Romagyilkosságok – nem csak négyen voltak?

Tódor János írása

Honnan szerezték a lőszereket az elkövetők? Hová tűnt az albérlőtárs? Miért jönne jól Cs. Istvánnak a 100 milliós nyomravezetői díj? Miért mellőzi a vádirat a nemzetbiztonsági  szálakat? Újabb megválaszolatlan kérdéseink a vádirattal kapcsolatban az első tárgyalási nap után.

„Egy újabb, legalább ilyen terjedelmes vádiratot lehetne összeállítani azokból a megválaszolatlan kérdésekből, illetve szándékosan került tényekből, elvarratlan szálakból, amik a Pest Megyei Főügyészség vádiratából most kimaradtak. A vádlottak padján sem biztos, hogy csak a négy feltételezett elkövetőnek kéne ülni” - mondta blogunknak a sorozatgyilkosság-per egyik vádlottjának korábbi védője a Pest Megyei Bíróságon zajló per első napján, az egész naposra nyúlt vádirat ismertetés ebédszünetében. Az ügyvéd, figyelemmel korábbi védence érdekeire, ennél többet nem volt hajlandó mondani, csak annyit tett hozzá: „Olvassa el figyelmesen a vádiratot, és rá fog jönni.”

 

A videó az origo.hu-ról származik.

 

Mennyire nyilvános a tárgyalás?

Számítani lehetett arra, hogy a per – legalább az indulás pillanatában – komoly sajtó nyilvánosságot kap: Ilyen esetben - a tárgyalóterem méretétől függetlenül - érdemes előzetesen regisztrálnia magát a hivatásos újságírónak. Nos, én ezt már napokkal a tárgyalássorozat kezdete előtt megtettem, szemben a jelen lévő, száznál is több sajtómunkás kollégával, akik többsége nem jutott vádirathoz, merthogy a bíróság erre irányuló kérésüket elutasította. Sokan háborogtak ezen, pedig nem csupán kiemelt sorozatgyilkosságok tárgyalásakor, de hétköznapi tyúkperekben is ez a gyakorlat. Éppen ezért félig-meddig nyugodt tudtam maradni abban a közelharcban is, ami a bíróságra, majd a tárgyalóterembe való bejutást megelőzte. Kézenfekvőbb lett volna, ha a Pest Megyei Bíróság egyébként kedves és rendkívül segítőkész sajtóreferense a keretszám (35) fölötti regisztráció-kérelmeket elutasítja, akkor (egyetemben a biztonsági szolgálat olykor arrogáns embereivel) nem lett(ek) volna kitéve annyi verbális inzultusnak. Így viszont az érkezés ideje - és nem a regisztrációs kérelem sorrendje, vagy a per tárgyát képező ügyben korábban megjelent publikációk száma és azok minősége - volt a döntő: aki korábban jött, azt beengedték. No meg azt is, aki előre furakodott.  Az évszázad perének ígérkező esemény azért megérdemelt volna egy nagyobb hallgatóságot  befogadni képes termet, de úgy látszik a mindenható magyar igazságszolgáltatás legfelsőbb köreiben ez a kérdés igazán senkit sem érdekelt. Így lettem szégyenszemre a 36-ikként kivetítő szobára ítélt sajtómunkás. Ráadásul a sorban elém pofátlankodó kollégát, aki aztán a bírósági ukázra fittyet hányva, a neten tudósította a lapját (merthogy azt sem lehet ám a tekintetes magyar bíróságon), lefülelték és a per végéig nem kívánatos személynek nyilvánították a Thököly út 97.- 101. szám alatti épületben.

Az első látásra is szemet szúró vádirati furcsaságokról, levegőben hagyott kérdésekről már korábban is írtunk ezen a blogon (A dobos, a szakács, a cukrász meg a hidegburkoló). Lássuk mi az, ami viszont a pénteken ismertetett vádirat összefoglalójából – terjedelmi okokból – kimaradt, már ami a vélt hiányosságokat illeti. 

