Egyre inkább egymásra tolják a felelősséget vádlottak. - Tódor János tudósítása
A helyszínen tartózkodó munkatársainktól értesültünk arról, hogy a mai tárgyalási napon Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is megjelent Molnár Csaba egykori kancelláriaminiszter kíséretében. További részleteket a hírszerzőn olvashat.
Cs. István a vádirat szerint a többiekkel ellentétben nem gyilkolt, „csupán” segítette a gyilkosokat. A most 29 éves férfit „előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével, mint bűnsegédet” vádolja az ügyészség, ami azt is jelentheti, hogy ha beigazolódik a vád, akár életfogytig is börtönben ülhet társaihoz hasonlóan. Egyelőre ő az első és egyetlen, aki a vádlottak közül vallomást tett. Szerinte nem mindenki ül a váldlottak padján, akinek kellene.
A vádirat szerint két helyszínen segédkezett mint sofőr, de a bűncselekmények helyszínein nem járt. A vallomása szerint az első, tiszalöki esetben nem is tudta, hogy miben vesz részt, csőbe húzták társai, a második előtt pedig megfenyegették őt és családját, ezért nem mert kiszállni és „feldobni” a tetteseket. Cs. ugyan gyakran belezavarodik a vallomásába, és sok érthetetlen, egymásnak és önmagának is ellentmondó részlet hangzik el a szájából, vallomásának egyes részletei azonban az ügy kulcsfigurájává tehetik.
Cs. István, a sorozatgyilkosság-per negyedrendű vádlottja már elfogásuk napján – 2009. augusztus 21-én –, késő délután másfél órás feltáró vallomást tett a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) budapesti Aradi útcai épültében - derült ki a pénteki tárgyaláson. Akkor még őt is emberöléssel gyanúsították. Abban a hiszemben volt, hogy felfegyverzett perényis kollégáival vadászattal egybekötött katonai menetgyakorlatra mennek. Órákkal később tudta meg K. Árpádtól - amikor az általuk megadott helyen felvette őket -, hogy Ő lőtte le golyós puskával Kóka Jenőt.
Below you can read the english translation of our article published on 25th March.
Below you can read the english translation of our article published on 29th march.
Korábban ha szembe jött volna velünk az utcán, első ránézésre biztosan nem jutott volna eszünkbe a 40-es évei elején járó, szerényen öltözködő, halk szavú, zenélésből élő férfiról, hogy nem olyan sokkal később a vádlottak padján fog ülni három másik társával együtt egy sorozatgyilkosság elsőrendű vádlottjaként.
Honnan szerezték a lőszereket az elkövetők? Hová tűnt az albérlőtárs? Miért jönne jól Cs. Istvánnak a 100 milliós nyomravezetői díj? Miért mellőzi a vádirat a nemzetbiztonsági szálakat? Újabb megválaszolatlan kérdéseink a vádirattal kapcsolatban az első tárgyalási nap után.
Alább közöljük Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány kérésére készült "Cigánynak lenni Magyarországon" 2009-es évre vonatkozó kiadványában megjelent szöveg második részét.