-os előállítás címén kirótt büntetést is! Hajtsák be ha tudják! :)

L0mpos 2012.10.29. 13:48:09

gyakran eszembe jut a szakállas vicc: a beteg a gondos és alapos orvosi kezelés ellenére életben maradt.

Na, valahogy így érzek én is a jogvédők és cigányság kapcsán.

Gerilgfx 2012.10.29. 13:48:09

@lobster thermidor: nem gondoltam volna hogy lesznek itt annyira buta és sötét liberális gecik is, hogy külön ki kell emelnem: nem szó szerint kell érteni. értelmes emberben ez nem is merül fel. menj, és kösd fel magad a pallosodra.

hopptarisznya 2012.10.29. 14:24:42

Akartok még hasonlóan elmebeteg tanúvallomást olvasni? Itt a mai index cikk Győzike tárgyalásáról: velvet.hu/blogok/gumicukor/2012/10/29/gyozike/

(akit szintén elmeszeltek... hehehe)

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2012.10.29. 14:29:57

Nincs annál korlátoltabb érvrendszer, amikor a két, totálisan másról szóló ügyet keverik. A lány egy tanú, és pont egy olyan ügyben, ahol ő áldozat, vagy potenciális áldozat lehetett volna. Igen, ez baj, ezért vannak a bíróság előtt azok, akiket most el fognak ítélni.
A másik pedig egy egyszerű jogi aktus, a lányt beidézték (tökmindegy milyen ügyben), mennie kell és kész. Nem menthetik fel az egyik kötelezettsége alól, csak mert egy másik helyzetben ő sértett fél. Ha valaki, Ő nyilván rács mögött szeretné látni a gyilkosokat - akkor mi a fenéért nem megy el?
Persze elképzelhető, hogy nincs semmi pénze, vagy helyismerete, satöbbi, ez valóban nehézzé teszi számára a helyzetet, de basszus, a roma önkormányzattól a TASZon át az önkormányzatig bárki képes lett volna segítséget nyújtani ebben az esetben. Nem, erre nem válasz az, hogy leszarom, nem megyek. Ez a gondolkodásmód sajnos tipikusan annak a rétegnek (nem a cigányoknak, mielőtt valaki félreértené) a sajátja, amelyik generációk óta él ebben az ostoba passzivitásban, mert mondjuk ő a falujában képzeli el az életét, munka meg mondjuk a megyeszékhelyen van. Sajnos a világ ennél sokkal összetettebb, lehet együttérezni a lánnyal, de azt még a vadliberálisok sem gondolhatják komolyan, hogy megáll egy ilyen fontos ügy, azért mert valaki nem hajlandó legalább próbálkozni, hogy eljusson tanúskodni.

kúrórudi 2012.10.29. 14:36:36

@telkoe:

"Akkor matekozzunk egy kicsit. Ha 1994ben szuletett, mikor tolti be a 18-at? (nyugodtan kerj segitseget ha nem megy egyedul). Milyen tamogatasokat kap a 18 eletevet betoltott allami gondozott az eletkezdeshez? Hova kerult ez a penz es miert lakik ez a lany ennek ellenere egy viskoban?"

mert abból az 1 millió ftból kb. amit életkezdéshez kapnak nem veszel jobbat... mivel meg is szökött lehet h támogatása sincs, ezt se feledd el.

kúrórudi 2012.10.29. 14:42:24

@makkmarce:

"ne jatszd az eszed, ha menni kell, akkor menni kell, ha az ejfeli postavonattal kell menni, akkor azzal"

és elárulod, hogy egy 18 éves, iskolázatlan, lehet h enyhén értelmileg fogyatékos, exintézetis lány miből jön fel bpre, amikor leírtam h ez kb. 15 óra és 12e ft kell? és hol éjszakázzon ha fel se tud reggelre jönni?

baszdmeg te is kibaszott könnyen beszélsz és okoskodsz iskolázott, budapestiként a net előtt... ez a csaj ráadásul ÁLDOZAT volt, simán egyszerűen csak félhet is nem?

kúrórudi 2012.10.29. 14:43:43

@◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ►:

sürgőssen iratkozz fel agydonorért, h első legyél a sorban amikor már tudnak agyat átültetni. nagy szükséged lenne rá.

kúrórudi 2012.10.29. 14:45:31

@munkasterror:

"A szánalomkeltés bizonyítéka önmagában a cikk megléte"

a szánalomkeltés az te magad vagy meg a hozzád hasonlók.