 

Kellene automata fegyver

A lőgyakorlatoknál, a támadásoknál és a lefoglaláskor a Besenyszögön zsákmányoltnál lényegesen több lőszer fogyott el, illetve került elő. Honnan? Az egyik vádlott ügyvédje szerint a rejtély kulcsa a harmadrendű vádlott, P. Zsolt, aki a csapat lőszerfelelőse lehetett. A feltételes mód magyarázata, hogy P. Zsolt személyes dolgain túl nem volt hajlandó érdemi vallomást tenni, következésképpen a lőszer-beszerzésről sem nyilatkozott. A negyedrendű Cs. István viszont néhány hónappal a nyomozás tavaly nyári lezárása előtt „teljes körű” vallomást tett, tehát társaira is vallott, ennek alapján feltételezheti-tudhatja az NNI nyomán az ügyészség is, hogy P. szerezte be, illetve vásárolta a lőszereket. (A vádlottak meghallgatásakor erre akár fény is derülhet.) A névtelenséget kérő ügyvéd azt is elmondta, hogy a média és a vádlottak mögött támogatói kört sejtők szerinte eltúlozzák a lőszerbeszerzésének anyagi vonzatait, mivel a darabonkénti 150-300 Ft-ot kóstáló töltényeket az elkövetéssel vádolt férfiak (akik havonta alig 100-120 ezer forint között kerestek, egyedül csak P. Zsoltnak volt két munkahelyéről a vádirat szerint havi 200 ezer forintos jövedelme) akár saját zsebükből is megerőltetés nélkül finanszírozhatták. Ellenben, ha a támadásokkal összefüggő egyéb kiadásokat is nézzük (pl. különböző speciális ruházat beszerzése, rendszeres utazgatások költségei), akkor mégiscsak kétséges, hogy a vádiratból kirajzolódó jövedelmi viszonyuk kellő fedezetet nyújthatott-e a gyakori terepszemlékre, a támadások kivitelezésére. Mindazonáltal amikor a támadássorozat folytatása mellett döntöttek, kevésnek érezhették a fegyverarzenáljukat és a muníciót, mert egy laktanya megtámadását tervezték, hogy onnan raboljanak gépkarabélyokat és hozzájuk való lőszereket. Erről Cs. István, alias Csontrabló a vele készült Népszabadság-interjúban így mesélt: ”Tiszalök után történt, hogy kivittek a hajdúhadházi lőtérre. Az volt a terv, hogy kellene automata fegyver, esetleg Kalasnyikov. Megmutatták az őrhelyet, hogy onnan lehetne szerezni, lefegyverezve az őröket. Lebeszéltem Árpit, mondtam, hogy ez lehetetlen. Van rádió, közel a főépület, el fogják kapni őket. Azt meg, hogy van arrébb egy poszt, egy őrrel, rádió nélkül, hát azt „elfelejtettem” nekik megemlíteni.”

A megkérdezett ügyvéd mindehhez még hozzátette: a szervezett segítők, anyagi támogatók létezése ellen hat az is, hogy a feltételezett cigányvadászok mindig ugyanazzal a K. Árpád használatában lévő gépkocsival közlekedtek. Márpedig az akciókat aggályos precizitással megtervező idősebb K. testvér aligha követett volna el olyan elemi hibát hogy mindig ugyanazt az autót használja, ha rendelkezésükre állt volna több  gépkocsi is. Végtére is az Opelt bárki megláthatta, beazonosíthatta volna. Nem is beszélve az autópálya-matricákról, és a bekamerázott pályáról. Hatalmas rizikót vállaltak, de szerencséjük volt.

 

Hamis rendszám-matricák 

A vádirat kitér rá, hogy a hamis rendszámtábla-matricákat K. István kérésére, az általa a netről letöltött hasonló típusú és színű, eladásra kínált Opelek rendszámai alapján, a vele (a fegyverek elrejtésére is használt lakásban!) együtt élő barátnője, K. Edit készítette. A rendőrségi kihallgatási iratanyagából az derül ki, hogy az ifjabb K. fivér azt mondta barátnőjének, ezekre azért van szükség, hogy megspórolják az autópálya-matrica vásárlást. K. Edit ezt logikus magyarázatnak tartotta, sejtelme sem volt róla, mondta a rendőröknek, mire is kellenek azok.

 

S. Mihály és a megtalált fegyverek

Az sem világos, a vádirat legalábbis nem forszírozza, hogy amikor K. István régi barátja és albérlőtársa, S. Mihály 2008 tavaszán megtalálta az ágy alatt elrejtett, Besenyszögön rabolt fegyvereket a debreceni Poroszlay utcai lakásban, milyen magyarázattal szolgáltak neki. No meg arról sem tudunk meg a vádiratból semmit, hogy K. István beavatta-e S. Mihályt, vagy más módon - esetleg fenyegetéssel - bírta hallgatásra.  És legfőképpen, hogy S. Mihály tényleg hallgatott-e? Ez azért is érdekes lehet, mert 2010 tavaszán K. Árpád állítólag azt vallotta, hogy S. Mihály szerezte a fegyvereket, és ő is lőtt velük (Később Cs. Istvánról állította ugyanezt). Felmerül a kérdés: talán csak nem az albérlő-társ lehetett a titokzatos negyedik tettes a besenyszögi rabláskor, akinek kilétét máig nem sikerült a rendőrségnek megállapítani? 

 

Csontrabló rokonai

Nem szól a vádirat arról sem, hogy Cs. István rendőr sógora (E. Sándor) és a rendőrségen titkárnőként dolgozó nővére (E.-né Cs. Erika) vajon tudott, vagy tudhatott-e valamit arról, hogy a koszovói ex-missziós katonának köze lehet a cigányok elleni brutális támadássorozathoz.  Ha nem, akkor ezt tanúvallomásuk során majd maguk fogják elmondani, és ha esetleg mégis, akkor ez alighanem soha nem fog kiderülni. Cs. István, amikor az ominózus Népszabadság interjúban arról faggattam, miért nem kért tőlük, a rendőrségi dolgozó rokonaitól segítséget, ezt válaszolta: ”Tény, hogy nem fordultam hozzájuk. De én nem voltam a dolgokba mélyen beavatva Árpiék részéről. Nem tudhattam, hogy vannak-e mások is. Amikor rájöttem, mit csinálnak Árpiék, nagyon féltettem a családomat: fenyegetések, utalások, félszavak hangzottak el, amelyekből – nyilván mert nem tudtam semmit ellenőrizni – az jött le, hogy ha ők buknak, bukunk mi is, és lesznek, lehetnek mások is. Ebből én azt vontam le, hogy ha én buktatom le a társaimat és ez kiderül, márpedig miért ne derülne ki, ott, ahol minden „szivárog”, nagyon nagy bajba kerülhetünk. Nem okosabbnak, hanem talán bátrabbnak vagy naivabbnak kellett volna lennem, nem tudom. Az biztos, hogy bár én bele sem akartam kerülni ebbe a csapatba, ki is akartam szállni, nem mertem konkrét lépéseket tenni.”

Ugyanezzel kapcsolatban megkérdeztem Cs. István édesanyját is, aki ezt mondta: „Szeretném előrebocsátani, hogy a szűk családban mindannyian olyan munkát látunk el, melynek alapvető része a titoktartás, melyre felesküdtünk. Tehát ilyen tekintetben a munka nem témája a családi beszélgetéseknek. A családban családtagok vagyunk egymás számára. Pisti megváltozott magatartását mindannyian észrevettük, beszéltünk is róla, hogy mitől fél annyira. Riadt és nyugtalan volt, mintha menekült volna valami elől. Akkoriban költözött el a barátnőjétől, akkoriban szerelt le, úgy gondoltuk, ezek a változások, az új életformától való félelem okozzák idegességét. Mindazonáltal a családban nem történt „hangulatváltás”, mert éppen hogy a biztonságot igyekeztünk megadni számára. Imádja a keresztfiát, vele töltött nagyon sok időt, akkor volt igazán felszabadult, mikor vele lehetett. Gondoltam még arra is, hogy talán Koszovóban történtek olyan események, melyekről nem beszélhet, de igencsak megviselik, mivel arról az időszakról, amit kint töltött, nem szívesen beszélt itthon. Azt gondoltam, az esetleg ott történtek „nyúltak” utána. Hogy miért nem beszélt a fenyegetettségéről? Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, hisz akkor nem volna ott, ahol van. Utólag, a történteket megismerve, biztos vagyok abban, hogy minket, a családot féltette.”