Faszerkezet 2012.10.29. 14:50:59

@kúrórudi:

Jahjahjah.... Egyelőre a kis megnyílvánulásaid alapján, itt csak te vagy szánni való.:)

"és elárulod, hogy egy 18 éves, iskolázatlan, lehet h enyhén értelmileg fogyatékos, exintézetis lány miből jön fel bpre, amikor leírtam h ez kb. 15 óra és 12e ft kell? és hol éjszakázzon ha fel se tud reggelre jönni?"

Már fennen tettem javaslatot az ügy megnyugtató megoldása végett. De ugye te is csak addig szereted, ajnározod, segíted, a szegény, szerencsétlen, elesett cigusokat, amíg ezt kényelmesen megteheted a fotelből.:)

L0mpos 2012.10.29. 14:54:12

@kúrórudi: te vagy a leghülyébb, akit én eddig írni láttam. veregesd magad vállon, aztán vegyél be valamit a Tourret-szindrómádra.
Attól nem lesz igazad h üvöltve folyik a szar a szádból, ellenben még szánalmasabb így, hogy fröcsögve beszélsz hülyeségeket.

Az ajvékolásod, meg a hajánál fogva előrángatott utazás-szállás-útiköltség-időigény érveid röhejesek. Nem is értem, nem érzed ezt amikor leírod? :-D Vagy akkor mond hogy viccelsz, mert annak még esetleg elmegy! :-D

◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ► 2012.10.29. 16:07:55

@renevol: @kúrórudi: Remélem benneteket szúr hasba először ennek a szarnak a kölyke, miután anyátokat kirabolta és agyonverte. Mert megérdemlitek.

antisystem 2012.10.29. 16:23:40

@◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ►: Izé, futólag megemlíteném, hogy egy EMBERRŐL, egy 18 éves lányról beszélgetünk.

kúrórudi 2012.10.29. 17:48:21

@◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ►:

"Remélem benneteket szúr hasba először ennek a szarnak a kölyke"

te nyomoronc. ebben az ügyben egyelőre éppen arról van szó h a karlengető haverjaid MEGÖLTEK 6 embert meg még párat megsebesítettek meg néhánya kis híján megöltek. köztük ezt a lányt is. nem ez a lány szúrt itt hanem a haverjaid lőttek. ez "a szar" nem tett semmit.

rajtad szerintem már egy agyátültetés sem segít. altasd el magad.

kúrórudi 2012.10.29. 17:50:33

@L0mpos:

érveket elfelejtettél írni. én írtam. fröcsögés helyett konkrétumokat írj.

kúrórudi 2012.10.29. 17:53:08

@◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ►:

egyébként ez a darab "szar" lehet h értékesebb ember nálad az összes iskoláddal (irásaid alapján neked se lehet sok) meg mindennel együtt.

kúrórudi 2012.10.29. 17:58:57

@munkasterror:

"Már fennen tettem javaslatot az ügy megnyugtató megoldása végett. De ugye te is csak addig szereted, ajnározod, segíted, a szegény, szerencsétlen, elesett cigusokat"

te agyatlan, leirod hogy hol irtam azt h JÓ az a segélyezési rendszer ami van? sehol nem irtam. mert NEM JÓ. én nem azt mondom h az jó hanem azt mondtam hogy az az agyatlan, gyűlöletből jövő fröcsögés amit nyomtok AZ ROSSZ.

persze nem lep meg h nem érted a különbséget. nem te vagy az egyetlen agyatlan faszkalap. sajnos a net tele van jobbikos újfasiszta férgekkel.

Faszerkezet 2012.10.29. 18:18:49

@kúrórudi:

Khmmmm. agyatlan.:)

"te agyatlan, leirod hogy hol irtam azt h JÓ az a segélyezési rendszer ami van?"

A segélyezési rendszerre még csak halovány utalást sem tettem sehol. De abban legalább egyetértünk, hogy nem jó.:)

"én nem azt mondom h az jó hanem azt mondtam hogy az az agyatlan, gyűlöletből jövő fröcsögés amit nyomtok AZ ROSSZ."

Ha lenne ilyen, akkor arra bátran lehetne mondani, hogy egy reakció. szüntesd meg az akciót, és akkor eltűnik.:)

"persze nem lep meg h nem érted a különbséget."

Te úgy egyszerűen a körülötted lévő világot nem érted. emellett szövegértés is elégtelen. Nem vagy véletlen rokona a szegény, elesett, kislánynak? Ő is csak szemlélődő.:)

"nem te vagy az egyetlen agyatlan faszkalap."

Komolyan vicces, hogy ennyi ostobasággal, és ezzel a tróger stílussal még te próbálsz minősíteni másokat.:)

"sajnos a net tele van jobbikos újfasiszta férgekkel."

Ez a no comment kategória. gondolom, mikor ezt leírtad, hogy " jobbikos újfasiszta férgekkel", közben fel is állt egy pillanatra.:)

De ugye még mindig nem azt látjuk, hogy hogyan segítesz szegény kis elesetten, hanem csak annyit, hogy magadból kivetkőzve, hogyan járatod le magadat.:)

lobster thermidor 2012.10.29. 18:24:22

@Gerilgfx:

Én inkább azt látom, hogy rendesen megszopattad magad!

Ezért azután azt javaslom légy szerényebb a jelzők osztogatásában, nincs sok értelme a maflaságot még nagyobb hülyeséggel tetézned, inkább gondolkodtál volna többet, mielőtt nyilvánosság elé tártad elméd gyengeségének eme írásos bizonyítékát.

kúrórudi 2012.10.29. 18:53:03

@munkasterror:

"A segélyezési rendszerre még csak halovány utalást sem tettem sehol."

szövegértés 1-es. pont arról pofázok, hogy azt írtad, hogy szerintem minden fasza ahogy van. és éppen én kértem rajtad számon, hogy ugyan áruld már el nekem mikor mondtam ilyet.

Faszerkezet 2012.10.29. 19:01:55

@kúrórudi:

Te vagy keversz valakivel, vagy nem fogtad fel amit írtam.:) (Az eddigi megnyílvánulásaid alapján, egyiken sem csodálkozom.:))

kúrórudi 2012.10.29. 19:59:39

@munkasterror:

olvasd az előzményeket. meg tanulj meg szöveget értelmezni.

◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ► 2012.10.29. 20:15:50

@kúrórudi: "értékesebb ember nálad az összes iskoláddal (irásaid alapján neked se lehet sok) meg mindennel együtt"

A te értékrended szerint bizonyára így van. A prostituáltak gyermekei összetartanak, mi? :))

Faszerkezet 2012.10.29. 20:57:53

@kúrórudi:

Tehát nem fogtad fel.:D Köszönöm. Nincs több kérdésem.

kúrórudi 2012.10.29. 21:18:22

@◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ►:

szánalmas gyűlölködő barom vagy. mást nem is tudsz.

kúrórudi 2012.10.29. 21:21:39

@◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ►:

(most arról az apróságról nem is ejtek szót csak zárójelben h a tőlem idézett szöveg első felét gondosan leszedted a "lehet"-el együtt - abszolút jellemző a hozzád hasonló buta gyűlölködőkre és/vagy fizetett jobbikos bérkommentelőkre ez is).

kúrórudi 2012.10.29. 21:39:56

valahogy a fenti érvekre nem válaszolt egyik újfasiszta hözöngö se... hogy bekussolt mind... érvek nincsenek persze. (remélem a szerényebbik részük azért kussol mert elgondolkozott egy kicsit)

látjátok feleim szümtükkel 2012.10.29. 22:37:16

@z: "Drámai.
.... Úgyse fogja kifizetni, ha nincs miből, tehát ha ötezerre büntették volna, azt se fizette volna ki."

Sajnos ez a való világ. Nem mindenki születik zseninek, és az alacsonyabb iskolázottságú rétegekben a bíróságoktól való félelem elég gyakori. Erről azonban olyan bírók véleményét kellene beszerezni ( akár a kormányzatnak is ), akik ilyen települések bíróságain dolgoznak.
De ez sem új, régen is így volt. Viszont úgy emlékszem egy ideje a bíróságok által kiszabott birságot meg nem fizetés esetén elzárásra lehet váltani.