 

Titkolt szolgálatok, és egy kényes tanú mellőzése

Egy szóval sem említi a vádirat, hogy a K. Istvánt hosszú éveken át, 2008 májusáig (tehát még a besenyszögi fegyverrabláskor is) megfigyelte a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH), és arról is tudtak, hogy testvérével és P. Zsolttal fegyvereket akarnak szerezni. Azt is jótékonyan elhallgatta vádiratában a Pest Megyei Főügyészség, hogy Cs. István a katonai hírszerzés (KBH) informátora volt. Ez utóbbi azért is felettébb érthetetlen, hiszen ma már tudható, hogy a tiszalöki gyilkosság után is találkozott tartótisztjével Csontrabló, aki a sorozatgyilkossággal kapcsolatban kérte is tőle, jelentse, ha valami a tudomására jut. A rendőrségi kihallgatásáról készült jegyzőkönyv szerint Cs. István még kedélyesen meg is jegyezte, hogy milyen jól jönne neki a 100 milliós nyomravezető díj. A vádirat ez irányú hézagai már csak azért is érthetetlenek, mert a fenti tények a per során biztosan szóba kerülnek, hiszen a főügyészség tanúként indítványozta meghallgatni Csontrabló egykori tartótisztjét, H. Ernőt. Viszont meglepő módon nem szerepel a meghallgatásra váró tanúk között a vádlottakról, közülük különösen K. Istvánról, és Hajdú Bihar megyei szélsőségesek kapcsolati hálójáról legtöbbet tudó megyei NBH-s tiszt, aki még a romák elleni támadások előtt észlelte, dokumentálta, és jelentette feljebbvalóinak a csoport három tagjának fegyverbeszerzési törekvését. Lehetséges volna, hogy a nyomozó hatóságokat nem érdekelték a vádlottak előéletével kapcsolatos „mélyebb” információk. Márpedig az elkövetői motívumok kialakulását feltáró, az indítékot megalapozó információk elég szegényesek, vagy éppen csonkák, és ezért torzítják a róluk alkotható képet, mint pl. K. István megszúrásának története esetében (lásd korábban már idézet írásunkat).   

A vádirat hiányosságai korántsem mellékesek, hiszen a bíróság csak az abban foglaltakig terjeszkedhet az igazság feltárása során. Büntetőjogászok azonban azt is hangsúlyozzák, hogy kivételesen, megfelelő erejű új információk ismeretében a bíró is kezdeményezhet további ügyészségi nyomozást a fel nem tárt szálakat, részleteket, vagy adott estben elkövetői, bűnsegédi kört illetően.

A tárgyalás március 30-án, szerdán a vádlottak meghallgatásával folytatódik, mi akkor is ott leszünk.


20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyvadaszat-per.blog.hu/api/trackback/id/tr632781991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jause2 2011.03.29. 17:13:58

Érdekes a blog, de a címe kicsit izléstelen.

turcsány karcsi elvtárs 2011.03.29. 17:25:56

"aligha követett volna el olyan elemi hibát hogy mindig ugyanazt az autót használja,"
mobiltelót is azért használtak, mert nem követnének el elemi hibákat...