Azért az érekesebb kérdés, hogy a magyar bíróságok túlbizonyítanak. Álatlánossságban és konkrét esetekben is. A bírók fantáziája meg időnként elég szegényes. Saját magam is tapasztaltam egy bírósági tárgyaláson, hogy a bíró életszerűtlennek tartotta azt az állítást, mely szerint a vevő soha nem találkozott az eladóval, telefonon megrendelte az árut és valaki leszállíotta, kapott egy számlát fizettet, oszt csókolom. Hozzá kell tenni, ez nem egy öreg bíró volt, hanem olyan, aki már a rendszerváltás után lett bíró.
A rendszerváltásnak nem csak a jogszabályokra kell kiterjednie, hanem a szemléletre is. A régi elavult módszereket sem ártana fenéken rugni. Azonban ha egyik sem változik, akkor mitől lesz rendszerváltás?

látjátok feleim szümtükkel 2012.10.29. 22:49:26

@town: "Amúgy én szoktam gondolkodni, ezért van az hogy ezt a cigánygyilkosság sorozatot sem hiszem el abban a formában, ahogy azt be akarják adni (ez a blog is), és emiatt ezt a pert is látszatpernek látom, mert az igazi indítékokat a bíróság nem derítheti ki."

Milyen igazi indítékra gondolsz? Arra a feszültségre ami itt is lejön? Arra, hogy mindkét oldal tehetetlen, mert egyik éhezik, nyomorog, a másik meg félti tőle a nehezen szerzett vagyonkáját? Ez a feszültség már elég ok ahhoz, hogy az erősebb a tehetetlenségéből fakó dühét a másikon levezesse. Ebben a perben nem az indíték a fő kérdés, hanem az, hogy ki tette. Na ezt nem tudja a csóró 18 éves, mert álmából riadva vagy nem látott semmit, vagy annyira félt ( ez a valószínűbb), hogy blokkolt. Ezek már olyan kérdések, amit egy élettapasztalattal rendelkező bírónak fel kell ismernie, és tudnia kell kezelni. Ezért lett bíró.

kúrórudi 2012.10.29. 23:00:19

@town:

"én szoktam gondolkodni, ezért van az hogy ezt a cigánygyilkosság sorozatot sem hiszem el abban a formában, ahogy azt be akarják adni"

1. mit hiszel, hogy történhetett?
2. ezzel szemben hogyan "akarják beadni"?
3. kik "akarják" neked az előbbi szerint "beadni"?

kúrórudi 2012.10.29. 23:00:57

tudom h nem lesz válasz... az ilyenekre sose szokott......

◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ► 2012.10.30. 09:59:10

@látjátok feleim szümtükkel: @kúrórudi: Kit érdekel a retkes cigányállat? Az a sok száz magyar nyugdíjas nem érdekel, akit éjjelente vernek agyon? Hogy azok mit éreztek? Ez az egy retek érdekel? Költöztessétek magatokhoz, idióta férgek, oda való közétek.

L0mpos 2012.10.30. 13:12:44

@kúrórudi: Érveket szeretnél hogy miért vagy te a legszánalmasabb, legprimitívebb figura, akit életemben kommentelni láttam? Nyugodtan vegyél vissza magadból, megkapod! Kezdjük azzal, hogy annak ellenére hogy írni-olvasni, szöveget értelmezni alig-alig tudsz; a szar ömlik a szádból, ostobaságokat beszélsz; a vak is látja hogy korlátolt módon alpári stílussal próbálod indokolni elfogadhatatlan, demagóg, és életszerűtlen véleményedet. Ennél is szánalmasabb az a hőzöngés, amit leművelsz, ha neked nem tetsző véleményt olvasol.
Gyakorlatilag a személyeskedésen kívül mással nem foglalkozol, minden sarokban söétben bújkáló fasisztákat vizionálsz, miközben nem veszed észre hogy te magad milyen mély szellemi szintre süllyedsz. Szerinted ki kíváncsi az olyan mocskosszájú, csőlátású és korlátolt ember véleményére, mint a tiéd? Őszintén, szerinted ki?
Más: azt hiszed, ha beleveszed a mondandódba, hogy "fasiszta", vagy "náci", akkor mindenféle szennyet megengethetsz magadnak? Eleve, aki nem ért veled egyet az náci? És te ezt leírod? Majd ezután te oktatsz ki másokat, te vonsz kérdőre? Komolyan kérdezem: te teljesen elvesztetted a kontrollt? Úgy egyáltalán mégis mit képzelsz magadról? Te lennél a Nagy Ítélkező, a Nagy Megmondóember?

Mérhetetlenül szánalmas, amikor primitív embereknél a hülyeség kitartással párosul. Nálad ez a szomorú helyzet áll fenn. Dacolj csak tovább a világgal, érezd hogy te egy renegát vagy és ne hagyd hogy kizökkentsen a tény, hogy mindenki más rajtad röhög, akkora hülye vagy. És ez a legszebb az egészben: te magad a primitívség sötét barlangjában fel sem fogod mekkora kretént csinálsz magadból, úgyhogy minden arrogáns, megalapozatlan vagdalkózásod csak még komikusabbá tesz. Pont az ilyen elborult barmok miatt nem lesz itt soha, semmiféle előrelépés etnikai ügyekben mert a te néped (és elnézést a prekoncepcióért) csak efféle érvelésre képes.

Nos, rólad ennyit. Remélem kielégítettem érvek iránti óhajodat. További szardobálásra nem vagyok kíváncsi, úgyhogy ha megint csak habzó szájjal szórnád a szitkokat, akkor inkább menj és olvass könyveket, sok hasznát vennéd.

z 2012.10.30. 15:39:04

@látjátok feleim szümtükkel:

A zseni az nem ott kezdődik, hogy ha hívnak valahová, odamegyek. Egyébként meg ki ne félne, ha bíróságra hívják, én is biztos elfehérednék, még akkor is, ha tudnám, nincs mitől félnem, és azt sem tudom én sem, hogy ez milyen következményekkel jár pontosan, mert hála istennek sose kellett bíróságra járnom - de az eszembe jutna, hogy ha nem megyek, akkor baj lesz.
Egyetértek abban, hogy szegényes a bíróság (egyébként a rendőrség, nyomozóhatóságok) fantáziája is, de itt most az a fontos, hogy a kiscsajnak szándékában se állt, hogy foglalkozzon ezzel az egésszel. Olyan van, hogy az ember jóhiszeműen csinálja, amit kell, mégis betesznek neki, arra én is mérges vagyok, bárkivel történik is.

látjátok feleim szümtükkel 2012.10.30. 19:27:30

@◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ►:

Az ilyen nagy pofájúak is, mint te, be szoktak szarni a bíróság előtt. Mellesleg az elővezetés kötlsége a nem cigányokra is pont ekkora terhet jelent, ha akkora értelmi szinttel nem jelennek meg, mint amekkora neked is van.

korondisz 2012.10.31. 08:49:11

Minden cikkben hangsúlyozzák, hogy a gyilkosok szándékosan rendes, dolgos cigányokat támadtak meg. Ahogy jönnek elő a részletek, képet kaphatunk arról, milyen is rendes cigány család. Anyu apu a böriben, tesók meg a kóterben...
kúrórudiról pedig vegyétek már észre, hogy nem fotelból írogató liberális, hanem egyszerűen csak cigány. Valószínűsíthetően a nyolc elemit elvégezte, így valami cigány önkormányzathoz hasonló helyen tevékenykedhet, és szapulhat minket,szintén a mi pénzükből.

kúrórudi 2012.11.01. 11:35:06

@L0mpos:

érveket a témával kapcsolatban vártam volna tőled. de látom képtelen vagy rá. személyeskedésedet egy oldalban kifejtened teljesen felesleges volt és egyben szánalmas is.

kúrórudi 2012.11.01. 11:39:09

@korondisz:
"Minden cikkben hangsúlyozzák, hogy a gyilkosok szándékosan rendes, dolgos cigányokat támadtak meg. Ahogy jönnek elő a részletek, képet kaphatunk arról, milyen is rendes cigány család. Anyu apu a böriben, tesók meg a kóterben..."

világos. tehát ha intézetis cigánylányt ölnek, az rendben van. sőt, hősök a gyilkosok. igaz?

rettenetes a sötétség és gyűlölet itthon. ezért van ott az ország ahol...