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.03.29. 18:47:46

Már a blog olvasása közben felmerült bennem, hogy mennyire rossz címválasztás is ez a "cigányvadászat". Majd látom, hogy a hozzászólásban már ezt írták.
Továbbá talán értem, hogy miért választottad ezt a magyartalan szót.
De még az írásodban is használod ezt: "cigányvadász" Ez nem drámaibb szó ez egyszerűen ízléstelen, ahogyan pukimano írta. Ha már nem is írod át a blogod címét, arra kérlek, hogy ne használd többet ezt a szót.
Írj sorozatgyilkost! Ez a szó kellően súlyos és aki csak el tudja olvasni, érti, hogy mennyire szörnyű a bűntett.
Míg a "cigányvadász" kifejezés mintha enyhítené a vádat (bármi is a szándékod a bloggal), mert vadászni állatokra szoktunk, nem emberre. Még ha ezt is akartad érzékeltetni, nem sikerült.

cso zsi 2011.03.29. 19:06:29

Az egész nem (úgy) sikerült.
Ha valaki úgy igazán akar valamit, akkor a "fertőzött" helyekre megy, és nem vadászpuskával. Itt pár, többé-kevésbé ártatlan-ártalmatlan életét vették el. Olyat "kirakatgyilkosság", kirakatperrel, hogy foglalkozva legyen az üggyel.

Tyeplica 2011.03.29. 20:14:58

A letartóztatásokkor említettek egy olyan precíziós mesterlövész-puskát is, amit elméletileg közönséges halandó meg sem vásárolhat, mert a gyártó kizárólag fegyveres és rendvédelmi szerveknek adja el. Ezzel mi van? Hogy került hozzájuk? Ezt a szálat nem vizsgálják? Sőt, mostanra már nem is említik, csak egy vadásztól ellopott vadászfegyverekről esik szó. Most akkor mi van? Vajon az első hírek voltak tévesek, vagy most tussolnak el valamit?

2011.03.29. 22:01:16

@pukimano: Érdekes hozzászólás, de a nickje kicsit ízléstelen. :))

oscar dirlewanger 2011.03.29. 22:50:54

ugyis az a probléma lényege, hogy valakiknek a srácok bűnözők, másoknak(pld. nekem) hősök..valakinek drezda bombázása höstett, másoknak, mint nekem, bűncselekmény..valakinek a csámpás churchill hős, sokak szerint egy bűnöző...a történelmet ugyis a győztesek írják!!de....attól még nekünk is lehet igazunk, ki tudja..a következő évtizedek eldöntik, mire juttok a végletekig lebutított multikulti fogyasztói társadalommal....szerintem nem sokra......

Gulyás József 2011.03.30. 02:41:22

"... a "cigányvadász" kifejezés mintha enyhítené a vádat (bármi is a szándékod a bloggal), mert vadászni állatokra szoktunk, nem emberre."
Én ugyan állatokra se szoktam vadászni, de van véleményem arról ami történt. Az elkövetők nem egyszerűen megtámadták a gyanútlan, védtelen áldozataikat, hanem kimondani is szörnyű, de tény, hogy szabályosan levadászták őket. Nem „romákat” kerestek, hanem cigányokat (!) akartak ölni, azért, mert nem tekintették egyenrangú alkotmányos jogokkal bíró honfitársainknak őket.
Tódor János 2009 kora tavasza a Kritikában „Cigányvadászat Magyarországon” címmel dolgozta fel a történésekkel párhuzamosan az eseményeket. Már akkor is érezte, tudta – amikor a rendőrség még a romák között kereste az elkövetőket -, hogy cigányvadászatban gondolkodnak az elkövetők.
Lehet persze, hogy ilyen kifejezés valójában nincs, de a cím pont arra utal, hogy van, mert megtörtént aminek nem lett volna szabad.

Tódor János: Cigányvadászat Magyarországon 1. Fajgyűlölet, uzsorásbosszú vagy valami más az indíték?
Tódor János: Cigányvadászat Magyarországon 2.. Tiszalökön folytatódott a gyilkosságsorozat
Tódor János: Cigányvadászat Magyarországon 3. Abádszalók, 2009. május 27.
Tódor János: Cigányvadászat Magyarországon 4 Négy férfi, kilenc eset, hat halott
Tódor János: Cigányvadászat Magyarországon 5. A tarnabodi malőr
Tódor János: Cigányvadászat Magyarországon 7. Gyilkos "rendszerhiba"
Tódor János: Cigányvadászat Magyarországon 8. Gátszakadás (Olaszliszka)
Tódor János: Cigányvadászat Magyarországon 9. Megszólaltak a gyanúsítottak
Tódor János: Cigányvadászat Magyarországon 10. Molotov-koktélozó polgárőrök.
Tódor János. Cigányvadászat Magyarországon 11. „A cigánybűnözés emlegetése minden pártnak jól jön".. Magyar Elemér jogvédö ügyvéddel beszélget
Tódor János: Rövid válasz a hosszú válaszra
Tódor János: Cigányvadászat Magyarországon 12. Néma rendőrök, gyanakvó romák
Tódor János: Cigányvadászat Magyarországon 13. Vádiratra várva
Tódor János: Cigányvadászat Magyarországon 14. NNI-elhallgatások, titkosszolgálati hazudozások
Tódor János: Cigányvadászat Magyarországon 15. Aljas indokból elkövetett "rendcsinálás"
...

Gulyás József 2011.03.30. 02:47:10

a "precíziós mesterlövész-puska" ...
Azt a bizonyos MAUSER típusú fegyvert,amelyet a vádirat is említ, azt Besnyszögön betöréses rablás során szerezték be (2008. 03.07.).

Gulyás József 2011.03.30. 03:05:49

Nyilvánvaló - sajnos -, hogy léteznek ebben az országban olyanok, akinek "hősök"(?!) az elkövetők. De aki ezt leírja az mire is képvisel, mire is gondol, illetve mit is gondol végig magában? Hősök lenének azok, akik elutasítják a "Ne ölj!" parancsát? Akik számukra ismeretlen fegyvertelen honfitársaikat úgy "kivégzik"? Gyerekekre, anyákra, apákra támadnak az éj leple alatt a "hősök"? Aztán hazamennek a családjukhoz és bebújnak a szeretőik ágyába, vagy éppen megsimogatják a gyermekeik buksiját a "hősök"?!

Gulyás József 2011.03.30. 03:07:15

...aki ezt leírja, az mit is képvisel ...

MrPeetR 2011.03.30. 07:22:07

@Gulyás József: Az ilyenek skinheadeknek hívják, hála a Jóistennek nincsenek sokan, csak szájhősködéssel táplálják önmaguk sötét érzelmeit. Nyugat-Európában az ilyen eszmék nyilvános terjesztéséért, náci jelképek viseléséért börtön jár. Bár nem gondolom, hogy ezek a defektes "emberek" valódi bajt jelentenek a társadalomra, de annál nagyobbat önmagukra. Nem is értem... Képesek az egyetlen életüket leélni gyűlölködésben, ahelyett hogy megélnék az életet boldogan, szeretetben. Valószínűleg nem sok szeretetet kapott az ilyen, ütötték verték a szülei, vagy dugta az apja. Mást nem tudok elképzelni, mert ez az elmebetegség egy agresszív megnyilvánulása, amolyan elfojtott düh.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.03.30. 09:52:55

Nem tudom, ismeritek-e a cigánygyilkosságokkal kapcsolatos összeesküvés-elméletek posztját..?

konteo.freeblog.hu/archives/2011/03/04/a_ciganygyilkossagok/

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.03.30. 13:07:33

@Gulyás József: Igenis rossz és helytelen ez a szó.
Mivel a vadászat enyhe kifejezés a sorozatban kitervelt kivégzésszerű gyilkosságra. Mert bár én ki nem állhatom az állatok lelövöldözését, vadászni az ember nyuszikat szokott. Szóval ez az egész cigányvadászat előrevetít egy olyan képet, mintha a cigányok lennének a vad, azaz oktalan állatok. Mind tudjuk, hogy hivatásos vadászok miért szoktak kilőni állatokat. Esetleg túlszaporodás esetén. És én értem, hogy ez a szó az elkövetők gonoszságát akarta érzékeltetni. Csak gusztustalan. És tök mindegy, hogy egy "invenciózus" ipse már feltalálta korábban és egyedül ő használta.