korondisz 2012.11.02. 14:02:09

@kúrórudi: Szándékosan félreértelmezed...Soha nem mondtam, hogy bárkit is meg kellene ölni. Csak rá akartam világítani, milyen is egy átlagos, de jóravalónak mondott cigány család.
Sajnos az ország a fajtársaid miatt, tart ott ahol tart. A bölcsőtől a sírig tartunk el benneteket, szocpolból épült házban laktok, a mi kenyerünket eszitek...Persze akkor sem gyilkolászásról volna szó...Olyan feltételeket fogunk teremteni, ahonnan a lusta selejt magától menekül majd el...Mert többek között nem lesz segély, szocpol meg családi, csak adójóváírás formájában.
Ezen az fórumon véded a "fejét félrefordító, semmit sem értő" analfabéta debil gyereket, majd utána a másikra átmész Jeszenszky tanár urat szidni, hogy hülyeségeket beszél. Értsd meg, selejt vagytok, nem vagytok Európába valók. De Kanadába se...Ahova ugyancsak segélyért, meg lopni mentetek...De sajnos ők hamar kiismertek...

kúrórudi 2012.11.02. 23:12:03

@korondisz:

"Sajnos az ország a fajtársaid miatt, tart ott ahol tart."

te miről, kikről beszélsz?

"bölcsőtől a sírig tartunk el benneteket, szocpolból épült házban laktok, a mi kenyerünket eszitek..."

a versenyszférában dolgozom, adózom. szerintem többet mint a te egész családod.

"a lusta selejt magától menekül majd el..."

ja értem már. ezért fröcsögsz, érzed a veszted.

kúrórudi 2012.11.02. 23:14:58

@korondisz:

"Mert többek között nem lesz segély, szocpol meg családi, csak adójóváírás formájában."

ha a fröcsögésen kívül tudnál mást is. pl. olvasni. vagy szöveget értelmezni. akkor felfogtad volna h leírtam: az eddigi segélyezési rendszer szerintem is szar. de ez a poszt nem erről szól. de veled értelmetlen vitázni, képtelen vagy rá értelmes módon önálló előremutató gondolatokkal.

korondisz 2012.11.03. 07:02:12

Örülök hogy te ismeretlenül is tisztában vagy vele, hogy a családom és én mennyi adót fizetünk...Te vagy képtelen szöveget értelmezni, te ostoba cigány..Össze vissza magyarázkodsz, idióta következtetéseket vonsz le, és soha nem arra válaszolsz amiről kérdeznek. Csak szeretnél te a versenyszférában sokat keresni, te szánalmas varjú.

látjátok feleim szümtükkel 2012.11.03. 20:14:02

@korondisz: "Olyan feltételeket fogunk teremteni, ahonnan a lusta selejt magától menekül majd el...Mert többek között nem lesz segély, szocpol meg családi, csak adójóváírás formájában."

A dumád annyirra van az eredeti témától, mint Makó vizét
Jeruzsálemtől, de!

Nem gondolod, hogy nem csak az általad annyira lenézett etnikumnak, hanem a "nem etnikumnak" is szól az a kijelentésed, hogy "Olyan feltételeket fogunk teremteni..."?

Ne fenyegetőzz, mert a fejedre fog visszahullani! Különösen, ha te is a feltételt teremtők közt lógatod a lábad.
B*meg, olyan feltételeket teremtsetek, hogy mindenkinek jusson munka! Akkor nem kell segély, szocpol, családi, meg adójóváírás. Ha jut mindenkinek tisztességes munka és tisztességes bér, akkor a csóró cigánylány is ki tudja majd fizetni az eszement mértékű bírságot. sőt, nem is kell neki bírságot fizetni, mert lesz pénze arra, hogy elmenjen a bíróságra.

korondisz 2012.11.04. 05:07:11

Szépen megkérlek áruld már el nekem, hogyha a cigányok munkát szeretnének, akkor miért pont Kanadát preferálják annyira! Miért nem az EU-ban próbálkoznak, ahol legálisan dolgozhatnának? Miért lopnak, spórolnak, adnak el mindent hogy kifizethessék a milliós árú repülő jegyet a családnak? Miben különbözik annyira Kanada az EU-tól, hogy ez megéri nekik? Megelőlegezem a választ...Mert ott nem kell dolgozni ahhoz hogy pénzhez juss...
Ezenkívül teremtsenek munkát? Annak, akinek öt elemije van, és a a nevét nem tudja leírni? De azért kevesli a közmunkásbért? Ha egy kicsit is akarnának dolgozni, közelebb is találnának munkát, de sajnos erről szó sincsen...
Egyébként Kanada is bejelentette, hogy továbbra is várja a munkát kereső, dolgozni akaró becsületes polgárokat. De a cigányainkat önköltségükön haza zsuppolják... Vajon miért?
Várom válaszod, remélem te nem futamodsz meg előle, mint a többiek akiknek feltettem ezt az egyszerű kérdést!