NewWay 2011.03.30. 14:15:35

"Hamis rendszám-matricák
A vádirat kitér rá, hogy a hamis rendszámtábla-matricákat K. István kérésére, az általa a netről letöltött hasonló típusú és színű, eladásra kínált Opelek rendszámai alapján"

Ha hamis rendszámmal mentek az autópályán, akkor a rendőrségnek elég hamar szimatot kellett fognia!

1. Kamera elkapja, hogy nincs matrica
2. Autópálya-kezelő küldi a büntetést
3. Igazi tulajdonos elkezd vitatkozni
4. Igazi tulajdonos rendőrségi feljelentést tesz
5. Már megvan a cigányvadászok nyoma!

NewWay 2011.03.30. 14:16:21

@Gulyás József:
"Azt a bizonyos MAUSER típusú fegyvert,amelyet a vádirat is említ, azt Besnyszögön betöréses rablás során szerezték be (2008. 03.07.). "

Az a szép, hogy csak úgy lehet betöréssel fegyvert szerezni Magyarországon, és a rendőrséget nem nagyon érdekli, hogy megtalálja!

jause2 2011.03.30. 14:18:49

@mistinguett: No jó, ezért jár egy pont... de azért lássuk, hogy van különbség egy véleményformálónak szánt blog címe és egy teljesen jelentéktelen felhasználó nick-je között.

Csak azt próbáltam szűkszavúan érzékeltetni, hogy egy ilyen blogcím szerintem sokat levon a blog egyébként nemes és támogatandó szándékának hitelességéből.

@Gulyás József: Hogy sokan vannak-e, akik számára ezek a hidegvérrel, tervezetten, ártatlan embereket (köztük gyerekeket) kivégző/megsebesítő "srácok" "hősök", az megint csak ízlés dolga. Az én ízlésem szerint sokkal többen, mint elfogadható lenne egy kulturált országban. De nekem már a gárda, jobbik, Gyöngyöspata típúsú jelenségek is régen túlmennek az ingerküszöbömön (hogy csak a jéghegy csúcsát említsem).

cso zsi 2011.03.31. 06:42:44

@NewWay: Mitől lenne meg? Csak annyit tudunk, hogy az igazi tulaj rendszámával valaki ott járt.
Bp közeli településen a fukszos, fekete Audis fizetés nélkül távozott a benzinkútról. A rendszámot a kamera rögzítette, ami alapján kivonultak egy helyi tanárnőhöz, akinek a 120-as Skodájáról hiányoztak a rendszámok. Előző nap még rajta volt. Szerinted kin hajtották be a kárt? Az is lényegtelen, hogy a Skodába nem lehet 80 litert tankolni.
De egy-másfél éve volt valamelyik autós fórumon, hogy az autópályakezelő kiküldte a bírságot a feltételezett tulajnak. Hasonlított a rendszám, de nem az volt, amit ők olvastak el a képről. "Természetesen" az autó teljesen más típus, mint ami a valódi rendszámhoz tartozik.

Almaspite 2011.04.11. 08:35:21

@Gulyás József: NEM a Mauserre gondolhatott, hanem erre a - talán Sig Sauer típusúra:

index.hu/belfold/2011/04/10/tiszalok/

Ugyanis a Mauser szerepelt a vádiratban. EZ MEG NEM! A srác igenis jól emlékezett, valóban volt ilyen!

kiváncsi1111 2011.04.25. 13:20:06

@NewWay: @Gulyás József: Azt a puskát hiányolom, amelyet előszeretettel mutogattak az elfogásnál. Abból elvileg 2-3 !!!! van csak az országban. Pont ennek a vadásznak volt ilyen. Vagy túlbuzgóan odatették azt is, most meg elüttették, mivel ahhoz a fegyverhez sok pénzre volt szükség, akár hol, akárki szerezte. Nem tudom, csak gondolom, a fekete piacon sem 2 forintért lehet venni, mégha onnan lett volna is.
süti beállítások módosítása