korondisz 2012.11.04. 05:18:14

@látjátok feleim szümtükkel: Azt is felháborítónak találom, hogy fenyegetőzésnek veszed azt, hogy egyszer majd mindenkinek tanulni és dolgozni kell a kenyeréért...És hogy én közéjük tartozom? Két hétnél tovább még nem voltam munkanélküli, igaz érettségim és két szakmám mellé nyelvet is tanultam, és ennek ellenére sem derogált kitanulnom ingyen (támogatásból)az autóbusz vezetést, és azt csinálni amikor nem volt más. Kanadás válaszod után írd le nekem azt is, ők mit tanultak, illetve mit tettek azért hogy ne más tartsa el őket...Előre is köszi!

◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ► 2012.11.06. 11:21:13

@kúrórudi: Mert? Mi a különbség, te nagyon egyenlő állat?

◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ► 2012.11.06. 11:22:23

@látjátok feleim szümtükkel: Ezért kell a reteknek is kifizetni, nem csak a magyarnak. Érted? Látom, hogy nem.

korondisz 2012.11.06. 16:22:48

@korondisz: Miért van az hogy tudtam előre, te is el fogsz tűnni? Legalább az ötödik vagy, akinek feltettem ezt a kérdést, és mind megfutamodtatok...Könnyebb rasszistázni meg hadoválni összevissza, mint válaszolni egy egyszerűnek tűnő kérdésre...Sajnálom, de nem ússzátok meg...Minden posztban nektek fogom szegezni a kérdést ( korondisz 2012.11.04. 05:07:11 ) ha másért nem, akkor azért hogy megint eltűnjetek, és befejezzétek az ajvékolást.

na igen 2012.11.07. 16:58:19

@renevol: Jaj, ne játszd már a sütidet. Erről a blogról 100 km-ről látszik, hogy merre lejt a pálya.
Elég a fejlécre ránézned: egyedülálló rasszista gyilkosság.
Na persze, fordítva még sose volt.
Álszent barom.

látjátok feleim szümtükkel 2012.11.14. 19:41:02

@korondisz:
Elnézést, hogy csak most válaszolok.
Én olyan világban nőttem fel, és éltem az életem több, mint felét, ahol a cigányok is fdolgoztak. Nekem is volt cigány munkatársam. A munkám során emberek ügyeivel foglalkoztam, és azok közt sok cigány is volt, ráadásul olyan településen laktam sokáig, ahol szép számban éltek. Nem rosszabbak ők sem a nem cigány népességnél. Csak őket nem tudják elfogadni, míg a nem cigány lumpen emberekkel elnézőbbek az emberek. A családomban van pedagógus, aki a mai napig is jár olyan helekre, ahol cigányok is vannak, tehát elég közelről látom őket. Tudom, hogy a rendszerváltás legnagyobb vesztese a népességnek ez a része, és nem csak azéert mert nem kapnak munkát, nem részesülnek olyan iskolázási lehetőségben, mint más rétegek, hanem azért, mert ők természetüknél fogva rászorulnak arra, hogy valaki irányítást adjon, "vezesse" őket, példát mutasson.
Magam tapasztaltam, amikor a kádári rendszerben volt rendesen fizető munkájuk, akkor a lakásukba ők is igyekeztek szép, és divatos bútorokat, holmikat beszerezni. Tévedés azt gondolni, hogy az iskola megtanít mindenre. Arra, hogy valaki a környezetére, és saját magára igényes legyen ltalában nem, és ezt a réteget szép számban tanítani kell ilyenekre. Mindig. Újra és újra. De nyugtasd meg magad, lassan a lecsúszott, nem cigány réteget is újra meg kell tanítani azokra a társadalmi normákra, egészségügyi és egyéb ismeretekre, amikre a kádár rendszer már egyszer megtanította őket. A szegénységet nem érzelmekkel, és indulatokkal kell kezelni. Úgy érzem benned az indulat dogozik. Ez pedig nagyon veszélyes.

Azt, hogy miért Kanadába mennek talán tőlük kérdezd meg, én találgatásokba nem szeretek bocsátkozni.
süti beállítások módosítása